Hírek A kanadai magyarok helyzetéről is tárgyalt Novák Katalin

Ontario tartomány miniszterelnökével találkozott kanadai látogatásának negyedik napján a köztársasági elnök; Novák Katalin és Doug Ford többek között a kanadai magyarok helyzetéről tárgyalt.


Novák Katalin megosztotta a magyar diaszpóra torontói közösségeiben szerzett tapasztalatait, valamint beszámolt a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok helyzetéről, amelyet a háború tovább súlyosbított.
A köztársasági elnök köszönetet mondott Ontario kormányának és törvényhozásának azért, mert a kormányzó Ontariói Progresszív Konzervatív Párt kezdeményezésére idén törvénybe iktatta, hogy minden év októberét a Magyar Örökség Hónapjává nyilvánítja.

A Magyar Örökség Hónapja részeként októberben számos kulturális, üzleti és tudományos programot rendeztek a magyar szervezetek Ontario-szerte, az eseménysorozat szombaton nagyszabású gálaesttel zárult, amelyen beszédet mondott Novák Katalin köztársasági elnök.

A tartományi parlament épületében tartott hétfői találkozón részt vett Michael Tibollo mentális egészségért felelős miniszter, aki aktív támogatója volt a Magyar Örökség Hónapról szóló kezdeményezésnek, a magyar származású pénzügyminiszter, Peter Bethlenfalvy, valamint a lengyelországi születésű Kinga Surma infrastruktúráért felelős miniszter, aki szüleivel gyerekként vándorolt ki Kanadába.

A találkozón jelen volt még Rudy Cuzzetto, a törvényhozás tagja, aki indítványozta a Magyar Örökség Hónapjáról szóló törvényjavaslatot Ontario parlamentjében.
Novák Katalin beszélgetést folytatott Ontario tartomány gazdaságfejlesztési miniszterével, Vic Fedelivel, aki arról beszélt, hogy az alacsony adók politikája jelentős gazdasági előnyökkel jár, és hosszú távon hozzájárul a tartomány gazdasági fejlődéséhez.
Novák Katalin a tartományi parlamentben tett látogatásán tiszteletét tette az 1956-os szabadságharc emléktáblájánál, amely a parlamenti ülésterem bejáratánál található.

Ontario Torontóban működő törvényhozásának 124 képviselője van, amelyből 83 képviselőt ad a tartományt kormányzó Ontariói Progresszív Konzervatív Párt. Ontario Kanada legnépesebb, 15 millió lakosú tartománya, amely a teljes kanadai GDP 40 százalékának előállításáért felel.

MTI

1667496153100.png
 
Egy Amerikában élő Lazar névű ember, aki nemrég lebuktatta Novák Katalint a fideszes-fülbevalójával irt egy pár sort a magyarok-nagyasszonyának felbukkanásáról Kanadában.

“Novák Katalint senki sem hívta Kanadába. Novák Katalint senki sem hívta meg Kariko Katalin torontói előadására. Novák Vass-Salazar magyar nagykövettel jelent meg a közönség soraiban, és fotóst is hozott. Idén hét tudós kapta meg a tekintélyes kanadai Gairdner-díjat, köztük Karikó. Kariko nyilvános előadása után Novák fogta, és készített pár profi fotót kormánypárti magyar propagandafogyasztásra. Novak történetét olvasva az a gondolat támadhat, hogy Kariko nagy támogatója az Orbán-rezsimnek. Vajon Karikónak volt-e világos elképzelése, hogy Novák kicsoda… Egy dolog biztos, hogy nem vette észre, hogy szélsőjobboldali politikai célokra szégyentelenül kihasználták…”

Kár, hogy nem lehettem ott, szívesen megkérdeztem volna Magyarország elnökét, hogy ö mit tart a "fajkeveredésről"-
Kivel szabad a Kanadai Magyaroknak házasodniuk, hogy ne haragudjon meg rájuk a miniszterelnök?
 
Kár, hogy nem lehettem ott, szívesen megkérdeztem volna Magyarország elnökét, hogy ö mit tart a "fajkeveredésről"-
Kivel szabad a Kanadai Magyaroknak házasodniuk, hogy ne haragudjon meg rájuk a miniszterelnök?
Majd kaptál volna egy olyan választ mint amit.....
˝Levélben fordult az aHang civil szervezet Papp Dánielhez, az MTVA vezérigazgatójához, akiről bíróság mondta ki, hogy hírhamisító. Azt követelte hogy a közszolgálati műsorszolgáltató is számoljon be a pedagógusok és a diákok a közoktatás átalakításáról írt kilenc pontos követeléséről.˝
A válasz az pedig:
sdfsdfsdf.....
(ennyire veszik komolyan a munkájukat)
 
Egy Amerikában élő Lazar névű ember, aki nemrég lebuktatta Novák Katalint a fideszes-fülbevalójával irt egy pár sort a magyarok-nagyasszonyának felbukkanásáról Kanadában.



Kár, hogy nem lehettem ott, szívesen megkérdeztem volna Magyarország elnökét, hogy ö mit tart a "fajkeveredésről"-
Kivel szabad a Kanadai Magyaroknak házasodniuk, hogy ne haragudjon meg rájuk a miniszterelnök?
Canadaba hazasodhatnak az azonos nemuek is, azert ujabban megkerdezik olyan urlapon ahol kerdezik a nemet az embernek hova tartozik egyhalom felsorolas van a no ferfi utan.
Szabad valasztani ki minek valja magat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,889
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére