Ilyen postmodern álláspont amikor a következetességet feladjuk, azt mondjuk "minden lehetséges" és a fictio-val, összetévesszük az alábástyázott ismereteinket.
Én is erről beszélek egyfolytában. Nem kéne összetévesztenünk alábástyázott ismereteinket az evolúció "minden lehetséges, csak idő kell hozzá" fikciójával.
Az intelligens design nem járul hozzá semmivel a tudomány bástyájának a felépitéséhez hanem egyszerüen kapitulál a nyitott kérdések elött. A tudomány célja nem lehet egy rendszeren kivülállo, megismerhetetlen lény létének a keresése. Az emberiség, a technikai fejletségnek ezen a fokán, nem engedheti meg magának, hogy a sorsát egy fiktiv lény állitolagos tervei, kivánságai után igazitsa.
Karesznek igaza van a kettős mércével kapcsolatban mert itt is azt használod. A tudománynak egyáltalán nem célja, hogy az ID-t keresse, és nem is várja ezt tőle senki.
De elvárjuk, hogy a technikai fejlettségnek ezen a fokán már ne is az legyen a célja, hogy az evolúció elmélet bizonyítékait keresse. Főleg azután, hogy már egy csomó cáfolatát megtalálta.
Az legyen a tudomány célja, hogy minden ideológiától függetlenül megfigyeléseket végezzen, és abból vonjon le objektív következtetéseket. Még akkor is, ha a következtetéseinek metafizikai vonzatai vannak.
Az összes nagykultura azon ment tönkre, hogy az "Istenek elvárását" az emberek szükségletei felé emeltük.
Például mely nagy kultúrákra gondolsz?
Az eddigi vallások szerint az ember célja az "isten dicsöitése" volt (tömjénnel, mirhával és a levágott állat legjobb részeiröl velo lemondással) az intelligent design szerint ez az "informatiotovábbitás".
A vallások célja az, hogy az ember eljusson a teremtőjéhez. Erre ajánlanak fel különböző utakat.
De mi köze ennek Darwinhoz?
Mégegyszer az evolutioselmélethez, ami csak az alapgondolatában változatlan a megszületése ota és arra céloz, hogy a világban fellelhetö jelenségek szoros összefüggésekben vannak egymással és nemcsak az élettelen dolgok hanem maga az élet is egyazon folyamatnak az eredménye különbözö organizátios szinten.
Ebben is tévedsz. Az evolúció-elmélet nem más, mint az ateizmus vallása. Semmivel sincs több köze a tudományhoz, mint a többi vallásnak.
Csupán arról van szó, hogy jelenleg ez az uralkodó vallás, és a hívei ehhez igyekeznek hozzáigazítani a tudományt, akárcsak Galilei korában a pápaság.
Csodálkozom, hogy az evolutiot tagadni akarok teljesen kökorszaki elképzeléssel rendelkeznek és ignorálják az evolutio lényegét, állandoan "egyik naprol a másikra" cserebogárbol elefántá- válásrol beszélnek. Az elemiiskolába valo beiratkozás alapfeltétele az abstraktions-képesség.
Ernoe, aminek a bekövetkezése lehetetlenség, annak a bekövetkezése 100 millió év alatt is lehetetlenség. Ha egyszer "Élő csak élőtől származhat", 100 millió év alatt sem fog az élettelen anyag életre kelni.
Ha egyszer a fajok szigorú korlátokkal vannak elhatárolva egymástól, 100 millió év alatt sem alakulnak át másik fajjá. Ezt értsd meg végre. Az idő nem Csilicsala bácsi, nem varázsol elő semmit, és nem állítja fejtetőre a természeti törvényeket.
Nekem az az érzésem, hogy vannak itt akik kézzel-körömmel probálnak egy "hus és vér" teremtöt leráncigálni az égböl, hogy kezükbe hajthassák fejüket. Ez egy psychologiai phänomen. .
Nekem inkább az tűnik pszichikai esetnek, aki minden tudományos cáfolat ellenére is ragaszkodik egy elmélethez azzal az érvvel, hogy "majd be lesz bizonyítva, csak várd ki a végét".
Már ma több mint 5 millio gén ismeretes de vannak akik még mindig a valoszinüségszámitással kivánják bebizonyitani, hogy az ember létrejötte lehetetlen holott az emberhez 23 000 gén elég.
Ez aztán baromira bizonyítja az evolúciót.
Minden marék föld, csepp viz az élölények milliárdjait tartalmazza. Az emberen 10-szer anyi parazita él mint az emberi sejtek száma; "Szabaditsad meg" az embert ezektöl az élösködöktöl, a nem emberi sejtektöl, az ember rögtön elpusztul.
Meg ez is. Ugye nem ezek azok a bizonyítékok az evolúció mellett, amikre Karesznek hivatkoztál?
Es ezekután vannak még akik "deszillált" lényekröl "fajokrol" beszélnek akik függetlenül ettöl az életközösségtöl "teremtés utján" (ahogy a Jászladány mondja: ejtöernyövel) jöttek a Földre. Megfoghatatlan.
Az ejtőernyőt Te mondtad, Ernoe. Mivel elméletben csak két alternatívát ajánlottál fel, a békakirályfi meséjét vagy az UFÓ-kat (gondolom ők az ejtőernyősök) még mindig inkább az UFÓ-k. Bár az élet eredetére nem adnak választ, de legalalább nem kell olyan blődségeket elfogadnom, hogy az élettelen anyag életre kell, és a cserebogárból elefánt lesz.
A gyerekeink a fejünkre nönek az eltérö táplálkozás, az életforma miatt, a generatiok közötti különbbségek szemmel láthatoak és öröklödnek. Igaz "még emberek" de ha egy picit gondolkodunk jogos a kérdés, hogyan fognak 100 vagy 200 ezer év mulva kinézni?
Magas termetű emberek régen is éltek, Ernoe, nincs ebben semmi különös. Még 3 méteresek is. A pápuák meg kicsik. De azért mindenféle termetű ember csak ember.
Mint ahogy a csivava is a kutya, meg a bernáthegyi is kutya.
Minden látszolagos érv amit felhoznak "hogyan fog szaporodni a megváltozott lény?" az Adám-Evás elképzelésböl indul ki, mindha az élölények nem tömegesen léteznének, mindha egy "egészségesnek" született lény nem tudna utodot létrehozni egy genetikailag megváltozott társával.
Azért tud utódot létrehozni Ernoe, mert a genetikailag megváltozott társ genetikai változása nem akkora, hogy másik fajjá alakuljon. Ilyen egyszerű. Ha ugyanis másik fajjá változna, már nem tudnának szaprodni, nem azért mert finnyásak, hanem mert a genetika korlátot szab a fajok közötti szaporodásnak.
Ezt Darwin még nem tudta, de Te már tudod, mégis állítod, hogy szaporodhatnak, szóval szerintem ez a pszichés eset, amit emlegettél.
A genetikai változás pedig kérdéses. Honnan tudod, mi az a tulajdonság, ami eleve benne volt a génekben, (mint a sötét pettyesaraszoló lepke esetében), csak korábban nem került felszínre, (bár a lepkéknél előfordult), és mi az a tulajdonság, ami újonnan keletkezett?
Emlékeztetlek a rengeteg különleges fajta galambra, amelyekről már írtam. A galamb vagy a kutyafajták nem lehetnek genetikai változás eredményei, a tenyésztők nem a génekkel manipulálnak, csupán a génekben már meglévő, addig elő nem bukkant tulajdonságokat hozzák felszínre.
Bizonyítja ezt az a tény is, hogy ha a galambfajtákat vagy a kutyafajtákat magukra hagyod, az egyedek néhány generáció alatt visszaalakulnak egy alapfajjá, egyszerű, cirka egyforma külsővel, és nyoma sem lesz a különleges színeknek, bundáknak vagy termetnek. Lásd az ausztráliai dingókat, vagy az afrikai páriakutyákat.
Ez egy "ethikailag fejlett" társadalomban nem kivánatos de az állatvilág nem volt soha ilyen finyás. Látjuk, hogy a tengerészt és a pásztort hova viszi a szükség, sok elváltozás öröklödö.
Hova viszi, Ernoe? Tényleg hajmeresztő dolgokat tudsz állítani, nem csodálom Karesz bosszankodását.
Azt akarod mondani, hogy a tengerész és delfin frigyéből lesz a sellő, a pásztor és a kecske frigyéből pedig a szatír?
Az evolutiorol csak akkor tudunk elgondolkodni komolyan ha magunkat, az intellektusunkat, a világot számunkra érzékelhetövé tevö mechanizmusokat ennek a fejlödési folyamatnak az eredményének tekintjük.
Aha, szóval a fenti tengerészes pásztoros témát vegyük komolyan, és ilyen folyamatok eredményének tekintsük intellektusunk kifejlődését.
Ernoe, az ejtőernyős UFÓ mégis csak "intellektuálisabb" felvetés volt tőled.