Hírek Orbán Ráhel botrányos szavai a magyar nőkről!

Orbán Ráhel tett már furcsa kijelentéseket közösségi oldalán, de a mostani minden eddiginél felháborítóbb.


“Járván az országot szomorúan tapasztalom, hogy a magyar lányok és asszonyok mennyire igénytelenek.
Minden második nő elhízott, toprongyos.
A jóápoltság nem pénz kérdése.
Turkálóból is lehet öltözködni, nem kell márkás ruhákat felvenni ahhoz, hogy valaki ápolt legyen. A butaságukról nem is beszélve.
Én oktatóként tapasztalom az egyetemen, hogy zsíros hajjal, olykor büdösen jönnek be az előadásokra.
A külsőségeken kívül még felháborítóbb a butaságuk. Szennylapokat olvasnak, ahelyett, hogy képeznék magukat.
Válogatnak a munkahelyek közül és sehol nem állják meg a helyüket.
Nem akarnak gyereket szülni, ha mégis megteszik nem törődnek velük.
Nem tudnak főzni, csak sírnak amikor párjuk elhagyja őket.
Én is anya vagyok, napi 10-12 órát dolgozom, ennek ellenére van időm a családommal törődni.
Sokszor mondtam már, hogy olykor szégyellem, amiért magyarnak születtem.”

– mondta a miniszterelnök lánya, majd hozzátette:


“Néha szégyellem magam, hogy magyar nő vagyok, sajnos köszönhetem a sok igénytelen nőnek ezt”

Az én önéletrajzom ars poeticus elemeket is tartalmaz, például:

Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak.

Miután megmártóztunk Orbán Ráhel gondolatvilágának mélységeiben, a végére ugorhatunk egy dupla szaltót a miniszterelnök legnagyobb lányának magánéletébe:

Pár éve turizmus gazdaságtanból vizsgáztam, két évvel ezelőtt végeztem a pénzügyi számvitellel. Úgy érzem mindkettő jól sikerült. Tehát én egy tanult nő vagyok, és nem szeretem, ha butának tituláltatnak – zárta sorait Orbán Ráhel.

OLKT

o rechel.jpg
 
Utoljára módosítva:
"a magyar lányok és asszonyok mennyire igénytelenek.
Minden második nő elhízott, toprongyos"

Mondja ezt az a nő, aki a szaros pelenkával együtt a milliárdokból felépített országimázst is kihajintotta.
Csatolás megtekintése 1817511
De, ha eltekintünk ettől a tettétől és a mondanivalójára figyelünk akkor elképzelhető hogy van benne valami? Hisz a jó ápoltság az tényleg nem pénz kérdése csakhogy kinek mi a jó ápoltság?
 
Miért is adsz te másnak házifeladatot ?
Keress és találni fogsz … mondta ezt már előttem is valaki
Ne légy lusta !
Nem voltam lusta, megoldottam a házi feladatot: Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága, ahol ez van a "cikk" alatt: Forrás és az eredeti cikk: Hírcsárda

Az OLKT megjegyzése a cikkhez: Sajnos nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni, hogy ez valóban így történt-e, de mindenképp érdekesnek és megosztásra alkalmasnak vélem. Döntse el a kedves olvasó, hogy számára ez hiteles, vagy nem.

Tényleg, mindenki döntse el,. hogy ez számára hiteles vagy nem. Vagy szimpla mocskos uszítás és rágalom.
 
Nem voltam lusta, megoldottam a házi feladatot: Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága, ahol ez van a "cikk" alatt: Forrás és az eredeti cikk: Hírcsárda

Az OLKT megjegyzése a cikkhez: Sajnos nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni, hogy ez valóban így történt-e, de mindenképp érdekesnek és megosztásra alkalmasnak vélem. Döntse el a kedves olvasó, hogy számára ez hiteles, vagy nem.

Tényleg, mindenki döntse el,. hogy ez számára hiteles vagy nem. Vagy szimpla mocskos uszítás és rágalom.
Hircsardahoz semmi koze, Via: k-monitor.hu

A facera sokszor a velemenyt is belefuzik a cikkbe.

Azt mi is nem elfogadhato a cikkben? A sz@ros pelenka? vagy hogy nem artana elvinne edesanyjat egy kicsit modernizalni, mert azt tudjuk okos no , akkor legyen divatos is ,szep, elegans hamar first lady.

1632360913241.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,464
Tagok
615,604
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére