Hírek Magyar Péter élő adásban jelentette be a Tisza-terveit a sorkatonasággal, nemcsak a férfiak készülhetnek a háborúra?

A TISZA-párt miniszterelnök jelöltje kerülte Orbán Viktor nevét, másik fontos Fidesz-közeli emberre húzott vizes lepedőt.
Ugyan Magyar Péter rendre a nem éppen baráti médiatermékekhez sorolja, mégis el szokta fogadni Rónai Egon szerkesztő-műsorvezető invitálását az Egyenes Beszédbe.

Az ATV műsorpalettájának igazi zászlóshajója a kétpólusúvá szakadó magyar politikai közélet és közbeszéd képviselőit mindkét oldalról vendégül szokta látni. A rutinos Rónai pedig folyamatosan csillogtatja felkészültségét és éleslátását a magyar valóságot illetően. A korábbi Sport TV-s szakember hétfőn este Magyar Pétert próbálta sarokba szorítani pár ügyes kérdéssel.

A TISZA Párt vezére bár látszólag szintén felkészült a "vallatására", az egyik legtapasztaltabb politikai kérdezőnek számító Rónai így is megizzasztotta élő adásban az ATV nézőinek legnagyobb örömére. Az eddigi Fidesz-kormányok idején betöltött szerepvállalásait igyekezte felszínre hozni a műsorvezető, azonban Magyar szeretett volna konkrétabb dolgokkal foglalkozni, elsősorban Orbán Viktor hétfői kinyilatkoztatásáról beszélni.

A kormány részéről elzárkózás van azt érintően, hogy a hivatalos álláspont szerint bár vizsgálták a lehetőségét a dolognak, nem tervezik bevezetni azt a közeljövőben. Sőt, a Fidesz-oldaláról az a kommunikáció, hogy Magyar Péterék esetleges hatalomátvétele biztosan a kötelező sorkatonaság felélesztésével járna. Ezzel pedig akarva-akaratlanul a béke helyett a háború "pártjára" állna a Varga Judit korábbi férje által indított politikai mozgalom lett pártszerveződés.

Erre reagált tagadással Magyar Péter, aki szerint szó sincs ilyenről a TISZA terveiben:
"...A TISZA a béke pártja, soha nem támogatta és nem is fog támogatni semmilyen olyan intézkedést, ami bármilyen háború esetleges eszkalációjához vezet. A TISZA soha nem támogatta, és nem is fogja támogatni a sorkötelezettség visszaállítását. Pont. Aki mást állít, az hazudik. Akik kezdeményezték a sorkötelezettség visszaállítását, azok mind a Fidesz és a KDNP politikusai. Név szerint Kövér László az Országgyűlés elnöke, Simicskó István Orbán Viktor volt hadügyminisztere, Kósa Lajos a Fidesz egykori frakcióvezetője, és Schmidt Mária..."
- zúgott Magyar Péter dörgedelmes elmélete a sorkötelezettséggel kapcsolatban, aki még azt is hozzátette, hogy szerinte Schmidt Mária korábban azt az álláspontot képviselte,

hogy a sorkatonaságot nemcsak visszahozni kellene, hanem azt ki kellene terjeszteni a nőkre is.​

Magyar Péter és Rónai Egon legújabb szellemi csatája:

1767700499844.png
 
És még akkor azt ki sem fejtette Magyar, hogy milyen sértő a magyarságra nézve, hogy a tartalékaink feltárása legfeljebb sz@rpucolásra jók...
Csaosztok sziasztok!
Komolyan elgondolkodtam, hogy a mikrofont lecserelém elhagyom a standupos pályát és új területen próbálom ki magam! Lázár Janikám!! Nagy ötlet, van kedved betaníthatsz személyesen! Csokollak
1769251126773.png
 
Most olvastam egy blogot eléggé egyetértek a mondanivalójával.
2009 kora ősszel egy kellemes kávé-süti kombót fogyasztottunk el egy Fidesz-szimpatizáns kollégámmal (figyelem: ez 2009-ben nagyon más volt, mint ma!), megünneplendő egy fokozathoz szükséges dokumentáció benyújtását. Természetesen politikáról is beszélgettünk, és megkérdeztem, ő hogy látja a Fidesz nyilvánvaló 2010-es győzelme utáni nemzeti pályát. Két lehetőséget vázoltam, mivel az 1998-2002 közti előkép mindkettőre adott valamennyi esélyt.
1. Az elsőben az egyértelműen kétharmados felhatalmazás birtokában kormányra kerülő narancs lebontja a kádári beidegződéseket és polgári – értsd: az aktív és képzett rétegekre minél erősebben támaszkodó – kormányzást csinálva, az EU-s pénzekkel megtámogatva, a nyugati integrációba beilleszkedve állítja fejlődési pályára az országot.
2. A másodikban a kádári kisember-imázs megerősödik (mert egyszerűbb átvenni, ami megvan), nyakonöntik egy nemzeti-keresztény mázzal, és erős propagandát kiépítve a lopásra optimalizálnak.
Kollégám lelkesen az elsőt remélte. Remélni én is azt reméltem, de nem annak adtam a nagyobb esélyt. Fogadtunk tehát, abban, hogy a vesztes meghívja a másikat egy hasonló kávé-süti kombóra ugyanabba a kellemes belvárosi kávéházba.
Teltek a hónapok, kétharmaddal nyert a Fidesz. Nekem már a “nemzeti együttműködési nyilatkozat” beindította a kétely-láncot, de ahhoz még másfél év kellett, hogy kollégám (egy szobában dolgoztunk) odajöjjön és azt mondja, hogy ideje kávéznunk és ő fizet.
A fentiekkel annak adtam kis személyes bevezetést, hogy 2010-ben lett volna más út is a Fidesz előtt. Felépíthetett volna tényleg egy olyan országot, amelyről a mai meséjük szól: amelynek teljesítménye megalapozza azt a nemzetközi imázst és tekintélyt, amelyet a mai propaganda olyan szívesen vindikál a kormánynak – ha rögtön erre optimalizál. Két-három ciklus erre simán elég lett volna, de ők ebben vagy nem bíztak, vagy elcsábultak a jogi lehetőségtől, a másik úton indultak el. Pedig azt az “első” utat, azt nagyon díjaztam volna én is, még ha akkoriban épp az mszp-ből Gyurcsány miatt már nem is annyira frissen kiszálltként még sok mindent más környezetből érkezve láttam.
Most viszont mintha az első, a jobb lehetőség sejlene fel. Amit Török Gábor úgy interpretált, hogy a volt fideszesek dominálnak a Tisza igazolásai közt, és a régi balosok közül kb. senki, azt én leginkább erre vezetem vissza.
Hogy a Tisza megpróbálja azt a másik utat, amelyet a Fidesz – minden lehetősége ellenére – elvetett 2010-ben. Hogy aztán ehhez esetleg személyükben is ugyanazokt választja MP, akiket akkor is lehetett volna – Orbán Anita tipikus példa – azzal nemhogy semmi gondom nincs, de kifejezetten örülök neki. Az ország elvesztegetett másfél évtizedet a másik úttal, ezek a szakértők viszont nyertek ugyanennyi tapasztalatot. Ennél jobb kihasználása a helyzetnek nem igazán kínálkozik.
Az pedig kifejezetten szerencse, hogy a másik út, az, amit a fidesszel megverve tényleg bejártunk, az már ellenzékiként nem alternatíva. Azon persze lehet lamentálni, hogy "baloldali alternatíva kell", de láthatóan ez az alternatíva másfél évtized alatt nem épült fel, tehát akik azt várják, ideje lenne, ha el is kezdenének dolgozni rajta.
-tg-
(Kard)
 
eléggé egyetértek a mondanivalójával
Örülök, hogy legalább már sejteni véled, mi következik.
Ha az neked való, akkor . . .

Az ó-fidesz abban tért el a jelenlegitől, hogy óriási szerencsénkre nem volt kétharmada.
Nem volt lehetősége törvényesíteni a rablást és az átverést.
Például a veszteséges lerabolt cégeit ugyanúgy eladta nem létező embereknek.
Talán ennyire hagymázos álmai még nem voltak, és a propahanta sem ment ezen a szinten,
de sokkal több volt az akkor is a normálisnál, beteges, országrontó, árokásó, kirekesztő . . .

Nem baj, hogy a drága ember a fideszből jött.
Ha a libsik ezt benyelték, akkor az ó-fideszes remek szakember politikusokat is elfogadják.
Kapnak az elkergetés mellé egy ó-fideszt.
Ha nyernek, kiderül, hogy ez jutalom vagy büntetés lesz.
 
Hatósági döntés dátuma: 2026. január 13.

Tárgy: az egyes közszolgálati médiaszolgáltatások által használt médiaszolgáltatási lehetőségek Mttv. 98. § (7) bekezdése szerinti meghatározása

  1. A Médiatanács az MTVA 2026. január 6-án érkezett kezdeményezésére– az előterjesztés 1. számú mellékletében foglaltak szerint – az Mttv. 98. § (7) bekezdése alapján rögzíti a Dankó Rádió által használt médiaszolgáltatási lehetőségek változását a közszolgálati jegyzékben 2026. január 31. napjának 24:00 órájával.
  2. A Médiatanács az MTVA 2026. január 6-án érkezett kezdeményezésére – az előterjesztés 1. számú mellékletében foglaltak szerint – az Mttv. 98. § (7) bekezdése alapján rögzíti a Nemzeti Sportrádió műsorterjesztési platformváltozását a közszolgálati jegyzékben 2026. február 1. napjával.
  3. A Médiatanács az MTVA 2026. január 6-án érkezett, a 2026. február 6. és 22. között megrendezésre kerülő XXV. téli olimpiai játékok párhozamosan zajló sporteseményeinek közvetítésével kapcsolatos tájékoztatását tudomásul veszi.
  4. A Médiatanács döntéséről az előterjesztés 2. és 3. számú mellékleteiben foglaltak szerint tájékoztatja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. médiaszolgáltatót.
Az 1. számú mellékletet elfelejtették kitenni, amiből kiderülhetne a lényeg.
Van itt bennfentes, aki tudná pontosan értelmezni?
A pletykák szerint FM-en a Dankó rádió frekvenciáit a Sportrádió kapja 5 nap múlva.
Egyik se érdekel különösebben, de több idős embernek is segítenem kell átállni internetrádióra, ha ez nem vaklárma.
 
"A Tisza elnöke szerint a (Lázár János)miniszter lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje. "
Ó Fidesz mi lettél:
oo...O...Ó ohohoho…
 
Utoljára módosítva:
Ez aranyos....
A valóság: a földgáz beszerzési ára, tegnap:
500 USD/ 1000 m3.
Csatolás megtekintése 2093986
2025 novemberében Magyarország mintegy 122 forintos köbméteráron vette az orosz földgázt,
ami 2 százalékkal ismét meghaladta a TTF nevű holland tőzsde irányadó, két hónappal korábbi árait.
A bruttó száz forintos rezsicsökkentett lakossági gázdíjon belül ugyanez a tétel körülbelül nettó 60 forint.
Míg a tőzsdei ár apadt, az orosz kissé nőtt.

/ Népszava /
 
Most olvastam egy blogot eléggé egyetértek a mondanivalójával.
2009 kora ősszel egy kellemes kávé-süti kombót fogyasztottunk el egy Fidesz-szimpatizáns kollégámmal (figyelem: ez 2009-ben nagyon más volt, mint ma!), megünneplendő egy fokozathoz szükséges dokumentáció benyújtását. Természetesen politikáról is beszélgettünk, és megkérdeztem, ő hogy látja a Fidesz nyilvánvaló 2010-es győzelme utáni nemzeti pályát. Két lehetőséget vázoltam, mivel az 1998-2002 közti előkép mindkettőre adott valamennyi esélyt.
1. Az elsőben az egyértelműen kétharmados felhatalmazás birtokában kormányra kerülő narancs lebontja a kádári beidegződéseket és polgári – értsd: az aktív és képzett rétegekre minél erősebben támaszkodó – kormányzást csinálva, az EU-s pénzekkel megtámogatva, a nyugati integrációba beilleszkedve állítja fejlődési pályára az országot.
2. A másodikban a kádári kisember-imázs megerősödik (mert egyszerűbb átvenni, ami megvan), nyakonöntik egy nemzeti-keresztény mázzal, és erős propagandát kiépítve a lopásra optimalizálnak.
Kollégám lelkesen az elsőt remélte. Remélni én is azt reméltem, de nem annak adtam a nagyobb esélyt. Fogadtunk tehát, abban, hogy a vesztes meghívja a másikat egy hasonló kávé-süti kombóra ugyanabba a kellemes belvárosi kávéházba.
Teltek a hónapok, kétharmaddal nyert a Fidesz. Nekem már a “nemzeti együttműködési nyilatkozat” beindította a kétely-láncot, de ahhoz még másfél év kellett, hogy kollégám (egy szobában dolgoztunk) odajöjjön és azt mondja, hogy ideje kávéznunk és ő fizet.
A fentiekkel annak adtam kis személyes bevezetést, hogy 2010-ben lett volna más út is a Fidesz előtt. Felépíthetett volna tényleg egy olyan országot, amelyről a mai meséjük szól: amelynek teljesítménye megalapozza azt a nemzetközi imázst és tekintélyt, amelyet a mai propaganda olyan szívesen vindikál a kormánynak – ha rögtön erre optimalizál. Két-három ciklus erre simán elég lett volna, de ők ebben vagy nem bíztak, vagy elcsábultak a jogi lehetőségtől, a másik úton indultak el. Pedig azt az “első” utat, azt nagyon díjaztam volna én is, még ha akkoriban épp az mszp-ből Gyurcsány miatt már nem is annyira frissen kiszálltként még sok mindent más környezetből érkezve láttam.
Most viszont mintha az első, a jobb lehetőség sejlene fel. Amit Török Gábor úgy interpretált, hogy a volt fideszesek dominálnak a Tisza igazolásai közt, és a régi balosok közül kb. senki, azt én leginkább erre vezetem vissza.
Hogy a Tisza megpróbálja azt a másik utat, amelyet a Fidesz – minden lehetősége ellenére – elvetett 2010-ben. Hogy aztán ehhez esetleg személyükben is ugyanazokt választja MP, akiket akkor is lehetett volna – Orbán Anita tipikus példa – azzal nemhogy semmi gondom nincs, de kifejezetten örülök neki. Az ország elvesztegetett másfél évtizedet a másik úttal, ezek a szakértők viszont nyertek ugyanennyi tapasztalatot. Ennél jobb kihasználása a helyzetnek nem igazán kínálkozik.
Az pedig kifejezetten szerencse, hogy a másik út, az, amit a fidesszel megverve tényleg bejártunk, az már ellenzékiként nem alternatíva. Azon persze lehet lamentálni, hogy "baloldali alternatíva kell", de láthatóan ez az alternatíva másfél évtized alatt nem épült fel, tehát akik azt várják, ideje lenne, ha el is kezdenének dolgozni rajta.
-tg-
(Kard)
Ennyi sületlenséget összehordani, eszméletlen - persze nem neked szól.
Van ebben minden, csak értelem nincs, egy nagy katyvasz.

A Fidesz semmit nem tett, az MDF, a Kisgazdák, a KDNP - nagy nulla.

Csak azokat vettem alapul, amely pártok kormányon voltak.

Mit tehettek volna:
1. jogbiztonság - jogorvoslati jog megerősítése
2. emberi jogok megerősítése
3. munkavállalói jogok megerősítése
4. gyülekezési és véleménynyilvánítási jogok megerősítése (kommunikációs jogok)

Ebből áll egy társadalom, nem az átlagbérből.

Sajnos a magyar társadalom olyan alacsony szinten ketyeg, hogy elég megzörgetni az orruk előtt a pénzeszacskót.
Tapsol vagy kushad - attól függ, miért jár pénz.

35 év alatt maradt ugyanaz a szolgalelkű, önálló véleményre képtelen, mint az 1900-as évek elején volt (a feualizmusban még nem hangoztatták a szabadságjogokat).
Ugyanott tart a társadalom, mint akkor.

Kimaradt az MSZP, SZDSZ.
Nem véletlen.
A jogalkotásuk ugyanis éppen ezeket a hiányosságokat pótolta. 35 évből 12 alatt. Majd a maradék 23-ban eltörölték, pl. Hornék idején hozott 4/5-ös jogszabályt, ami az alkotmány megváltoztathatóságához kapcsolódott.

Ebből SEMMIT nem vettek észre az emberek. Semmit!
Meglengették a pénzeszacskót, s a biodíszlet már acsarkodott, ki akarja elvenni a pénzecskéjét.

Hogy a szabadságát veszik el, nem érdekelte és most sem érdekli.

Szánalmas.
 
Ha semmt sem tettek volna akkor nem lennének oly régóta hatalmon.
Próbálnak minden korosztálynak valamit adni.
Szerintem teljesen más a helyzet.
Azért vannak 16 éve hatalmon mert "ügyesen" átverik a szavazókat mindennel is.
Ha ezt az energiát értelmes dolgokra használták volna, akkor simán kaphatnának még 16 évet.
Eleve nem bíztak abban, hogy munkával is lehet választást nyerni.
Amit "adnak" azt utána kamatostul elveszik, egyszerűen elinflálják.
Mit gondolsz, miért nálunk a legnagyobb az infláció?
Azt pedig már csak sajnálni tudom, ha például valaki bedől a kamu rezsicsökkentésnek,
saját maga fizeti a fidesz "adományát" és nagyon boldog, mert megteheti a haza fidesz érdekében.
 
Szerintem teljesen más a helyzet.
Azért vannak 16 éve hatalmon mert "ügyesen" átverik a szavazókat mindennel is.
Ha ezt az energiát értelmes dolgokra használták volna, akkor simán kaphatnának még 16 évet.
Eleve nem bíztak abban, hogy munkával is lehet választást nyerni.
Amit "adnak" az utána kamatostul elveszik, egyszerűen elinflálják.
Azt pedig már csak sajnálni tudom, ha például valaki bedől a kamu rezsicsökkentésnek,
saját maga fizeti a fidesz "adományát" és nagyon boldog, mert megteheti a haza fidesz érdekében.
Mire alapozod azt hogy átverik a szavazóikat?
Nem úgy néz ki hogy annyira szenvedne itthon valaki is...
Nem szívesen írom ki hogy mik is vannak mostanában vagy eddig amik megalapozták a kormánypártok népszerűségét.
De, megteszem mert ha nem ,akkor lesz nagy meglepetés hogy hát mi vagyunk a többség és mégis??...
A túlzott magabiztosság az megtévesztő is lehet.
Említetted a rezsicsökkentést hogy az kamu de, miért??
Hisz ha akarnák lehetne magasabb az energiaára de, látod nem teszik. Most is a nagy hidegre való tekintettel lesznek valami beavatkozások.
Volt amikor visszafizették a befizetett adót..
Ingyenes a padlás szigetelés nagyon sokan éltek is vele és most is élnek kb. két óra és kész a 14cm szigetelés.
Két és fél milliós energiatároló támogatás.
Folyamatosan ömlik a médiából a x-edik nyugdíj.
Miért becsülöd le a kormány tevékenysségét?
 
Miért becsülöd le a kormány tevékenysségét?
Nem tudom lebecsülni, mert nincs mit.
Az említett "adományok" EU támogatások vagy a közösből származnak, amelyek eleve a miénk.
Ha szerinted a drága miniszterelnök úr adja, vedd tárgytalannak, mert feleslegesen nem győzködlek.
A nyugdíjak reálértéke 16 év alatt 24,9 százalékot emelkedett.
1,4% évente.
Inflációkövető, de abban benne van a lépegető exkavátor is.

Arról nem is beszélve, hogy magunkat és Trump bácsit kivéve már mindenkivel össze vagyunk veszve, de még ez a kettő se biztos.
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom lebecsülni, mert nincs mit.
Az említett "adományok" EU támogatások vagy a közösből származnak, amelyek eleve a miénk.
Ha szerinted a drága miniszterelnök úr adja, vedd tárgytalannak, mert feleslegesen nem győzködlek.
A nyugdíjak reálértéke 16 év alatt 24,9 százalékot emelkedett.
1,4% évente.
Inflációkövető, de abban benne van a lépegető exkavátor is.
Hát honnan máshonnan származnának ??
Azért is kapod mert a tied az hogy élsz-e vele az már más dolog.
Ki mondta hogy a miniszterelnök adja???
Ha elolvasol akkor azt írtam hogy a kormánypártok.
Mégis kitől várod azt hogy kapjál valamit?
Vagy ha nem kell akkor meg nem mindegy?
 
Ha elolvasol akkor azt írtam hogy a kormánypártok.
Jó, hogy írod, mindig elfelejtem, kettő kormánypárt van.

Szóval azért vagy boldog, mert elveszik a pénzedet, majd egy részét adományként visszakapod és elköltheted amire csak akarod?

Azt azért adtuk össze, hogy oktatás, egészségügy, közlekedés, infrastruktúra és egyebek legyenek belőle,
valamint támogassák azokat akik rászorulnak, nem azért, hogy kétszer menjen valaki nyaralni vagy telelni.
 
Boldog vagyok?
Erről még nem is írtam.
A pénzemet elveszik adó formájában ..habár ez minden demokratikus országban így szokás hisz ebből fedezik a közös kiadásokat.
Tévedés hogy AZÉRT adtuk hisz ezt elveszik .
És ebből fedezik ahogy írtam vala a közös dolgainkkat.
és ahogy írod támogatásokra is marad.
Ki megy kétszer nyaralni vagy telelni? Szerintem bárki aki dolgozik.
És kap a munkájáért jövedelmet vagy fizetést.
Ez valami meglepő dolog???
 
támogatásokra is marad
Támogatásokra marad csak, de is nélkül.
Egészségügyre, oktatásra, közlekedésre . . . nem jut,
mert elmegy a megvesztegetési pénzekre.
Jobboldali konzervatív értékrend szerint azt kell támogatni, akinek egyébként is van,
a szegények, az elesettek, a rászorúlók kínlódjanak, szenvedjenek ahogy bírnak.
 
Ne haragudj de, ez elég közhelyesnek tűnik.Kit tartassz szegénynek és mi alapján?
Ki az elesett?
 
Nem csak a munkakerülő, alkoholista kisebbségi lehet szegény.
Elég annyi hozzá, hogy egy közeli hozzátartozója súlyos beteg legyen.
Van még ezer más eset . . .
Aki a szolidaritást hírből se ismeri, annak hiába is magyaráznám.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Örülök, hogy itt lehetek.
V Tamara wrote on rituevu's profile.
Kedves Rituevu! Nagyon köszönöm, hogy felraktad a Vadonjáró sorozat 6. részét!!
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a legújjabb fordításokat !
Létrahuszár wrote on rituevu's profile.
Kedves Rituevu! Segítséget kérek. Kedden Érdekességek a történelemből oldalon belül tettem közzé a Máglyahalál, nyelvváltság, szamártemetés és egy tartalmi hiba van benne: Nem keresztelték meg azokat a gyerekeket, akik házasságon belül születtek. Helyesen: házasságon kívül. Ez elég nagy tartalmi baki. Szeretném, ha a belül szót kívül - re javítanád. Köszönöm.
Gabigurumi wrote on babsy13's profile.
Szia!

Szeretném jelezni, hogy Parkaeva Cupidojának a leírása lemaradt.
Köszi, hogy feltöltöd.

Statisztikák

Témák
39,072
Üzenet
5,021,985
Tagok
629,341
Legújabb tagunk
Tamás Kriszta
Oldal tetejére