Menekültek lábát csókolgatta a pápa

Ferenc pápa megcsókolja egy férfi lábfejét az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki mise alkalmával tartott lábmosás szertartáson a Rómától harminc kilométerre levő Castelnuovo di Porto menekülttáborában.

A katolikus egyházfő a rituálé során tizenegy menekültnek – köztük muzulmánoknak, kopt keresztényeknek és egy hindunak -, valamint egy táborban dolgozó önkéntesnek mosta meg a lábát.

MTI.
papa.jpg
 
JÉZUS TÉNYLEG MEGHALT A KERESZTEN

"... Ezután viszont jött a kereszthalál mellékbüntetése, a korbácsolás, amibe alapból is bele lehet halni. A Journal of the American Medical Association orvosi szaklapban harminc éve alaposan rekonstruálta egy kutatócsoport, milyen brutális volt ez a büntetés. A flagellum több szíjból állt, melyekre vasgömböcskéket és csontdarabokat erősítettek, ezek a két lictor kezében a szó szoros értelemben szíjakra hasították a bőrt az áldozat hátán. A szakértők arra sem felejtenek el figyelmeztetni, hogy Jézus bőrét ahaematidrosis már eleve meggyötörte, így ő

már a keresztre feszítés előtt is minimum súlyos, sőt valószínűleg kritikus fizikai állapotban lehetett.

A 2000 éves távlatból adott diagnózis szerint Jézus minden bizonnyal hypovolémiás sokkot kaphatott, melynek velejárói:

  • erős szívdobogás
    rendkívül alacsony vérnyomás
    és kínzó szomjúság
4. A töviskoszorú
A töviskoszorút inkább ijesztő, mintsem veszélyes dekorációnak szokás tartani. Azonban egyes kutatók felhívják arra a figyelmet, hogy az idegpályákkal átszőtt fejbőrbe hatoló tüskék hosszabb távon az őrületig fokozódó fájdalmat és irritációt okoznak. Van, aki ehhez még hozzáfűzi azt az apró részletet is, hogy a válláról letépett palást is felszakíthatta pár órás sebeit.

5. A Via Dolorosa
A Golgotára vezető pár száz méteres út tényleg iszonyú fájdalmas lehetett. Martin Hengel német történész a keresztre feszítés gyakorlatáról szólókönyvében úgy spekulál, hogy Jézus hátát akár ötvenkilós tákolmány is nyomhatta. Ráadásul vannak olyan spekulatív elmék, akik rámutatnak, hogy a korban népszerű elrettentő büntetés miatt a kereszteket – amelyek valójában inkább T alakúak voltak, mint kereszt – többször is felhasználták, ezért Jézus nyílt, vérző sebei szinte biztos, hogy elfertőződtek. Azaz azt sugallják, hogy még ha nem is volt idő a hullamérgezés kiteljesedésére, ha Jézus túlélte volna a keresztre feszítést, biztos belehalt volna a fertőzésbe.

6. A fulladás
A keresztre feszítés a római korban igen elterjedt büntetési formának számított. Hengel szerint a legbékésebb időszakokban is mindig lógott egy-két szökött rabszolga vagy lázadó a Római Birodalom városai mellett. A már idézett orvosi tanulmány is megállapítja, hogy

bár nem a rómaiak találták fel a keresztre feszítést, ők tökéletesítették addig, hogy a lehető leglassabb halált eredményezze a lehető legnagyobb fájdalom és szenvedés mellett.

A halált nem a felszögelés okozta, hanem a fulladás. Ugyanis amint felállították a keresztfát, a test terhe megnyújtotta a karokat, kifordította a vállakat. Jeruzsálemből származó régészeti leletek szerint a 13-18 centi hosszú, vaskos szögeket a szentképek ábrázolásával ellentétben nem a tenyéren ütötték át, hanem a biztosabb tartást eredményező alkarcsontok között. A gyakorlott kivégzőknek általában sikerült átütniük az alkar, illetve lent a lábfej fő idegét. Frederick Zugibe tanulmánya szerint ezen idegek sérülése olyan fájdalmat okoz, hogy azt kizárólag gerincérzéstelenítéssel lehetett volna csillapítani. Érthető, hogy ilyen körülmények között egyre körülményesebbé válik a mellkas megemelése, azaz a légzés – és az elítélt órák alatt megfullad.

7. A vér és a víz
A keresztre feszítés gyakorlatában a túlélést és a szenvedést a lábak felszögelésével nyújtották meg, a szög ugyanis némi támaszt biztosított. Alkonyat közeledtével a keresztre feszítettek halálát úgy gyorsították meg, hogy egy vasrúddal eltörték a lábszárukat (az eljárás neve crurifragium); ezt követően a legedzettebb elítéltnek sem volt hátra többfél óránál. Jézus azonban ennél hamarabb meghalt, amire a bizonyítékot kutatók szintén megtalálták az evangéliumokban. János ugyanis beszámol arról, hogy a két latornál hamarabb életét vesztő Jézus oldalába a biztonság kedvéért beledöfött egy katona, és a sebből „azonnal vér és víz jöve ki”. Ezt mindenki a halál egyértelmű jeleként interpretálja. Van, aki szerint a megalvadó vért az erekbe átszivárgó víz dúsította fel; egy másik rekonstrukció szerint a korbácsolás miatt a mellhártyában felgyűlt folyadék és a tüdőödéma miatt telt meg Jézus mellkasa vízzel."

------------

"A balzsamok lábra állították", ugye Ernoe? És még én vagyok a hiszékeny!!!

Kedves Jászladány
-
Maradjunk a témánál. En egy szép gesztusnak tartom, hogy a Pápa egy ösrégi Keleti traditioval, a lábmosással tiszteli meg a menekülteket. Jobb lenne ha a magyar kormányzo és egyházi fejedelmek odafigyelnének arra amit néha mond a fönökük. (Vak tyuk is talál szemet)
-
Megmondom öszintém, hogy a keresztény mythologiát én logikátlannak találom, különössen a keresztremenést és zombi Jézust. A történetnek se füle se farka.
-
Gondoljunk bele, hogy 1953-ban, Sztalin halála után vette észre a katholikus egyház, hogy "hop-hopp a Szüz Maria is az égbe ment mert az ö tetemét sem találjuk", és mindezt gyorsan kikiáltotta dogmának. :(
 
Jézust ugye szűz kellett szülje, hogy mentes legyen minden bűntől, az „eredendő bűntől” is. De hogy is szülhetne bűnös bűntelent?! Tehát anyjának is bűntelennek kellett lenni. Ehhez az kell, hogy őt, Máriát is szűz szülje. Hasonló okokból Mária nagyanyjának is szűznek kellett maradnia, meg az ő anyjának is, és így tovább, egészen az ősanyukáig, Éváig.

Szép, mondhatom...
 
Anyit még hozzáfüznék kedves Jászladány, hogy a klinikai halál meghatározása egy szigoru procedurát követel meg a napjainkban, nemcsak egymástol független orvosi megitélést hanem appariv (mérömüszerekkel igazolt) vizsgálatokat.
-
Az utolso magyar tronörökösnek, Otto von Habsburgnak nem véletlen vették ki a szivét, a 19. századtol ugy féltek az emberek a tetszhaláltol, hogy ilyen biztonsági intézkedéshez folyamodtak pedig az orvostudomány egy kicsit elöbbre volt akkor mind Jézus idelyén, egy domb tetején, a Golgotán. ;)
 
Megmondom öszintém, hogy a keresztény mythologiát én logikátlannak találom, különössen a keresztremenést és zombi Jézust. A történetnek se füle se farka.

A lényeg mégis az, hogy te sem tudsz magyarázatot adni arra, hová tűnt a sírból Jézus teste. Sem arra, mitől bátorodtak fel a tanítványai egyik pillanatról a másikra annyira, hogy hirdetni kezdték Jézus feltámadását, el sem lehetett őket hallgattatni, sőt, meghaltak ezért az igazságért.
 
Mit szólsz például ahhoz a verzióhoz, hogy meghalt a kereszten az igaz, de a barlangnak volt egy titkos ki/bejárata, s valamelyik tisztelője elvitte a holttestét?

Úgy gondolom, ha létezett volna ilyen titkos bejárat, akkor arra a főpapok hamar rájöttek volna. Számukra mindennél fontosabb volt, hogy megcáfolják Jézus feltámadásának hírét. Éppen ezért kérték a rómaiakat, hogy állítsanak őrséget a sír elé (nem volt jellemző, hogy bárki sírját is római katonák őrizzék). Ha erre ennyire odafigyeltek, gondolod elkerülte volna a figyelmüket egy titkos hátsó bejárat?

Teljesen felesleges ezen rágódni, értsd meg. Aki érzelmi okok miatt SZERETNE hinni ebben, az FOG IS, aztán utólag „megmagyarázza” magának.

Szerintem nagyon nem felesleges ezen "rágódni". Semmi sem fontosabb a világtörténelemben, mint az a kérdés, hogy feltámadt-e Jézus a halálból vagy sem. Ez senkinek sem lehet mindegy.
Ennek az érzelmekhez semmi köze nincs. Valami vagy igaz, vagy nem. Jézus feltámadása pedig, akárhány évvel ezelőtt is történt, a ma is alkalmazott törvényszéki bizonyítási eszközökkel megvizsgálva is igaznak bizonyul.
 
Jézus testének „természetes” eltűnése képtelenség
A feltámadás tudományos bizonyítékai

A húsvét lényege a názáreti Jézus feltámadása. Ezt sokan szkeptikusan fogadják, és számos tudományos elmélet él arról, hogy nem is történt meg. A források azonban beszédesek, történeti szempontból is bizonyítható Jézus mennybemenetele.

A feltámadás a keresztény hit központi tanítása. Amennyiben Jézus nem támadt volna fel a halálból, akkor a keresztények hite nem érne semmit, mivel azt éppen maga a Mester állította. Ellenben, ha Jézus valóban feltámadt a halottak közül, akkor feltételezhetjük azt is, hogy minden állítása igaz, és ez egyúttal bizonyítja, hogy Krisztusban nekünk is bizalmunk lehet a halál utáni életben.

A Biblia és az elsődleges források

Jézus halálának és feltámadásának szentírási bizonyítékai megdönthetetlenek. Az Újszövetség hat egymástól független beszámolót tartalmaz a feltámadásról. Meggyőző mindenekelőtt a tanítványok puszta elkötelezettsége. Negyven évvel a feltámadás után ezek az emberek beutazták a Földet, hirdetve, hogy amit tudnak, az az igazság. Mindegyiküket üldözték, és egy kivételével mindet a hitéért végezték ki (János egy kegyetlen börtönszigeten, Pathmoszon halt meg, feltehetően embertelen körülmények között, közel százévesen). Emberi mércével elborzasztó haláluk közvetlen oka mindegyikük esetében egyértelmű: a nyilvánosság és a hatóságok előtt is bizonyságot tettek Jézus feltámadásáról. Nyilvánvaló, hogy igen kevesen vállalnak önként mártíromságot valamiért, amiről tudják, hogy hazugság. Kétezer éve csaknem minden, hatalommal rendelkező vezetőnek minden oka megvolt és meg is van, hogy megcáfolják Jézus mennybemenetelét.

Ha igaz lenne az az állítás, hogy a tanítványok ellopták a holttestet és az összes „szemtanú” tudta volna, hogy valójában nem is látta a feltámadott Krisztust, ilyen nagyszámú összeesküvő esetén minden bizonnyal lett volna valaki, aki bevallja az igazságot. Ha nem is saját szenvedésének, akkor barátai vagy családtagjai elmondhatatlan kínjainak megszűntetésére: „…Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és mikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak.” (Annales, XV:44)

Orvostudomány és a bárdolatlan empíria

Egyesek szerint Krisztus csak megjátszotta halálát, majd később megszökött a sírból. Egy ekkora csoda komolyan gondolásához jóval nagyobb hit kell, mint magának a feltámadásnak az elfogadásához. Maga az ötlet eleve hihetetlenül abszurd, hiszen a szemtanúk szerint Krisztust annyira megverték, hogy nem bírt el egy 15-20 kilogrammos fagerendát (patibulum), végtagjait véglegesen megnyomorították (az órákon át tartó, átszögezett állapot visszafordíthatatlan idegkárosodást, maradandó bénulást okoz), és az oldalát lándzsával felnyitották (a víz és a vér rámutat: feltehetően átszúrták a szívburkot), ami már csak önmagában az élettel összeegyeztethetetlen sérülés. Emellett valószínűsíthetőek egyéb belső sérülések, nyilvánvaló a jelentékeny vérveszteség is. Ismerve a források alapján tisztán rekonstruálható, történelmi mértékkel is kegyetlenül precíz, római büntetésvégrehajtási gyakorlatot: a kivégzések ügyében semmit sem bíztak a véletlenre. Példa nélküli a „szökés a keresztről”.

Az orvostudományi tények ismeretében teljesen alaptalan azt feltételezni, hogy valaki egy ilyen „alapos” kivégzést túlélve, három nap és három éjjel egy sírkamrában üldögéljen orvosi ellátás, élelem és víz nélkül, kibogozza magát a balzsamokkal vastagon átitatott, húsz-harminc kilónyi, mumifikációt elősegítő, hagyományosan közel öt négyzetméternyi lepel fogságából, majd elgörgetve a római légió által fegyverrel őrzött sírt lezáró, hatalmas követ, észrevétlenül kisurranva vérnyom nélkül eloldalogjon.

Ráadásul a feltámadásról szóló összes főbb elbeszélésben nők az első és elsődleges szemtanúk. Ez elég furcsa kitaláció lenne, hiszen mind az ősi zsidó, mind a hellén-római kultúrában a nők tanúságtételét jellemzően semmibe vették. Szavukat jelentéktelennek, elhanyagolhatónak tartották. Ezt a tényt szem előtt tartva elég valószínűtlen, hogy bárki, aki az I. századbeli Júdeában csalást tervez, nőket válasszon koronatanúnak. Ha mindnyájan hazudtak, a feltámadás pedig csak „városi legenda”, akkor miért éppen a legjelentéktelenebb tanúkat választották, noha férfiak is állították, hogy látták a feltámadt Jézust?

Történettudomány: a görög, római és zsidó kutatók nem kételkedtek

Olyan történészek, mint Josephus Flavius (kb. Kr. u. 37-110), Ignatius (kb. Kr. u. 50-115), Justinius (kb. Kr. u. 100-165) és Tertullianus (kb. Kr. u. 160-220) meg voltak győződve arról, hogy a feltámadás valóban megtörtént. Írásaikban megerősítik az evangélium íróinak beszámolóit, akik megbízható tanulmányok szerint Kr. u. 37 és 64 között jegyezték le az eseményeket. Több első és második századi történész, mint például Cornelius Tacitus, Suetonius, Plinius Secundus, és Samosatai Lucian is elismerte írásában, hogy az emberek életére e meglepő esemény nagy hatást tett.

Pál apostol saját bevallása szerint is az első egyház erőszakos üldözője volt. Miután – elmondása szerint – találkozott az élő Krisztussal, a feltámadásra épülő mozgalom „globális” és mindmáig leghatékonyabb szervezőjévé vált. Krisztus feltámadásába vetett kitartó hite miatt sok korabeli keresztyénhez hasonlóan Pál is elszenvedte az üldözést, a veréseket és a bebörtönzést. Több, zsidók által kezdeményezett kivégzési kísérletet (kövezést) is túlélt, majd római polgárként hivatalos halálos ítélet hajtottak végre rajta (sikeresen).

A jog- és az irodalomtudomány gyakorlói is bizonyítanak

Simon Greenlaf-ot, aki a Harvardi Egyetem jogi professzora volt 1833-1848-ig, tartják a valaha élt legnagyobb tekintélynek a Krisztussal kapcsolatos jogi bizonyítékok területén. Amikor Greenleaf jogi bizonyítékokat vizsgált meg a feltámadás ügyében. Összegezte: történelmi valóság volt az, és bárki, aki őszintén megvizsgálja a bizonyítékokat, ugyanerre a meggyőződésre jut. Az 1930-as években egy brit újságíró, Frank Morrisson elhatározta, hogy leleplezi a Krisztus feltámadásának „babonáját”. Annak ellenére, hogy olyan bizonyítási eljárást alkalmazott, amelyek megengedettek egy bírósági tárgyalásnál, akarata ellenére bebizonyította a Jézus mennybemenetelét. Ténymegállapításait részletesen leírta „Aki elhengerítette a követ” című könyvében.

C. S. Lewis, A Cambridge-i Egyetem középkori és reneszánsz irodalmának professzora elismerte, hogy az evangéliumok történelmi hitelességének bizonyítéka jelentős tényező volt az ateizmusból való megtérésében. Lewis lett a huszadik század egyik legnagyobb értelmiségi keresztény gondolkodója és írója. Lord Darling, Anglia egykori főbírája pedig azt mondta, hogy „...nincs olyan intelligens esküdtszék a világon, amely elítélő döntést hozhatna arra, hogy a feltámadás története igaz.”

Parcsami Gábor
 
Jézust ugye szűz kellett szülje, hogy mentes legyen minden bűntől, az „eredendő bűntől” is. De hogy is szülhetne bűnös bűntelent?! Tehát anyjának is bűntelennek kellett lenni.

Nem kellett Máriának bűntelennek lennie. Jézus élete csoda folytán került a méhébe és nem természetes megfoganás útján. Máriától csak Jézus emberi teste származott, az élete, természete Istentől származott. Ezért volt Ő új teremtés, akit a Biblia második Ádámnak nevez.

Amúgy pedig a magzat még a természetes foganáskor is eléggé független biológiai lény az anyjától. Annyira, hogy még a vércsoportja is gyakran különbözik.
 
A lényeg mégis az, hogy te sem tudsz magyarázatot adni arra, hová tűnt a sírból Jézus teste. Sem arra, mitől bátorodtak fel a tanítványai egyik pillanatról a másikra annyira, hogy hirdetni kezdték Jézus feltámadását, el sem lehetett őket hallgattatni, sőt, meghaltak ezért az igazságért.

Kedves Jászladány
-
Ha jol tudom csak 4 evangelista lett Jézus 11 barátbol és 1 Judásbol állo iskolájábol. (Most veszem észre, hogy a muslemek 72 szüzlányrol beszélnek Lukács pedig 72 ifjurol "Jüngling") :(
-
Igen nem tudom hova tünt a sirbol Jézus de nem ez az egyetlen tudáshiány amiben szenvedek, se IV. Béla se Atilla sirja nem lett még feltárva. Ami viszont feltünik, hogy a keresztfábol anyi forgácsot és szöget öriz az egyház, hogy abbol egy tengeri hajot lehetne barkácsolni.
-
Na ja, Judás állitolag felakasztotta magát, tehát nem mártir. Johannes tulélte a forro olajba valo fözést és természetes halállal halt meg. Az evangelium csak egy kivégzésröl beszél Jakobuszérol.
-
Továbbá miután ezek az urak a 2. században már mind halottak voltak a történeteik csak népmese utján terjedhettek tova. Hogy mi igazság van egy továbbadott történetben azt megtudhatod egy kriminalistátol.
-
 
Kedves Jászladány
Igen nem tudom hova tünt a sirbol Jézus de nem ez az egyetlen tudáshiány amiben szenvedek,
-

Kedves Ernoe!

Jézus feltámadásával kapcsolatban csak kétféle alternatíva közül választhatsz:

1. Jézus és az apostolok voltak a világ legnagyobb csalói, mert elhitették a világgal, hogy Jézus feltámadt. Jézus Maga mondta, hogy fel fog támadni, de ezek szerint hazudott, és az apostolok is hazudtak, sőt ezért a hazugságért meg is haltak. A Biblia pedig a világ leggonoszabb könyve, mert hamis reménnyel csapja be az embereket, és azt hazudja magáról, hogy Isten szava.

2. Jézus valóban feltámadt, és a Biblia minden szava igaz.

Köztes alternatíva nincs.

Megjegyezem, a zsidó főpapoknak sem volt köztes alternatívájuk. Csak két variáció közül választhattak:
1. Jézus valóban az, akinek állítja magát, Isten Fia, akkor pedig hinni kell neki.
2. Jézus csaló és istenkáromló, akkor viszont a korabeli törvények szerint halált érdemel.

Ők ez utóbbi mellett döntöttek. Ezek szerint Te is.
 
Kedves Ernoe!

Jézus feltámadásával kapcsolatban csak kétféle alternatíva közül választhatsz:

1. Jézus és az apostolok voltak a világ legnagyobb csalói, mert elhitették a világgal, hogy Jézus feltámadt. Jézus Maga mondta, hogy fel fog támadni, de ezek szerint hazudott, és az apostolok is hazudtak, sőt ezért a hazugságért meg is haltak. A Biblia pedig a világ leggonoszabb könyve, mert hamis reménnyel csapja be az embereket, és azt hazudja magáról, hogy Isten szava.

2. Jézus valóban feltámadt, és a Biblia minden szava igaz.

Köztes alternatíva nincs.

Megjegyezem, a zsidó főpapoknak sem volt köztes alternatívájuk. Csak két variáció közül választhattak:
1. Jézus valóban az, akinek állítja magát, Isten Fia, akkor pedig hinni kell neki.
2. Jézus csaló és istenkáromló, akkor viszont a korabeli törvények szerint halált érdemel.

Ők ez utóbbi mellett döntöttek. Ezek szerint Te is.

A világ sokkal többoldalubb mind ahogy te gondolod. Jézus és az apostolok már régen halottak voltak amikor ez a sok legenda, létrejött.
-
Vegyél a kezedbe néhány evangeliumot, akár egyazon nyevne irodott is, minegyik kiadástol függöen mást tartalmaz.
-
Vegyük csak a fenyegetést amiben Jézus a visszatéréséröl beszél. Az egyikben azt mondja "saját kezüleg fogom megfulytani" a másikban már szelidebben az áll "fogom térdre kényszeriteni elöttem".
-
Maradjunk a Pápánál. Szerinted jo, hogy a Pápák (hamár lábat mosnak) nemcsak egymás lábát hanem a hivök lábát is megfogják, hogy a pápa a lábmosással a menekültek tiszteletére is felhivja az államfök figyelmét.
-
Gondolom a magyar államfö most örül, hogy protestáns. (Erröl jut eszembe, hogy a protestánsok annak idelyén mind az IS lerombolt minden féle szobrot és leverte a freskokat a templomokban) Beszéljünk inkább erröl, a hitedben ugysem tudlak megingatni. :)
-

02-bildersturm-kirche-jan-luyken.jpg
bildersturm44.jpg

-
Ez nem IS-szobordöntés, ez reformatio ;):)
 
Szerintem nagyon nem felesleges ezen "rágódni". Semmi sem fontosabb a világtörténelemben, mint az a kérdés, hogy feltámadt-e Jézus a halálból vagy sem. Ez senkinek sem lehet mindegy.
Ennek az érzelmekhez semmi köze nincs. Valami vagy igaz, vagy nem. Jézus feltámadása pedig, akárhány évvel ezelőtt is történt, a ma is alkalmazott törvényszéki bizonyítási eszközökkel megvizsgálva is igaznak bizonyul.

Szerintem van olyan dolog, amin sokkal fontosabb rágódni! Meg is mondom hogy mi!

Ugyanis meditáció közben azt sugallta nekem a Rézszaporítószervű Bagoly, hogy nagyjából félúton a Hold és a Föld között ott lebeg a Nagy Űrbeli Teáskanna. Ez nagyjából akkora mint egy földi teáskanna, de Éterikus Anyagból készült, ami teljesen más mint a valódi anyag, és tökéletesen felderíthetetlen bármi anyagi műszerrel. De ha valaki arrafelé repül űrhajóval, s kellőpképp bűntelen és alázatos az ő lelkületében, ovábbá ha hiszi s az Űrbeli Teáskannában, akkor képes azt meglátni! És akkor megfoghatja, és tölthet belőle amennyit csak akar, az a kanna soha ki nem fogy, s vihet így a benne levő italból a Föld minden emberének, márpedig az az ital maga az Elixír, ami által aki megissza, azonnal halhatatlan lesz, s meggyógyul minden betegségéből is, és mennyeien széppé is válik!

Tehát én azt mondomn, EZEN kell rágódnia az emberiségnek, mert ENNÉL nincs fontosabb dolog! Követelem hogy azonnal minden ország minden erejét mozgósítsa az Űrbeli Teáskanna felderítésére, küldjenek az űrbe űrhajókat ezrével, és figyeljenek, mert ennél nincs fontosabb, mert ha meglelik, itt az Örök Élet!

És aki ezt nem hiszi, az fertelmes pogány, elvetemült hitetlen, anyagba ragadt ATEISTA, és GONOSZ, gonosz, nagyon gonosz, mert meg akarja fosztani az emberiséget az Örök Élettől!

Jászladány, te ugye hiszel az Űrbeli teáskannában?! NEM?! Hát az hogy lehet?! Mondd csak, BE TUDOD BIZONYÍTANI nekem, hogy garantáltan NINCS ott egy teáskanna?! Ugye hogy nem! Na látod! Thát nem tudod bebizonyítani, VAGYIS az ott kell legyen!

És te mégse hiszel benne?! Miért nem?! Hát nem rajtad múlik-e a te hited?! Csak akarnod kellene, s máris hinnél! Biztos direkt nem AKARSZ hinni benne, mert te olyan gonosz vagy! Pedig ezt nekem maga a Rézszaporítószervű Bagoly mondta, (Rendszertani besorolása: Bubo Cuprumpenis, az állatok országába, gerincesek törzsébe, a rémmadarak osztályába és rézpéniszűek alosztályába tartozó faj.), és azt nem én találtam ki, bizonyíték is van rá hogy létezik, mert már verset is írtak róla, íme:
http://ancsatest.blogspot.com/2010/04/bubo-cupropenis.html
(De sok más helyen is fellelhető e vers, tehát tutira létezik).

Szégyen arra tehát, aki nem hisz az Űrbeli Teáskannában! Máglyára az ilyenekkel!
 
Szerintem van olyan dolog, amin sokkal fontosabb rágódni! Meg is mondom hogy mi!

Te legalább becsületesen megmondod Kedves Advocatus, hogy nem akarod elfogadni a tényeket és kész. Hogy akkor sem hinnéd el, hogy Jézus feltámadt és él, ha előtted állna. Mert Te is pontosan tudod, hogy mi a ennek a tétje rád és az életedre nézve.
A tények tagadása valóban érzelmi és akarati döntés. Én pedig mindenki döntését tiszteletben tartom. Ahogy Isten is.
 
Különben tessék, kiderítettem nektek, hogy akad is már az iszlámnak megreformált változata, sőt, elég régóta létezik is már, van már mártírja is, azaz minden adott ami létfeltétele egy vallásnak: úgy hívják, hogy baha'i hit! (Ejtsd: „baháj”).
Itt a honlapjuk:
http://www.bahai.hu/
(Persze nem csupán Magyarországon léteznek, sőt nem is elsősorban ott).
Olvasgattam a tanításaikat, így első blikkre még egész rokonszenvesek is! Annyi biztos előttem, hihetetlenül jól járna vele a világ, ha ez lenne a legelterjedtebb iszlamista irányzat.

Hát én elolvastam. Még sok mindennel egyetemben halványlila fogalmam nem volt, hogy ez létezik. Az jutott az eszembe, hogy mennyire bővülnek, alakulnak a világ hitrendszerei.
 

A világ minden kincséért sem mennék szembe Nietzsche ezen mondásával, csak én úgy gondolom, hogyha valaki hisz és tökmindegy hogy miben ( vallásban, tudományban, emberekben, szerelemben, szeretetben, cselekedetekben, teáskancsóban stb) az belülröl jön, és nem igazságot keres, hanem támaszt, kapaszkodót. Nem vagyunk mi emberek olyan erősek, mint amilyennek mondjuk magunkat, vagy amilyennek látszunk. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor kell kapaszkodó, még ha az a lépcsőkorlát is.
 
A világ minden kincséért sem mennék szembe Nietzsche ezen mondásával, csak én úgy gondolom, hogyha valaki hisz és tökmindegy hogy miben ( vallásban, tudományban, emberekben, szerelemben, szeretetben, cselekedetekben, teáskancsóban stb) az belülröl jön, és nem igazságot keres, hanem támaszt, kapaszkodót. Nem vagyunk mi emberek olyan erősek, mint amilyennek mondjuk magunkat, vagy amilyennek látszunk. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor kell kapaszkodó, még ha az a lépcsőkorlát is.
Feltève, hogy a lépcsökorlat lètezik. Vannak drogosok akik kilèpnek az ablakon mert azt hiszik tudnak repülni.

Mièrt nem az embereket tesszük az èrdeklödèsünk közèppontjàban, mièrt kèpzeletbeli lènyeket?
 
A világ minden kincséért sem mennék szembe Nietzsche ezen mondásával, csak én úgy gondolom, hogyha valaki hisz és tökmindegy hogy miben ( vallásban, tudományban, emberekben, szerelemben, szeretetben, cselekedetekben, teáskancsóban stb) az belülröl jön, és nem igazságot keres, hanem támaszt, kapaszkodót. Nem vagyunk mi emberek olyan erősek, mint amilyennek mondjuk magunkat, vagy amilyennek látszunk. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor kell kapaszkodó, még ha az a lépcsőkorlát is.

Ez attól függ, mivel definiáljuk a hitet. A biblia hit nem az, amiről írsz.
A bibliai hit ez:
"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." Zsid. 11,1

Figyelmedbe ajánlom az utolsó szót: MEGGYŐZŐDÉS

A meggyőződés pedig azt jelenti, hogy utána jártál, megbizonyosodtál, meggyőződtél valaminek az igazságáról. Tehát nem "tökmindegy miben hiszel", hanem abban hiszel, amiről Te magad MEGGYŐZŐDTÉL, hogy igaz. Ez a bibliai hit.
 
Feltève, hogy a lépcsökorlat lètezik. Vannak drogosok akik kilèpnek az ablakon mert azt hiszik tudnak repülni.

Mièrt nem az embereket tesszük az èrdeklödèsünk közèppontjàban, mièrt kèpzeletbeli lènyeket?
Mert nem vagyunk egyformák. Röviden kinek fizikai kapaszkodó kell, mint a lépcsőkorlát ( azt fizikai valóságában írtam, mint ahogy az embereket is a felsorolásban), kinek lelki, kinek más. Általánosságban, ha meg csoportokat alkotnak az idők folyamán, akkor közös a hit valamiben, s az összetartozás élményét adja., amíg ki nem növi magát s átalakul valami mássá.
 
Ez attól függ, mivel definiáljuk a hitet. A biblia hit nem az, amiről írsz.
A bibliai hit ez:
"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." Zsid. 11,1

Figyelmedbe ajánlom az utolsó szót: MEGGYŐZŐDÉS

A meggyőződés pedig azt jelenti, hogy utána jártál, megbizonyosodtál, meggyőződtél valaminek az igazságáról. Tehát nem "tökmindegy miben hiszel", hanem abban hiszel, amiről Te magad MEGGYŐZŐDTÉL, hogy igaz. Ez a bibliai hit.

Kedves Jászladány, pusztán hétköznapi értelemben reagáltam az idézetre, nem a vallási, bibliai hitre gondoltam Bár olvastam a Bibliát, de nem gondoltam kizárólag vallási hitre. Hiszen számtalan mindenben lehet hinni, a hit tartalma egyéni. Vagyis imndenki abban hísz, amiben akar.. Odáig értem, hogy a "hit a remélt dolgokban való bizalom". Ezt én is igy gondolom, A meggyőződni sokmindenről lehet, olykor tévesen. Csak egy közhelyszerű példa ( hozzáteszem nem vagyok biológus) Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Meg vagyok győződve róla, hogy a tyúk, de bizonyitani nem tudom,tehát nem tudom az igazat, akkor ez bizonyitás nélküli meggyőződésem?, Tehát csak hiszem, hogy így van. De köszönöm, hogy leírtad, hogy te ezt hogyan látod.
 
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Meg vagyok győződve róla, hogy a tyúk, de bizonyitani nem tudom,tehát nem tudom az igazat, akkor ez bizonyitás nélküli meggyőződésem?,
Szerintem ez a hited. Mitol lenne meggyozodes ha semmivel sem tudod alatamasztani? Konkret bizonyitekod esetleg nincs, de valamifele evidencia avagy kozvetett bizonyitek kell ahoz, hogy meggyozodes lehessen. Anelkul csak vak hit.
Szoval miert vagy meggyozodve hogy a tyuk volt elobb?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,405
Tagok
615,940
Legújabb tagunk
coda
Oldal tetejére