Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!
Fordította: Tóth Árpád

Szergej Jeszenyin

Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Mond vagy beszél?

Azt mondja egy orvos a tévében: Beszéltem, hogy meg fog gyógyulni. Igazam lett. Ugyanígy lehet naponta hallani ilyen mondatokat, amelyekben a beszél fordul elõ a mond helyett, de szinte már senki sem veszi észre, hogy így egy kicsit „sántít” a
mondat. Ha a beszél igét használjuk ilyen helyzetekben, oda kellene tennünk egy utalószót: azt beszéltem, hogy javul majd az állapota, arról beszéltem, hogy érdemes lesz ezt csinálni. Ha valamivel kapcsolatban konkrét közlésünk van, a mond jobb, mint a beszél. Néhány példa: azt beszélik, hogy elválnak. Ez egy pletyka, szóbeszéd visszaadása. Ha múlt idõbe teszem – elhagyva az azt névmást –, akkor is ilyen árnyalata marad. Az azt mondták, hogy elválnak; mondták, hogy elválnak kifejezheti azt, hogy nincs okunk a meglepõdésre, ha megtörténik a válás, vagy cáfolhatjuk azzal, hogy: de nem váltak el. Jobban kellene figyelnünk az ilyen mondatok elkerülésére: beszéltem, hogy jó idõ lesz; beszéltem, hogy nyerni fogunk; beszéltük, hogy ez lesz a jó megoldás stb.
Kezd kimenni a használatból a levetem a ruhámat, a vesd le a kabátod közlések igen kifejezõ igéje. Helyette terjed a leveszem, vedd le alak. Személy szerint én olyan nyelvi környezetben éltem (élek), ahol senki sem tévesztette össze a két igét. A levesz nem jelentette a rajtunk lévõ ruha levetését. A vedd le a kabátod azt fejezte ki, hogy valahonnan, a székrõl, az ágyról, a fogasról stb. kell eltávolítani, a rajtunk levõ kabátot azonban levetettük. Úgy, mint egy slágerben van: Vesd le a ruhád!
Sokszor utaltak már nyelvészek, írók, költõk a magyar nyelv gazdagságára, finom megoldásaira. A híres francia nyelvész,
Aurélien Sauvageot is megemlíti egyik könyvében a gyorson – gyorsan közti különbséget. Ehhez hasonló a mostanában szintén összekevert meggyest – meggyeset „páros”. A jól beszélõ magyarok számára az ilyen típusú eltérések nem vagylagosak. Ha egy étel tartalmaz valamilyen „anyagot” (mák, meggy, cseresznye, kávé), akkor a kötõhangzós változat a jó: mákosat,meggyeset, cseresznyéset, málnásat, epreset. Ha e szavak valamelyikébõl lehet ültetvény, telepítés, akkor a rövidebb változat kell: meggyest, almást, eprest, málnást telepítenek vagy vágnak ki.
Régi megállapítás az is, hogy a jövök-et keverik a megyek-kel, az add ide helyett add oda van. Kevesebb szó esik a be-, bele- használatáról. Jó tudni, hogy a belép nem belelép, a beugrik nem beleugrik, a betörik nem beletörik, a benne van a pakliban helyett nem jó a bent van a pakliban. Itt is kezd a használat a be- (bent) felé tolódni. Kár, mert minden kiveszõ szó, nyelvi fordulat szegényíti, szürkíti a nyelvet. A magyaros megoldások, ízes kifejezések kiszorulását nem lehet ellensúlyozni azzal, hogy a nyelvmûvelés egy-egy képviselõje az idegen szavak magyarra fordításával többet foglalkozik, mint a már meglevõ, nagy íróink által is használt kifejezõ, színes, helyes fordulatok megtartásával vagy a feledésbe merülõ, a monoton nyelvi stílust felüdítõ tájnyelvvel. Kisebb hiba futball-t mondani labdarúgás helyett, suszter-t cipész helyett, mint nem kinyitható-t a nem nyitható ki helyett, ez a terület jól megmûvelt-et az ez a terület jól meg van mûvelve helyett. Ez utóbbit még most is sokan magyartalan, németes megoldásnak hiszik. Ez utóbbiaknak javaslom, hogy a „Be van fejezve a nagy mû” helyett idézzék így a Tragédiát: „A nagy mû befejezett”, valamint énekeljék A horgosi csárda ki van festve kezdetû népdalt „A horgosi csárda kifestett” formában. De csak otthon, egyedül és halkan…

Kovács József

Súlykontrollprogram
Kérdés: Béres Alexandra kitalált egy életmódprogramot, amit Súlykontroll programnak nevez. Szívem szerint (a testkontrollhoz és az agykontrollhoz hasonlóan) kisbetûvel írnám, és egybe, tehát: súlykontrollprogram. Mi a véleményük róla?
Válasz: A súlykontrollprogram jelentéssûrítõ összetétel, így egybeírandó. Köznévként kis kezdõbetûvel írjuk,
hasonló összetételekre az Osiris Kiadó Helyesírás címû könyvében több példát találunk: fogyókúraprogram, fordítóprogram. A nagy kezdõbetûs írásmód a tulajdonnévi jelleg hangsúlyozása miatt válhatott gyakorivá (egy konkrét személy nevéhez fûzõdõ program).

Jeles napok
Kérdés: Tisztelt Iroda! Kérdésem: költészetnapi, vízvilágnapi – egybeírandók?
Válasz: A költészetnapi, vízvilágnapi szavak jelöletlen birtokos jelzõs kapcsolatok, ezért egybeírandók.

Lego vagy legó?
Kérdés: Kedves Gyorsszolgálat! Kérem, segítsenek a legó szó cégnévként és játék neveként való helyesírásának
megadásával. Segítségüket köszönöm!
Válasz: Bár kiejtésük azonos, az írásban különbséget
teszünk a cégnév és a játék neve között: Lego – tulajdonnév, legó – a játék neve.

Névelõs bevásárlóközpontok
Kérdés: Segítségüket szeretném kérni, hogy helyes-e a névelõ használata a következõ mondatban. „Termékeink
kaphatók az Auchan áruházakban.” vagy „Termékeink kaphatók az Auchanban.”
Válasz: A határozott névelõ szerepe a határozottság, ismertség jelölése. A „Termékeink kaphatók az Auchan áruházakban.” mondatban a névelõ egy olyan tulajdonnév (intézménynév) elõtt áll, mely a világról való tudásunk alapján ismertnek tekinthetõ. Mondatkörnyezetben névelõsen használjuk az intézményneveket.

Mûkérdés
Kérdés: Az atomerõmû szó -i képzõs melléknévi alakjának helyesírása érdekelne: atomerõmûi vagy atomerõmûvi? Ön mit javasolna/írna? Az indoklás is nagyon érdekelne, akár további hasonló példákkal.
Válasz: A mû fõnév és a bõ melléknév ún. változatlan v-s
tövû. A fõtövük a magánhangzós, mely az egyetlen mássalhangzóval kezdõdõ toldalékok elõtt áll (pl. mûben), a többi
toldalékos alakban egy v-vel bõvül a szótõ (pl. mûves, mû-
vek). Ennek alapján a szóösszetételekben is a mûvi a szabályos és gyakori szóalak, mint pl. atomerõmûvi. Az
(atom)erõmûi változat az egyalakú szótövek mintájára alakulhatott ki, és mind a Magyar Nemzeti Szövegtár, mind az internetes adatok szerint jóval ritkábban fordul elõ, mint a szabályos alak. Létezik önállóan is a mûvi, de ennek jelentése: mûtéti, illetve mesterséges.

Örs vezér tere – Örs vezér tér
Kérdés: Melyik a helyes: Örs vezér tere vagy Örs vezér tér?
Válasz: Többször kérdezik irodánktól, hogy az Örs vezér terén vagy az Örs vezér téren van-e. A kérdést a Fõvárosi Bíróság eldöntötte, mert a céget az Örs vezér térre (és
nem terére) jegyezte be.
A kérdés története érdekes. A budapesti helynévhasználatban ingadozik egyes utca- és térnevek használata. Egyes régies utca- és helynevek birtokos jelzõs szerkezetben állnak:
Nagy Lajos király útja, Örs vezér útja, ezek olykor rövidülést mutatnak (megszûnik bennük a birtokos szerkezet).
Különösen többes számú nevek után gyakoriak a birtokos jelzõs szerkezetek: Hõsök tere, Ferenciek tere, Magyar
jakobinusok tere, Rózsák tere, ezek azonban nem rövidülnek. Budapest teljes utcanévlexikona (Sprinter, é. n.) szerint
a birtokos szerkezetek régebbi megnevezések. Korábban az Örs vezér tér neve Eörs vezér tere volt, ma Örs vezér tér.
Más lexikonok és térképek felváltva használják az Örs vezér tér és az Örs vezér tere formát. A nyelvmûvelõ irodalom mindkét formát egyformán helyesnek tartja. A régibb, birtokos szerkezetû forma kapcsán megjegyzi ugyan, hogy - képzõvel való ellátása félreértést okozhat: Rózsák terei, Örs vezér terei (mintha több lenne belõle), ezért javasolja a
rövidebb Rózsák téri és Örs vezér téri formát. Az Örs vezér tere birtokos személyjeles alak talán a köznyelvi használatban egyszerûsödött Örs vezér térré, amelyet azóta a nyelvhasználat elfogadott, sõt a jelek szerint
törvényesített is. (A Google internetes keresõ 44 000 találatot hoz a tér formára.)

Hobbi
Kérdés: A hobbibarkácsolók szó egybeírva helyes-e a
kreatív hobbikat ûzõ személyek megjelölésére? S a hobbi és a hobby szóforma egyenértékûnek tekinthetõ-e?
Válasz: A hobbi szót A magyar helyesírás szabályai szerint már kiejtés szerint írjuk, igaz, sokan ragaszkodnak az idegen írásmódhoz, pl. a Magyar értelmezõ kéziszótár legújabb kiadása a hobby írásmódot is közli, aa helyesírási szótárak viszont csak a kiejtés szerintit tartalmazzák. A hobbi szó több szóval alkot összetételt (hobbikert, hobbiautó stb.), a -barkácsoló utótaggal még nem fordul elõ a szótárakban, de az elõzõek mintájára egybeírjuk.

–20% kedvezmény
Kérdés: Évek óta zavarnak már a várost ellepõ, negatív kedvezményeket hirdetõ plakátok: „–20% kedvezmény!”
Jól gondolom, hogy ez helytelen? Hiszen itt nem magáról az árról beszélünk, hanem a kedvezmény mértékérõl, ami
ebben a formában nem árcsökkenést, hanem áremelést jelent!
Másik kérdésem a százalékjel írásmódjával kapcsolatos: helyes-e, ha azt a szám után közvetlenül írjuk, vagy ki kell
tenni a szóközt, mint ahogy a mértékegységek esetében is?
A kedvezmény szó kivételes elõnyt, engedményt jelent. Az üzleti életben, reklámcéllal (nem matematikapéldaként) a
mértéket nemcsak 20%-nak, hanem –20%-nak is írják, mert így nagyobb a figyelemfelkeltõ ereje.
Válasz: A nyelvben nem kell szigorúan szakmai logikát keresni, pl. az elõzõhöz hasonló ellentmondást vesznek észre a biológusok a „nincsen rózsa tövis nélkül” közmondásban. A százalékjel közvetlenül kapcsolódik a számhoz:
10% (Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, 2004. 412).
Összeállította: Nagy Levente

Anyanyelvi védõoltások

... A kezelési módozatok dolgában hasznos útmutatást nyújt az orvosi tudomány, amikor himlõ, paralízis és más nyomorúságok megelõzése végett vakcinációt alkalmaz. Naponta kidoboltatva, kötelezõvé kell tennünk az anyanyelv védõoltásait: példának okáért két fiola Petõfi a szabadság szeretetének koronaerébe, tíz köbcenti Tóth Árpád jelzõsorvadás ellen, az egyenes tartás védelmérõl nem is szólva. Mens sana... Ép testben ép nyelv. Junius Juvenalis prókátor urunk nem haragszik meg, ha tornatermekbe költözött mondását imigyen módosítjuk, helyét keresvén a lélek zugaiban is. Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne...
Sütő András:
Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1977

Czigány György
Tíz mondat az anyanyelvről
Nemrég halt meg édesanyám: fájdalmas, hogy aligha tudom megfogalmazni, milyen élmények kötnek hozzá... Hasonló bajban vagyok az anyanyelvvel is. Szeretem, mint anyát s mint gyermeket: ez a nyelv én vagyok. Anyanyelvi tudatom a számomra adatott lelki-testi otthonhoz, hazához való természetes hűségből él: szellemi létem csak magyarul mondható tartalmait tárja fel, őrzi meg. Költő számára saját hangszer is a nyelv: kifejezés, teremtés, megmaradás reménye, hiszen kiáltásnak vagy hallgatásnak egyaránt csak ez a nyelv adhatja meg hitelét, zeneként, mert (Kodály szavával) a zene beszél, a nyelv pedig zenél, s nemcsak a felszíni jó hangzás (hangtani, szinte hangszerelési) szépségek éltetése révén, hanem mély, szerkezeti erők, tartalmak sugározójaként. Egy Babits-vers címét idézve: szólhat verssor az utcazajban: millióknak szánt eszközök hatalmi harcainak verkli zsivajába lehet és kell halk, szép beszédet, suttogást keverni... A pontos kifejezés igénye, a mondanivaló igazsága teremti meg azt is, amit a nyelv szépségének természetes öröme ad. Kosztolányi,Babits, Márai, Illyés! - mennyi nagyszerű védőbástyája és művek által éltetője van nyelvünknek. Kodály "megkésett melódiáival" múlt támad fel a mában, megújítva a jelent. Unokáink lassan több angol szót ismernek majd, mint magyart, de ha nagy országok hatalmas nyelveinek írástudói nem ismerik föl, hogy elemi kulturális érdek, a maguk védelme is a kis nyelvek megőrzése, éltetése, akkor erkölcstelen és értelmetlen szorgos működésük.

Anyanyelvről, a versben kinccsé váló szavakról

A magyar nyelv, és magyar hazafiság címmel tartott előadást Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima-díjas szobrászművész a Medgyaszay Házban. A Rozgonyi Polgári Egylet meghívására érkező művészt Miha Tamásné elnök e szavakkal köszöntötte az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében:

– Több, mint 80 köztéri alkotását csodálhatjuk, de rangsorolni nem tudjuk egyiket sem, mert mindegyik karakteresen egyéni, mindegyiket csodálattal nézzük, és visszajárunk arra a helyre, ahol először megpillantottuk. A szabadság pillangója például Szegeden, Szent István megkoronázása Esztergomban, az Ady oltár a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Olyan művész van itt közöttünk, aki a szobrászatot színházzá varázsolta, és a gipszből is követ nemesített.

A műsorban közreműködött Tulman Géza versmondó, Németh Ferenc és Tálosi Péterné zenetanár.
Melocco Miklós azért mondott igent a meghívásra, mert nagy szükségünk van arra, hogy jól gondolkodjunk. Ha anyanyelvünket jól tudjuk, akkor jól tudunk gondolkodni is. Érzését átadva azt javasolta a közönségnek, ha valaki rongálja a magyar nyelvet, arra haragudjanak.
Meggyőződése szerint az iskolában tanítani kellene memoritereket a gyerekekkel. Maga az anyanyelv szép kifejezés, a nyelv maga anyánk. Nyelvünkkel tudunk kapcsolatot teremteni azzal a személlyel, aki ugyanezt a nyelvet beszéli. Ezzel válhatok testvérévé azoknak, akik magyarul beszélnek. Ez tart össze egy nemzetet, ezért igaz az, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok egy nemzet, mert anyanyelvük azonos. Egy jó tanterv kellene, amely kötelezővé tenné a nagy magyar költők verseinek megtanulását. A jó költők, a nagy költők nemcsak szépen tudtak magyarul, hanem okosak is voltak. Mondják, hogy nyelvében él a nemzet. – Ez nehéz, komoly kijelentés. – Mit tesz vajon egy szlovákiai magyar kisgyerek, akinek nem magyarul kell tanulnia! Ha megöljük benne az anyanyelvét, vajon hogyan fogja életében először kimondani, hogy szeretlek? Lefordítja? Nem lesz belőle semmi, mert érzelem nem megy át a fordításból.
Melocco Miklós nagyon szereti a magyar verseket. Az összes szellemi munka közül a legfontosabb számára a magyar költészet, mely mindenre képes. A versben kinccsé válnak a szavak. Véleménye szerint meg kell várni a kormányváltozást –, mert értelmes és jó szándékú kormány fogad el olyan tantervet, amelyben jó költőktől tanulhatnak verseket. A költészet szinte fontosabb számára, mint a szobrászat. Egy szobor is egy szóval kezdődik nála. Valamilyen elbeszélt, vagy magában mondott mondattal. Verset is szeretett volna írni, de nem tud. Nagyon nagy szellemnek kell lennie valakinek, hogy magyar verset tudjon írni. Ha tanítani tudna, meggyőzné a diákokat, hogy szeressék és tanulják is meg a verset, mert a szókincs könnyen szaporodik, ha elkezdi valaki tanulni a szavakat.
B.E.


2009-11-16
Kanizsa Újság

Faludy György: ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.




<O></O>
Most, hogy szobámban ér az est setétje<O></O>
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje<O></O>
s ajkad, melyről az esti fák alól<O></O>
először szólt az ének magyarul.<O></O>
Arcod mongol emléke rég ködös<O></O>
de titkunk itt e földön még közös<O></O>
s a te dalod kísér utamra fájón<O></O>
messze e tájon.

<O></O>
<O></O>
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm<O></O>
sértett gőgömben értőm és kísértőm<O></O>
te hangolás barangoló kalandom<O></O>
te zengő és borongó hang a lanton<O></O>
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom<O></O>
és soraimmal sorson túl a síron,<O></O>
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:<O></O>
mennyei poggyász.

<O></O>
<O></O>
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom<O></O>
Népek közt sorom és mindegyik sorom,<O></O>
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom<O></O>
és a dal a számon, mit kérnek majd számon<O></O>
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,<O></O>
de Berzsenyivel zeng a mellkasom<O></O>
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,<O></O>
sem haditörvény.

<O></O>
<O></O>
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,<O></O>
de én itt állok az ikes igékkel.<O></O>
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:<O></O>
a hangutánzó szók utánam szállnak,<O></O>
mint sustorgó füzesbe font utak<O></O>
felett alkonykor krugató ludak<O></O>
s minden szavamban százszor látom orcád,<O></O>
bús Magyarország.

<O></O>
<O></O>
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek<O></O>
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.<O></O>
Ős szók: a szemhatárról századok<O></O>
ködéből még derengő nádasok,<O></O>
gyepűs vápákon elhullt katonák,<O></O>
ti bíbicek, bölények, battonyák.<O></O>
miket vadásztak vén csillyehajókról<O></O>
s lápos aszókon.

<O></O>
<O></O>
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,<O></O>
mély hangok: alkony violasötétje,<O></O>
káromlások veszelytő vadona,<O></O>
mondatszerkesztés pogány pagonya,<O></O>
kötőszók: sok-sok illanó fodor,<O></O>
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor<O></O>
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép<O></O>
búzavirágkék.

<O></O>
<O></O>
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,<O></O>
karók, keresztek és bitófák árnya.<O></O>
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,<O></O>
Busák, buják, burjánzók és garázdák,<O></O>
S ti, mellérendelt, kurta mondatok<O></O>
mint paprika, ha füzérben vereslőn<O></O>
lóg az ereszről.

<O></O>
<O></O>
Ragok: szegények szurtos csecsemői,<O></O>
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.<O></O>
És E-betűk serege: fekete<O></O>
mezőn zsellérek koldus menete.<O></O>
s ti kongó-bongó helyhatározók,<O></O>
kukoricásban jó irányt hozók,<O></O>
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó<O></O>
könnyű harangszó.

<O></O>
<O></O>
Jelentőmód. Az aszály mindörökre<O></O>
ráült a magyar, repedt rögökre.<O></O>
Magánhanzó illeszkedés! Kaján<O></O>
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?<O></O>
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada<O></O>
robotja tört paraszt alázata,<O></O>
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra<O></O>
messze mutatna?

<O></O>
<O></O>
És fönevek, ti szikárak és szépek<O></O>
ti birtokos ragokkal úri népek,<O></O>
országvesztők, önteltek és hitványak<O></O>
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,<O></O>
megölt, vagy messze bujdosó fiak,<O></O>
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,<O></O>
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal<O></O>
és a hazánkkal?

<O></O>
<O></O>
Parasztok nyelve, nem urak latinja<O></O>
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,<O></O>
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,<O></O>
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-<O></O>
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?<O></O>
Arcunkat rejtő Veronika-kendő<O></O>
és a jövendő.

<O></O>
<O></O>
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk<O></O>
és forró, mint forrongó szellemünk.<O></O>
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,<O></O>
Közös jövő és felzengő ítélet,<O></O>
nem hűs palackok tiszta ó-bora,<O></O>
nem billentyűre járó zongora,<O></O>
de erjedő mustkönnyeinkben úszó<O></O>
tárogatószó.

<O></O>
<O></O>
(Párizs, 1940 május)

„Ki láthatna el a bölcsőig, amely létünk hajnalán a nyelvünket ringatta? Ki mondhatná el, hogy látta őt pólyás korában, ajkán az első szavak
gyöngygügyögéseivel? Már Balassi Bálintot is sebhelyes katonaként
vette karjába. Már vasszögekkel veretett Jézust siratott hazának, jobbágynak sorsán kesergett, tatárjárást, törökdúlást átkozott. És nem volt egyetlen pihenő vasárnapja.
Mert Habsburgot átkozott, szabadságharcot harsogott, vereségeket és felnégyeltetést siratott; mindenesünk volt a közönyös ég alatt; hajnaltalan virrasztások pirosszemű pesztonkája.
Senki sem láthatta őt a bölcsőben, de csecsemőarcát bárki felidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem, ahol egy gyermek keze repdes szülői kéz után. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok a bölcsőt, amelyért a Kőrösi Csoma Sándorok hasztalan keltek halálig tartó vándorútra.
Akik kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az
egyetlen lehetséges otthon égtájai alá; a gyermekekkel, aki anyanyelvének ösvényein elindulva testvérnyelvek, testvérnépek humánumának közös tereiről küldheti majd köszönetét az egyetlen lehetséges indíttatásért a bölcső felett virrasztóknak. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek: a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben.”

Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat,
Bukarest, Kriterion, 1977, fülszöveg

Fáy Ferenc:
Millenium Park

Fáy Ferenc:
Új Zélandi Magyar Ballada

Szorongó szívünk lángra lobbanása,
melyben a rab tiprott türelme ég,
forró októberünk izgága láza
s az életünkre égetett pecsét
parancsa szórt a földön szerteszét.
Azóta milliónyi dobbanás,
szívünk magánya ver honvágyzenét:
Isten velünk és senki semmi más.

Messzire sajgott izzadt életünk
magyar hírekre mindig összerándul.
A jó hírnél jobbat nem kérhetünk.
A nagy világ vált végül is hazánkul,
de szívünk kis hazánk bajára fájdul.
A trianoni körbehántolás
szigetté tett magányunk bizonyául:
Isten velünk és senki semmi más.

Minden nyelv végül egy főnyelvbe tarthat.
Új Zélandban e gyötrött kis magyar
nyelvünk elpárolog, mint könnyű harmat,
mit ébredő nap szép sziromra csal
s fel is szippantja ugyanoly hamar.
Írott emlékünk fontos számadás.
Magyar magányunk hősiségre vall!
Isten velünk és senki semmi más!

Herceg! Jutalmadat nem is remélvén
felismertünk s ez megbizonyodás.
Ajándékod poggyász, emmauszi élmény:
Isten velünk és senki semmi más!

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke

Egyik olaszóra során, ím a kérdés felmerült :
Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került ?
Elmeséltem, ahogy tudtam, mire képes a magyar,
Elmondtam,hogy sok-sok rag van, s hogy némelyik mit takar.

És a szókincsben mi rejlik, a rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt : ember, állat, hogy halad ?
Elmondtam, hogy mikor járunk, mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk, s milyen, ha csak lépkedek.

Miért mondom, hogy botorkál, gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár, miért éppen andalog ?
A vaddisznó, hogyha rohan, nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan, miért más a törtetés ?

Mondtam volna még azt is hát, aki fut, miért nem lohol ?
Miért nem vág, ki mezőn átvág, de tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg, s ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg, s a hebegés nem rebegés !

Mit tesz a ló, ha poroszkál, vagy pedig, ha vágtázik ?
És a kuvasz, ha somfordál, avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér, a riadt őz elszökkel.
Nem ront be az, aki betér, más nyelven hogy mondjam el ?

Jó lett volna szemléltetni, botladozó mint halad ?
Avagy, milyen őgyelegni ? Egy szó - egy kép - egy zamat !
Aki "slattyog", miért nem "lófrál"? Száguldó, hová szalad ?
Ki vánszorog, miért nem kószál ? S aki kullog, hol marad ?

Bandukoló miért nem baktat ? És ha motyog, mit kotyog ?
Aki koslat, avagy kaptat, avagy császkál és totyog ?
Nem csak árnyék, aki suhan, s nem csak a jármű robog.
Nem csak az áradat rohan, s nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol, ki "beslisszol", elinal,
Nem battyog az, ki bitangol, ha mégis, a mese csal !
Ha a kutya lopakodik, sompolyog vagy meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul ?

Másik erre settenkedik, sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog. Hogy mondjam ezt németül ?
Egy csavargó itt kóborol, lézeng, ődöng, csavarog.
Lődörög, majd elvándorol, s többé nem zavarog.

Ám az egyik itt tekereg, - elárulta kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg... Franciául, hogy van ez ?
S hogy a tömeg miért özönlik, mikor tódul, vagy vonul ?
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik. Hogy mondjam el angolul ?

Aki surran, miért nem oson, vagy miért nem lépeget ?
Mindezt csak magyarul tudom... s tán, csak magyarul lehet...!

...vitán felül áll, hogy magyar nyelv maga a
csoda !



Falu végén kurta kocsma, csak e betűvel !



Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.

Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.

Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.

Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!

Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.

Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!

Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!

Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!

Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.

Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve

(Kérdés: Vajon ezt melyik más élő nyelven
lehetne így elmesélni, 2011-ben?)

Pekla József : Hangok és szavak


Tömeg morajában
állok egymagam.
Elbújva hangok
és a beszéd sűrűjébe.
Lassan húz le a
hangzavar mocsara.
Minden hallásommal
riadtan kapaszkodnék
egy, egy az anyám nyelvén
tanult szóba.
Már fuldoklom,
hogy kibírjam még
csend lesz.
Az emelvényről
undorító nyállal
ígéretek hányadékát
fröcsköli rám a politika.
Hangok és szavak.
Lelkem üres
kriptájába zuhanva
ordítok, ordítok
segítségért némán.
Itt az én nyelvemet
beszéli még az ódon
utca, a házak,
a kövek, a terek.
Hova lettek az emberek?
Anyám nyelvén,
ha dalolok,
öklök csapnak le reám.
A földre esem,
belém rúgnak.
Anyám nyelvén már
sírni sem merek.
Idegen, hangok és szavak
van hol törvénnyel
tépték ki nyelvét népemnek.
Ott is a lelkek
üres kriptájából
törnek fel,
síró hangon - Magyarul,
a dalok és a szavak.

Nyelvelő
(Archívum)

Kertes ház Budában

Elek Éva budapesti olvasónk arról érdeklődik, mi dönti el, hogy a helységnevek után a -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be, vagy az -n, -ról, -ről, -ra, -re toldalékot használjuk. Szegeden halászlevet eszünk, de Debrecenbe indulunk tovább. Győrött időzünk, majd Fehérvárra utazunk.
Fábián Páltól, a 86 évesen két esztendeje elhunyt kiváló professzortól több tanulmányt is olvastam a kérdésről. Az írások konklúziója, hogy nem tudjuk, miért van ez így, és azt sem tudjuk, hogy igazából hogy van. Nyelvtudományunk nem ad pontos szabályt a raghasználatra nézve.
Néhány dolog azért megfigyelhető. Például az, hogy a földrészek neve -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be raggal jár: Európában, Ázsiából, Amerikába; Dél-Európában, Észak-Amerikából, Dél-Ázsiába. De máris van kivétel: Antarktiszon, Antarktiszra.
Mártonfi Attila nyelvész sejtése szerint a történelmi Magyarország területén levő települések nagy részének nevéből a -n, -ra, -re toldalékkal alkotunk helyhatározót, míg a külföldi településeknél a -ban, -ben, -ba, -be toldalékkal: Gyöngyösön, Pécsre, illetve Bécsben, Párizsba, Honoluluba.
Dezső Gábor arról ír, hogy a magyarul tanuló külföldiek képtelenek a helyes ragozásra, mert nincs benne logika. Való igaz, nehéz nekik.
Az megfigyelhető Fábián Pál szerint, hogy az országok és államok, valamint az ezeken belüli vidékek neve leginkább -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be ragos: Olaszországban, Lombardiában, Franciaországban, Ausztriában, Karintiában, Skóciában, Kaliforniában, a Hajdúságban, Erdélyben, a Bácskában. Ám ez sem igaz minden esetben, hiszen a „Dunántúlon, Felvidéken, Alföldön” alakok ennek ellenkezőjét mutatják. A településneveknél az -i, -m, -n, -ny hangra végződő, valamint a -falu és a -szombat utótagú helységnevekhez -ban, -ben, -ból, -ből, -ba, -be rag járul: Horvátiban, Komáromban, Sopronban, Horányban. A -falva utótagú helységneveket így ragozzuk: Albertfalván, Bánfalván.
A káoszt növeli, hogy használhatunk egyes esetekben -t, illetve -tt ragot is. Pl.: Győrött, Pécsett, Vácott, Kolozsvárott, Fehérvárt. A -t, -tt ragos formák választékosabbnak tűnnek.
Előfordulnak olyan esetek, amikor a ragozásnak jelentéskülönböztető szerepe van. Mást jelent, ha Velencén nyaraltam (a Velencei tó melletti településen), és mást, ha Velencében (Olaszországban).
Az, hogy mikor, milyen helyhatározóragot használunk, még most is ingadozik. Pl.: Kisvárdába megyek, esetleg Kisvárdára – hallani mindkét formát. A XIX. századig sokkal több ingadozó alak volt, a XX. század elejére ezek száma csökkent. Ugyanakkor arról is van adatunk, hogy a XVI. században még azt mondták: „Magyarországban élek, és Budában van házam”.
Kiss Róbert Richard

November 13. a magyar nyelv napja - döntött az Országgyűlés hétfőn. Az időpont a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának dátuma.


Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúan, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. "Ezzel lehetőséget teremt arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre" - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye a kormány hivatalos weboldalán.
"November 13. - amely a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának időpontja - ezután alkalmat ad az oktatási, a tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar nyelv közös megünneplésére, a hagyományőrzéssel, a nyelvvédelemmel és -fejlesztéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására" - áll a közleményben.
Mint írják Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Anyanyelvápolók Szövetségével, a magyar nyelv napját kezdeményező civil szervezettel együttműködve készül az idei ünnepre.

Az az állítás,hogy a magyar nyelv a világ legtökéletesebb nyelve,nyilvánvaló tény.Ezt állítja sok-sok külföldi nyelvész,író és tudós ember.Egy idegen nyelv sem bír például annyi rokonértelmű szóval,mint a magyar.Árnyalatnyi finomságok kifejezésére is tökéletesen alkalmas, s erre egyik nyelv sem képes.Talán emiatt is tökéletes az/egy idegen nyelven megírt irodalmi alkotás magyar fordítása.
De azért van hiányérzetem is.Most csak egyet említenék csupán, egy szó,egy kifejezés,egy megnevezés,egy megszólítás hiányát a magyar nyelvből, pontosabban a köznyelvből. ahonnan szinte teljesen eltünt, pedig szerintem az egyik legszebb szavunk. Ez a szó : KISASSZONY...
Az olaszok,franciák,németek,angolok használják ezt a megszólítási formát ősidők óta, de mi nem igazán. Kiment volna a "divatból"? Nem "korszerű"? Emlékszem még arra, amikor ez a kedves és udvarias megszólítás mindennapos volt például a hivatalokban, éttermekben, szórakozóhelyeken, bárhol... Bizony,van egy korosztály, ( 14 - X év)
amelyet nem igazán lehet " megszólítani ". Vagy lehet, hogy ezt csak én érzem így?
Lehet, hogy igény sem lenne rá ?... Kár !

Lászlóffy Csaba: Anyanyelv