Hírek Ezentúl akárki hordhat katonai egyenruhát rendfokozattal, ha engedélyt kap rá a honvédelmi minisztertől

Az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve a humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” hozott kormányrendelet hatálya, illetve a veszélyhelyzet ideje alatt a honvédelmi miniszter egyedi döntésben engedélyezhet egyenruhát és rendfokozatot a korábbi jól meghatározott személyeken túl is – azaz gyakorlatilag bárki számára – vette észre a 444.hu a Magyar Közlönyben megjelent döntést.


A rendelet úgy szól, hogy a honvédelmi miniszter – aktuálisan Szalay-Bobrovniczky Kristóf – „egyedi döntésében meghatározott személy is viselhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített egyenruhát, illetve az egyenruhán elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzéseket”.

A szövegezés szerint annak a személynek, akinek a miniszter engedélyezi a Magyar Honvédségnél rendszeresített egyenruha, illetve az egyenruhán elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzések viselését, annak ideiglenesen ingyenesen átadhatók az egyenruhán elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzések.

Iván-Nagy Szilvia

1698323265980.jpeg
 
- Figyejjé má, Viktor mondta, hogy ti elvinnétek minket ingyé a Krokodil-szigetekre nyaralni a katonai luxusgéppel...
- Jaj, nem is tudom, az ellenzéki média majd pampogni fog...
- Ugyan má, hadd pampogjon... de különben nincs valami lehetőség, hogy mittomén tiszteletbeli katonák legyünk, vagy ilyenek? Vagy csak ránk adtok valami katonai ruhát, osztjónapot.
- Neeem, honvédségi egyenruhát nem hordhat akárki, ez törvényben van rögzítve...
- Micsodába'...?? Törvénybe...? Jó' van haver, ezt el lehet intézni. Majd lesz egy új törvény, hogy Kristóf engedélyezheti bárkinek hogy egyenruhát vegyen fel. Még a rangjelzéseket is. Na, csak készítsétek fel a a katonai gépet, nemsokára indulhatunk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,116
Tagok
615,995
Legújabb tagunk
WayneFuh
Oldal tetejére