Hírek Szégyenlistára került a londoni magyar nagykövetség – Ez a bűnük

A Transport for London (TfL), a brit főváros közlekedéséért felelős önkormányzati szervezete szégyenlistát készített, és sajnos a magyar nagykövetség is a listán végezte.

A TfL arról készített listát, mely nagykövetségek tartoznak nekik a legtöbb pénzzel a be nem fizetett dugódíjak miatt. A középmezőnyében ott van a magyar nagykövetség is, akik 625 millió forintnyi tartozást halmoztak fel – közölte az Index.

65 milliárd forintnyi be nem fizetett dugódíjat próbál behajtani a Transport for London a londoni nagykövetségeken – szúrta ki a HVG. A TfL adatai szerint a legtöbb pénzzel az Egyesült Államok tartozik, de a londoni magyar nagykövetség is jelentős tartozást, több mint 625 millió forintot halmozott fel, mivel a dugódíj 2003-as bevezetése óta semmit sem fizettek az úthálózat használatáért.

Mivel a dugódíj nem adó, hanem szolgáltatási díj, a diplomaták sem mentesülnek a kifizetés alól.
Továbbra is követelni fogjuk az összes be nem fizetett dugódíjat és a kapcsolódó büntető felszólításokat, és szorgalmazzuk, hogy az ügyet a Nemzetközi Bíróság elé terjesszék
- közölte a TfL.

1716774722771.jpeg
 
Az a fájó hogy az ilyen viselkedés nagyban rombolja az emberek szociális hozzáállását .
Ez nem biztos hogy észrevehető .
 
Tarlós jut eszembe hogy támadták, mert be akarta vezetni Budapestre a dugódíjat.(2013-2015)
Annak bevételéből most futná az angol adóra
 
Utoljára módosítva:
Tarlós jut eszembe hogy támadták, mert be akarta vezetni Budapestre a dugódíjat.(2013-2015)
Annak bevételéből most futná az angol adóra
A dugódíj bevezetése amellett vajon mennyit essnének az ingatlanárak? És megoldódna a közlekedési probléma? Az viszont biztos, hogy jövedelmező befektetés (a kiépítés és üzemelés) lenne.
 
Utoljára módosítva:
És akkor ne csodálkozzunk a külföldiek véleményéről a magyarokkal szemben ha a drágalátos követségünk így áll a dolgokhoz.
 
most szombaton is dugódíjat kellene szedni a fidesz által szervezett kommunista háborúpárti menet résztvevőitől, ezek az emberek akik majd felvonulnak semmiféle békét nem képviselnek, sőt az agressziót és a háborút támogatják, ez szó szerint állbékepárti menet lesz.

mondjuk arra jó lesz a szombati fideszes állbéke párti menet hogy a szervező CÖF megint több száz millió forintot menthessen ki az adófizetők pénzéből.
 
Ezek szerint zavarna ha a befizetők listáján állnánk.
nem tudom, mert nem tudom melyik orzágok fizettek, akkor meg lehet együtt emlegetnének például Észak Koreával, és az lenne a gondja az ellenzéknek
Persze egy tendenciózus fideszes megjegyzésnek ilyennek kell lenni amilyen ez.
csak tényeket költem, mint mindíg ... és ugyanazt a mércét kell használni, mindenkivel szemben
 
nem tudom, mert nem tudom melyik orzágok fizettek, akkor meg lehet együtt emlegetnének például Észak Koreával, és az lenne a gondja az ellenzéknek

csak tényeket költem, mint mindíg ... és ugyanazt a mércét kell használni, mindenkivel szemben
Minden esetre a csalók és a becstelenek oldalán állsz.:)
 
a Világ melyik államában nem ezt skandálja az ellenzék, hogy csalók!, becstelenek! Ez a dolguk, ja meg még a "monggyon le!"
Tereléssel próbálkozol mint mindig.:D

Most a londoni magyar követség szégyenletes viselkedéséről van szó, ami neked rendben van.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,235
Üzenet
5,058,365
Tagok
630,912
Legújabb tagunk
Candynle
Oldal tetejére