Hírek Lemondott Novák Katalin

Ahogy várni lehetett, szombaton délután lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.

Novák Katalin az M1-en tett bejelentést.
Bejelentésével egyidejűleg ismét tüntetésre gyülekeztek az emberek, akik tiltkoztak az ellen, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, aki pedofil bűncselekmény részese volt.

Orbán Viktor gyakorlatilag Novák Katalin politikai pályájának végét okozta azzal, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofil-törvénnyel kapcsolatban és nem fogadta el a köztársasági elnök által neki előzőleg elmondott indoklást. Az elnök mindezidáig nem állt ki a nyilvánosság elé.

1707583568053.jpeg
 
„Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?”
facebook oldal adhat választ.
Arra 2 3 hetes kérdésre
Miért most derült ki.
Állítja éppen keresgélt és szembe jött.
A véleménye egyezik kockázat és nem érte meg szemlélet miatt az enyémmel

ITT van
A kegyelmi döntésből eredő politikai kockázatok tehát – lévén az elítélt már nem volt büntetés-végrehajtási intézetben - messze nem álltak arányban a döntésből következően az elítélt oldalán jelentkező előnyökkel. A köztársasági elnök, a kormánypárt listavezetője és a magyar református egyház első embere egy odahaza, a családja körében tartózkodó elítélt számára, majdhogynem teljesen feleslegesen adott kegyelembe buktak bele!
 
Utoljára módosítva:
És azok a találgatások amik az Erdélyi hátteret vizsgálták
Ugyanaz vonatkozik: nem éri meg a politikai kockázat miatt.
Sose hittem benne a Lévai Anikó Erdélyi ügyei okán sem a Novák ott nyaralása miatt.
Sem az hogy Baloggal mentek üdülni
Miért kapott kegyelmet ezzel nincs tisztázva.
Még a végén arra az derül ki csupa oda nem figyelés miatt.
A Kijáró Balog is feleslegesen koptatta száját.
Mindegy nem sajnálom
Ha nem ezért hát ez eddigiekért.Mind megérdemelte.
A rendszer férgesei.
Ártatlan egyik se volt ha másban, hát másban
Mint a gyerek: úgyis kijárt már egy pofon.
 
„Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?”
facebook oldal adhat választ.
Arra 2 3 hetes kérdésre
Miért most derült ki.
Állítja éppen keresgélt és szembe jött.
A véleménye egyezik kockázat és nem érte meg szemlélet miatt az enyémmel

ITT van
A kegyelmi döntésből eredő politikai kockázatok tehát – lévén az elítélt már nem volt büntetés-végrehajtási intézetben - messze nem álltak arányban a döntésből következően az elítélt oldalán jelentkező előnyökkel. A köztársasági elnök, a kormánypárt listavezetője és a magyar református egyház első embere egy odahaza, a családja körében tartózkodó elítélt számára, majdhogynem teljesen feleslegesen adott kegyelembe buktak bele!
De a kúriai újságban az is szerepel, hogy a II. rendű vádlott arra is hivatkozott, hogy a koránál fogva majd már nem talál más munkát magának, ezért kérte hogy enyhítő körülményként ezt is vegyék figyelembe.

Tehát ha a leköszönő méltóságos asszony valóban elolvasta a beadványt, akkor nagyon is tisztában kellett azzal lennie, hogy mihez adja a nevét.
 
A Bojte fele Arvahaz ugyet sikerult elsikalni, akkor ez a bicskei is legfeljebb lesz par napos ugy es lecseng arra gondolhattak. Tevedtek.
Fejek fognak meg hullani ez ugyben en azt hiszem. A csucs Orban mert neki aztan a vegen kell magyarazni a megmagyarazhatatlant.
Az Eu kifogasa az egesz biroi es igazsagugyi kifogasai egyre jobban bizonyitott hogy igazuk volt jogos a kritikajuk sot a szankciok is.
A Vargaeknal eg a vilag, de okos emberek tudjak a pegazusugyet rajuk vartak most itt van ez a pedofilugy ebbe is belerangattak es mar lehet a kovetkezo balhe amit nem kivantak mar semmikep bevallalni.
En mar azt sem hiszem el hogy valasuk valosagos volt. A ferj ilyen macso kormanyban hatarozotabban tud fellepni mint egy no akit lepten nyomon zsarolhatnak vagy radumalnak a
poziciojaba azt csinaljon amit az Orban diktal.
 
Bármennyire is szeretné Orbán rövid úton lezárni az ügyet, ez a csont még messze nincs lerágva:


Jövő héten eldől, feltételesen szabadlábra helyezik-e a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatóját

Jövő héten összeül az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa V. Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében, írja a Válasz Online. A tárgyaláson dőlhet majd el, hogy a férfit több mint két évvel a teljes ítélet leülése előtt feltételesen szabadlábra helyezik-e.

A bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen nyolc év börtönre ítélték. Az ítélet szerint a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönt kapott azért, mert helyettesével, a tavaly áprilisban K. Endrével próbálták eltussolni a szexuális bűnelkövetést.

A bíróság végül 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg V. János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

A törvényszék már tavaly januárban tartott meghallgatást a férfi feltételes szabadlábra helyezéséről, de a gyerekotthon volt igazgatója ekkor végül nem szabadulhatott. Jövő héten tartanak újabb meghallgatást az ügyben.

V. János többé biztosan nem dolgozhat gyermekek között, ugyanis a jogerős ítélet eltiltotta ettől. A férfit 2016 őszén függesztették fel igazgatói posztjáról, miután az egyik áldozata öngyilkos lett és ennek hatására feljelentette egy másik fiú, akit korábban molesztált. A bíróság ítélete szerint 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorút zaklatott a gyermekotthonban.
 
De a kúriai újságban az is szerepel, hogy a II. rendű vádlott arra is hivatkozott, hogy a koránál fogva majd már nem talál más munkát magának, ezért kérte hogy enyhítő körülményként ezt is vegyék figyelembe.
Erre két megjegyzésem van.Ott ahol van gondoskodtak róla.
Második:A kegyelem az nem enyhítő körülmény
 
Utoljára módosítva:
Bármennyire is szeretné Orbán rövid úton lezárni az ügyet, ez a csont még messze nincs lerágva:
Már mondtuk nincs kiderülve.Miért adtak kegyelmet.
Továbbra is csak Novák Katalin mondhatná meg ha szóra bírnák.
Nem csont ez hanem közéleti ügy és botrány.

A hol a Vidéki prókátor megjelentette okait ott jól volt írva:

idézőjel másolata.jpg

Ez valóban politikatörténeti jelentőségű hiba volt. Sőt, talán több is annál: a hosszú ideje igazi kihívó nélkül kormányzó hatalmakat elő-utóbb óhatatlanul elérő – Csizmadia Ervin szavaival élve - „politikai degenerálódás” tünete.

Az ügy egyik politikai tanulsága, hogy ha nagyon magas és nagyon felelős pozíciókba nem komoly, több évtizedes szakmai és politikai tapasztalatokkal rendelkező szakembereket, vagy „kipróbált”, rutinos politikusokat helyezünk, hanem kitalált és a jövő reménységeiként gondosan felépített fiatal PR-politikusokat, akkor sokkal sűrűbb szövésű szűrőket kell alkalmazni a döntések vonatkozásában és hatékony kontrollmechanizmusokat kell beépíteni a döntéshozatali rendszerbe. Hát még ha olyan a rendszer, hogy a legfőbb közjogi döntéseket is ki lehet járni uram-bátyám alapon... idézőjel másolata.jpg

„politikai degenerálódás” tünete.

Annyira jó összeszedett facebook poszt
Igen jól fogalmazott és nem volt gyáva az az ügyvéd.
Elismerés az országtól!!:dr_24:
Kivéve a fideszesek mert ők most kezdik el majd pocskondiázni.
 
Utoljára módosítva:
Ez is szépen írt:
„ma ott tartunk, hogy egy egészséges erkölcsiséggel és az átlagosnál magasabb intelligenciaszinttel rendelkező, az aljasságot és a hazudozást közömbösen elviselni nem képes magyarnak a mentális egészsége megőrzése érdekében tudatosan távol kell tartania magát a hazája miniszterelnökének megnyilvánulásaitól".
 
Közben bejelentették, hogy Varga Judit igazságügy miniszter is lemondott. Ő távozik a politikából, mindenfajta tisztségéről lemond.
Orbán Viktor gyakorlatilag Novák Katalin politikai pályájának végét okozta azzal, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofil-törvénnyel kapcsolatban és nem fogadta el a köztársasági elnök által neki előzőleg elmondott indoklást. Az elnök mindezidáig nem állt ki a nyilvánosság elé.
":Bár a Szörnyeteget most sikerült megfojtani, az anyja, a Fenevad már újra vemhes..."
 
Miért?
Mégsem véletlen?
Én arra hajlok, hogy nem. Ekkora botrány kellős közepén szerintem senki nem mer Vásárhelyi szabadlábra helyezése érdekében egyetlen "jó szót" se szólni. Le kell töltenie a teljes büntetését.
(a kúria Kónyával szemben Novák döntése miatt már tehetetlen volt, de Vásárhelyi idő előtti szabadonbocsájtását lehetetlenné tette)
 
Utoljára módosítva:
Én arra hajlok, hogy nem.
Nem jól értetted mire mondom a mégsem véletlent?

"Így már nagyon nem is meglepő, hogy miért épp a januári BH számába került be az ügy. "
Erre mondtam nem véletlen kipattanás?
Ezt kérdem/ gyanakszom egy ideje.
Te azt mondtad véletlenül találta az ügyvéd
Ezért véletlen kipattanás
De ha "épp a januári BH számába került be az ügy. "
Akkor a kitálalás (kirakatba tevés) mégsem véletlen
Ha nem véletlen akkor kipattintás.
Nem ezt mondtam na?
Akkor vissza egyik like nekem.
Találgatunk találgatunk Néha igazunk lesz néha nem

Most már azt kell kitalálni ki szervezte meg hogy kikerüljön
az pedig egy BH szerekesztő keze volt.
De ki mozgatta melyik kúria tag?

Puccs talán?
De csak elengedte a lavinát talán ő se tudta a végét.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,172
Tagok
615,999
Legújabb tagunk
kata913
Oldal tetejére