Weöres Sándor

[torolvastár]

a költészet egyetlen igazi metafizikája

Megkérdezte valaki a Mestert, hogyan szól, amikor gyerekhez beszél. Kicsit kajánkodva így válaszolt:

– Ha valóban a gyereknek írok, nyoma sincs a gügyögésnek. A gügyögés, az édes-kedves picimadár meg a többi akkor jelenik meg, amikor az ember egy kárhozott órájában fél szemmel a pedagógusra kacsintva írja a gyerekverset. Mert a pedagógus az, akinek igénye van a gügyögésre. A nevelő. A gügyögés a felnőtt érzelmi kitörése, a szerelmesek gügyögnek, meg a nők, de nemcsak a gyerek, hanem egy szép virág, vagy a kedves kanárimadár láttán is. A gügyögés gyengédséget feltételez, márpedig ez a gyermekből eleinte hiányzik. A pólyás pár hetes korában a torkából zönge hangokat ad, a levegő áramlásával. Ezt aztán szájával, ajkával alakítja. A felnőtt azt hiszi: a gyerek gügyög, holott első elementáris hanggyakorlata ez.
A gyerek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyerekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelvi ősi világhoz, de ennek semmi köze a gügyögéshez. Mert a gügyögés, ha kimondatlanul is, leszáll a gyerekhez, oktalan fölényt tanúsít; a művész pedig előadó és hallgató között éppen az egyenlőséget teremti meg, katedráról csak a tudomány beszél.
De most hadd panaszkodjak még: az ember rossz percben, kínjában, mert megrendelték, megír egy oktató tartalmú versikét – attól kezdve aztán biztos érzékkel, vagyis érzéketlenséggel az effajtát követelik tőle. Nem szabad hazudni, jól kell tanulni, jól kell viselkedni, tornászni kell – így lassacskán az egész verset felváltja ez a tananyaghalmaz, gügyögésben előadva! Hazug kívül-belül, egy ilyen vers képes rá, hogy egy egész kötet, egy újság vagy egy felolvasó-délután hatását tönkretegye.

 

[JULA56]

Megkérdezte valaki a Mestert, hogyan szól, amikor gyerekhez beszél. Kicsit kajánkodva így válaszolt:

– Ha valóban a gyereknek írok, nyoma sincs a gügyögésnek. A gügyögés, az édes-kedves picimadár meg a többi akkor jelenik meg, amikor az ember egy kárhozott órájában fél szemmel a pedagógusra kacsintva írja a gyerekverset. Mert a pedagógus az, akinek igénye van a gügyögésre. A nevelő. A gügyögés a felnőtt érzelmi kitörése, a szerelmesek gügyögnek, meg a nők, de nemcsak a gyerek, hanem egy szép virág, vagy a kedves kanárimadár láttán is. A gügyögés gyengédséget feltételez, márpedig ez a gyermekből eleinte hiányzik. A pólyás pár hetes korában a torkából zönge hangokat ad, a levegő áramlásával. Ezt aztán szájával, ajkával alakítja. A felnőtt azt hiszi: a gyerek gügyög, holott első elementáris hanggyakorlata ez.
A gyerek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyerekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelvi ősi világhoz, de ennek semmi köze a gügyögéshez. Mert a gügyögés, ha kimondatlanul is, leszáll a gyerekhez, oktalan fölényt tanúsít; a művész pedig előadó és hallgató között éppen az egyenlőséget teremti meg, katedráról csak a tudomány beszél.
De most hadd panaszkodjak még: az ember rossz percben, kínjában, mert megrendelték, megír egy oktató tartalmú versikét – attól kezdve aztán biztos érzékkel, vagyis érzéketlenséggel az effajtát követelik tőle. Nem szabad hazudni, jól kell tanulni, jól kell viselkedni, tornászni kell – így lassacskán az egész verset felváltja ez a tananyaghalmaz, gügyögésben előadva! Hazug kívül-belül, egy ilyen vers képes rá, hogy egy egész kötet, egy újság vagy egy felolvasó-délután hatását tönkretegye.

"... Karátson Gábor, a festő és grafikus figyelmeztetett arra, hogy érdemes a gyárfalakat, a kapukat megnézni, amit a gyerekek telefirkálnak... érdemes jegyezni és valamit alakitani belőle... Ezek a szövegek egészen mások, mint amit gyerekversként ismerünk. Sokkal spontánabb, kidolgozottabb jelenségek, nagyon érdekesek, és sokat lehet belőlük csinálni..."
"... A gyerek-lira... nagyfokú esztétikai gyönyörűséget ad; de gyönyörködésünk ilyenkor nem "műélvezet", hanem ahhoz hasonlatos, mint mikor hegyekre és vizesésekre, fűszálakra és csillogó fürge bogarakra bámulunk... úgy fakd a nevelők, iskola, felnőtt élet tövében, mint a bozót alatt a zöld gyönge sarjúhajtás...úgy fejezi ki vágyait, érzelmeit, tapasztalatait, naivan és minden gát nélkül, ahogy később már soha többé... ritmusa... sose fülbántó, mindig sima; és többnyire bizonytalan szótagszám ellenére is kellemes-akusztikájú... ereszkedő ritmusúak, hangsúlyos ütemezésűek..."
"... sok tekintetben a felnőtt költők is fölfelé nézhetnek ezekre a pöttöm Orpheusokra... a költészet birodalmának egy alig ismert, sajátos szépségű, furcsa hegyes-völgyes tartománya, rejtelmes Tibetje; ideje, hogy a térképelők oda is behatolhassanak."

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

rejtelmes Tibet

Egyszer egy riporter ezzel a kérdéssel fordult a Mesterhez:
– Mi érdekli legjobban?
A Mester így válaszolt a riporternek:
– Mostanában sokat foglalkozom gyerekekkel. Figyelgetem, hogy lehet a gyerekpszichéből a művészet segítségével egy megalapozottabb, mélyebb lelki struktúrát alkotni. A gyereklélek spontaneitását és ragyogó tüzét kellene átmenteni valahogy a felnőttkorba. Újabban azzal kísérletezem, hogy a verseimnek ne legyen konkrét értelmük – az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jusson érvényre. Az emberi értelmet az emberi butaság aránylag legmagasabb rendű formájának értékelem. Semmi szükségét se látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az emberi nyelvet igyekszem egy angyali nyelvvel és angyali logikával felcserélni.

 

[JULA56]

Egyszer egy riporter ezzel a kérdéssel fordult a Mesterhez:
– Mi érdekli legjobban?
A Mester így válaszolt a riporternek:
– Mostanában sokat foglalkozom gyerekekkel. Figyelgetem, hogy lehet a gyerekpszichéből a művészet segítségével egy megalapozottabb, mélyebb lelki struktúrát alkotni. A gyereklélek spontaneitását és ragyogó tüzét kellene átmenteni valahogy a felnőttkorba. Újabban azzal kísérletezem, hogy a verseimnek ne legyen konkrét értelmük – az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jusson érvényre. Az emberi értelmet az emberi butaság aránylag legmagasabb rendű formájának értékelem. Semmi szükségét se látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az emberi nyelvet igyekszem egy angyali nyelvvel és angyali logikával felcserélni.

"... Értelmetlen versek minden korszakban voltak: találunk Arisztophanésznál is békakórust, ami értelmetlen szavakból, hangutánzó, békautánzó szavakból áll. Megvoltak a nonszensz verstipusai a középkornak, a barokknak, és megvannak a modern költészetnek is... A mi korunk specialitása, hogy az értelmet, az érthetőséget a költőn számon kérjük... ez a múltbéli embert nem foglalkoztatta. Nagyon sok olyan fogalom van, ami a mi korunkban otthonos, mindennapi és gyakori, például a "szabadság" fogalma, de bármilyen furcsa is, a 18. század előtt ez a kérdés egyáltalán föl se bukkant..."
"... az értelem rúgkapál az ellen, amit neki találtak föl. Viszont a zenévé-oldott mondanivaló célba jut az idegrendszeren keresztül, erősebb suggesztivitása által... a gyógyitó injekciót kapja... sokkal hathatósabb, mert nem veszik észre s ezért nem rugdalóznak ellene..."

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

célba jut az idegrendszeren keresztül

Egyszer így szólt a Mester:
– A költő és a verset értő-élő ember nem „szereti" a verset, hanem belülről éli, úgy van vele, mint a viharral vagy az elektromossággal, amely megrázza, átömlik az idegein.
Máskülönben az egyszerű versszeretet olyan, mint a kirándulás a városi ember számára. Pótlék. A paraszt vagy a pásztor nem „szereti" a természetet, hanem éli. Mit ér a szimpátiaeffektus, ha valakinek nincsenek idegei az átéléshez? Erre pedig nem lehet nevelni. A nevelés görög találmány, s annál inkább csődbe megy, mentől több erőfeszítést igyekszünk tenni érdekében. A kisgyermek élete maga is elementáris, mindent úgy él át, mint a vihart. Nem különböztet meg verset és életet. Minden nevelésben van irányító szándék, ami az elementumokban nincs. A nevelés évezredes ballasztjaink egyike.

 

[JULA56]

Egyszer így szólt a Mester:
– A költő és a verset értő-élő ember nem „szereti" a verset, hanem belülről éli, úgy van vele, mint a viharral vagy az elektromossággal, amely megrázza, átömlik az idegein.
Máskülönben az egyszerű versszeretet olyan, mint a kirándulás a városi ember számára. Pótlék. A paraszt vagy a pásztor nem „szereti" a természetet, hanem éli. Mit ér a szimpátiaeffektus, ha valakinek nincsenek idegei az átéléshez? Erre pedig nem lehet nevelni. A nevelés görög találmány, s annál inkább csődbe megy, mentől több erőfeszítést igyekszünk tenni érdekében. A kisgyermek élete maga is elementáris, mindent úgy él át, mint a vihart. Nem különböztet meg verset és életet. Minden nevelésben van irányító szándék, ami az elementumokban nincs. A nevelés évezredes ballasztjaink egyike.

BENSŐ KÉP

Vörös hidak övezik az óriás fehér forgó vizirózsát. A kerek tó éles fekete tükör; amint fordul a hatalmas bimbó, sárgát-kéket villantva: tarkán kering a tükörben. Most meghasad az áradat: mélyéből tüskés szörny emelkedik, egy hidhoz dörzsöli hátát, s visszahull. Fölötte isteni gyermek játszik, csillogó búborékot ereget, a világos forgást és sötét tavat szőke haja lassanként eltakarja.

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

mélyéből tüskés szörny

Kérdezte valaki a Mestert, hogy volt-e valaha életveszélyben.
– A háború végén többször is falhoz állítottak. A katonák a fegyveremet követelték, ami nekem nem volt. Többször is álltam puskacső előtt a falnál, készen arra, hogy lelőnek.

 

[JULA56]

Kérdezte valaki a Mestert, hogy volt-e valaha életveszélyben.
– A háború végén többször is falhoz állítottak. A katonák a fegyveremet követelték, ami nekem nem volt. Többször is álltam puskacső előtt a falnál, készen arra, hogy lelőnek.

MAGYAR TANULSÁG

"...

II​

Ne azt a nemzetet csodáld,
mely hadonászva, kiabálva
egy uj téboly jelszavát kitalálja
s fejére gyüjti a halált -

ó, azt csodáld nagyon,
mely ki tudmaradni a táncból!
mert századunk harsogó tébolyából
nincs más menekvés, mint bölcs nyugalom."

*

AMULETT

Mitől féljek? Nincs oly kin, melyet
ne viselnék rejtve szüntelenül.
S a poklot is kibirja örökre,
ki oda kerül.

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

Ne azt a nemzetet

Akadt, aki a művészet nemzeti mivolta felől érdeklődött nála.
– Hát most, a XX. század végén egyáltalán nem tudom már, hogy mi az a „nemzeti" és mi az a „nemzetietlen". A nemzet a romantikus kor által felvetett fogalom, Németországból, a Junge Deutschland, Novalis és Schelling, ezeknek a környezetéből eredt; egy tipikusan germán fogalom a nemzet, ami hát a magyar romantikán keresztül is lobogott és piros-fehér-zöldezett, de azt hiszem, most már túltehetjük magunkat ezen a fogalmon. Keletkezett a német romantikával, és talán el is múlt a romantikával, úgyhogy most már ennek a problémának talán kevés igazi értelme van – mondta neki a Mester.

 

[JULA56]

Akadt, aki a művészet nemzeti mivolta felől érdeklődött nála.
– Hát most, a XX. század végén egyáltalán nem tudom már, hogy mi az a „nemzeti" és mi az a „nemzetietlen". A nemzet a romantikus kor által felvetett fogalom, Németországból, a Junge Deutschland, Novalis és Schelling, ezeknek a környezetéből eredt; egy tipikusan germán fogalom a nemzet, ami hát a magyar romantikán keresztül is lobogott és piros-fehér-zöldezett, de azt hiszem, most már túltehetjük magunkat ezen a fogalmon. Keletkezett a német romantikával, és talán el is múlt a romantikával, úgyhogy most már ennek a problémának talán kevés igazi értelme van – mondta neki a Mester.

"... Nem tudom... Egyáltalán: lehet-e a nemzeti költészetet karakterizálni? Én csak azt tudom, hogy a kritikusok némelyike általában engem szokott mint a "nemzetietlen költőt" karakterizálni..." Weöres Sándor
"... A Három veréb hat szemmel az a könyv, amivel a váteszek helyett a "nemzetietlen költő" ajándékozza meg a nemzetet: saját költésztének földbe-feledésbe süppedt rétegeivel..." Domokos Mátyás
"... Minden nyelv poézisének legbecsesebb része a sok használattól ismertté s ismételtté kopik, megdicsőül, pátosszal telik; az iskolai oktatástól, a szavalatoktól, a rengeteg méltatástól; a legjava és az alkalmilag legünnepélyesebbje. Ezért megkiséreljük a magyar költészet tiszteletlenebb megközelitését: ne legyen magasztos bálvány, inkább oldott, hajlékony, élvezetes. A Magyar Múzsa ne mint tekintélyes, terebélyes oktató-néni, hanem mint elbájoló és kétes erkölcsű táncosnő mutatkozzék." Weöres Sándor

 

[torolvastár]

ne legyen magasztos bálvány

A fiatal író meglátogatta a Mestert.
– Kimentem hajnalban kávét főzni – kezdett mesélni, ágyán elnyúlva, ahogy szokott, a Mester –, bejön utánam a konyhába Sevcsenko. Kérdem, hogy kér-e kávét.
A fiatal író nem tudta, nevessen-e most, vagy tiltakozzon, hiszen Sevcsenko rég halott, ezzel szemben egy másik híres költő, Jevtusenko javában él, de mégse valószínű, hogy csak úgy összekeverje őket a Mester... ez valami tréfa lesz, netán megtréfálás; várta, mikor jön a poén és utána a feloldó nevetés.
De a Mester így folytatta:
– Kávéztunk, kérdeztem tőle néhány dolgot a fordítással kapcsolatban, mert fordítom a verseit, tudod, aztán elment. Úgyhogy most egy kicsit fáradt vagyok – mondta a Mester.

 

[JULA56]

A fiatal író meglátogatta a Mestert.
– Kimentem hajnalban kávét főzni – kezdett mesélni, ágyán elnyúlva, ahogy szokott, a Mester –, bejön utánam a konyhába Sevcsenko. Kérdem, hogy kér-e kávét.
A fiatal író nem tudta, nevessen-e most, vagy tiltakozzon, hiszen Sevcsenko rég halott, ezzel szemben egy másik híres költő, Jevtusenko javában él, de mégse valószínű, hogy csak úgy összekeverje őket a Mester... ez valami tréfa lesz, netán megtréfálás; várta, mikor jön a poén és utána a feloldó nevetés.
De a Mester így folytatta:
– Kávéztunk, kérdeztem tőle néhány dolgot a fordítással kapcsolatban, mert fordítom a verseit, tudod, aztán elment. Úgyhogy most egy kicsit fáradt vagyok – mondta a Mester.

"Sose volt dolgozószobám. Igaz, igényem se volt dolgozószobára, és most sincsen. Többet ér a munka, mint a munkaszoba. Ifjúkoromban pásztorkodtam, birkák, tehenek, disznók közt éltem, és a dolgozószobám egyrészt a szabad természet volt, a szemlélődés alkalma, másrészt, ami ebből a szemlélődésből kialakult, azt az akkor még villanytalan Csönge faluban gyertyafénynél, vagy ha az volt, teleholdnál éjszaka jegyezgettem. Valahogy mindig a nap huszonötödik órájában irtam, teljesen irracionális vagy imaginárius időben, ami tulajdonképpen nem létezik. Rengeteg időbe telik az a látszólagos semmittevés, amig a versek kialakulnak, de a versek megirása nem kiván időt. Legalábbis órával mérhető időt nem, csak a nap huszonötödik óráját. Az élménygyűjtéshez, a szemlélődéshez nem kell dolgozószoba, mert ahhoz még egy pályaudvar méretű terem is túl kicsi lenne, a megiráshoz, a megvalósitáshoz szintén nem kell dolgozószoba, mert még egy cella is túl nagy volna... a forditásmunka... időtartamhoz kötöttek... azért valahogy ez is mindeddig megoldódott dolgozószoba nélkül, és azt hiszem, a jövőben is meg fog oldódni."

Weöres Sándor - DOLGOZÓSZOBÁM - nyilatkozat

*

SHELLEY

 

[torolvastár]

szemlélődés

A Mester, irodalmi társasággal, vendéglőbe ment. Legtöbben pörköltet ettek, a Mester is. De míg a többiek a húsdarabok és a galuskák fogytával befejezettnek tekintették az étkezést, ő kenyeret tördelt, és kimártogatta a szaftot.
– Mindig ott szokták hagyni – magyarázta a mellette ülő fiatal írónak. – Mert nem illik tunkolni. Pedig ez a lelke – mondta a Mester.

 

[goanyu]

Sziasztok!
Keresem Weöres Sándor: Magyar etűdök című kötetét......

 

[JULA56]

Sziasztok!
Keresem Weöres Sándor: Magyar etűdök című kötetét......

ECHO

Csengő visszhang gyűrűz, majd lágyan elhal.
Minden vágyadra ujjongva felel.
Honába, semmiség partjára elcsal,
szél-kordé, köd-láb, levegő-kebel.

Weöres Sándor - ORBIS PICTUS

 

[torolvastár]

ujjongva felel

Egy lány ül a könyvtárban. Fölnéz, látja, hogy igen egyszerű öltözetű, kicsit maszatos arcú fiatalember közeledik a polcok közt. Kérdi a gyámoltalan látogatót, mi járatban van. Erre a Mester – mert ő az – bemutatkozik, és közli, hogy új könyvéből hozott egy példányt a könyvtárnak. Erre a lány, aki olvasta néhány versét, és gyűjti a kézírásokat, elé tesz egy papírt, és kéri, írjon egy-két sort neki.
– Szívesen – feleli a Mester, azzal föltérdel a székre, ráhasal az asztalra, és leírja a Galagonyát. – Tessék. Ezt magának írtam!

 

[JULA56]

Egy lány ül a könyvtárban. Fölnéz, látja, hogy igen egyszerű öltözetű, kicsit maszatos arcú fiatalember közeledik a polcok közt. Kérdi a gyámoltalan látogatót, mi járatban van. Erre a Mester – mert ő az – bemutatkozik, és közli, hogy új könyvéből hozott egy példányt a könyvtárnak. Erre a lány, aki olvasta néhány versét, és gyűjti a kézírásokat, elé tesz egy papírt, és kéri, írjon egy-két sort neki.
– Szívesen – feleli a Mester, azzal föltérdel a székre, ráhasal az asztalra, és leírja a Galagonyát. – Tessék. Ezt magának írtam!

"... Többnyire úgy ülök le verset irni, hogy már tisztán áll előttem a tárgy... megérzem az időt, mikor a leendő mű már annyira készen áll bennem, hogy kialakitását elkezdhetem; ilyenkor az irás pusztán értelmi összpontosulással, elhatározottan kezdődik, de a kompozició és a mondatok hajladozása határozatlan melódiát párolog, és belőle szeliden kibontakozik az ihlet."...", ...türelmesen megvárom a vers kihordási idejét, amit Babits, ki "izére tanitott a dalnak", úgy mond, hogy "nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét"..."

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

...elhatározottan kezdődik, de...

Kérdezték, gyorsan írja-e verseit a Mester, vagy lassan.
– Az nagyon különböző – mondta ő. – Van pár soros versem, amin több mint tíz évig dolgoztam, például a Galagonya; és van, amit kapásból írtam, minden javítás nélkül, mondjuk A hársfa mind virágzik. Van, amikor a vers egy percnek véletlen ajándéka, és van, amikor évekig kellett újra meg újra elővenni, fúrni, faragni, míg kialakult belőle valamennyire az, amit akartam.

 

[JULA56]

Kérdezték, gyorsan írja-e verseit a Mester, vagy lassan.
– Az nagyon különböző – mondta ő. – Van pár soros versem, amin több mint tíz évig dolgoztam, például a Galagonya; és van, amit kapásból írtam, minden javítás nélkül, mondjuk A hársfa mind virágzik. Van, amikor a vers egy percnek véletlen ajándéka, és van, amikor évekig kellett újra meg újra elővenni, fúrni, faragni, míg kialakult belőle valamennyire az, amit akartam.

"... Azt hiszem, Osvát Ernő mondta, hogy ami tökéletes, annak nincsenek méretei... azt remélem, hogy méret nélküli a munkám. "Se kevesebb, se több, mint amennyi kinyújtózás vagy zsugorodás nélkül erőmtől telik, se pompás, se szegényes: a mérettelen Isten teremtésével közös ütemű." Ezért húztam át örökké és következetesen ezt a szót, igy: NAGYSÁG"

Weöres Sándor

 

[torolvastár]

méret nélküli

Egyszer így szólt a Mester:
– Egy képzelt történetet fogok elmondani. Arany János fiatal segédszerkesztője volt Torkos László. Igen hosszú életkort ért meg, százegy éves korában halt meg Kőszegen, az 1940-es években. Ő még sokszor kezet fogott Arany Jánossal, sokszor együtt dolgozott vele. Különben nagybátyám volt ez a Torkos László, vagy nagy-nagybátyám, apai részről rokonság. Sajnos, mulasztás, hogy sohasem találkoztam vele személyesen. Amit tehát most el fogok mondani, mint Torkos László elbeszélését Arany Jánosról, csak az én elképzelésem.
Mikor a Koszorúban Arany Jánossal együtt dolgozott Torkos bácsi, akkoriban készítette Arany a kínai fordításait. Négy ilyen kínai fordítása van Arany Jánosnak, a „turr-r-r-iko-iko-i-ja" refrénű és a többi, benne vannak az összegyűjtött Arany-kötetben, bárki elolvashatja őket. Hát amikor Arany és Torkos ülnek a szerkesztőségben, egyszerre csak beállít Gyulai Pál és Szász Károly. Arany János megmutatja nekik a frissen készült kínai fordításokat. A két barát nagyon furcsának találja, csóválja a fejét, és Gyulai Pál megszólal: „Hát, Jankóm, te ezeknél sokkal szebb balladákat írsz." „Hát tudok én olyan balladákat írni, mint Goethe vagy Schiller?" Erre nyelnek egy nagyot, hogy a máskor oly szerény költő ilyen kérdést tesz föl, s azt felelik: „Magyarul, balladában, te vagy a mi Goethénk és Schillerünk egy személyben!" Erre azt kérdezi Arany János: „És tudok én olyan dalokat írni, mint Béranger?" Ezt aztán már Gyulai Pál végképp nem érti: „A nagy Béranger-ra még Petőfi is alulról fölfelé nézett, pedig ő aztán igazán gőgös ember volt. Hát, Jankóm, tartsunk mértéket, Béranger-hoz azért mégse mérjük magunkat!" Ezzel a dolog tulajdonképp befejeződött volna. A beszélgetés után Gyulai Pál és Szász Károly elmentek, Arany pedig azt mondta Torkos Lászlónak: „Azt hitték a szamarak, hogy önmagamat akarom egyre magasabbra emelni. Észre se vették, hogy nem alulról fölfelé, hanem fölülről lefelé licitálok. Hiszen a kínai balladák különbek, mint Goethe és Schiller, és Goethe és Schiller is különb, mint Béranger. Azt gondolták, hogy szerénytelenül fölfelé megyek a létrán, pedig én egyre lefele mentem."
Eddig tart a képzelt történet. Nem tudom, van-e valami tanulsága?