Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Eszter666 · 2010 Április 29

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk<o></o>

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

...

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

alberth · 2010 Április 29

Ott él édesanyánk...

Az édesanyának dédelgető keze
gyermekét simítja, féltőn csillog szeme.
Sóhajtva becézi - "Te ne félj, csillagom
én szívből szeretlek, vigyázok rád nagyon!"

Szorgos anyai kéz, mindig talál munkát,
csak hogy a szükséget fiai ne tudják.
Konyhának tündére, ő a nagy varázsló
"Mit főzzek ebédre?" - legszebb e varázsszó!

Ezer mesét mesél édes anyanyelvén,
viselkedni tanít -, "Mindent maga helyén!"
Szíve dobbanása kislánya, nagy fia
mindig csak azt nézi, mit kéne adnia?

Ha kiszáll fészkéből a felnőtt gyermeke,
minden percben várja -, "Jönnie kellene!"
Legjobb barátnője a kis unokának,
huncut játszótársát "Jaj ne érje bánat!"

Lányának, fiának csak kedvét keresi,
"Fázik az unokám!" - sálat köt őneki.
És hogyha sokáig betegség kerülte,
mégis kora miatt egyszer legyengülne

Panasz nem hagyja el, a mosolygó ajkát,
dédunoka vár most dédikét és dajkát...
Könnyezve sóhajtja, tudván hogy itt a vég; -
"Csak a gyermekeim láthatnám újra még!"

Áldott anyai kéz simogat még egyszer,
könnyei közt nevet, becéző szemekkel.
Küzdve kikíséri szeretett családját,
csöndes imát mormol, s eloltja a lámpát...

Ez sok anya sorsa, s ha elmentek régen,
mosolyuk ott ragyog fenn a kéklő égen.
Fénnyel simogatnak, mint sugárzó kezek,
ott él édesanyánk, s örök a szeretet!

Debrecen, 2010. 04. 29.

Hungaro Pax · 2010 Április 30

"És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."
(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

Ile57 · 2010 Május 1

Baróti Szabó Dávid:Magyar Iffjúsághoz

„Ebredj fel Magyar Iffjúság, végy vér szemet; élezd
Tolladot: ez nyelvben kezd gyakorolni magad.
Ezt szoptad; szóllottak ezen Nagy Atyáid: ezen szóllt
Szent István, László, Béla, Leventa, Lajos.
’E nyelven hajdon pergett emez Áttila nyelve,
Félelmet, ’s ostort a’ ki világra hoza.
Szólltanak e’ nyelven emez hét deli ritka vezérid:
Hunnus ezen régen szóll vala, szóll ma Magyar.
Ebredj fel: kellj tollra: Magyar versekre hevüljön
Mellyed: Apollóval szóllj Magyar ajka szerént.
Illik kardra kezed; kezed illik tollra viszontag:
Minden nép eszivel fel tehet éles eszed.
Édes Hazád Fija vagy, Magyar Ország gyöngye vagy: elméd
Tuz, díszes nyelved: vesd az irásra magad.
Vesd; de Hazád nyelvén. Nagy szégyen vólna, Hazádét
Meg vetvén, másén kapni felette nagyon.
Nézd az Olasz mit tesz? mit tészen Frantzia, Német?
Nemde saját nyelvét szüntelen uzi kiki?
Másoknak kóldussa Te lész? külsoknek imádod
Nyomdokait? magadét veszni, heverni hagyod?
Úgy e’ Nemességed szereted, kedvelled Hazádat?
’S annak nyelve neked teszeni viszsza fog e’?
Rád néz ez: segedelmet kér: le nyomatva van: annyi
Nyelv közepett majd meg fojtatik, el fogy, el hal.
Ebredj fel: veszedelmit elozd; még rajta segéjthetsz:
Általad o nyílhat régi virága megint.
Tsak fogd a’ Músák seregét nyelvedre, virágot
Nyelved, ’s nem sok üdo múlva gyümolcsöt hozand.
Nints ennél tehetosb eszköz. Két kézzel ezen kap
Anglus, Olasz, Német, Frantzia kapdos ezen.
’S melly ékes versekre szalad pennája naponként?
A’ szomszéd Ország szerzi, tsudálja miképp’?
Nyelve tanólásán mint van, szép versit hogy értse?
’S azt maga nyelvének tsaknem elejbe veti?
Mint telik a’ jövevény, ’s idegen nemzettel az ország?
Mint romlik, ritkúl az Haza nyelve, ’s fogy el?
Ebredj fel! versed Magyaros mértékre tekerd fel!
Munkádnak majdmajd vajki nagy haszna leszen!
Mint te ma kapsz kapsz másén, fognak kapdosni tiéden
Mások: Hazád nyelvét fényre, világra hozod.
Ebredj fel; közted lészen valamennyi Poéta:
Mondhatom, annyi Hazád oszlopa, gyöngye leszen.
(1777.)

Ile57 · 2010 Május 1

"Második Törvényed a’ Magyar nyelv légyen,
Hid el, hogy e’ nélkül semmi jól nem mégyen;
Bár idegen nyelven akár ki mit tégyen,
Hogy azt Anya nyelvén nem tészi, kár ’s szégyen;

Vessük szemeinket mi más nemzetekre,
Frantzia, és Anglus, Olasz, Németekre,
Szégyenlik szorúlni idegen nyelvekre,
Válik is hasznokra, ’s nagy ditséretekre.

Virágzanak kösztök minden Tudományok,
Anya nyelven folynak, Törvény ’s hagyományok
Igy szólnak Mesterek, így a’ Tanítványok,
Nem jönnek közikbe idegen Bálványok.

Vegyük fel hát mi is Anyai nyelvünket,
Folytatassuk ezen dolgunkat, ügyünket,
Hogy mint szegény, gazdag érthessen bennünket,
Idegen nyelveken ne törjük fejünket.

Olly nyelven, melly Anya téjjel szopattatik,
Tudomány mindentul jobban tanúltatik, ’
Egy Böltstul Hazánkba sok oktattathatik,
Mig idegen nyelvel annyi kínosztatik.”

Gvadányi József (1791)

Ile57 · 2010 Május 1

Molnár Csikós László

Káprázik a füle? 

A[FONT=&quot]mikor a Kossuth Rádiót hallgatva egy reklámban elhangzott a Nem káprázik a füle mondat, töredelmesen megvallom, a fülem nekem sem káprázott, inkább csak megütötte a fülemet a dolog. A reklámok gyakran meghökkentik az embert, voltaképpen ily módon hívják fel a figyelmét. Ennek egyik módja lehet a szokatlan megfogalmazás. A káprázik ige hagyományosan a szem főnévvel szokott együtt járni: káprázik a szeme. Ez egyrészt azt jelenti, hogy káprázatban fény és színfoltok vibrálnak valakinek a szeme előtt, másrészt pedig azt, hogy az illető képzelődik. A szókapcsolatnak talán erről a második jelentéséről mintázták a reklámkészítők a Nem káprázik a füle mondatot, azt sugallva, hogy nem képzelődik a kedves hallgató, amikor a reklámnak az állításait hallja. Hogy csakugyan indokolt lehetett az eljárásuk, az is mutatja, hogy a szokásosabb cseng a füle kifejezésnek nincs efféle értelme, rá nem támaszkodhattak ('csengésszerű zúgást vél hallani'). A fülébe cseng v. a fülében cseng valami szókapcsolat azt jelzi, hogy az illető még most is hallani véli a korábban elhangzottakat.[/FONT]
A káprázik ige a szemre való közvetlen utalás nélkül is előfordulhat úgy, hogy mégiscsak látvánnyal van kapcsolatban. Például: „A fehér - úgy mondják a tankönyvek - nem szín. Maga a semlegesség, amely jelentést ad a kolorit többi tagjának. Ezért káprázik a fehér abroszon a kommersz cserépedény; ezért látszik színesnek a kopott berendezés a frissen meszelt szobában.”
Érdekesek egyébként azok az igék, amelyek az emberi test beszédének, reakciójának valamely formáját jelenítik meg. Némelyikük kifejezetten erre a szerepre született, gyakran nincs is egyéb vonatkozású jelentése (a káprázik igén kívül ilyen még a korog, a zihál, a vacog, a csikar, a viszket stb.), másokénak viszont ez csupán egyik jelentésük a sok közül (cseng a füle, kapar a torka, kopog a szeme, égnek áll a haja, hámlik a bőre stb.).
A korog azt fejezi ki, hogy az (általában üres) gyomor, has morgásra emlékeztető hangot ad. A zihál a tüdőnek a hangját jelzi, az olyan emberre mondják, aki erőlködve, kapkodva, hangosan szívja a levegőt. A vacog a foga (vagy az álla) arra vonatkozik, hogy az illetőnek a hidegtől vagy a félelemtől összeverődik a fogsora (reszket az alsó állkapcsa). A csikar ige értelme: a gyomorban vagy a bélben görcsös fájdalmat okoz valami. Nyelvjárásban a karcol, a karmol és a horzsol szinonimájaként is használják. A viszket azt fejezi ki, amikor testünk valamelyik részén csiklandozó, izgató bizsergést érzünk, akkor is ezzel az igével élünk, ha valamely testrészen ilyen érzés támad, vagy ha valami ilyen érzést okoz. Néhány kifejezésben is megjelenik ez a szó. A nyugtalan, szemtelen gyerekre mondják, hogy viszket a feneke (könnyen verést kaphat), aki táncolni szeretne, annak viszket a talpa, a hiedelem szerint, ha viszket az embernek a tenyere, akkor ez azt jelenti, hogy pénzt fog kapni.
Alkalmasint ezek a szintén többé-kevésbé irányított jelentésű szavak is előfordulhatnak más szerepben, nem csupán a káprázik. Herczeg Ferenc írta meg a következő anekdotikus esetet. Egy társasági eseményen az egyik hölgyre erős hasmenés jött rá. Az úrinő úgy oldotta meg a problémát, hogy ájulást mímelve összecsuklott, s ezt mondta: "Szörnyen csikar a fejem!" Egy rádióriporter a viszket igét használja sajátos módon: „Ha bármi csodálnivalóval találkozom a világban, belepusztulok, ha nem mesélhetem el. Ez mára szinte betegséggé vált, a legintimebb családi szituációkban viszket a magnetofon a zsebemben, hogy ezt is műsorrá kellene valahogy pofozni.”

<HR align=left width="33%" SIZE=1> Káprázik a füle?, Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 108. sz., 10. o.

Ile57 · 2010 Május 1

Hódi Éva

„Ballagó öltöny”  [1]

Az iskolák utolsó éves diákjai mostanában már nagyon készülődnek a ballagásra. A ruhásboltok számítanak arra, hogy sokan új ruhát vesznek erre a fontos eseményre. Láttam is nemrég Budapesten a Nagykörúton egy jókora táblát „ballagó öltöny” felirattal. Nevetséges és bosszantó egyszerre a felirat. Nevetséges, mert nem az öltöny ballag, hanem a diák, pedig a tábla szerint az öltönynek kéne ballagnia. Bosszantó, mert ez a nyelvi pongyolaság Budapesten virít, ahol éppen nagy gondot kéne fordítani az igényességre.
A magyar nyelvben értelmi szempontból fontos szerepet játszanak az apróbb eltérések is. A ballagási öltöny tehát nem „ballagó öltöny”. De más példát is említhetnék, immár ittenit, és sajnos aktuálisat. Nyelvművelő Egyesületünk pályázati felhívást tett közzé A magyar nyelv és kultúra a világhálón témakörben. A középiskolás diákok számára Lógok a neten címmel hirdettük meg a pályázatot, ami meg is jelent a sajtóban. Legnagyobb elképedésemre egyes helyeken pályázatunk címe úgy jelent meg, hogy: Logók a neten. Vajon akik ez utóbbi variációt olvassák, mit fognak kezdeni vele? A logó – az Akadémiai Kiadó által megjelentetett Magyar értelmező kéziszótár szerint – tárgyakon, árukon stb. elhelyezett azonosító, hitelesítő vagy minősítő jel, jelkép, védjegy. Mi a pályázatunkkal természetesen nem arra akartunk választ kapni, milyen védjegyek (logók) vannak a neten, hanem arra voltunk kíváncsiak, hogy az internet előtt sokat időző fiatalok, akik szinte egész nap ott lógnak a neten, hogyan vélekednek a világháló adta lehetőségekről.
Aki sokat lóg a neten, annak valószínűen kevés ideje van arra, hogy az adai strandfürdőt látogassa. (Szándékosan nem akarom medencének nevezni, hiszen több cikk is megjelent arról, hogy így helytelen, bár strandfürdőnek nem nagyon hívja senki). Nem is gondolnánk, de ez a fürdőzésre alkalmas hely nyelvészeti újításokkal is meglephet minket. A bejárattól nem messze olvashatjuk Az üdülőközpont futurája c. feliratot. Az illusztrációként szolgáló képek segítségével sikerült rájönni, hogy az üdülőközpont távlati tervét ill. leendő képét látjuk: a jelenleg még nem létező épületeket, a fedett medencét és más létesítményeket. A futura szót nem találtam meg egyetlen értelmező szótárunkban sem, az Idegen szavak szótárában sem, közszóként sem ismeretes, így jobb lett volna inkább körülírni, mint új szót bevezetni.

<HR align=left width="33%" SIZE=1> „Ballagó öltöny”, Hódi Éva, Községi Körkép, 97. sz., 12. o.

Ile57 · 2010 Május 1

Balázs Géza

A mi nyelvünk

Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 15 éves fennállása[1]

Mottó: „Anyanyelv: a bölcsőtől a koporsóig” (Dupka György)

Arra kértek, hogy a nyelvművelés jelentőségéről, szerepéről fejtsem ki a véleményemet. Sokszor megtettem már. Ezért most arra gondoltam, hogy átadom a helyet és a szót a legjobbaknak. Azoknak, akik sokkal jobban érezték, tudták. Az íróknak, költőknek…, és néhol a nyelvészeknek.
Szinte megdöbbentő, de legalábbis csodálnivaló, hogy milyen gazdag kincsestárból választhatunk. A magyar irodalom tele van a nyelvvel kapcsolatos idézetekkel. Illyés Gyula is felfigyelt rá: „Alig van ország, ahol, mint nálunk, annyi szépíró műveiből lehetne külön könyvet vagy könyvecskét összeállítani ilyen címmel: Anyanyelvemről”.
Illyésnek igaza van. Azóta többen is összegyűjtötték a jeles idézeteket költőinktől, íróinktól.
Boncolgathatjuk a nyelvet tudományosan, ettől még nem változik az, hogy az egyik legfontosabb kapcsolat ember és nyelve között érzelmi. Az anyanyelv keretbe fogja az ember életét, lehetőséget ad a kiteljesedésre, több fizikai valóságunknál. Erre Kosztolányi Dezső hívja fel a figyelmet személyes hangú írásában:
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.”
Ebből persze az is kiolvasható: naponta kell gondolni erre az értékre, erre a kincsre. Mert aki erre gondol, abban tudatosodik ez az érzés. Az emberré válás egyik legnagyobb titka pedig a tudatosulás. Az élményt és az ehhez kapcsolódó cselekvést Zsirai Miklós így fogalmazza meg:
„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó nyelvi muzsikát, s gyönyörűséges kötelességemnek érzem ennek minél tökéletesebb megismertetését, megbecsültetését, megkedveltetését”
Az anyanyelvnek a személyiségben játszott alapvető szerepére világít rá Bárczi Géza: „Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja”. Hogy ma ilyen sorokat aligha ír le író, aligha mond ki közéleti ember, s ha idézem, szentimentalizmussal is vádolhatnak – elgondolkodtató. A nyelvhez való viszonyunkban van valami komolyan elgondolkodtató. De előbb járjuk végig az utat: íróink, költőit vallomásait az anyanyelvről, sőt általában a nyelvről – mert bennük ott van szinte minden modern nyelvészeti gondolat költőien megfogalmazva. Például Németh Lászlónál: „Vér hordja a test öröklését, a nyelv a lélekét.”
http://szgnye.vmmi.org/huseganyelvhez.htm#_ftn5Ebben a gondolatban voltaképpen a kulturális evolúció fölfogása rejlik. Csakhogy arról több tucat könyvet írtak már. Németh Lászlónál elég volt egy sor. Modernebbül talán azt mondanánk, hogy a génekben öröklődik a test, a mémekben, a kulturális örökítőanyagban, vagyis például a nyelvben a szellem, maga a kultúra. Amely nélkül nem lennénk, pontosabban egyáltalán nem lehetnénk a mai értelemben vett ember. A nyelv örökíti a lelket… Ne feledjük el ezt az egyszerű megfogalmazást. Ratkó József így fejleszti tovább voltaképpen ugyanezt a gondolatot: „Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere.”
http://szgnye.vmmi.org/huseganyelvhez.htm#_ftn6Fábry Zoltán hasonlóan biológiai képe: „A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve: ideghálózata”. Úgy is mondhatnánk: a nyelv eszközünk a világ befogadásában (érzékszerv), a világra való reagálásban (ideghálózat), valamint a kultúra hagyományozódásában (memóriarendszer).
Nemzet és nyelv kapcsolatáról önmagában könyvtárnyi irodalom született. A 19. század nagy „érzése”, a nemzet fogalmának körülhatárolása nálunk többnyire kulturális-nyelvi értelemben történt. Hadd tegyük hozzá rögtön: igen korszerűen. Hiszen a „genetikai”, származási nemzetfogalom azontúl, hogy igen problémás, számos szörnyű kirekesztésre adott és ad lehetőséget. A magyar költők nagyon korszerűen kapcsolták össze a nemzetet és a nyelvet. Annyit mondtak, hogy leginkább az azonos nyelv tesz bennünket egy közösségé. Nem azt kell firtatni, hogy ki honnan jön, hanem meg kell keresni az itt és most összetartó kapcsolatot. Kazinczy Ferenc: „A nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője”
Kisfaludy Károly: „Nyelv teszi a nemzetet”. S hogy visszafelé menjünk a sorban, s hogy k i s s é bonyolultabb, részletezőbb megfogalmazását is lássuk, Aranka György: „A nyelv egy nemzetben a nemzet értelmének mind műhelye, mind eszköze, mind pedig annak mértékének mérője”
Ezt a gondolatot azután annyian visszhangozták, tovább változtatták, hogy ebből is kötetnyi idézetet lehetne gyűjteni. Ha viszont a nyelv teszi a nemzetet nemzetté, akkor a nyelv elvesztése veszélyezteti a nemzetet. Ha lehet, ennek a nézetnek még nagyobb az irodalma. Gárdonyi Géza mindent e lapra tesz fel: „Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.” Azóta persze úgy gondoljuk, hogy nem egészen van így. A nyelvét elvesztett nemzet nagyon sokáig hordozhatja még identitását, sőt a nemzeti gondolat jegyében fölélesztett nyelvekről is tudunk. De az író túlozhat. Illetve megtörténhet az is, hogy csak a nyelv, a kultúra tartja fenn, egyben a nemzetet. Balázs Béla csodálatos szavaival: „Ha a magyar földet kiveszik lábam alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám.”
http://szgnye.vmmi.org/huseganyelvhez.htm#_ftn7Mielőtt végleg elmerülnénk anyanyelvünk dicséretében, ne feledjük, hogy anyanyelvünk csak más, idegen tükörből szemlélve fedi föl értékeit. Vagyis a más nyelvek tanulása segít hozzá a magunké jobb megértéséhez, illetve az ezzel kapcsolatos cselekvéshez. Babits Mihály így látja: „Ismerd meg… az idegen gondolkodását is, tanulj idegen nyelveket, és a magadét is jobban meg fogod érteni…”
Déry Tibor pedig így: „Internacionalista vagyok… hat nyelven olvasok, három nyelvben beszélek tűrhetően, életem egynegyedét külországokban töltöttem, s a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen.”
S ha már a cselekvésnél, voltaképpen a nyelvművelésnél vagyunk, akkor hangozzék fel az erkölcsi parancs: a szolidaritás, a felelősség szava azokkal szemben, akik ezt a kincset, az anyanyelvet nem használhatják felhőtlenül. Ma azt mondanánk, ez nyelvpolitikai, nyelvi jogokkal kapcsolatos gondolat. A költő hamarabb megérezte, mint a politikusok. Csoóri Sándortól idézem: „A nyelv maga is elkötelezettség. A nyelv maga is erkölcs. Tisztátalan lenne a lelkiismeretem, ha belenyugodnék abba, hogy azért a nyelvért, amelyen lázbeteg vagy mohazöld szavakkal verset írok, másoknak, bárhol éljenek is, bűnhődniük kell.”
A tudományos kutatás is egyfajta erkölcsi parancs. Arany János erre hívja föl a figyelmet: „Minden nyelvész kötelessége, hogy a legkisebb árnyalatig kinyomozza a nyelv szellemének élő nyilatkozásait”
Ezen vagyunk. Többféle megközelítéssel, látásmóddal, eszközzel, de mi nyelvészek azon dolgozunk, hogy megértsük és megértessük a nyelv „szellemét”, modernebbül mondva: működését. A megértés-megértetés kinél-kinél cselekvést, pedagógiai, ismeretterjesztő útmutatást szül. Például azt, hogy folyamatosan tanulni, tevékenykedni kell. Kodály Zoltán szerint: „A magyat is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.”
http://szgnye.vmmi.org/huseganyelvhez.htm#_ftn9Panek Zoltán pedig egyenesen arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyelvnek nem is biztos, hogy legjobb ismerői a nyelvészek. A kulcs: a közösség! „Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól".
És, ha vannak is kérdések, megoldatlan problémák, egyetlen percig se bizonytalanodjunk el. Jelszóként álljon előttünk minden nap Illyés Gyula mondata:
„Erős várunk a nyelv.”
http://szgnye.vmmi.org/huseganyelvhez.htm#_ftn11
<HR align=justify width="33%" SIZE=1>
A cím is idézet, ahogy az írásban nagyon sok idézet lesz. A mi nyelvünk Kazinczy Ferenc epigrammája az Új tövisek és virágokból. Grétsy László ezt a címet választotta a magyar nyelvről szóló költői írások gyűjteményének.

Dupka Györgytől személyesen hallott mondás.

Azóta több ilyen kiadvány is megjelent. Pl. Hernádi Sándor és Grétsy László (válogatta és szerkesztette): Nyelvédesanyánk. Móra, Budapest, 1980., Z. Szabó László és Wacha Imre (válogatta és szerkesztette): A szó becsülete. Íróink az anyanyelvről. 1541–1980. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Budapest, 1985., Grétsy László (válogatta, szerkesztette): A mi nyelvünk. Íróink, költőink a magyar nyelvről. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2000

Ábécé a nyelvről és lélekről. In: Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Szépirodalmi, Budapest, 1971. 74.

Részlet a Nyugat elődeiről írt tanulmányból. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 164.

Új Írás. Egy körkérdésre adott válaszból. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 234.

Részlet kiadatlan naplójából. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 305.

Útkaparó. Nyelvvédelem. Részlet. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 250.

Visszatekintés. Részlet. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 189.

Panek Zoltán nem írta le ezt a gondolatot. Valamikor a 2000. év körül egy karácsonyon, amikor pesti lakásában meglátogattam, beszélgetés közben mondta. Rögtön följegyeztem, s mondtam neki, hogy használni fogom, hivatkozással persze, mert remek szállóigének tartom.

Érdekes, hogy bár ez a szállóige Illyés Gyulától származik, sokan Kosztolányinak gondolják, mert ez Kosztolányi hátrahagyott művei első kötetének a címe (1940). A címet a sajtó alá rendező Illyés Gyula adta. (Békés István: Napjaink szállóigéi. Gondolat, Budapest, 1977. 684–685.)

Ile57 · 2010 Május 2

Balatonkiliti történet

Mi is magyarul beszélünk

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CApa%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CApa%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CApa%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w

unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w

oNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w

ontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w

ontVertAlignCellWithSp/> <w

ontBreakConstrainedForcedTables/> <w

ontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--> <m:smallfrac m:val="off"> <m:dispdef> <m:lmargin m:val="0"> <m:rmargin m:val="0"> <m:defjc m:val="centerGroup"> <m:wrapindent m:val="1440"> <m:intlim m:val="subSup"> <m:narylim m:val="undOvr"> </m:narylim></m:intlim> </m:wrapindent><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:1; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format

ther; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 0 0 0 0 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style> </m:defjc></m:rmargin></m:lmargin></m:dispdef></m:smallfrac>
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CTULAJD%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w

unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w

ontGrowAutofit/> </w:Compatibility> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style>  </style> Balatonkilitin a hatvanas években is élénk kulturális tevékenység zajlott. A felnőttek színdarabokat adtak elő. Sok előadást megélt a János vitéz, a Néma Levente és több komoly mű a mozi színpadán.<o></o>
Több táncos-zenés darabot is bemutattak.<o></o>
A gyerekek követve a „nagyok” példáját a tanárok lelkes munkájának köszönhetően, amikor csak tehették felléptek a mozi színpadának deszkáira. <o></o>
Divat volt akkoriban a vetélkedő is, amely járási, sőt sok esetben megyei kereteket is öltött.<o></o>
Így jutottunk el Siófokra az egyik irodalmi és nyelvtani vetélkedőre, amelyet az általános iskolában rendeztek. Jöttek velünk felkészítő tanáraink és mivel zenéről is volt szó a vetélkedőn - Sára Feri bácsi, iskolánk szeretett igazgatója is, akiről köztudott volt, hogy „nem élhetett muzsikaszó nélkül”. <o></o>
Feri bácsi az énekből és zenéből felkészült gyerekekkel félrehúzódott az egyik osztály falai közé és halkan próbálgatták, hangolgatták hangszereiket és még a megmérettetés előtt utoljára átnézték az őket érintő kérdéseket.<o></o>
Mi többiek a folyosón beszélgettünk, úgy, ahogy azt a gyerekek általában teszik, ha többen vannak, ügyet sem vetve a hangerőre, a kiejtés formálására és a választékos kifejezésre, vagyis úgy, mint Kilitin a hátsó udvarban, a Csőri oldalban, vagy a Csapáson, úgy félúton Papkuta felé. Ne kerülgessük a témát: a hol helyett „hun”, a jön helyett „gyün”, a volt helyett „vót” formában hangzottak el a szavak. Mindez egy IRODALMI-NYELVTANI vetélkedő előtt rövid idővel, az erre felszentelt épületben.<o></o>
Erre fel kellene szisszenni, - vagy halk sikolyt kellene művészi szopránnal kibocsátani!<o></o>
Ha hiszik, ha nem, a felszisszenés nem is maradt el, de a sikoly is készülődött a Pestről hozzánk, paraszt gyerekekhez „lelátogató” művésznő jóvoltából, aki félrehívott bennünket és megkérdezte:<o></o>
-Hol tanultatok beszélni? Hogy lehet így egyáltalán szavakat kiejteni? És ti jöttetek egy irodalmi-nyelvtani vetélkedőre? <o></o>
Volt még vagy négy-öt kérdőjel, de bennünket valahogy a kényeskedő művésznő nem tudott meghatni. Nem csak bennünket! Ami ezután következett, az maga volt a csoda, a pedagógusi hivatás magasiskolája. Olyan dolog történt, amely talán ahhoz hasonlítható, mint amikor a jó pásztor úgy tereli vissza az elkóborló bárányokat a nyájhoz, hogy közben meg ne sértse őket.<o></o>
Az eset pedig úgy zajlott, hogy Sára Feri bácsi éppen meghallotta a művésznő remekbe szabott kérdéseit szeretett diákjaihoz, és a legnagyobb meglepetésemre – a tőle nem megszokott stílusban - valamelyikünk felé fordulva így szólt:<o></o>
-Te Józsi, idesanyád e’ tette-e má’ a borocot? Ha gyüttök a begyűjtő fele, vigyázzatok, mer’ a kovácsműhelytű a tikok kijárnak az útra, nehogy főbukfencűjetek bennük a kordéva’.<o></o>
Ezt egy szuszra kimondva, ránk mosolygott. Vettük a lapot.<o></o>
A kis nagysád – művésznő - egy darabig kapkodott a levegő után, aztán visszavonult. A vetélkedő zsűrijében láttuk legközelebb. <o></o>
A versenyen könnyen vettük az akadályokat. Írásbelin elsők lettünk. A szóbelin csak a siófokiak voltak jobbak nálunk. A helyes beszédben egy – kiliti - paraszthajszállal maradtunk el tőlük. Nagyon tudtak a siófokiak és nagyon kulturáltak voltak.<o></o>
A vetélkedő végén Igazgató bácsink is felszólalt. Irodalmi nyelven, de a Zala megyéből hozott gyönyörű tájszólással ékesítve beszédét.<o></o>
A műsor végén a művésznő odament Feri bácsihoz és elnézést kért, amiért rászólt a diákjaira, aki megkérdezte a primadonnát:<o></o>
- Ön ugye budapesti?<o></o>
- Most már igen, - felelt a színésznő, korábban egy Salgótarján melletti falucskában éltem, és elmosolyodott. <o></o>
Bárhogy is leplezte, kiejtésében ott bujkált a hamisíthatatlan felvidéki tájszólás. Rájött, hogy elvesztette a csatát, de az őt legyőző nem alázta meg, hanem mesterien terelte vissza a mindennapok világába.<o></o>
- Látja művésznő - felelt drága igazgató bácsink, felemelve a színész jobb kezét - most már teljes lelki nyugalommal csókolok kezet önnek, hiszen mi is, Ön is, magyarul beszélünk. Ezen a nagyon változatos, gyönyörű magyar nyelven. Ugye milyen érdekes? - megértjük a palóc Mikszáth Kálmánt, a dunántúli Vörösmarty Mihályt, az alföldi Petőfi Sándort. Ahogy ezt kimondta, nyílt tekintetű szemével ránk kacsintott.<o></o>
Ezt az arcot, ezt az embert, ezt a pedagógust nem tudom elfelejteni.<o></o>
Dudás K.

Ile57 · 2010 Május 2

Horváth István:
Anyanyelvemben őrizlek téged

Anyám a hangod nem hallom többet.
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam.
Kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfolythatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi „Vénanyót”.
Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.

Ile57 · 2010 Május 3

Urbán Aladár:
Holnap vagy, Gyermekem - szólítalak. Én a Jelen, aki sokat örököltem: tapasztalatot, tudást, érzést, szokást és Édesanyanyelvet. E sok kincset kell átadnom neked. S az árral szemben úszó Hűséget. Hűséget, mely megőriz, megtart, megvéd, oltalmaz az emlékhantoló időkben, ha jönnek még, mert jöhetnek. Jöhetnek, mert akié a hatalom, azé a hála. Hálás nemzet lettünk, sarja vagyunk, Gyermekem. Hálát adunk a legyőzőinknek, az eltipróinknak, hálát rebegünk a kifosztóinknak, megcsonkítóinknak, hálát mondunk a kisemmizőinknek, mikor gyermekeinket nekik kínáljuk, adjuk. Önfia vágta sebét. Nézz körül magad körül, Gyermekem: hányan fordítanak hátat múltjuknak, hányan köpik szembe szüleiket, hányan dörgölődznek az éppen ügyeletes győztes hatalomhoz kegyeit keresve, hányan hajszolják a sulykolt sikert, mállanak és válnak tömegemberkévé, arc nélküli tömeggé, formálható masszává…
Te ne légy ilyen! Te jobb sorsot érdemelsz a Teremtőtől! Te Magyarnak születtél. Te őrizd azt a nyelvet, amelyet népedtől örököltél, amely még egy angol nyelvész szerint is isteni titkot rejt. Aki ezt a titkot megfejti, isteni titkot fejt meg. Angol mondta, nem magyar. Higgy neki! Ezért fáradozz! Légy hű ehhez a nyelvhez! Nagyobb kincs ez minden földi kincsnél. Keresd ezt a kincset nagyszüleid tetteiben, meséiben, édes szüleid intő-féltő szavában, szellemi elődeid – szellemóriások ők! – gondolataiban! Tanulmányozd őseid életét, harcát, küzdelmét, hitét, az egyszerű hétköznapok tetteit, a pirosbetűs ünnepek fényességét! Tanuld meg becsülni mindazt az értéket, mellyel ez a te ezerszer próbára tett néped gazdagította az egész emberiséget! Erre légy büszke, ne pénzen szerzett vagyonodra, ebből táplálkozz, ne hiúságból, ezt add majd elő, ha eljön az idő. Mert mindennek eljön az ideje. A rosszak megbűnhődnek, a hitványak tovább satnyulnak, a holmi kövérebb kendermagért magukat, elődeiket s nemzetüket eladók-feladók lakolnak hűtlenségükért, elnyerik jutalmukat a jók s győzedelmeskedik az igazság.

Így lesz, meglásd, mert a víz szalad, a kő marad. Légy te kő, kemény kő, kőszikla erős Hűség! Ezt a Hűséget kell megszerezned. Figyelmeztetlek: nem adják ingyen. Meg kell küzdened érte. De bízva bízzál, ne félj! Mert aki édesanyanyelvén tanulja ezt a feladatot, annak játszi könnyedén sikerülni fog. Ezért jársz te, Gyermekem, magyar iskolába. Magyar iskolába, mert az Isten úgy akarta: magyarnak szülessél. Ezt soha ne feledd! Ne feledd, hogy rád magyarként van szüksége a teremtett világnak! Magyarként s emberként. Vésd jól emlékezetedbe, eszerint élj s így add majd tovább!
Holnap vagy, Gyermekem!

msmester · 2010 Május 4

Hol alszik a csap?
- Csapágyban!

Mi az: intelligens és ehető?
- Okostojás.

Miért betegedett le a kispárna?
- Mert huzatot kapott.

Hogy kell elhallgattatni a sámánt?
- Halgassámán!

Ile57 · 2010 Május 7

Találtam érdekes neveket itt a neten. Néhányat leírok:

Bab Ilon, Bél Flóra, Bor Virág, Gazda Gréti, Hap Simon, Kolle Gina, Mák Virág,
Szikla Szilárd, Tét Elek, Zen Ede, Zsolt Áron, Kup Ica, Labda Rózsa, Csirip Elek

msmester · 2010 Május 8

"....nemcsak a vers, de a nyelv is szent- sose válnak szét: életük, érdekük egy!"
(Képes Géza: Balázs Jánosnak- részlet)

msmester · 2010 Május 8

"A gondolatok, ki nem mondott mondatok, szabadon csaponganak az agy tekervényein. De az ész nyakon csípi és kidobja őket a számon. Így kerülnek a külső sötétségbe, ahol senki se érti, mit is akarnak. És már sose térnek vissza a helyre, mely nekik az otthon."
Képes Géza

gyöngyesz · 2010 Május 8

Vészi Endre : HAZÁM AZ ANYANYELVEM

Olyan puhán leomló a sűrű ösztönélet,
ámde a tudatosság világosabb, keményebb,
amaz felszabadít, ez pedig kötelez,
hát együtt mindakettőt, a lélek nem felez.

És soha nincs nyugalmam, és nincs jól ahogyan van,
ág hegyén az esőcsepp ezer kristályba robban,
esők füstfellegében narancs köpenyek égnek.
Kinek viszem a fáklyát? magamnak? a sötétnek?

De nem vagyok próféta, sem igéket suhintó,
hisz magamat se tudtam megváltani a kíntól,
nem prédikálok üdvöt, nincsen szíjostorom sem,
a győzelmet s a bukást megérteni igyekszem.

Nincs ősöm, aki büszke, sem gyökerem mely ágas,
hazám az anyanyelvem, nem is oly szűk világ az,
s bármilyen is magányom, az emberség a létem,
a hárommilliárdnak pár mondatát megértem.

sunny22 · 2010 Május 9

"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe."
Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv

sunny22 · 2010 Május 9

"És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."
Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról

sunny22 · 2010 Május 9

Kosztolányi Dezső: Ilona

Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.

Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.

Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.

Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.

Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.

Balgatag
álmaim
elzilált
lim-loma,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.

Ó az "i"
kelleme,
ó az "l"
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.

Csupa "l",
csupa "i",
csupa "o",
csupa "a",
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.

És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.

Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.

Elmúló
életem
hajnala,
alkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.

Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.

sunny22 · 2010 Május 9

Ez a 30 évvel ezelőtti gondolatvezetés is elgondolkodtató...

"Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba."

Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.

Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák