Hírek Az ukrán külügyminiszter szerint a magyar hatóságok „gyakorlatilag túszul ejtették” az ukrán állami takarékbank hét alkalmazottját

Az ukrán állami Oschadbank két, Ausztria felől érkező pénzszállítóját állították meg a magyar hatóságok. Kijev hivatalos jegyzékben követeli az alkalmazottak szabadon bocsátását és az EU jogi értékelését kéri.

Állami terrorizmus, túszejtés és zsarolás – ezekkel a szavakkal illeti Ukrajna Magyarországot, miután

állításuk szerint a magyar hatóságok csütörtökön Budapesten feltartóztattak két ukrán pénzszállító járművet, és túszul ejtették a hétfős személyzetet.
Az ukrán állami Oschadbank két, Ausztria és Ukrajna között közlekedő pénzszállítóján 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak. A hírt Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége közölte pénteken hajnalban a Facebookon,

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter álláspontja szerint „ma Budapesten a magyar hatóságok gyakorlatilag túszul ejtettek hét ukrán állampolgárt. Ennek az okai jelenleg ismeretlenek, akárcsak az állapotuk vagy az, hogy lehet-e velük kapcsolatba lépni.” A közlemény szerint a magyar lépés egyenlő a túszejtéssel és a pénz ellopásával.

„Ha ez az az »erő«, amiről ma Orbán Viktor beszélt, akkor ez egy bűnszervezet ereje. Ez állami terrorizmus és zsarolás”
– fogalmaztak. Ukrajna hivatalos jegyzékben követeli a hét ukrán állampolgár azonnali szabadon bocsátását, és az Európai Unióhoz fordul, hogy jogilag értékelje a magyar lépéseket.

Az érintett Oschadbank (Takarékbank) a honlapján azt közölte, a két pénzszállítót „indokolatlanul” tartóztatták fel, miközben rendszeres szállítást végeztek az osztrák Raiffeisen Bankkal kötött nemzetközi megállapodás keretében.
A bank szerint „a rakományt a nemzetközi szállítási szabályoknak és a hatályos európai vámeljárásoknak megfelelően állították elő.”

A GPS-adatok alapján a feltartóztatott járművek Budapest központjában, egy magyar biztonsági szerv közelében tartózkodnak, az alkalmazottak holléte azonban péntek reggelig ismeretlen volt.
A magyar hatóságok egyelőre nem reagáltak a vádakra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság sem adott ki közleményt az ügyben. Az incidens egy rendkívül feszült magyar–ukrán diplomáciai helyzetben történt. A héten a magyar kormány jelezte, hogy megvétózza a Kijevnek szánt, 2026–2027-re tervezett 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot, miután a magyar fél szerint Ukrajna indokolatlanul nem indította újra a Barátság kőolajvezetéket. Szijjártó Péter és Orbán Viktor is élesen bírálta az ukrán vezetést az elmúlt napokban.

1772802629525.png
 
Emberi életek mulhatnak egy egy mindazon.
Ezt Zelenszkij már megtanulta.

De minek iszik, ha nem bírja?
Aztán meg hülyeségeket beszél.
Erre nem lehet komoly politikai híreket alapozni

Meg el is hinném, ha nem pont háborúban állnanak.
Ez nem is egy politikai hir!
Szerinted Z komolyan gondolta, hogy bráűvokat kuld a miniszterelnokunkre.
Frazis, amivel valamit ki a kart fejezni.
A folytatast pedig kiszivarogtatta!
 
Ez egy meglehetosen leegyszerusitett modell, és a jog politikai szandeku kiforgatas.

Hianyzik belole a romai jog alaptetele, a : hallgattsasek meg a msik fel is elv.

Elfogadja az egyik erintett narrativajat és nem nezi meg a masikét.
Ez igy nem egy logikus érvelés, hanem egy politikai elkotelezodes jele!
Érvelt, alátámasztott, igaza van.

Te viszont hogy tudsz ennyi baromságot kitalálni? (A 4. oldalnál tartok ...)
 
Ha valóban a lakossági forgalmat fedeznék ebből, az azt jelentené, hogy Ukrajna gazdasága már nem is létezik, csak egy nagy, készpénzalapú segélyosztó központként funkcionál.
2024.

1772900356057.png



2025.
(Az első 10 csak a fejléc és az érdekesség miatt.)

A háború gyengíti Ukrajnát, de mi gyengíti Magyarországot?

1772899273765.png

1772899214419.png

(worldometers.info)
 
"Az ukrán külügyminisztérium pénteken arra kérte az ukrán állampolgárokat, hogy tartózkodjanak a Magyarországra látogatástól, mondván, hogy biztonságuk nem garantálható a „magyar hatóságok önkényes intézkedései” közepette.

A minisztérium arra is felszólította az ukrán és európai vállalkozásokat, hogy vegyék figyelembe „a vagyon önkényes lefoglalásának kockázatát” Magyarországon." (AP)
 
"Az ukrán külügyminisztérium pénteken arra kérte az ukrán állampolgárokat, hogy tartózkodjanak a Magyarországra látogatástól, mondván, hogy biztonságuk nem garantálható a „magyar hatóságok önkényes intézkedései” közepette.

A minisztérium arra is felszólította az ukrán és európai vállalkozásokat, hogy vegyék figyelembe „a vagyon önkényes lefoglalásának kockázatát” Magyarországon." (AP)
És még ők, nem is ismerték Orbán pénz éhességét.
Értem ez alatt az önkéntes magán nyugdíj megtakarítások elvételét 2011
Érdemes figyelni a dátumra, 2010 óta van korlátlan túlhatalma a Fidesznek
1 év se kellett letojja a közvéleményt és a magántulajdont
 
Ez egy meglehetosen leegyszerusitett modell, és a jog politikai szandeku kiforgatas.

Hianyzik belole a romai jog alaptetele, a : hallgattsasek meg a msik fel is elv.

Elfogadja az egyik erintett narrativajat és nem nezi meg a masikét.
Ez igy nem egy logikus érvelés, hanem egy politikai elkotelezodes jele!
Az M5-ön fogták meg őket! Az valahogy nem Ukrajna felé vezet! Bár lehet, hogy az utat is eltérítették.
Már csak azért vakarom a fejem, hogy az EU által adott pénzeszközöket miért Ausztriából érkeztetik és miért ilyen összetételben, formában? Dollárral fizetik a közalkalmazottakat meg a nyugdíjakat? Az EU mindent megvesz nekik, ami a háborúhoz elengedhetetlen!
 
Az M5-ön fogták meg őket! Az valahogy nem Ukrajna felé vezet! Bár lehet, hogy az utat is eltérítették.
Már csak azért vakarom a fejem, hogy az EU által adott pénzeszközöket miért Ausztriából érkeztetik és miért ilyen összetételben, formában? Dollárral fizetik a közalkalmazottakat meg a nyugdíjakat? Az EU mindent megvesz nekik, ami a háborúhoz elengedhetetlen!
Marhaság. Az M0-n.
 
 
Az összes hócipőm tele van már az egyre vérlázítóbb fideszes hazugságokkal meg a fidesztrollokkal.
Mindannyiunk érdeke, hogy eltűnjenek a közéletből, mielőtt ez a háborús kamuhisztéria tényleg valami komolyabb bajba sodor bennüniet.
 
Arra eddig nem szuletett magyarazat, hogy az ukran pénzszállitók miért az M5-os uton koricaltak, ami nem az ukrajna-ausztria irany.

Aztv is tegyuk hozza, hogy a "szemelyzet" valoszinu a tuszejtés vádjának elkerulesere mar ki lettt utasitva az orszagbol.
annyira nehéz rákeresni, hol van az alacskai pihenő? nem ismerek rád
 
És még ők, nem is ismerték Orbán pénz éhességét.
Értem ez alatt az önkéntes magán nyugdíj megtakarítások elvételét 2011
Érdemes figyelni a dátumra, 2010 óta van korlátlan túlhatalma a Fidesznek
1 év se kellett letojja a közvéleményt és a magántulajdont

annyira nehéz rákeresni, hol van az alacskai pihenő? nem ismerek rád
Most akkor Alacska, szemben M5! Valaki hazudik! Egyértelmű!
 
Most akkor Alacska, szemben M5! Valaki hazudik! Egyértelmű!
A Fidesz hazudik - mint mindig, most is hülyének néz mindenkit.

Az hazudik, aki 35 évből 35-öt hazudott - kezdte a székházüggyel.

Azonosítható "tereptárgyak" a tekkes videó és a Google utcakép között.
Nem hinném, hogy sok ilyen elrendezésű faoszlop van az M5-ös mellett is.
Ez az MO-ás, ahogyan a Google is mutatja.
1772912609145.png


1772912666787.png


1772913033397.png


1772913085521.png

1772913706903.png

1772913779813.png


1772912458322.png


1772914028132.png


A videó megnézhető "Magyarország Kormánya" FB oldalán.
 
Utoljára módosítva:
A bankok is reagáltak:

"Az osztrák pénzintézet, az Oschadbank rutinszerű eljárásnak nevezve az ügyet és elutasította a felmerülő vádakat. Közleményben írták, hogy az orosz invázió kezdete óta a valutatartalékokat és a nemesfémeket szárazföldön szállították Ukrajnába. Hozzátették, hogy ilyenekre hetente került sor. Közölték, hogy a járművek helyzetét mutató GPS-jeleket Budapest belvárosában, a biztonsági erők épülete közelében azonosították.

Források arról számoltak be, hogy az értéktárgyakat az osztrák Raiffeisenbankkal kötött megállapodás alapján szállították, és ennek megfelelően jelentették be őket.

A bécsi Raiffeisen Bank International (RBI) banktitokra hivatkozva nem erősítette meg a kézbesítést a másik osztrák pénzintézetnek. Az intézet szóvivője azt ugyanakkor elmondta, hogy évek óta aktív bankjegy-kereskedőként működik, együttműködve különböző központi bankokkal, biztonsági hatóságokkal és forgalmazókkal
."

1772920272892.png


1772920604675.png
 
Utoljára módosítva:
a FIDESZ az Ukránok hergelésével háborúba sodorja a magyar embereket, ezt nem szabad engedni Orbánéknak. Akinek tényleg fontos a BÉKE az a kormányváltásra szavaz, mert valódi békét csak egy kormányváltás tud hozni a magyar embereknek és ez biztos mint a nap.
 
Ez nem is egy politikai hir!
Szerinted Z komolyan gondolta, hogy bráűvokat kuld a miniszterelnokunkre.
Én meghallgattam eredetiben és Zelenszkij , nem megnevezte személyt, azt mondta, hogy reméli nem fogja senki megakadályozni, hogy a katonáik megkapják a jarandósagukat.. és ha mégis lenne valaki, akkor majd ő megadja az illető elérhetőseget, hogy a(Z illető) nyelven megkerdezhessek miért.
Frazis, amivel valamit ki a kart fejezni.
Hogy tele a hócipője az orosz csatlossal?
A folytatast pedig kiszivarogtatta!
Orbán meg a választ a konvoj elzabralasával....
 
Most akkor Alacska, szemben M5! Valaki hazudik! Egyértelmű!
„Az ukrán pénzszállítók a rendőrségtől kapott útvonalengedély alapján haladtak az M1-es autópályától az M3-as felé, attól nem tértek el, az M5-öshöz semmi közük nem volt” – tette hozzá az ügyvéd. Elmondása szerint négy éve, a háború kitörése óta szállítják ezen az útvonalon a két bank között a készpénzt, korábban légi úton történt mindez, de a háború miatt légtérzár van egész Ukrajna felett.
1772953552792.png

Ezt jól benézte a kormány még az Orbán kommunikáció bohóckodási szakasza is erre épült: M5
Persze hogy kénytelenek voltak ellengeni(egy kitoloncolási határozattal letakarva melléfogásukat)
Most jön az arany visszaadása és bocsánat kérés
Mint "megszoktuk" Orbán úriemberiségét.
Hol az M5 nem tudja Orbán
 
Utoljára módosítva:
Na vajon ki, ha az ügyvédjük a GPS adatokkal igazolta, hogy nem tértek el a tervezett és megadott útvonalról?
Biztosan az ügyvédnek van igaza! Minden ilyen ügyvéd gépén ott csipog az ügyfelek GPS kütyüje és az is, milyen autóban van és kik ülnek benne! Persze az őket követő TEK-NAV GPS is ott mellette ketyeget! Az ukránok nagyon alaposak és mindenre figyelnek- nálunk is!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,619
Tagok
630,545
Legújabb tagunk
Mokran-Pillár Ildikó
Oldal tetejére