Ógörög zene

Spyros témája a 'Irodalom' fórumban , 2010 Március 5.

  1. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    isotonia

    ισοτονία, και ισότονοι· Ισοτονία ήταν η ταυτοφωνία· όρος που μερικοί συγγραφείς τον χρησιμοποιούσαν αντί του όρου ομοφωνία
    .

    ισότονοι φθόγγοι είναι δύο ή περισσότερες νότες που έχουν τον ίδιο τόνο (ύψος, ένταση). Ο Πτολεμαίος (Αρμονικά Ι, 4, έκδ. Wallis III, 8, έκδ. I.D. 10) λέει: "ισότονοι μεν οι απαράλλακτοι κατά τον τόνον" (ισότονοι είναι οι ήχοι που είναι ακριβώς ίδιοι στο ύψος).
    Ο Πορφύριος (Comment. Wallis III, 258, I.D. 82) διευκρινίζει ότι ο Πτολεμαίος χρησιμοποίησε εδώ τον όρο τόνος





    με τη σημασία του "ύψος" (τάσις ) και ότι "ισότονος είναι ο ήχος που έχει το ίδιο ύψος με έναν άλλο, όπως είναι η νήτη συνημμένων (παρ. α', στο σχήμα) προς την παρανήτη διεζευγμένων" (β' στο σχήμα).





    Ο Πορφύριος προτιμά τον όρο ομότονος αντί του ισότονος: "τον δέ, ούτως, ισότονον ψόφον, κυριώτερον ομότονον καλούσι" (βλ. λ. ομότονοι φθόγγοι).
    Το αντίθετο του ισότονος είναι ανισότονος· Πτολεμαίος (Ι, 4): "ανισότονοι δέ, οι παραλλάσσοντας [κατά τον τόνον]" (και ανισότονοι είναι οι ήχοι που διαφέρουν [στο ύψος])· πρβ. και Πορφ. Wallis III, 285-286. Ισότονος επίσης λέγεται ο ήχος που είναι όμοιος με έναν άλλο στα εσωτερικά του μέρη σε όλη τη διάρκειά του· στην περίπτωση αυτή ο Πορφύριος προτιμά αντί του ισότονος τον όρο ομοιομερής, που είναι πραγματικά ακριβέστερος.


    (Michailides)
     
  2. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos 43.

    43.old.
     
  3. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos 44.

    44.old.
     
  4. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    akros

    άκρος, στον πληθ. άκροι, οι ακρινές νότες (ή χορδές) ενός τετράχορδου ή συστήματος . Οι νότες που βρίσκονταν στα δύο άκρα του τετράχορδου ήταν αμετακίνητες (βλ. λ. εστώτες )· οι νότες που ήταν ανάμεσα στα άκρα λέγονταν μέσοι (φθόγγοι).

    (Michailides)
     
  5. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos

    Jegyzet

    A "pykno" fogalmát használjuk mindazon esetben, mikor egy tetrachordnál, melynek két vége diatessaron nagyságú hangközt zár le, a két alsó diasztéma "sűrűsödik", vagyis kisebb, mint a tetrachord fennmaradó része. A tetrachord felosztásánál találunk igen "jeles" diasztémákat, ismert nagyságokat a diasztéma családban.
    Egyik figyelemre méltó ezek közül az enharmonikus, ahol a 'pykno', a sűrűsödés egy hemitonio, félhang, a maradék pedig ditonus, két egész hangköz. A chromatikanak három alfelosztása: a lágy chromatika, a hemiolio (másfeles), valamint a tonikus chromatika. A lágy chromatika osztásánál a pykno két chromatikus diesis (elahiston chromatikon dieseon), a maradék tetrachord két mértékkel mérhető: vagy az hemitoniot, a féltónust vesszük háromszor egy chromatikus diesissel kiegészítve, úgy hogy osztása három féltónusnyi legyen, kiegészülve meg az egész hang harmadával (triton tou tonou). Ez a legkisebb pykno a chromatikában, a lychanosa a legmélyebb.
    A chromatikus hemiolionál a pykno egy hemiolio (egy és egy fél) az enharmoniához viszonyítva a pykno diesisei tükröződnek. A chromatikus hemiolonnál a pykno nagyobb, mint a lágynál, ezt könnyen megkülönböztetheti bárki mivel az első kisebb a tónusnál, az egészhangnál egy enharmonikus diesissel (1/3t), míg a másodiknál egy chromatikus diesissel (1/4t).
    A tonikus chromatikánál a pykno két féltónus, két hemitonio nagyságú, a maradék egy trihemitonio (egy egész és egy fél hangköz). Eddig a pontig az osztás és a két phtongus "mozgásban van", eztán azonban a parhypate rögzül, mivel elért a mozgássávjának határpontjához. A lychanos egy enharmonikus diesisnyire mozdul el. Így a lychanos és a hypate közt egy olyan diasztéma keletkezik, mely egyenlő a lychanos és a mese (közép) diasztémával, így a pykno nem hasonlít az előzőekben említett felosztásra. Ekkor történik, jelenik meg,- ennél a tetrachord beosztásnál, a pyknon változásával,- a diatonikus genos.
    A diatonikában két osztásfajta van, a lágy és a syndono. A lágynál a diasztéma a hypate és parhypate közt fél hang, (hemitonio), a parhypete és lychanos közt három enharmonikus diesis, a lychanos és a mese (közép) közt öt diesis.
    A syndono diatonikus osztásánál a hypate és a parhypate közt a diasztéma fél hang, a következő diasztémák mindegyike pedig egész hang (tónus).
    Lychanosaink száma tehát hat, egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, ahány tetrachord felosztás. A parhypaték száma kettővel kevesebb, tehát négy. A magyarázat erre, hogy a hemitonikus parhypatet használjuk két diatonikus és a tonikus chromatika esetében.
    A négy parhypate esetében az enharmonikus elkülönül, csak névadóját ismeri, míg a többi három "közösködik" a diatonikában és a chromatikában.
    A tetrachord diasztémáknál a hypate és a parhypate köztiek egyenlők, vagy kisebbek azoknál melyek a parhypate és a lychanos közt vannak, és sohasem nagyobbak. Az egyenlőségek egyfelől láthatók, másfelöl kitűnik az enharmonikus és chromatikus osztásnál, hogy kisebbek a diatonikusnál. A fentieket a chromatikánál értheti meg valaki, ha figyelembe veszi a pahypatet a lágy chromatikánál, a lychanost a tonikusnál. Az efféle pyknon osztások természetesen "dallamosak", elfogadottak (emmeles). Az 'ekmeles' a nem melodikus akkor keletkezik, ha fordított sorrendet veszünk,
    [valaki paripatinak vesz hemitonikust
    lichanosnak imiolikus chromatikát
    paripatin men tis imioliu chromatikis
    lychanosnak lágy chromatikát?]
    Ilyen osztások harmónia nélküliségre vezetnek. Másfelől a diasztéma a parhypate és a lychanos közt lehet egyenlő vagy egyenlőtlen, hasonlóan a lychanos és a mese köztiekhez. Egyenlő a magasabb diatonikusban, kisebb a többiekben, nagyobb amikor lychanosnak magasabbat használunk a diatonikus lychanosnál, a parhypaténál mélyebbeket, melyek ugyanazt a féltónust használják.
     
  6. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos 45.

    45.old.
     
  7. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    malakos

    μαλακός, όρος που χρησιμοποιούνταν στο διατονικό και στο χρωματικό γένος

    , για να υπονοεί μια κάποια "χρόα" στο σχηματισμό κάθε γένους. Αντίθετο του σύντονος

    . Στο μαλακό διατονικό το τετράχορδο ήταν συνθεμένο (από κάτω προς τα πάνω) από ένα ημιτόνιο, 3/4 του τόνου και 5/4 του τόνου (2/4 + 3/4 + 5/4)· Στο μαλακό χρωματικό τα διαστήματα ήταν (πάλι από κάτω προς τα πάνω): 1/3 τόνου, 1/3 τόνου και 1+1/2 τόνου πλέον 1/3, δηλ. σε δωδέκατα 4/12 + 4/12 + 22/12. Το θέμα της μαλακής χρόας συζητείται λεπτομερειακά στα λήμματα διάτονον και χρωματικόν .
    Ως επίθετο η λέξη μαλακός χρησιμοποιούνταν με τη σημασία μουσικής που είναι κάπως θηλυπρεπής, ή υστερεί σε ανδροπρεπή χαρακτήρα.
    Το ρήμα μαλάσσω (αττ. μαλάττω) στη μουσική σήμαινε χαμηλώνω, χαλαρώνω· Πλούτ. (Περί μουσ. 1145 D, 49): "μαλάττουσι γαρ αεί τας λιχανούς και τας παρανήτας" (γιατί πάντα χαμηλώνουν τις χορδές [νότες] λιχανούς και παρανήτες ).

    (Michailides)
     
  8. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    τριημιτόνιον

    τριημιτόνιον, το διάστημα του ενός και μισού τόνου, όπως και σήμερα. Το διάστημα που βρίσκεται ανάμεσα στη λιχανό

    μέσων και τη μέση (sol ύφ. - la ή fa δίεση -la) ή ανάμεσα στη λιχανό υπατών και υπάτη μέσων (do δίεση ή re ύφεση - mi) στο χρωματικό γένος. Υπενθυμίζεται ότι στο χρωματικό γένος το διάστημα, λ.χ. λιχανού μέσων και μέσης, που συμβολικά σημειώνουμε (fa δί. - la, ή sol ύφ. - la), είναι στο χρωματικό γένος απλό · δεν πρέπει, επομένως, παρασυρμένοι από τη σύγχρονη ορολογία να θεωρούμε τη συμβολική έκφραση: fa δί. - la (ή do δί. - mi) του χρωματικού γένους ως τρίτη μικρή. Το τριημιτόνιον λεγόταν και τριημίτονον.

    (Michailides)
     
  9. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos 46.

    46.old.
     
  10. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    syntonos

    σύντονος, τεντωμένος, ψηλός, οξύς. (α) Μια χρόα στο σχηματισμό του διατονικού γένους, σύμφωνα με την οποία η σειρά των διαστημάτων στο τετράχορδο ήταν: ημιτόνιο - τόνος - τόνος· βλ. λ. διάτονον γένος. Ο όρος σύντονος χρησιμοποιούνταν κάποτε στο χρωματικό γένος αντί για τον όρο τονιαίον. Η σειρά των διαστημάτων στο σύντονο χρωματικό ήταν: ημιτόνιο - ημιτόνιο - ένας και μισός τόνος· βλ. λ. χρωματικόν γένος.

    (β) Ο όρος σύντονος συναντάται και στην περίπτωση των αρμονιών, σε αντίθεση με τον όρο ανειμένος (χαλαρός)· π.χ. σύντονος αρμονία

    , μη χαλαρή αρμονία.

    Βλ. λ. χαλαρός .

    (Michailides)
     
  11. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Aristoxenos

    Jegyzet

    Egészen eddig a pontig a tetrachordok két phtongusa, a pyknonban, mozgásban volt. Egyszer csak azonban akadályba ütköznek, megállítja őket valami, és érzékszerveink azt súgják, nagy és döntő változás következett be a genosok családjában. A parhypati átérvén az egész rendelkezésére álló teret, megtorpan, a lychanos pedig csak egy enharmonikus diesisnyit lép előre. A pyknon "eltűnt", tetrachordunk, mely eddig két kisebb, egy sűrűbb és egy nagyobb részre oszlott, most két egyenlő részre vágódik. És mint tudjuk, a szabály, a pyknonnak mindig kisebbnek kell lennie a maradéknál. És csodák csodája, ekkor jelenik meg a büszke diatonikus genus, ez az ő háza tája, birodalma, ahova pyknon nem léphet.
    A diatonikus genosban kétféle osztást ismerünk, a lágy (malako) és a feszes (syndono) diatonikát.
    A lágy diatonikánál a diasztema hypate és parhypate közt egy fél tónus (hemitonio), a parhypate és lychanos diasztéma három enharmonikus diesis (enh.dies.=3/12 tónus), a lychanos és mesi távolság öt diesis.
    A feszes (syndono) diatonikus nem az, amikor a diasztéma a hyapte és a parhypate közt fél tónus, míg a maradék disztémák egy tónus nagyságúak.
    Lychanosok száma tehát lehet: egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, természetesen követve ahány tetrachordunk, osztásunk van a genosokban. A parhypaték kettővel kevesebbek, tehát négy áll rendelkezésünkre. Ennek oka, hogy a féltónusú parhypatét mindkét diatonikus osztásban használjuk, csakúgy, mint a tonikus chromatikában.
    A négy létező parhypate közül az enharmonikus az őt magát illető genoshoz tartozik, a három másik közösködik két genosban, a diatonikusban és a chromatikusban (+szin, chroma).
    A tetrachord diasztémák közül azok, melyek a hypate és a parhypate között vannak, egyenlőek, vagy kisebbek azoknál, mint amelyek a parhypati és a lychanos közt helyezkednek el, de sohasem nagyobbak. Az egyenlőség látható az enharmonikus és chromatikus osztásban, ami kisebb az megfigyelhető a diatonikusban. A chromatikából könnyen megértheti bárki mindezt, ha figyelembe veszi egyfelől a lágy chromatikus parhypatét, másfelől a tonikus lychanost. És természetesen a hasonló osztások helyesek a dallamban (emmeles). Nem helyes dallam, (ekmeles) akkor keletkezik, ha az ellenkező sorrendet választjuk, ha tehát valaki parhypaténak veszi a hemitonikust (féltónus), lychanonnak meg az hemiolikus (másfeles) chromatikát, vagy a parhypateja egyfelől hemiolikus chromatika, a lychanos pedig lágy chromatikus. Az effajta osztások harmóniátlanok. Másfelől a diasztema parhypate és lychanos közt dallamosítható egyenlően, vagy egyenlőtlenül is a lychanos és a mesi közt. Az egyenlőséget látjuk a feszes diatonikában, a kisebbedést az összes többi genosban. A nagyobbodást, mikor magasabb lychanost használunk a diatonikus lychanosnál, parhypaténak pedig valamely mélyebbet, ahol féltónus található.

    (exis)... Megelőlegezve a magyarázatot, csak annyit jegyzünk meg, hogy az 'exis'-t a dallam természete felől vizsgáljuk meg, nem úgy, mint azok, akik úgy veszik üldözőbe a fogalmat, mint a diasztémák 'sűrítését' a diagrammán (katapyknosin), és így megtagadják alapjaiban a dallamvezetés (agogi) rendjét. Ez szembeötlő, ha a sűrűn egymás után sorakozó kis diasztémákat (diesis) vizsgáljuk, szem előtt tartva, hogy senki sem képes elénekelni egymás után sorban összefűzve ennyi kis hangközt pontosan.
    Így nyilvánvaló, hogy a folyamatosság nem a kis hangközökkel, sem az egyenlőséggel, sem az egyenlőtlenséggel (isa, anisa) írható körül, hanem csakis a természetes törvényeket követve.
    E pillanatban, természetesen nem könnyű megadni a pontos meghatározását a folyamatosságnak, a diasztémák kapcsolódását. Hogy mi a folyamatosság, az a meg teljesen tapasztalatlan előtt is világos lesz a következő érveléssel: Az belátható, hogy a dallam szempontjából, nincs diasztéma, mely végtelenül osztható. Létezik egy felső határa, maximuma, a diasztémák számának, mely a dallamalkotás törvényeit tiszteletben tartja. Föltételezve azt, hogy a fenti állításunk elfogadható, és valószínűleg nincs más választásunk, mint megengedni, szükségszerű a következtetés, hogy azok a phtongusok, melyek ily módon sorakoznak, egymás után állíthatók folyamatosan, egymást követően. Ezen kategóriába tartozónak azok a phtongusok, melyek a régi idők óta használatosak, mint például a niti, a paraniti és így tovább folyamatosan.

    A következőkben, könyvének végen Aristoxenos szabályokat állít fel. Tartozunk a következőkben még azzal, hogy meghatározzuk a szükségszerűségnek megfelelően a lehetséges diasztéma kapcsolatokat. Minden genosban, a mély és a magas felé haladva a dallammal, minden negyedik phtongus a sorban a diatessaron symphoniat , minden ötödik a diapentét kell, hogy adja. Mindazon phtongusok, melyek nem felelnek meg ennek, 'dallamtalanok' ('ekmeles'). Mindazonáltal nem kell elhallgatnunk, hogy a fenti szabály nem abszolút érvényű a skálákon a diasztémák vezetésénél, a dallam szerkesztésénél. Lehetséges az az eset is, mikor egy skála phtongusai megfelelnek a fenti symphóniáknak, nem mondanak ellent a szabálynak, a dallam mégis 'ekmeles', nem megfelelő. Mégis, ha ez a szabály nem érvényesül általánosságban, ebből az egészre nézve semmi haszon sem származik. Így vegyük ezt a szabályt, mint alaptételt, mely ha nem létezik, a harmónia tönkremegy.
    Két bármilyen tetrachord, mely ugyanahhoz a skálához tartozik, egymáshoz kell, hogy igazodjon. Symphóniában kell lenniük egymással, minden phtongusuknál, vagy kell lennie köztük egy "áthidaló", harmadik tetrachordnak, melyhez ellenkező oldalról támaszkodhatnak, minden pontjukon symphóniát alkotva vele. Ez azonban meg önmagában nem elégséges, hogy összetartsa a tetrachordokat egy skálában. Ki kell elégíteni még némely más feltételt is, melyek nélkül ez a szabály haszontalanná válik.
    Amikor a diasztémák nagyságát tanulmányozzuk, fölfedezzük, hogy a symphóniáknak nincs 'mozgó pontja", vagy ha van az nem érzékelhető, végeik rögzítettek. Ez sokkal kisebb mértékben áll a diaphonikus phtongusokra, melyek egy 'toposon' belül elmozdulhatnak. Ezért az érzékelés sokkal megbízhatóbb a symphóniák esetében, mint a diaphóniáknál. A következtetésünk tehát az, hogy a legpontosabb behatárolása a diaphóniáknak a sympóniákkal történhet. Ha tehát adott egy phtongus mint a kezdete egy skálának, és keresünk egy diaphóniát a mély felé, mint a ditono (2 egész hang), vagy bármely más nem symphónikus phtongust, a symphóniákkal lépegető metódussal (lipsis i dia symphonias) találjuk meg. Az alap phtongusunktól a magas felé haladunk egy diatesszaronnal, majd a megtalált pontról a mély felé visszalépünk egy diapentét. Innen a magas felé megyünk egy diatesszaronnal. Erről a helyről folytatva a mély felé fordulunk egy diapentét. Így megleljük a ditónust, mint diaphóniát, mely a mély felől található az alapul vett phtongustól. Ha pontosítani szeretnénk a ditónust az ellenkező oldalon, a lépcsőztetését ellenkező irányban kell indítani.
    Ha elveszünk egy symphónikus diasztémából egy diaphónikust, a 'lépcsőztetés' (dia symponias) módszerével, akkor a maradék diaphónikus diasztéma a következőképpen ellenőrizhető: elvesszük a ditónust a diatessaronból a symphonikus diasztéma elején. Nyilvánvaló, hogy a phtongusok, melyek megadják a különbséget, mely a ditónus és a diatessaron közti terjedelem, majd egymás után meglelhetők. Ha a legmagasabb phtongustól egy diatessaronnal a magas felé lépünk, aztán innen a mély felé egy diapentét, aztán megint a magasba diatessaront. Ekkor megleljük a legmagasabb phtongust, mely megadja a távolságát a diatesszaronnak a ditónustól. Látható, ha egy symponikus diasztéma elejéből elveszünk egy diaphonikusat a "lépcsőztetéssel", a maradék pontosítható újra ezzel a módszerrel.
    A "lépcsőztetés" módszerrel meggyőződhetünk róla, hogy a diatesszaron két és fél tónus nagyságú, vagy másképp mérve öt féltónus (hemitonio). Ha elvégeztük ezen műveleteket, a hallásunkkal kell ellenőriznünk a végeredményt. Másfelől megbizonyosodhatunk arról, hogy a diatessaron és alkatrészei, melyek a lépcsőztetéssel jelennek meg, nem tudnak kiadni egy diapasont összegül, látjuk, hogy a diatessaron nagyobb két tónusnál, és kisebb háromnál. Ha a megszerkesztett symphónia, mely a szélső phtongusai által behatárolt, nagyobb a diatessaronnál, de kisebb a diapasonnál, az egyetlen symphónikus nagyság, mely köztük található, csak a diapason lehet.
    Az egymást követő tetrachordok vagy 'synaphe' vagy diazeugtikus kapcsolásúak. Az elsőnél a végek átfedéssel, a másodiknál egy kapcsoló egészhanggal illeszkednek. Egy sor phtongusnál minden negyedik tetrachordot alkot "synaphe" minden ötödik diapente symphóniát "diazeugtikusan" Így mivel az egymás után következő phtongusoknak meg kell felelnie a fenti feltételeknek, az egymást követő tetrachordokra is kötelező érvénnyel bír a szabály. De éppen most, valaki a hallgatóságból kifejezi a kétségét az egymás utániságról, a folyamatosságról (exis). Mit jelent általánosságban az exis? Másodszor, mely a kettő közül az érvényes, a synehes vagy a diazeugtikus, létezhet még más is rajtuk kívül? Harmadszor, lehetséges, hogy mindkettő ugyanaz? Ezekre kérdésekre a következő válaszokat adtuk: Általában sinehes skálák azok, melyek határpontjai (oria) vagy egymást követők vagy egybeesnek. A skála menetben két változat létezik, mikor az egyik magasabb (ekkor a mélyebb határpontja a magasabb skálának közös a mélyebb skála magasabb határpontjával), a másik az, mikor a mélyebb phtongusa a magasabb skálának, a következő foka a mélyebb skála határpontjának. Így az egymást követő tetrachordoknak közös a jellege, így a formája is. A skálák elkülönülnek fajok szerint, ezek tetrachordjai fajon belül hasonlóak. Ez úgy lehetséges, hogy egy tónus közvetít. Így a következtetés, hogy két hasonló tetrachord egymást követő, ha egy tónus segíti őket, vagy a határpontjaik egybeesnek. Így az egymást követő tetrachordok szükségszerűen csak synaphe vagy diazeugmenikusak lehetnek.
    Két tetetrachord 'diadohika' egymást követő, ha egy tónus választja el őket egymástól, vagy a végpontjaik átfedéssel egybeesnek. Így a diazeutikus tetrachordok synaphe, vagy diazeugtikusak. Az egymást követő tetrachordok nem lehetnek különböző minőségűek.
    'Asyntheton' nem összetett az a diasztéma, amely két egymást diadohikusan követő phtongusból áll. Ugyanis ha a phtongusok diadohikusak, nincs "hiány". Ha nincs "hézag" nem lehetséges, hogy valami közbeékelődjön. Ha nem lehetséges, hogy közbeékelődjön egy phtongus, nem létezik semmi, ami kiválthatná a szétválasztást vagy az összeillesztést.
    Minden összetétel különböző részekből áll, melyek újra oszthatók. A fenti meghatározás gyakran tárgya az elbizonytalanodásnak, a diasztémák karakterének megkérdőjelezésének. Mert meglepődve kérdik: hogy lehet a ditono aszynthetikus, nem összetett, mikor lehetséges tónusokra, egész hangokra osztása. Vagy megint csak, hogy lehet a tónus a szynthetikus, mikor fel tónusokra vágható. Ugyanez a kérdés megismétlődhet az hemtonióval, a féltónussal.
    A tudatlanság, melyet a kérdezők elárulnak, azt mutatja, hogy nem értették meg a tényeket és nincs erejük ahhoz, hogy megértsenek néhány kérdést a diasztéma nagyságokkal kapcsolatban. Némely diasztémák nagyság szerint egyszerre lehetnek összetettek és egyszerűek. Az aszintetikusság úgy tisztázható, mily szerepet játszanak a phtongusok, és nem a nagyságuk szerint. A ditono diasztéma így például, mikor a mese, a közép és a lychanos által meghatározott, egyszerű, aszinethikus. Azonban szintetikus, összetett mikor a mese és a parhypate adja meg. Így azt mondhatjuk, hogy az egyszerű (aploun), a nem összetett, az aszintetikus nem függ a diasztéma nagyságától, hanem az azt tartalmazó phtongusok szerepétől, helyétől.
    A genosok átmeneteinél, attranszponálásánál, csak a diatessaron részek mozognak, míg a kapcsoló diazeutikus rész változatlan, mozdulatlan marad. Valamennyi harmonikus skála, amely több tetrachordból áll, diazeutikus vagy synafikus. A diazeutikus kategória a ditessaron egyszerű részeivel 'dolgozik', így szükségszerűen a változás csakis a diatesszaron részeken történik. A diazeuxis egy külön sajátos tónussal is rendelkezik. Ha tehát bebizonyul, hogy ennek a sajátos elemnek, a tónusnak nincs változása a genos átmeneteknél, váltásoknál, akkor nem marad más, mint elismerni, hogy a változás csak a diatesszaron részeket érinti.
    A legmélyebb és legmagasabb phtongus amely a diazeutikus tónust határolja, a kapcsolódás helye [? ] Itt áll meg a legmélyebb tetrachord. A diazeutikus phtongus tehát mozdulatlan marad a genosok változásánál.
    Minden genosban annyi az egyszerű, nem összetett (apla) diasztéma, mint ahány a diapentében. Minden genos skálája, mindazok fényében, mit eddig felsoroltunk, synaphe (kezdet=vég), vagy diazeutikusan, (kezdet es vég közt egy egész hang) tetrachord kapcsolatból áll. Megmutatkozott, hogy a synaphe a diatesszaron részeiből áll, a diazeuxis pedig egy sajátos diasztéma, tónus, egész hang hozzáadás. Így ezzel a hozzátétellel, tónussal, a diatessaron kiegészül diapentére. Így nyilvánvalóvá válik, hogy egy genos skálája, felvéve valamely színt, nem tevődik össze több egyszerű, nem összetett (apla) diasztémából, mint amiből a diapente áll. Tehát minden genosban az egyszerű, nem összetett diasztémák száma maximum annyi, mint a diapentéé.
    Némelyek szokás szerint zaklatottak lesznek a problémától: miért lehetséges több nem összetett (asyntheta) diasztémát venni? És kérdik, miért nem mutatjuk ki megszorítások nélkül, hogy minden genos annyi egyszerű diasztémából áll, ahányat a diapente tartalmaz?
    Nekik azt a feleletet adjuk, hogy némely alkalommal a genosok közül valamelyek kevesebb egyszerű diasztémából állnak, sohasem többől azonban, mint amennyi a diapentében található. Ez okból kimutatjuk, hogy nem lehetséges több egyszerű diasztéma a genosokban, csak amennyit a diapente megenged. Néha azonban némely genosok kevesebbet tartalmaznak, ezt a továbbiakban megmutatjuk.
    Egy pyknon diasztéma (a tetrachord két alsó kis "sűrű" hangköze) nem illeszthető a dallamba egy másik pyknont követve, sem részben, sem egészben. Ugyanis ekkor az történik, hogy sem a következő négy phtongus nem alkot diatessaron symphóniát, sem az öt phtongus diapentét. Az ily módon kiválasztott phtongusok nem adnak melodikus sort, dallamtalanok (ekmeleis). Azok közül a phtongusok közül, melyek körülveszik a ditonont (két egész hang), a mélyebb a pyknon magasabbjának, a magasabb a pyknon mélyebbjének felel meg.
    Szükségszerű hogy a pyknon összekötések, melyek diatessaron symphóniákká egészítik ki, ditónussal kötődjenek. Miután ez kényszerű, a pyknon és a ditonon egymást váltják. Így nyilvánvaló, hogy azok a phtongusok, melyek körülveszik a pyknont, a mélyebb a pyknon magasabbja, magasabb a pyknon mélyebbje. A phtongusok, melyek követik a tónust a pyknon mélyebbjei, mert a tónus (egész hang) a tetrachordok közti diazeugtikus kapcsolat.
    Nyilvánvaló, hogy a phtongusok, melyek a tónust határolják, egy pyknon mélyebb hangjai. Két ditonus, két egész hang terjedelmű diasztéma nem követheti egymást. Mert ha ez megtörténik, a magasabb ditónust követne egy pyknon a mély oldal felől, mert a pyknon legmagasabb hangja a legalacsonyabb tónus, mely határolja a ditónust.
    A mélyebb ditónust fölfelé követné pyknon, határolva a mélyebb ditónust a magasabb phtongus az alacsonyabbja a pyknonnak. Ha ez megtörténne, két pykonon követné egymást sorban. Ez azonban 'ekmeles', antimelodikus, így két ditonus egymás mellé helyezése hiba.
    Az enharmonikus és a chromatikus skáláknál két tónus egymás után helyezése nem megengedett. Tételezzünk fel azonban egy ilyen menetű skálát. Szükségszerűen a phtongus amely határolja a tónust a magas felől, egy diatessaron symphóniát kell hogy alkosson a rákövetkező negyedikkel, diapentét az ötödikkel. Ha ez nem történik meg ezen föltételezett skálában, akkor a hangsorunk zeneietlen. És hogy ez, a symphóniákra való kiegészülés példánkban nem történhet meg, nyilvánvaló. Mert ha enharmonikus a skála, a lychanos, mely a negyedik a hangok sorában, négy tónus távolságra kerül.
    Ha a chromatikus skála, akár lágy (malako) akár másfeles (hemiolios), a lychanos a diapentétől egy nagy hangköz távolságra esik. Ha tonikus, a lychanos symphóniát alkot a diapentével. Ez azonban meg nem elégséges, hogy kielégítse a harmónia törvényt, mely megköveteli, hogy a negyedik phtongus diatessaronra, az ötödik diapentére érkezzen. Ez a két feltétel itt nem érvényesül. Világos, hogy a phtongus, mely határos a hozzávett tónussal a magas felé, zeneietlen (ekmelis). És folytatva, ha a második tónus a mély felé helyeződik, akkor a tonikus diasztéma a diatonikus genosba fut. Következésképp kiderül, hogy az enharmonikus és a chromatikus genosban nem fér meg két egymást követő tónus.
    Ugyanabban a genosban, nemben, nem létezhet két egymást követő félhang. Tételezzük fel mégis meglehet. A végeredmény, hogy a phtongus, mely a féltónusunkhoz igazodik a negyedik lépeseben a skálán, diatessaron symphóniát kell hogy alkosson, csakúgy mint az ötödikkel diapentét. Ez azonban nem történik meg. Következésképp a féltónusok egymás utánja zeneietlen. Ha mégis hozzáteszünk még egy fél tónust, akkor a genosunk chromatikussá válik. Így tisztán látszik, hogy a diatonikus genosban nem lehetséges két egymást követő fel tónus diasztéma.
     
  12. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    agoge

    αγωγή, η λέξη αυτή είχε διάφορες σημασίες στη μουσική.
    1. Σήμαινε τη διαδοχή ή πορεία των φθόγγων της μελωδίας με συνεχή διαστήματα. Ο Κλεονείδης (Εισ. 14, Mb 22, C.v.J. 207) λέει ότι αγωγή είναι η πορεία της μελωδίας με συνεχείς φθόγγους ("αγωγή μεν ουν εστιν η δια των εξής φθόγγων οδός του μέλους"). Ο Αριστόξενος (Ι, 29, 32 Mb) προχωρεί ακόμα πιο μακριά προσδιορίζοντας ότι σε καθεμιά από τις συνεχείς νότες προηγείται και ακολουθεί απλό διάστημα (βλ. λ. ασύνθετος


    ). Ο Αριστείδης Κοϊντιλιανός (Mb 19 και 29, R.P.W.-I. 16 και 29) διακρίνει τρία είδη αγωγής: (α) την ευθεία, που ανεβαίνει με συνεχή σειρά· (β) την ανακάμπτουσα, που κατεβαίνει με συνεχή σειρά· (γ) την περιφερή, που ανεβαίνει και κατεβαίνει με συνεχή σειρά. Αλλά στην περιφερή (κυκλική) η πορεία γίνεται προς τα πάνω με τετράχορδο "συνημμένων" και κατεβαίνει με τετράχορδο "διεζευγμένων", ή το αντίθετο ("περιφερής δε η κατά συνημμένων μεν επιτείνουσα, κατά διεζευγμένων δέ ανιούσα ή εναντίως", σ. 29)·είναι επομένως μετατροπική ("μεταβολική ").
    Βλ. τα λ. τετράχορδον και διάζευξις . Επίσης Ανών. Bell. σημ. σσ. 86-87, και σ. 82, 78 και Gev. I, 378.




    2. Ο όρος αγωγή χρησιμοποιήθηκε επίσης με τη γενική σημασία της πορείας, της συνέχειας· Αριστόξ. (Αρμ. ΙΙ, 53, 8 Mb): "εκείνοι μεν γαρ ολιγωρείν φαίνονται της του μέλους αγωγής" (εκείνοι [οι θεωρητικοί] φαίνεται πως παραμελούν τη συνέχεια της μελωδίας).
    3. η αγωγή είχε επίσης τη σημασία του βαθμού της ταχύτητας· όπως η έννοια του "τέμπο" στη σύγχρονη μουσική ορολογία (Αριστόξ. Ι, 12, 29 και II, 34, 15 Mb). Ο Αριστείδης καθορίζει τη ρυθμική αγωγή ως την ταχύτητα ή τη βραδύτητα των χρόνων ("Αγωγή δε εστι χρόνων τάχος ή βραδύτης", Περί μουσικής 42 Mb, ή 39 R.P.W.-I.).
    4. Χρησιμοποιούνταν ακόμα με τη σημασία: μέθοδος, ύφος, τεχνοτροπία. Πλούτ. Περί μουσικής (1141C, 29): "εις την διθυραμβικήν αγωγήν μεταστήσας (ο Λάσος) τους ρυθμούς..." ([ο Λάσος] άλλαξε τους ρυθμούς μέσα στο διθυραμβικό ύφος...). Βλ. λ. Λάσος ο Ερμιονεύς .

    (Michailides)

    Βλ. μελωδία, διάστημα, τέμπο, ύφος,
     
  13. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    akariaios

    ακαριαίος, τόπος · ένας πολύ μικρός, ανεπαίσθητος τόπος (θέση), μέσα στον οποίο μπορεί να κινηθούν τα άκρα των συμφωνιών

    . Αριστόξ. (ΙΙ, 55, 3-8 Mb): "Όταν εξετάζουμε τα μεγέθη των διαστημάτων βρίσκουμε πως οι συμφωνίες είτε δεν έχουν καθόλου τόπο παραλλαγής... ή έχουν έναν εντελώς ανεπαίσθητο".

    (Michailides)
     
  14. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    oros

    όρος, στην αριστοξένεια ορολογία (Αρμ. ΙΙ, 49, 20) το όριο, το σύνορο ενός διαστήματος· λ.χ. "τους των διαστημάτων όρους" (τα όρια των διαστημάτων)· βλ. επίσης, II, 56, 1 και 18, και ιδιαίτερα III, 59, 15-49).
    Στον Ανώνυμο (Bell. 27, 12) ο όρος χρησιμοποιείται με τη σημασία του ορισμού: "όρος μουσικής· μουσική εστιν επιστήμη κτλ." (ορισμός της μουσικής· μουσική είναι επιστήμη κτλ.).

    (Michailides)
     
  15. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    akros

    άκρος, στον πληθ. άκροι, οι ακρινές νότες (ή χορδές) ενός τετράχορδου τετράχορδον, το σύνολο τεσσάρων συνεχών χορδών ή φθόγγων που σχηματίζουν μια καθαρή τετάρτη. Το τετράχορδο υπήρξε το πρώτο σύστημα της προϊστορικής Ελλάδας. Υπήρχαν τρία γένη του τετράχορδου: το διατονικό, το χρωματικό και το εναρμόνιο. ή συστήματος . Οι νότες που βρίσκονταν στα δύο άκρα του τετράχορδου ήταν αμετακίνητες (βλ. λ. εστώτες
    )· οι νότες που ήταν ανάμεσα στα άκρα λέγονταν μέσοι (φθόγγοι).

    (Michailides)
     
  16. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Kleonides

    Kleonides: Bevezetés a harmónia tudományába

    Eisagoge Harmonike

    [Athanasiou G. Siamakes florinai kolostorfőnök Úr fordítását követve.(Szaloniki, 1990.)]

    A harmónia tudománya teoritikus és praktikus tudomány, mely a harmónia természetét vizsgálja. A harmónia az, ami phtongusokból és diasztémákból áll, melyeknek valamely rendje vagyon.
    A harmónia tudományának hét része:
    a phtongusok
    a diasztémák
    a genusok
    a szisztémák
    a tónusok
    az áttranszponálások
    a zeneszerzés
    A harmónia tudománya, ez a józan és gyakorlatias, de ugyanakkor 'égbenjáró' 'episteme':
    a phtongusok,
    diasztémák,
    a genusok,
    a szisztémák,
    a tónusok,
    az áttranszponálások,
    a zeneszerzés művészetének 'techné'-je.
    Egy szóval a "nagy varázslók", a theoretikusok titka...
    A phtongus a dallamos mozgása, érkezése, a hangnak egy hangfokra.
    A diasztéma az, ami két különböző, magasabb és mélyebb phtongus közt van.
    Genus a négy phtongus valamely osztása.
    A szisztéma egy diasztémánál több összetétel.
    A tónus a hang valamely helye, mely nem "ingadozik" és melyet egy szisztéma elfogad.
    Matabole (transzponálás) mikor a hang egy "homogén" helyről egy ettől elütő rendszerbe illeszkedik.
    Végül, 'melopoiia', zeneszerzés, mikor a harmónia tudományának részeit használjuk, alkalmazkodva a kívánalmakhoz.
    ...phtongus, diasztéma, genos, szisztéma, tónus, metabole, melopoia, mind arra jó, hogy:
    vizsgáljuk a hang minőségét, melynek két mozgása létezik, az egyik a 'sinehes', folyamatos, másképp mondva 'logike', és a diasztematikus vagy 'melodike'. A 'sinehes' mozgásnál oly módon magasodik vagy mélyül a hang, hogy nem áll meg sehol, csak a csöndben. A diasztematikus mozgásnál ezzel ellenkezőleg, használja a megállást, a két állomás közti távolságnál, felváltva, hol az egyiknél, hol a másiknál időz. Genos három létezik: diatonikus, chromatikus és enharmónikus. A diatonikus, ereszkedve, tónus, tónus és féltónus. Felfele haladva a magas felé ellenkező módon énekelt, tehát féltónus, tónus, tónus.
    A chromatikus genos a mély fele: triimitonio, féltónus és féltónus, a magas felé pedig féltónus, féltónus, triimitonio.
    Az enharmónikus genos a mély felé, ditono, diesi, diesi, emelkedve diesi, diesi és ditono.
    A diatonikus genosban a következő phtongusok vannak:
    proslambanomenos
    hypate hypaton
    parhypate hypaton
    lichanos hypaton diatoniki
    hypate meson
    parhupate meson
    lichanos meson diatoniki
    mese
    trite sinimmenon
    paranite sinimmenon diatoniki
    nite sinimmenon
    paramese
    trite diezeugmenon
    paranite diezeugmeno diatonos
    nite diezeugmenon
    trite hyperboleon
    paranite hiperboleon diatonos
    nite hyperboleon.
    A chromatikus genos phtongusai:
    proslambanomenos
    hypate hypaton
    parhipate hypaton
    lychhanos hypaton chromatiki
    hypate meson
    parhypate meson
    lychanos meson chromatiki
    mese
    trite synimmenon
    paraniti sinemmenon chromatiki
    nite synemmenon
    paramese
    trite diezeugmenon
    paranite diezeugmenon chromatiki
    nite diezeugmenon
    trite hyperboleon
    paranite hyperboleon chromatiki
    nite hyperboleon.
    Az enharmónikus genos phtongusai:
    proslambanomenos hypate hypaton
    parhypate hypaton
    lichanos hypaton enarmonios
    hipati meson
    parhipati meson
    lichanos meson enarmonios
    mesi
    triti synemmenon enarmonios
    paraniti synemmenon enarmonios
    nite synemmenon
    paramese
    trite diezeugmenon enharmonios
    paranite diezeugmenon enharmonios
    nite diezeugmenon
    trite hyperboleon enharmonios
    paranite hyperboleon enharmonios
    nite hyperboleon.
    A genosok "vegyítése" (mixi) phtongusai:
    proslambanomenos
    hypate hypaton
    parhipate hypaton
    lychanos hypaton enharmonios
    lichanos hypaton chromatiki
    lichanos hypaton diatonos
    hypate meson
    parhypate meson
    lichanos meson enharmonios
    lichanos meson chromatiki
    lichanos meson diatonos
    mese
    trite synemmenon
    paranti syneemenos enharmonios
    paranite synimmenon chromatiki
    paranite sinimmenon diatonos
    nite synemmenon
    paramese
    trite diezeugmenon
    paranite diezeugmenon enharmonios
    paranite diezeugmenon chromatiki
    paranite diezeugmenon diatonos
    nite diezeugmenon
    trite hyperboleon
    paranite hyperboleon enharmonios
    paraniti hyperboleon chromatiki
    paranite hyperboleon diatonos
    nite hyperboleon.
    A számba vett phtongusok közül egyesek "mozgók" köztesek (kinoumenoi), mások rögzítettek, szélsők (estotes). A rögzítettek, a mozdulatlan szélek a tetrachordban (viszonylagos értékállandóság) azok, melyek nem változnak a genosokkal, megmaradnak rögzítetten egy ponton (tasi). A mozgó phtongusok a tetrachordokban azok, melyek ezzel ellenkezőleg, genosról genosra változnak, nem maradnak állandók egy helyen.
    A mozdulatlan (estotes) phtongusok száma nyolc:
    proslambanomenos
    hypate hypaton
    hypate meson
    mese
    nite synemmenon
    paramese
    nite diezeugmenon
    nite hyperboleon
    Mozgó phtongusok, mindazok melyek az állandók után megmaradnak.
    Ezek közül egyesek "barypikne", mások 'apikne' és a tökéletes szisztémák 'periehontes' phtongusai.
    A'barypikine' phtongusok száma öt:
    hypate hypaton
    hypate meson
    mese
    paramese
    nite diezugmenon.
    "Apikine' és 'periehontes' phtongusok hárman vannak:
    proslambanomenos
    nite synemmenon
    nite hyperboleone.
    A mozgó phtongusok közül némelyek "mesopikne", mások 'oxipikni', vagy diatónikusok.
    Az öt 'mesopikne a következő:
    Parhypate hypaton
    parhipate meson
    trite synemmenon
    triti diezeugmenon
    trite hyperboleon
    'Oxipikne" phtongusokból minden genosban öt van. Az enharmónikus genosban enharmónikusok, a chromatikusban chromatikusok. A diatonikus genosban nem létezik 'pykno'.
    Az enharmónikus genos 'oxipyknoi' phtongusai:
    lichanos hypaton enharmonios
    lichanos meson enharmonios
    parhipate synemmenon enharmonios
    paranite diezeugmenon enharmonios
    paranite hyperboleon enharmonios
    A chromatikus genos oxypyknon phtongusai:
    lychanos hypaton chromatiki
    lychanos meson chromatiki
    paranite synemmenon chromatiki
    paranite diezeugmenon chromatiki
    paraniti hiperboleon hromatiki.
    A diatonikus phtongusok:
    lychanos hypaton diatonos
    lychanos meson diatonos
    paranite synemmenon diatonos
    paranite diazeugmenon diatonos
    paranite hyperboleon diatonos.
    A diasztémákat öt csoportra osztjuk. Megkülönböztetjük őket nagyság, genos, szimfónia, diafónia, szintetikusság és aszintetikusság, szimmetrika ('rita') és asszimitrikusság ('arita') szerint. A nagyság szerinti megkülönböztetés az, mikor az egyik diasztéma nagyobb, a másik kisebb, mint például a 'ditono', 'tono', 'imitonio', 'diatessaron','diapente', 'diapason' stb. A genos szerinti különbség mikor egy diasztéma diatonikus, a másik chromatikus, vagy enharmónikus. A szimfonikus és a diafónikus diasztémák azok, mikor egyfelől szimfonikusak, másfelől diafonikusak. Szimfonikusak például a diatessaron, a diapente, a diapason stb. A diafonikus diasztémák a diatessaron-nál kisebbek. A diatessaron-nál kisebb diasztémák a 'diesis', az 'imitonio', a 'tónus'. Szimfonikusak a 'tritono',a tetratono, pentatono stb. A szimfónia két phtongus "összeillése", egy magasabb és egy mélyebb összesimulása. A diafónia ennek az ellenkezője, két egymást taszító, nem összeillő phtongus, kellemetlenül a hallásnak. A szintetikus és az aszintetikus különbsége, hogy szintetikus vagy aszintetikus diasztémákból tevődnek össze. Az aszintetikus diasztémák melyek egymást folyamatosan követő phtongusok sorából, láncából állnak, mint például a 'hypate' és a 'parhypate', a 'lichanos' és a 'mese'. Szintetikus diasztémák azok, melyek egymást nem folyamatosan követő phtongusokból állnak, mint a 'mese' és 'parhypate', a 'mese' és a 'nite', a 'paramese' és a 'hypate'. Léteznek még közös diasztémák, szintetikusak és aszintetikusak, azok melyek a 'hemitonio'-tól a 'ditono'-ig terjednek. Mert a 'hemitonio' az enharmonikus genosban szintetikus, a chromatikusban és a diatonikusban azonban aszintetikus. A tónus a chromatikus genosban szintetikus, a diatonikusban aszintetikus. A 'triimitonio" a chromatikaban aszintetikus, a diatonikusban szintetikus. A ditono az enharmonikus genosban nem szintetikus, a chromatikusban és a diatonikusban szintetikus. Az hemitonionál kisebb diasztémák mind aszintetikusak. Hasonlóképp a 'ditononnál nagyobb diasztémák mind szintetikusak. A szimmetrikus ('rita') és az asszimetrikus ('aloga') diasztémák azok, melyek diasztémái szimmetrikusak vagy asszimetrikusak. A szimmetrikus diasztémák azok, melyeknek meghatározható a nagysága, mint például a tónus, az 'hemitonio', a 'tritono' stb. Asszimmetrikus diasztémák azok, melyek nagysága nem szabályos, változó, növekvő, vagy csökkenő.
    A genosok száma három. Ezek a diatonikus, a chromatikus, az enharmonikus nemek, vagy ezek összetétele 'mixis'. A diatonikus, diatonikus osztást, a chromatikus chromatikust, az enharmonikus enharmonikust használ. Közös a dallam mikor 'estotes' phtongusokból, vegyes mikor több genos jellemzőit tartalmazza, mint például a diatonikus és chromatikusét, a diatonikusét és az enharmonikust, a chromatikust és enharmonikust, vagy a diatonikust a chromatikust és az enhatmonikust. A genosok különbsége a mozgó 'kinoumeni' phtongusokból ered. A lichanos egy egész hangsávban 'topos', a prhypate egy diesisnyi helyközben mozoghat. A legmagasabb lychanos egy tónus távolságra, a legmélyebb ditonusnyira helyezkedik el a tetrachord szélétől. A legmélyebb parhypate egy diesisre, a legmagasabb egy féltónus távolságra esik a tertachord végétől.
    A szín 'chroa' egy sajátos osztása a genosnak. A közismert színek száma hat, [tehát létezhettek mások is] egy enharmonikus, három chromatikus és két diatonikus. Az enharmonikus genos színének egy rá jellemző osztása van,'diesis', 'diesis', 'diesis isi' és 'ditonus'. A lágy chromatikus genos a legmélyebb a chromatikus osztások közt, diesi tritimoroio, diesi isi és egy diasztéma mely egy tónus egy féltónus és egy harmad tónus összege. A 'hemiolio' chromatikus genos (másfeles) egy 'hemiolio diesis', 'diesis isi' és egy aszintetikus diaszetémából, hét tetartimorion desisbol áll. A tonikus chromatikus genos a rá jellemző színt használja, féltónus, féltónus és triimitonio. A chromatikus genosok neve, 'malako',(lágy) 'toniaio'(egész hangnyi)- a nevüket arról kapták, milyen szerepet játszanak a tetrachord "sűrű" (pikno') felében,- az alsó két kis diasztéma közben. A tonikus chromatikus genosban az összetételben szereplő tónus, az hemiolion pedig a két diesis, az imiolikus és az enharmónikus diesis szerepel, mint támpont az elnevezéshez. A lágy chromatikus genos azért kapta a nevét, mert a legkevésbbé "sűrű", sűrűsége elgyengül, eltűnik. A diatonikus osztás lágynak nevezett genosa mellett a másik a 'syndono' a feszes fajta. A lágy diatonikus genos dallama féltónus, egy aszintetikus diasztéma három diesisből és még egy aszintetikus diaszte ma öt diesis nagyságban. A feszes (sindono) diatonikus genos hemitonion, tónus, tónus.
    A szisztémák különbsége hét. Négy ebből a diasztémák különbséghez hasonló, mint a nagyság, a genos, a szimfónia és a diafónia, a rito és alogo felosztásnál. Három megkülönböztetési mód a szisztémákra jellemző, így a folyamatosság ('exis'), a 'hyperbatikus', a 'synemena', a 'diazeugmena', a 'ametabola, és 'emmetabola'. Nagyság szerint különböznek a nagyobb szisztémák a kisebbektől, mint ahogy a dia pason a tritonótól, a diapentétől és a diatessarontól, stb. A genosok szerint elkülönítünk diatonikus, enharmonikus és chromatikus szisztémákat, vagy a chromatikust és enharmonikust a többitől. A szimfónia szerint szétválasztjuk a szisztémákat diafonikus és szimfonikus phtongusokból állókra. Az ametabolo szisztémában hat szimfonikus létezik, mely két és fél tónusból áll, pl. a hypate hypatontól a hypate mesonig. A második a diapente, mely három és fél tónusból áll, pl. a proslambanomenostól a hypete mesonig. A harmadik a diapason, mely hat tónusból áll, pl. a proslambanomenos a meséig. A negyedik a diapason és egy diatessaron, mely nyolc és fél tónusból áll, pl. proslambanomenostol a diezeugmenikus diatonikusig. Ötödik a dia pason egy dia pentével, mely kilenc és fél tónus, pl. a proslambanomenostól a nite diazeugmenosig. Hatodik a 'dis dia pason', mely tizenkét tónusból áll, pl. a proslambanomenostól a nite hyperboleonig. A 'sinemmeno' szisztéma a negyedik szimfóniáig halad. Első a dia tessaron, második a diapente, harmadik a diapason, negyedik a diapason egy diatessaronnal. A hang magassága a nyolcadik szimfóniáig ér, mely 'dis diapason' és egy diatessaron, és dis diapason és diapente. Diafonikus szisztéma a diatessaronnál kisebb, és valamennyi szimfóniák közti szisztéma.
    Létrejöhetnek sémák hasonló nagyságokból, melyek ugyanolyan aszintetikus diasztémákból állnak, ugyanannyi számú dodekatimorionból, ha létezik valamely nem hasonló, mely megbontja ezt a rendet.
    Mert nem idéznek elő szétesést azok az aszintetikus diasztémák, melyek mind hasonlóak, a sémájuk egyforma. Létezik tehát a diatessaronnál négy fajta séma. Az első az, melyből ered a 'baripykna', pl. az mely a hypate hypatontól a hypate mesonig terjed. Második séma az, mely a'mesopykno'-ból származik, pl. a parhypate hypatontól a parhypate mesonig. Harmadik séma az, mely 'oxypykna', pl. a lichanos hypatontól a lichanos mesonig. Az enharmonikus genosban es a chromatikusban a szimfónia sémák a pyknonhoz igazodnak, míg a diatonikus genosban nincs séma mely a pyknonnal helyzetbe kerülhet, hanem a genos megtartja a fél és egész tónusát. A diatesszaron szimfóniában egy féltónus és két tónus van. A diapenteben egy féltónus és három tónus található. A diapason két féltónusból és öt tónusból áll. Megvizsgálhatók a sémák a féltónussal való helyzetük szerint is. A diatessaron szisztémában a féltónus a mély tónus felé esik. Más fajta diatessaron, mikor a féltónus a tónus magas részén van. A harmadik fajta diateszaron, melynél a féltónus a tónusok közt található. Hasonló történik a többi genosban is, ahol a hasonló phtongusok a hasonlókhoz haladnak.
    A diapente szisztémában négy séma van. Az első 'barypykno' phtongusokból áll, ahol az első tónus a magas felé esik, a hypate mesontól a parameséig terjed. A második a 'mesopykno', ahol a második tónus a magas felé található. A parhypate mesontól a trite diezeugmenonig terjed. A harmadik az 'oxypykno', ahol a harmadik tónus a magas felé tart, a lychanos mesontol a paranete diezeugmenonig terjed. A negyedik séma a 'baripykna', ahol az első tónus a mély felé helyezkedik el, a mesétől a nite diezeugmenonig, vagy a proslambanomenostol a hypate mesonig terjed. A diatonikus genosban az első séma az, ahol az első féltónus a mély felé esik, a második séma, mikor az első féltónus a magas felé tart, a harmadik mikor a második féltónus a magasnál van, a negyedik séma mikor az első féltónus a mély felé helyeződik.
    Hét diapason fajta létezik. Az első az, mely 'baripykno' phtongusokból áll, ahol az első tónus a magas felé tér, a hypate hypatontól a parameséig terjed, a régiek által mixolydio sémának nevezve. A második fajta séma az, mely 'mesopykno' phtongusokból ered, ahol a második tónus a magasnál áll, a parhypate hypatontól a trite diazeugmenonig, a régiek által lyd sémának híva. A harmadik fajta séma az, mely 'oxypykno' phtongusokból ered, ahol a harmadik tónus a magasnál található, a lychanos hypate és a paranete diezeugmenon közt, régen phryg sémának nevezték. A negyedik séma az, mely 'baripykno' phtongusokból áll, ahol a negyedik tónus a magas felé tevődik, a hypate mesontól a nite diezeugmenonig, régről dór sémának keresztelték. Ötödik fajta séma az, mely 'mesopykno' phtongusokat használ, ahol az ötödik tónus a magasan áll, a parhypate mesontól a trite hyperboleonig található sávban, régről való neve hypolyd séma. Hatodik fajta séma az mely 'oxypykno' phtongusokból ered, ahol a hatodik tónus magasra kerül, a lychano mesontól a paranete hyperboleonig, neve ősidőkben hypophryg volt. Hetedik fajta séma az, mely 'barypykno' phtongusokkal, a mély felöl tónussal rendelkezik, a mesétől a nite hyperboleonig, neve a múltban lokriszi vagy hypodor séma.
    A diatonikus genos első sémája a diapason, melynél az első féltónus a mély felé esik, a negyedik a magas részen van. A második fajta séma, mikor a harmadik féltónus a melynél található, az első a magasnál. A harmadik séma mikor a második féltónus a mélynél és a magasnál is elhelyezkedhet. A negyedik séma, mikor az első féltónus a mélynél van, a harmadik féltónus a magasnál. Ötödik fajta séma, ahol a negyedik féltónus a mélynél, az első pedig a magasnál található. Hatodik fajta séma, mikor a harmadik féltónus a mély felé, a második féltónus a magas felé esik. Hetedik fajta séma, mikor a második féltónus a mély, a harmadik féltónus a magasnál időz. Nevük, csakúgy mint az enharmonikus és chromatikus genosban ugyanaz, hasonló phtongusok és kiterjedések.
    A 'rito' és 'alogo' sémái elkülönülnek, aszerint, hogy rita vagy arita diasztémákból állnak. Mert amelyek rita diasztemakból állnak, rita szisztémák, amelyek pedig aloga diasztémákból tevődnek össze, aloga szisztémák. A 'synehos' és 'hyperbato' különbség a szisztémáknál azt jelenti, hogy vagy synehes, vagy hyperbaton modor, phtongusokkal énekelhetők. A synemmena és diazeugmena különbségéről, hogy azok a szisztémák, melyek synemena tertachordokból állnak, megkülönböztetendők azoktól, melyek diazeugtikus tetrachordokból épülnek. Két tetrachord synemmenikusan egyesül ha 'sinehos' dallamba kerül, ekkor sémájuk hasonló, és egy közös phtongus van köztük. Diazeuxis, mikor két tetrachord, melyek folyamatos dallamot alkotnak, hasonló sémájúak, és egy tónus található köztük. Három fajta kapcsolás van, a mese, az oxytate és a barytate. A barytate az, mikor a kapcsolódó tetrachordok a hypaton és a mese közt vannak. A közös phtongus, mely összeköti őket a hypate meson. Mese a kapcsolat a tetrachordok közt a meson és niteval. A közös phtongus mely összekapcsolja őket a mese. Oxytat az illesztés a tetrachordoknál, mikor a diezeugmenikus és a hyperboleonnál vagyunk. A közös phtongus, mely összeilleszt, a nete diezeugmenon. A diazeuxe csak egyféle, az, amely a tetrachord meson és nite közt van. A választóvonalon áll a közös tónus, a mese és a paramese közt.
    Két tökéletes szisztéma van, egy nagyobb és egy kisebb. A kisebb azon összetételből ered, mely a proslambanomenostól a nete synemenonig tart. Ezen szisztéma három tetrachord egyesülése, a hypate, a mese és a synemmena tetrachorde, valamint egy tónusé, mely a proslambanomenostól a hypate hypatonig tart. A diapason és diatesszaron szisztéma határozza meg.
    A legnagyobb tökéletes szisztéma diazeugtikus, a proslambanomenostól a nete hyperboleonig terjed. Négy diazeugtikus tetrachord párból áll, hypaton, meson, diezeugmenon, hyperboleon tetrachordok, két tónussal kiegészülve, egyfelől a proslambanomenos és hypate hypaton, másfelöl a paramese és mesénél. A dis diapason szisztémával határozzuk meg.
    Az ametabola szisztéma öt tetrachordból áll, mely a tökéletes szisztéma összetételből ered. Az öt tetrachord közül kettő, a hypate és a meson közös mindkét szisztémában. Eme közös tetrachordok a nite synemmenon, a nite diezeugmenon és a nite hyperboleon.
    Az 'ametabolo' és 'eumetabolo' különbség alapja, az egyszerű és a nem egyszerű szisztémák mássága. Egyszerű az, mely egy mesével egyesül, dupla, mely kettővel, tripla mely hárommal, sokszoros mely sokszoros középpel kapcsolódik. Mese a phtongus 'dinamis'-a, mely mikor diazeuxis történik, a magas tetrachordban egy tónus található az aszintetikus szisztémában, mely passzív, míg a mély tetrachordnál egy ditónus található, vagy triimitonio vagy tónus aszintetikus. Az egyesülésnél, mikor három tetrachord synemmenikus, a közép synemenikus a magassal, a magas a méllyel. A mesétől ismerhető fel a phtongusok 'dinamisa’. Mert nyilvánvaló, hogy másként viselkednek minden alkalommal ezek a középek, 'mese'.
    A tónusnak négy jelentése van. Mint phtongus, diasztéma, hangmagasság, és hely. Mikor a phtongust jelenti, a tónus fogalmat használva például azt mondják: hét phtongusú phrominx, mint Terpandros és Ion. Mert Terpandros azt mondja:
    "Mi most elhagyjuk a négy phtongusú zenét, és a következőkben himnuszokat énekelünk az új hét phtongusú zenével."
    Ion pedig:
    "A tízhúrú lyrán mindig három utas szimfonikus harmóniáid vannak, tizenkét fokú rendben. A hét phtongussal kitharázás előtt, mind, négy phtongussal kitharáztak a görögök, a legszebb zenét használva."
    De sokan mások használták még a fenti jelentésben a tónust. A diasztéma jelentés értelmében a tónus az, amikor azt mondjuk, hogy a mesétől a parameséig létezik egy tónus.
    A hang tónusa értelemben használatos a tónus szó, mikor a dór, a phryg, a lyd vagy valamely más tónusról szólunk. Arisztoxenosz szerint, ezen tónusok száma tizenhárom.
    A hypermixolyd, mely azonos a hyperphryggel.
    A két mixolyd, a magas és a mély, melyek közül a második másképpen a hyperiasztios, a mélyebb pedig a hyperdor.
    Két lyd, a mély és a magas, a mély másképpen eol.
    A két phryg, a magas és a mély, a mely más néven iastios.
    Egy dór.
    Két hypolyd, a magas és a mély, utóbbi meg hypoaiolios.
    Két hyperphryg, a magas és a mély, a mély más néven még hypoiastios.
    A hypodór.
    Mindezek közül a legmagasabb a hypermixolyd, a legmélyebb a hypodór. A többiek a legmagasabbtól a legmélyebbig egy fél tónus távolságban sorakoznak. Két párhuzamos tónus pedig (egy tónussal és egy 'tritoi'-val) különböznek egy triimitónussal.[Ez a rész nem tiszta!] Valami hasonló történik a maradék tónusokkal. A hypermyxolyd a diapason szisztémában magasabb a hypodórnál.
    Végül a tónus, mint a 'tasis' fogalma akkor használatos, mikor azt mondjuk, hogy valaki magas hangú, vagy mély hangú, (oxitonos, baritonos), vagy közép fekvésű a hang tónusa.
    A 'metabole' fogalom a négy 'tropus'-hoz kapcsolódik. Lehetséges a genosban, a szisztémában, a tónusban, a 'melopoia'-ban. A genosnál metabole történik akkor, mikor a diatonikus genos chromatikusra vagy enharmonikusra vált, vagy a chromatikus és az enharmonikus valami másra alakul. A metabole a szisztemáknál úgy értendő, mint a váltás a tetrachod egyesülésénél diazeutikusra vagy az ellenkezőjére. A tónus metabole az, mikor a dór phrygre, a phryg lydre, a lyd hypermixolydre vagy hyperdórra, vagy bármely másra vált a tizenhárom tónus közül. Metaboli történhet a féltónusokkal kezdve egészen a diapason váltásig. Ezen változások lehetnek szimfónikus diasztémákkal, mások diafónikusokkal. Azok a dallamváltások melyek szimfónikus vagy tonikus diasztémákkal történnek melodikusak, a többiek diafonikusak. Ezen változások közül a közeliek kevésbé melodikusak vagy rossz hangzásúak, mások meg, melyek nagyobb távolságra vannak melodikusabbak. Az összes váltások közül azok a legdallamosabbak, melyek összetétele, kötése (syndesi) erős, míg a gyengébb kötésnél rossz hangzásúak, mert szükségszerű, hogy minden metabole közös phthongussal, diasztémával vagy szisztémával történjék. A kötés tehát a phtongusok hasonlósága alapján történik. Mert mikor a váltásnál hasonló phtongusok esnek egymásra, a pyknon mennyiségének arányában a metaboli melodikus. Mikor azonban nem hasonló phtongusok esnek egymásra, a metaboli rossz hangzást eredményez. Végül a váltás a melopoiia esetén úgy értendő, hogy a diastaltiko (fenkölt érzelmeket gerjesztő) ethos alázatosra, megnyugtatóra vált, vagy a megnyugtató valami másra. A diastaltiko ethos a melopoiiaban, a zeneszerzésben az, mikor a zene a lelket méltóságra, férfiasságra, hősiességre hangolja. Ezt főleg a tragédia használja és más költemények, melyek ilyen karakterűek. 'Sistaltiko' az ethosa a zenének, mikor a lelket alázatra inti, eltéríti a férfiasságtól. Ez a kifejezésmód a szerelmi pátoszhoz illő, a gyászhoz, a részvéthez s hasonlókhoz. 'Isihastiko" az ethos a melopoiiaban mikor a lélek megnyugszik, szabad és békés. Ez a himnuszok, a paian, ez enkomia ethosa.
    A melopoiia a használata a fentebb elmondottaknak, a harmónia tudományának, részeinek az alkalmazása. A melopoiia négy része az 'agoge', a 'ploke', a 'petteia' és a 'tone'. Az agoge a dallam haladása folyamatos phtongusokkal. A ploke a párhuzamos helyzete az egymást váltó diasztémáknak. A petteia egy tónus ismétlődő megszólaltatása. A tone az elidőzése a hangnak, a megállása egy hosszabb időtartamra.
    A diagramma egy sík séma mely tartalmazza a dallamvezetés lehetséges útját. 'Dinami' egy phtongus "ereje", jellege, lehetőségei egy szisztémában.
    A melopoiia a használata mindazon részeknek mely a harmónia tudományát alkotja, figyelembe véve minden helyzetet.
    Itt végetér a harmónia tudományának kézikönyve.
     
  17. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Kleonides

    Κλεονείδης, ή Κλεονίδης (ή για μερικούς Κλεωνίδης)· θεωρητικός της μουσικής του 2ου αι. μ.Χ.· τίποτε δεν είναι γνωστό για τη ζωή του. Σε αυτόν αποδίδεται σήμερα η Εισαγωγή αρμονική, που παλαιότερα αποδιδόταν στον Ευκλείδη (Meibom Ant. mus. auct. sept., gr. et lat., τόμ. Ι, ΙΙ, σσ. 1-22), ή στον μαθηματικό Πάππο από την Αλεξάνδρεια ή στον Ζώσιμο.
    Ο Ch.-Em. Ruelle στην εισαγωγή του στη μετάφραση της Εισαγωγής (σσ. 1-15) συζητεί λεπτομερειακά το θέμα της προσωπικότητας του συγγραφέα. Το όνομα του Ευκλείδη, λέει, ως συγγραφέα της Εισαγωγής εμφανίζεται σ' ένα χειρόγραφο (στη Βενετία) του 12ου αιώνα και σε πολλούς κώδικες του 14ου και 15ου αι., πιθανώς από το ίδιο πρωτότυπο. Άλλα χειρόγραφα δίνουν το όνομα του Πάππου και πολλά άλλα του Κλεονείδη (Barberine II, αρ. 86, Παρισιού, αρ. 2535, 16ος αι., Βατικανού, αρ. 221, Φλωρεντίας). Ένα χειρόγραφο της Εθνικής Βιβλιοθήκης της Μαδρίτης έχει το όνομα του Ζώσιμου, ενώ στον Codex Vulganis του Leyden αποδίδεται σ' έναν Ανώνυμο. Διάφοροι μελετητές του 19ου αιώνα δεν συμφώνησαν στο ποιος είναι ο συγγραφέας της Εισαγωγής· ο Vincent το αποδίδει στον Πάππο, ενώ ο Westphal σ' έναν ψευδο-Ευκλείδη. Ο Carl v. Jan το αποδίδει πειστικά στον Κλεονείδη κι έτσι σήμερα θεωρείται ο πραγματικός συγγραφέας.
    Πρώτη έκδοση της λατινικής μετάφρασης, χωρίς το ελληνικό κείμενο, δημοσιεύτηκε από τον Georgio Valla με το όνομα του Κλεονείδη (Cleonidae harmonicum introductorum, Βενετία 1497).
    Ο Carl. v. Jan ήταν ο πρώτος που δημοσίευσε το ελληνικό κείμενο με το όνομα του Κλεονείδη στην έκδοσή του Musici scriptores Graeci (Λιψία 1895, Τ., σσ. 179-207).
    Μια γαλλική μετάφραση με μια ενδιαφέρουσα εισαγωγή ("Avertissement") και σχόλια δημοσιεύτηκε από τον Charles-Emile Ruelle στη σειρά του Collection des auteurs grecs relatifs a la musique (Παρίσι 1883, III, 16-41).
    Η Εισαγωγή του Κλεονείδη βασίζεται πάνω στις αρχές του Αριστόξενου και θεωρείται σπουδαία πηγή πληροφοριών για τις θεωρητικές αντιλήψεις και τη διδασκαλία του Αριστόξενου.

    (Michailides)

    ~~~~~~~~~~~
    CLEONIDES. The Greek musical treatise attributed to Euclid, is in some MSS. ascribed to Cleonides. [Eucleides.] His age and history are wholly unknown. (Fabric. Bibi. Graec. vol. iv. p. 79.) [W. F. D.]
     
  18. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Kleonides

    Κλεονίδους, Εἰσαγωγή ἁρμονική [Introductio harmonica], Euclidis opera
    omnia, τ. 8, ἐκδ. H. Menge, Leipzig 1916, σ. 186-222.
    --------------------------------
    1 Ἁρμονική ἐστιν ἐπιστήμη θεωρητική τε καὶ πρακτικὴ τῆς τοῦ
    ἡρμοσμένου φύσεως. ἡρμοσμένον δὲ τὸ ἐκ φθόγγων τε καὶ διαστημάτων
    ποιὰν τάξιν ἐχόντων συγκείμενον. μέρη δὲ αὐτῆς ἐστιν ἑπτά· περὶ
    φθόγγων, περὶ διαστημάτων, περὶ γενῶν, περὶ συστήματος, περὶ τόνου,
    περὶ μεταβολῆς, περὶ μελοποιΐας. φθόγγος μὲν οὖν ἐστι φωνῆς πτῶσις
    ἐμμελὴς ἐπὶ μίαν τάσιν. διάστημα δὲ τὸ περιεχόμενον ὑπὸ δύο φθόγγων
    ἀνομοίων ὀξύτητι καὶ βαρύτητι. γένος δέ ἐστι ποιὰ τεττάρων φθόγγων
    διαίρεσις. σύστημα δέ ἐστι τὸ ἐκ πλειόνων ἢ ἑνὸς διαστημάτων
    συγκείμενον. τόνος δέ ἐστι τόπος τις τῆς φωνῆς δεκτικὸς συστήματος
    ἀπλατής. μεταβολὴ δέ ἐστιν ὁμοίου τινὸς εἰς ἀνόμοιον τόπον μετάθεσις.
    μελοποιΐα δέ ἐστι χρῆσις τῶν ὑποκειμένων τῇ ἁρμονικῇ πραγματείᾳ πρὸς
    τὸ οἰκεῖον ἑκάστης ὑποθέσεως.
    2 Ταῦτα δὲ θεωρεῖται ἐν <φωνῆς> ποιότητι, ἧς <κινήσεις> εἰσὶ δύο, ἡ μὲν
    συνεχής τε καὶ λογικὴ καλουμένη, ἡ δὲ διαστηματική τε καὶ μελῳδική. ἡ
    μὲν οὖν συνεχὴς κίνησις τῆς φωνῆς τάς τε ἐπιτάσεις καὶ τὰς ἀνέσεις
    ἀφανῶς ποιεῖται μηδαμοῦ ἱσταμένη ἢ μέχρι σιωπῆς. ἡ δὲ διαστηματικὴ
    κίνησις τῆς φωνῆς ἐναντίως κινεῖται τῇ συνεχεῖ· μονάς τε γὰρ ποιεῖ καὶ
    τὰς μεταξὺ τούτων διαστάσεις, ἐναλλὰξ αὐτῶν ἑκάτερον τιθεῖσα. τὰς μὲν
    οὖν μονὰς τάσεις καλοῦμεν, τὰς δὲ μεταβάσεις τὰς ἀπὸ τάσεων ἐπὶ τάσεις
    διαστήματα. τὰ δὲ ποιοῦντα τὴν τῶν τάσεων διαφορὰν ἐπίτασίς ἐστι καὶ
    ἄνεσις, ἀποτέλεσμα δὲ τούτων ὀξύτης καὶ βαρύτης. τὸ μὲν γὰρ δι᾽
    ἐπιτάσεως γινόμενον εἰς ὀξύτητα ἄγει, τὸ δὲ δι᾽ ἀνέσεως εἰς βαρύτητα. καὶ
    ὀξύτης μὲν οὖν ἐστι τὸ δι᾽ ἐπιτάσεως γινόμενον ἀποτέλεσμα, βαρύτης δὲ
    τὸ δι᾽ ἀνέσεως. [.... ἀμφοῖν γὰρ συμβέβηκε τὸ τετάσθαι.] καλοῦνται δὲ αἱ
    τάσεις καὶ φθόγγοι· τάσεις μὲν ἀπὸ τῶν καθαπτῶν ὀργάνων παρὰ τὸ
    τετάσθαι, φθόγγοι δέ, ἐπεὶ ὑπὸ φωνῆς ἐνεργοῦνται. φθόγγοι δέ εἰσι τῇ
    μὲν τάσει ἄπειροι, τῇ δὲ δυνάμει καθ᾽ ἕκαστον γένος δεκαοκτώ.
    3 <Γένη> δέ ἐστι τρία, διάτονον, χρῶμα, ἁρμονία. καὶ μελῳδεῖται τὸ μὲν
    διάτονον ἐπὶ μὲν τὸ βαρὺ κατὰ τόνον καὶ τόνον καὶ ἡμιτόνιον, ἐπὶ δὲ τὸ
    ὀξὺ ἐναντίως κατὰ ἡμιτόνιον καὶ τόνον καὶ τόνον, τὸ δὲ χρῶμα ἐπὶ μὲν τὸ
    βαρὺ κατὰ τριημιτόνιον καὶ ἡμιτόνιον καὶ ἡμιτόνιον, ἐπὶ δὲ τὸ ὀξὺ
    ἐναντίως κατὰ ἡμιτόνιον καὶ ἡμιτόνιον καὶ τριημιτόνιον, ἡ δὲ ἁρμονία ἐπὶ
    μὲν τὸ βαρὺ κατὰ δίτονον καὶ δίεσιν καὶ δίεσιν, ἐπὶ δὲ τὸ ὀξὺ ἐναντίως
    κατὰ δίεσιν καὶ δίεσιν καὶ δίτονον.
    4 Εἰσὶ δὲ οἱ μὲν ἐν τῷ διατόνῳ <φθόγγοι> οἵδε·
    προσλαμβανόμενος
    ὑπάτη ὑπάτων
    2
    παρυπάτη ὑπάτων
    λιχανὸς ὑπάτων διάτονος
    ὑπάτη μέσων
    παρυπάτη μέσων
    λιχανὸς μέσων διάτονος
    μέση
    τρίτη συνημμένων
    παρανήτη συνημμένων διάτονος
    νήτη συνημμένων
    παραμέση
    τρίτη διεζευγμένων
    παρανήτη διεζευγμένων διάτονος
    νήτη διεζευγμένων
    τρίτη ὑπερβολαίων
    παρανήτη ὑπερβολαίων διάτονος
    νήτη ὑπερβολαίων.
    Ἐν δὲ χρώματι οἵδε·
    προσλαμβανόμενος
    ὑπάτη ὑπάτων
    παρυπάτη ὑπάτων
    λιχανὸς ὑπάτων χρωματική
    ὑπάτη μέσων
    παρυπάτη μέσων
    λιχανὸς μέσων χρωματική
    μέση
    τρίτη συνημμένων
    παρανήτη συνημμένων χρωματική
    νήτη συνημμένων
    παραμέση
    τρίτη διεζευγμένων
    παρανήτη διεζευγμένων χρωματική
    νήτη διεζευγμένων
    τρίτη ὑπερβολαίων
    παρανήτη ὑπερβολαίων χρωματική
    νήτη ὑπερβολαίων.
    Ἐν δὲ ἁρμονίᾳ οἵδε·
    προσλαμβανόμενος
    ὑπάτη ὑπάτων
    παρυπάτη ὑπάτων
    λιχανὸς ὑπάτων ἐναρμόνιος
    ὑπάτη μέσων
    παρυπάτη μέσων
    λιχανὸς μέσων ἐναρμόνιος
    3
    μέση
    τρίτη συνημμένων ἐναρμόνιος
    παρανήτη συνημμένων ἐναρμόνιος
    νήτη συνημμένων
    παραμέση
    τρίτη διεζευγμένων ἐναρμόνιος
    παρανήτη διεζευγμένων ἐναρμόνιος
    νήτη διεζευγμένων
    τρίτη ὑπερβολαίων ἐναρμόνιος
    παρανήτη ὑπερβολαίων ἐναρμόνιος
    νήτη ὑπερβολαίων.
    Κατὰ δὲ μίξιν τῶν γενῶν οἵδε·
    προσλαμβανόμενος
    ὑπάτη ὑπάτων
    παρυπάτη ὑπάτων
    λιχανὸς ὑπάτων ἐναρμόνιος
    λιχανὸς ὑπάτων χρωματική
    λιχανὸς ὑπάτων διάτονος
    ὑπάτη μέσων
    παρυπάτη μέσων
    λιχανὸς μέσων ἐναρμόνιος
    λιχανὸς μέσων χρωματική
    λιχανὸς μέσων διάτονος
    μέση
    τρίτη συνημμένων
    παρανήτη συνημμένων ἐναρμόνιος
    παρανήτη συνημμένων χρωματική
    παρανήτη συνημμένων διάτονος
    νήτη συνημμένων
    παραμέση
    τρίτη διεζευγμένων
    παρανήτη διεζευγμένων ἐναρμόνιος
    παρανήτη διεζευγμένων χρωματική
    παρανήτη διεζευγμένων διάτονος
    νήτη διεζευγμένων
    τρίτη ὑπερβολαίων
    παρανήτη ὑπερβολαίων ἐναρμόνιος
    παρανήτη ὑπερβολαίων χρωματική
    παρανήτη ὑπερβολαίων διάτονος
    νήτη ὑπερβολαίων.
    τῶν δὲ ἐξηριθμημένων φθόγγων οἱ μέν εἰσιν ἑστῶτες, οἱ δὲ κινούμενοι.
    <ἑστῶτες> μὲν οὖν εἰσιν, ὅσοι ἐν ταῖς τῶν γενῶν διαφοραῖς οὐ
    μεταπίπτουσιν, ἀλλὰ μένουσιν ἐπὶ μιᾶς τάσεως. <κινούμενοι> δέ, ὅσοι
    4
    τοὐναντίον πεπόνθασιν· ἐν γὰρ ταῖς τῶν γενῶν διαφοραῖς μεταβάλλουσι
    καὶ οὐ μένουσιν ἐπὶ μιᾶς τάσεως. εἰσὶν οὖν οἱ μὲν ἑστῶτες ὀκτὼ οἵδε·
    προσλαμβανόμενος, ὑπάτη ὑπάτων, ὑπάτη μέσων, μέση, νήτη
    συνημμένων, παραμέση, νήτη διεζευγμένων, νήτη ὑπερβολαίων·
    κινούμενοι δὲ οἱ ἀνὰ μέσον τούτων πάντες. τῶν δὲ <ἑστώτων> οἱ μέν εἰσι
    βαρύπυκνοι, οἱ δὲ ἄπυκνοι καὶ περιέχοντες τὰ τέλεια συστήματα.
    βαρύπυκνοι μὲν οὖν εἰσι πέντε οἵδε· ὑπάτη ὑπάτων, ὑπάτη μέσων, μέση,
    παραμέση, νήτη διεζευγμένων. ἄπυκνοι δὲ καὶ περιέχοντες τὰ τέλεια
    συστήματα οἱ λοιποὶ τρεῖς οἵδε· προσλαμβανόμενος, νήτη συνημμένων,
    νήτη ὑπερβολαίων. τῶν δὲ <κινουμένων> οἱ μέν εἰσι μεσόπυκνοι, οἱ δὲ
    ὀξύπυκνοι, οἱ δὲ διάτονοι. μεσόπυκνοι μὲν οὖν εἰσι πέντε οἵδε· παρυπάτη
    ὑπάτων, παρυπάτη μέσων, τρίτη συνημμένων, τρίτη διεζευγμένων, τρίτη
    ὑπερβολαίων. ὀξύπυκνοι δὲ ὁμοίως κατὰ γένος πέντε, ἐν μὲν ἁρμονίᾳ οἱ
    ἐναρμόνιοι, ἐν δὲ χρώματι οἱ χρωματικοί· τὸ γὰρ διάτονον οὐ μετέχει
    πυκνοῦ. εἰσὶν οὖν οἱ μὲν ἐν τῇ ἁρμονίᾳ οἵδε· λιχανὸς ὑπάτων ἐναρμόνιος,
    λιχανὸς μέσων ἐναρμόνιος, παρανήτη συνημμένων ἐναρμόνιος,
    παρανήτη διεζευγμένων ἐναρμόνιος, παρανήτη ὑπερβολαίων ἐναρμόνιος.
    ἐν δὲ τῷ χρώματι οἵδε· λιχανὸς ὑπάτων χρωματική, λιχανὸς μέσων
    χρωματική, παρανήτη συνημμένων χρωματική, παρανήτη διεζευγμένων
    χρωματική, παρανήτη ὑπερβολαίων χρωματική. <οἱ δὲ διατόνοι> οἵδε·
    λιχανὸς ὑπάτων διάτονος, λιχανὸς μέσων διάτονος, παρανήτη
    συνημμένων διάτονος, παρανήτη διεζευγμένων διάτονος, παρανήτη
    ὑπερβολαίων διάτονος.
    5 Τῶν δὲ <διαστημάτων> διαφοραί εἰσι πέντε, ᾗ τε μεγέθει ἀλλήλων
    διαφέρει καὶ ᾗ κατὰ γένος καὶ ᾗ τὰ μεγέθει ἀλλήλων διαφέρει καὶ ᾗ κατὰ
    γένος καὶ ᾗ τὰ σύμφωνα τῶν διαφώνων καὶ ᾗ τὰ σύνθετα τῶν ἀσυνθέτων
    καὶ ᾗ τὰ ῥητὰ τῶν ἀλόγων. ἡ μὲν οὖν κατὰ <μέγεθόσ> ἐστι, καθ᾽ ἣν ἃ μέν
    ἐστι μείζονα τῶν διαστημάτων, ἃ δὲ ἐλάττονα, οἷον δίτονον, τόνος,
    ἡμιτόνιον, διὰ τεσσάρων, διὰ πέντε, διὰ πασῶν καὶ τὰ ὅμοια. ἡ δὲ κατὰ
    <γένος>, καθ᾽ ἣν ἃ μέν ἐστι τῶν διαστημάτων διατονικά, ἃ δὲ χρωματικά,
    ἃ δὲ ἐναρμόνια. ἡ δὲ τοῦ <συμφώνου>, καθ᾽ ἣν ἃ μέν ἐστι τῶν
    διαστημάτων σύμφωνα, ἃ δὲ διάφωνα. σύμφωνα μὲν οὖν ἐστι διὰ
    τεσσάρων, διὰ πέντε, διὰ πασῶν καὶ τὰ ὅμοια. διάφωνα δὲ τὰ ἐλάττονα
    τοῦ διὰ τεσσάρων πάντα καὶ τὰ μεταξὺ τῶν συμφώνων πάντα. ἐλάττω
    μὲν οὖν ἐστι τοῦ διὰ τεσσάρων δίεσις, ἡμιτόνιον, τόνος, δίτονον, μεταξὺ δὲ
    τῶν συμφώνων τρίτονον, τετράτονον, πεντάτονον καὶ τὰ ὅμοια. ἔστι δὲ
    συμφωνία μὲν κρᾶσις δύο φθόγγων, ὀξυτέρου καὶ βαρυτέρου· <διαφωνία
    δὲ τοὐναντίον δύο φθόγγων ἀμιξία>, ὥστε μὴ κραθῆναι, ἀλλὰ
    τραχυνθῆναι τὴν ἀκοήν. ἡ δὲ τοῦ <συνθέτου> ἐστὶ διαφορά, καθ᾽ ἣν ἃ μέν
    ἐστι τῶν διαστημάτων ἀσύνθετα, ἃ δὲ σύνθετα. ἀσύνθετα μὲν οὖν
    διαστήματά ἐστι τὰ ὑπὸ τῶν ἑξῆς φθόγγων περιεχόμενα, οἷον ὑπάτης καὶ
    παρυπάτης, καὶ λιχανοῦ καὶ μέσης· ὁ αὐτὸς λόγος καὶ ἐπὶ τῶν λοιπῶν
    5
    διαστημάτων. σύνθετα δὲ τὰ ὑπὸ τῶν μὴ ἑξῆς, οἷον μέσης καὶ παρυπάτης,
    μέσης καὶ νήτης, παραμέσης καὶ ὑπάτης. ἔστι δέ τινα κοινὰ συνθέτου καὶ
    ἀσυνθέτου διαστήματα, τὰ ἀπὸ ἡμιτονίου μέχρι διτόνου. τὸ μὲν γὰρ
    ἡμιτόνιόν ἐστιν ἐν ἁρμονίᾳ σύνθετον, ἐν δὲ χρώματι καὶ διατόνῳ
    ἀσύνθετον· ὁ τόνος ἐν μὲν χρώματι σύνθετος, ἐν δὲ διατόνῳ ἀσύνθετος·
    τὸ τριημιτόνιον ἐν μὲν χρώματι ἀσύνθετον, ἐν δὲ διατόνῳ σύνθετον· τὸ
    δίτονον ἐν μὲν ἁρμονίᾳ ἀσύνθετον, ἐν δὲ χρώματι καὶ διατόνῳ σύνθετον.
    τὰ δὲ ἐλάττω τοῦ ἡμιτονίου πάντα ἐστὶν ἀσύνθετα· ὁμοίως δὲ καὶ τὰ μείζω
    τοῦ διτόνου πάντα σύνθετα. ἡ δὲ τοῦ <ῥητοῦ> καὶ ἀλόγου διαφορά ἐστι,
    καθ᾽ ἣν τῶν διαστημάτων ἃ μέν ἐστι ῥητά, ἃ δ᾽ ἄλογα. ῥητὰ μὲν οὖν ἐστιν,
    ὧν οἷόν τέ ἐστι τὰ μεγέθη ἀποδιδόναι, οἷον τόνον, ἡμιτόνιον, δίτονον,
    τρίτονον καὶ τὰ ὅμοια· ἄλογα δὲ τὰ παραλλάττοντα ταῦτα τὰ μεγέθη ἐπὶ
    τὸ μεῖζον ἢ ἐπὶ τὸ ἔλαττον ἀλόγῳ τινὶ μεγέθει.
    6 <Γένη> δέ ἐστι τρία τὰ προειρημένα. πᾶν οὖν ἔσται μέλος ἤτοι
    διατονικὸν ἢ χρωματικὸν ἢ ἐναρμόνιον ἢ κοινὸν ἢ μικτὸν ἐκ τούτων.
    διατονικὸν μὲν οὖν ἐστι τὸ τῇ διατονικῇ διαιρέσει χρώμενον, χρωματικὸν
    δὲ τὸ τῇ χρωματικῇ, ἐναρμόνιον δὲ τὸ τῇ ἐναρμονίῳ. κοινὸν δὲ τὸ ἐκ τῶν
    ἑστώτων συγκείμενον, μικτὸν δὲ τό, ἐν ᾧ δύο ἢ τρεῖς χαρακτῆρες γενικοὶ
    ἐμφαίνονται, οἷον διατόνου καὶ χρώματος ἢ διατόνου καὶ ἁρμονίας ἢ
    χρώματος καὶ ἁρμονίας ἢ καὶ διατόνου καὶ χρώματος καὶ ἁρμονίας.
    γίνονται δὲ αἱ τῶν γενῶν διαφοραὶ παρὰ τοὺς κινουμένους τῶν φθόγγων·
    κινεῖται δὲ ἡ μὲν λιχανὸς ἐν τονιαίῳ τόπῳ, ἡ δὲ παρυπάτη ἐν διεσιαίῳ.
    λιχανὸς μὲν οὖν ἐστιν ὀξυτάτη ἡ τόνον ἀπὸ τοῦ ἑτέρου ἀπέχουσα τῶν τὸ
    τετράχορδον περιεχόντων, βαρυτάτη δὲ ἡ δίτονον. ὁμοίως δὲ καὶ
    παρυπάτη ἐστὶ βαρυτάτη μὲν ἡ δίεσιν ἀπὸ τοῦ βαρυτέρου τῶν τὸ
    τετράχορδον περιεχόντων ἀπέχουσα, ὀξυτάτη δὲ ἡ ἡμιτόνιον ἀπέχουσα.
    7 <Χρόα> δέ ἐστι γένους εἰδικὴ διαίρεσις. χρόαι δέ εἰσιν αἱ ῥηταὶ καὶ
    γνώριμοι ἕξ, ἁρμονίας μία, χρώματος τρεῖς, διατόνου δύο. ἡ μὲν οὖν τῆς
    ἁρμονίας τῇ αὐτοῦ τοῦ γένους διαιρέσει κέχρηται· μελῳδεῖται γὰρ κατὰ
    δίεσιν καὶ δίεσιν τὴν ἴσην καὶ δίτονον. τῶν δὲ χρωματικῶν διαιρέσεων
    βαρυτάτη μέν ἐστιν ἡ τοῦ μαλακοῦ χρώματος χρόα· μελῳδεῖται δὲ κατὰ
    δίεσιν τριτημόριον τόνου καὶ δίεσιν τὴν ἴσην καὶ τὸ ἴσον τόνῳ καὶ τῷ
    ἡμίσει καὶ τρίτῳ· τὸ δὲ ἡμιόλιον κατὰ δίεσιν ἡμιόλιον τῆς ἐναρμονίου
    διέσεως καὶ δίεσιν τὴν ἴσην καὶ ἑπτὰ τεταρτημορίων διέσεων ἀσύνθετον
    διάστημα. τὸ δὲ τονιαῖον χρῶμα τῇ αὐτῇ τοῦ γένους χρόᾳ κέχρηται·
    μελῳδεῖται γὰρ κατὰ ἡμιτόνιον καὶ ἡμιτόνιον καὶ τριημιτόνιον. κέκληται
    δὲ τὰ εἰρημένα χρώματα ἀπὸ τῶν ἐνυπαρχόντων αὐτοῖς πυκνῶν· τό τε
    γὰρ τονιαῖον ἀπὸ τοῦ ἐνυπάρχοντος αὐτῷ κατὰ σύνθεσιν τόνου, καὶ
    ἡμιόλιον ἀπὸ τῶν ἐνυπαρχουσῶν αὐτῷ διέσεων, ἡμιολίων τῶν
    ἐναρμονίων διέσεων, μαλακὸν δὲ τὸ τοῦ ἐλαχίστου πυκνοῦ ὡσαύτως
    χρῶμα, ἐπειδὴ τὸ ἐν αὐτῷ πυκνὸν ἀνίεταί τε καὶ ἐκλύεται. τῶν δὲ
    6
    διατονικῶν διαιρέσεων τὸ μὲν διάτονον μαλακὸν καλεῖται, τὸ δὲ
    σύντονον. ἡ μὲν οὖν τοῦ μαλακοῦ διατόνου χρόα μελῳδεῖται κατὰ
    ἡμιτόνιον καὶ τριῶν διέσεων ἀσύνθετον διάστημα καὶ πέντε διέσεων
    ὁμοίως ἀσύνθετον διάστημα. ἡ δὲ τοῦ συντόνου διατόνου τῇ αὐτῇ τοῦ
    γένους ἐπικοινωνεῖ διαιρέσει· μελῳδεῖται γὰρ καθ᾽ ἡμιτόνιον καὶ τόνον
    καὶ τόνον. δείκνυνται δὲ καὶ δι᾽ ἀριθμῶν αἱ χρόαι τὸν τρόπον τοῦτον.
    ὑποτίθεται γὰρ ὁ τόνος εἰς δώδεκά τινα ἐλάχιστα μόρια διαιρούμενος, ὧν
    ἕκαστον δωδεκατημόριον τόνου καλεῖται· ἀναλόγως δὲ τῷ τόνῳ καὶ τὰ
    λοιπὰ διαστήματα· τὸ μὲν γὰρ ἡμιτόνιον εἰς ἓξ δωδεκατημόρια, ἡ δὲ δίεσις
    ἡ μὲν τεταρτημόριος εἰς τρία, ἡ δὲ τριτημόριος εἰς τέσσαρα, ὅλον δὲ τὸ διὰ
    τεσσάρων εἰς τριάκοντα. ἡ μὲν οὖν ἁρμονία μελῳδηθήσεται κατὰ τριῶν
    δωδεκατημορίων μέγεθος καὶ γ καὶ <κδ>, τὸ δὲ μαλακὸν χρῶμα κατὰ δ καὶ
    δ καὶ <κβ>, τὸ δὲ ἡμιόλιον χρῶμα κατὰ τέτταρα ἥμισυ καὶ δςʹʹ καὶ <κα>, τὸ
    δὲ τονιαῖον χρῶμα κατὰ Ϛ καὶ Ϛ καὶ <ιη>, τὸ δὲ μαλακὸν διάτονον κατὰ Ϛ
    καὶ θ καὶ <ιε>, τὸ δὲ σύντονον κατὰ Ϛ καὶ <ιβ> καὶ <ιβ>.
    8 Τῶν δὲ <συστημάτων> διαφοραί εἰσιν ἑπτά. τέσσαρες μὲν αἱ αὐταὶ τοῖς
    διαστήμασιν, ἥ τε κατὰ μέγεθος καὶ ἡ κατὰ γένος καὶ ἡ τοῦ συμφώνου καὶ
    διαφώνου καὶ ἡ τοῦ ῥητοῦ καὶ ἀλόγου· τρεῖς δὲ ἴδιαι τῶν συστημάτων
    διαφοραί εἰσιν, ἡ τοῦ ἑξῆς καὶ ὑπερβατοῦ καὶ ἡ τοῦ συνημμένου καὶ
    διεζευγμένου καὶ ἡ τοῦ ἀμεταβόλου καὶ ἐμμεταβόλου. <μεγέθει> μὲν οὖν
    διαφέρει τὰ μείζω συστήματα τῶν ἐλαττόνων καθάπερ τὸ διὰ πασῶν τοῦ
    τριτόνου ἢ διαπέντε ἢ διὰ τεσσάρων ἢ τῶν ὁμοίων. <γένει> δὲ τὰ διατονικὰ
    τῶν ἐναρμονίων ἢ χρωματικῶν, ἢ τὰ χρωματικὰ ἢ ἐναρμόνια τῶν λοιπῶν.
    τῇ δὲ τοῦ <συμφώνου καὶ διαφώνου> διοίσει τὰ ὑπὸ τῶν συμφώνων
    φθόγγων περιεχόμενα τῶν ὑπὸ διαφώνων. σύμφωνα δέ ἐστιν ἐν τῷ
    ἀμεταβόλῳ συστήματι ἕξ· ἐλάχιστον μὲν τὸ διὰ τεσσάρων, τόνων δύο
    ἡμίσεος, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ ὑπάτης ὑπάτων ἐπὶ ὑπάτην μέσων· δεύτερον δὲ
    τὸ διὰ πέντε, τόνων τριῶν ἡμίσεος, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ προσλαμβανομένου
    ἐπὶ ὑπάτην μέσων· τρίτον δὲ τὸ διὰ πασῶν, τόνων ἕξ, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ
    προσλαμβανομένου ἐπὶ μέσην· τέταρτον δὲ τὸ διὰ πασῶν καὶ διὰ
    τεσσάρων, τόνων ὀκτὼ καὶ ἡμίσεος, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ προσλαμβανομένου
    ἐπὶ νήτην συνημμένων ἢ παρανήτην διεζευγμένων διάτονον· πέμπτον τὸ
    διὰ πασῶν καὶ διὰ πέντε, τόνων ἐννέα ἡμίσεος, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ
    προσλαμβανομένου ἐπὶ νήτην διεζευγμένων· ἕκτον τὸ δὶς διὰ πασῶν,
    τόνων δώδεκα, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ προσλαμβανομένου ἐπὶ νήτην
    ὑπερβολαίων. [τὸ δὲ συνημμένον σύστημα πρόεισι μέχρι τετάρτου
    συμφώνου· πρῶτον γὰρ ἐν αὐτῷ τὸ διὰ τεσσάρων, δεύτερον τὸ διὰ πέντε,
    τρίτον τὸ διὰ πασῶν, τέταρτον τὸ διὰ πασῶν καὶ διὰ τεσσάρων.] ὁ δὲ τῆς
    <φωνῆς τόπος> αὔξεται μέχρι τοῦ ὀγδόου συμφώνου, ὅπερ ἐστὶ δὶς διὰ
    πασῶν καὶ διὰ τεσσάρων καὶ δὶς διὰ πασῶν καὶ διὰ πέντε. διάφωνα δέ ἐστι
    τά τε ἐλάττω τῶν διὰ τεσσάρων καὶ μεταξὺ τῶν εἰρημένων συμφώνων
    πάντα.
    7
    9 Γίνεται δὲ καὶ <σχήματα> τοῦ αὐτοῦ μεγέθους ἐκ τῶν αὐτῶν ἀσυνθέτων
    συγκείμενα καὶ ἀριθμοῦ, εἰ ἡ τάξις αὐτῶν ἀλλοίωσιν λάβοι ἐνυπάρχοντός
    τινος ἀνομοίου· τὰ γὰρ ἐξ ἴσων πάντων ἢ ὁμοίων σχημάτων ἀλλοίωσιν οὐ
    ποιεῖ. τοῦ μὲν οὖν <διὰ τεσσάρων> τρία ἐστὶν εἴδη. πρῶτον μὲν τὸ ὑπὸ
    βαρυπύκνων περιεχόμενον, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ ὑπάτης ὑπάτων ἐπὶ ὑπάτην
    μέσων· δεύτερον τὸ ὑπὸ μεσοπύκνων περιεχόμενον, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ
    παρυπάτης ὑπάτων ἐπὶ παρυπάτην μέσων· τρίτον δὲ τὸ ὑπὸ ὀξυπύκνων
    περιεχόμενον, οἷόν ἐστι τὸ ἀπὸ λιχανοῦ ὑπάτων ἐπὶ λιχανὸν μέσων. ἐν
    μὲν οὖν ἁρμονίᾳ καὶ χρώματι πρὸς τὴν τοῦ πυκνοῦ σχέσιν τὰ σχήματα
    τῶν συμφώνων λαμβάνεται, ἐν δὲ διατόνῳ ἐπὶ πυκνοῦ οὐ γίνεται·
    διαιρεῖται δὲ τὸ γένος τοῦτο εἰς ἡμιτόνια καὶ τόνους. ὑπάρχει δὲ ἐν τῇ διὰ
    τεσσάρων συμφωνίᾳ ἡμιτόνιον μὲν ἕν, τόνοι δὲ δύο· ὁμοίως δὲ κἀν τῷ διὰ
    πέντε ἡμιτόνιον μὲν ἕν, τόνοι δὲ τρεῖς· ἐν δὲ τῷ διὰ πασῶν ἡμιτόνια μὲν
    δύο, τόνοι δὲ πέντε· πρὸς δὲ τὴν τῶν ἡμιτονίων σχέσιν τὰ σχήματα
    θεωρεῖται. τοῦ οὖν διὰ τεσσάρων πρῶτον μέν ἐστιν εἶδος, οὗ τὸ ἡμιτόνιον
    ἐπὶ τὸ βαρὺ τῶν τόνων κεῖται, δεύτερον δέ, οὗ πρῶτον ἐπὶ τὸ ὀξύ, τρίτον,
    οὗ μέσον τῶν τόνων. ἔστι δὲ καὶ ταῦτα ὁμοίως τοῖς λοιποῖς γένεσιν ἀπὸ
    τῶν αὐτῶν φθόγγων ἐπὶ τοὺς αὐτούς. τοῦ δὲ <διὰ πέντε> τέσσαρά ἐστι
    σχήματα. πρῶτον μὲν τὸ ὑπὸ βαρυπύκνων περιεχόμενον, οὗ πρῶτος ὁ
    τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ ὑπάτης μέσων ἐπὶ παραμέσην. δεύτερον δὲ
    τὸ ὑπὸ μεσοπύκνων περιεχόμενον, οὗ δεύτερος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστιν
    ἀπὸ παρυπάτης μέσων ἐπὶ τρίτην διεζευγμένων. τρίτον δὲ τὸ ὑπὸ
    ὀξυπύκνων περιεχόμενον, οὗ τρίτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ
    λιχανοῦ μέσων ἐπὶ παρανήτην διεζευγμένων. τέταρτον τὸ ὑπὸ
    βαρυπύκνων περιεχόμενον, οὗ πρῶτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ βαρύ· ἔστι δὲ ἀπὸ
    μέσης ἐπὶ νήτην διεζευγμένων ἢ ἀπὸ προσλαμβανομένου ἐπὶ ὑπάτην
    μέσων. ἐν δὲ διατόνῳ πρῶτον μέν ἐστι σχῆμα, οὗ πρῶτον τὸ ἡμιτόνιον ἐπὶ
    τὸ βαρὺ κεῖται, δεύτερον δέ, οὗ πρῶτον ἐπὶ τὸ ὀξύ, τρίτον, οὗ δεύτερον ἐπὶ
    τὸ ὀξύ, τέταρτον, οὗ πρῶτον ἐπὶ τὸ βαρύ. τοῦ δὲ <διὰ πασῶν> εἴδη ἐστὶν
    ἑπτά. πρῶτον μὲν τὸ ὑπὸ βαρυπύκνων περιεχόμενον, οὗ πρῶτος ὁ τόνος
    ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ ὑπάτης ὑπάτων ἐπὶ παραμέσην, ἐκαλεῖτο δὲ ὑπὸ
    τῶν ἀρχαίων μιξολύδιον. δεύτερον τὸ ὑπὸ μεσοπύκνων περιεχόμενον, οὗ
    δεύτερος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ παρυπάτης ὑπάτων ἐπὶ τρίτην
    διεζευγμένων, ἐκαλεῖτο δὲ λύδιον. τρίτον τὸ ὑπὸ ὀξυπύκνων
    περιεχόμενον, οὗ τρίτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ λιχανοῦ ὑπάτων
    ἐπὶ παρανήτην διεζευγμένων, ἐκαλεῖτο δὲ φρύγιον. τέταρτον τὸ ὑπὸ
    βαρυπύκνων περιεχόμενον, οὗ τέταρτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ ἀπὸ
    ὑπάτης μέσων ἐπὶ νήτην διεζευγμένων, ἐκαλεῖτο δὲ δώριον. πέμπτον τὸ
    ὑπὸ μεσοπύκνων περιεχόμενον, οὗ πέμπτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι δὲ
    ἀπὸ παρυπάτης μέσων ἐπὶ τρίτην ὑπερβολαίων, ἐκαλεῖτο δὲ ὑπολύδιον.
    ἕκτον τὸ ὑπὸ ὀξυπύκνων περιεχόμενον, οὗ ἕκτος ὁ τόνος ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἔστι
    δὲ ἀπὸ λιχανοῦ μέσων ἐπὶ παρανήτην ὑπερβολαίων, ἐκαλεῖτο δὲ
    8
    ὑποφρύγιον. ἕβδομον τὸ ὑπὸ βαρυπύκνων περιεχόμενον, οὗ πρῶτος ὁ
    τόνος ἐπὶ τὸ βαρύ· ἔστι δὲ ἀπὸ μέσης ἐπὶ νήτην ὑπερβολαίων ἢ ἀπὸ
    προσλαμβανομένου ἐπὶ μέσην, ἐκαλεῖτο δὲ κοινὸν καὶ λοκριστὶ καὶ
    ὑποδώριον. ἐν δὲ διατόνῳ πρῶτον μέν ἐστιν εἶδος τὸ διὰ πασῶν, οὗ
    πρῶτον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, τέταρτον δὲ ἐπὶ τὸ ὀξύ ἐστι τὸ ἡμιτόνιον·
    δεύτερον δέ, οὗ τρίτον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, πρῶτον δὲ ἐπὶ τὸ ὀξύ· τρίτον δέ, οὗ
    δεύτερον ἐφ᾽ ἑκάτερα· τέταρτον δὲ οὗ πρῶτον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, τρίτον δὲ
    ἐπὶ τὸ ὀξύ· πέμπτον δέ, οὗ τέταρτον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, πρῶτον δὲ ἐπὶ τὸ ὀξύ·
    ἕκτον δέ, οὗ τρίτον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, δεύτερον δὲ ἐπὶ τὸ ὀξύ· ἕβδομον δέ, οὗ
    δεύτερον μὲν ἐπὶ τὸ βαρύ, τρίτον δὲ ἐπὶ τὸ ὀξύ. ἔστι δὲ καὶ ταῦτα ἀπὸ τῶν
    αὐτῶν φθόγγων ἐπὶ τοὺς αὐτούς, καθάπερ ἐπὶ τῆς ἁρμονίας καὶ τοῦ
    χρώματος, καὶ ἐκαλεῖτο τοῖς αὐτοῖς ὀνόμασι.
    10 Τῇ δὲ τοῦ <ῥητοῦ> καὶ ἀλόγου διαφορᾷ διοίσει συστήματα, ὅσα ἐκ
    ῥητῶν διαστημάτων σύγκειται, τῶν συστήματα, ὅσα ἐκ ῥητῶν
    διαστημάτων σύγκειται, τῶν ἐξ ἀλόγων. ὅσα μὲν γὰρ ἐκ ῥητῶν ῥητά
    ἐστιν, ὅσα δὲ ἐξ ἀλόγων ἄλογα. τῇ δὲ τοῦ <ἑξῆς> καὶ ὑπερβατοῦ διαφορᾷ
    διοίσει συστήματα τὰ διὰ τῶν ἑξῆς φθόγγων μελῳδούμενα τῶν καθ᾽
    ὑπερβατόν. τῇ δὲ τοῦ <συνημμένου καὶ διεζευγμένου> διαφορᾷ διοίσει
    συστήματα, ὅσα διὰ τῶν συνημμένων τετραχόρδων τὴν σύνθεσιν ἔχει τῶν
    διὰ τῶν διεζευγμένων. ἔστι δὲ συναφὴ μὲν δύο τετραχόρδων ἑξῆς
    μελῳδουμένων, ὁμοίων κατὰ σχῆμα, φθόγγος κοινός. διάζευξις δέ ἐστι
    δύο τετραχόρδων ἑξῆς μελῳδουμένων, ὁμοίων κατὰ σχῆμα, τόνος ἀνὰ
    μέσον. εἰσὶ δὲ αἱ πᾶσαι συναφαὶ τρεῖς· μέση, ὀξυτάτη, βαρυτάτη. καὶ ἔστι
    βαρυτάτη μὲν ἡ [ἐκ] τοῦ ὑπάτων καὶ μέσων τετραχόρδου· κοινὸς δὲ αὐτῇ
    συνάπτει φθόγγος ὑπάτη μέσων. μέση δέ ἐστι συναφὴ ἡ τοῦ μέσων καὶ
    νητῶν συνημμένων· κοινὸς δὲ αὐτῇ συνάπτει φθόγγος μέση. ὀξυτάτη δέ
    ἐστι συναφὴ ἡ τοῦ διεζευγμένων καὶ τοῦ ὑπερβολαίων· κοινὸς δὲ αὐτῇ
    συνάπτει φθόγγος νήτη διεζευγμένων. διάζευξις δέ ἐστι μία ἡ τοῦ μέσων
    καὶ νητῶν διεζευγμένων· κοινὸς δὲ αὐτὰ διαζεύγνυσι τόνος ὁ μεταξὺ
    μέσης καὶ παραμέσης. <τέλεια> δέ ἐστι συστήματα δύο, ὧν τὸ μὲν
    ἔλαττον, τὸ δὲ μεῖζον. καὶ ἔστι τὸ μὲν ἔλαττον <κατὰ συναφὴν> ἀπὸ
    προσλαμβανομένου ἐπὶ νήτην συνημμένων. ὑπάρχει δὲ ἐν αὐτῷ
    τετράχορδα τρία συνημμένα τάδε· ὑπάτων μέσων συνημμένων, καὶ τόνος
    ἀπὸ προσλαμβανομένου ἐπὶ ὑπάτην ὑπάτων· συμφώνῳ δὲ ὁρίζεται τῷ διὰ
    πασῶν καὶ διὰ τεσσάρων. τὸ δὲ μεῖζόν ἐστι <κατὰ διάζευξιν> ἀπὸ
    προσλαμβανομένου ἐπὶ νήτην ὑπερβολαίων. ὑπάρχει δὲ ἐν αὐτῷ
    τετράχορδα μὲν τέσσαρα διὰ δυοῖν διεζευγμένα, ἀλλήλοις δὲ συνημμένα,
    τό τε ὑπάτων καὶ μέσων, καὶ διεζευγμένων καὶ ὑπερβολαίων, καὶ ἔτι τόνοι
    δύο, ὅ τε ἀπὸ προσλαμβανομένου ἐπὶ ὑπάτην ὑπάτων καὶ ὁ ἀπὸ
    παραμέσης ἐπὶ μέσην. συμφώνῳ δὲ διορίζεται τῷ δὶς διὰ πασῶν. πέντε δὲ
    ὄντων τετραχόρδων ἐν τῷ <ἀμεταβόλῳ> συστήματι, ὅπερ ἐστὶν ἐξ ἀμφοῖν
    τελείοιν σύνθετον, τὰ μὲν δύο κοινά ἐστιν ἑκατέρῳ τῶν τελείων, τό τε
    9
    ὑπάτων καὶ μέσων· ἴδια δὲ τοῦ μὲν κατὰ συναφὴν τὸ νητῶν συνημμένων,
    τοῦ δὲ κατὰ διάζευξιν τὸ νητῶν διεζευγμένων καὶ νητῶν ὑπερβολαίων.
    11 Τῇ δὲ τοῦ <ἀμεταβόλου> καὶ ἐμμεταβόλου διοίσει, καθ᾽ ἣν διαφέρει τὰ
    ἁπλᾶ συστήματα τῶν μὴ ἁπλῶν. ἁπλᾶ μὲν οὖν ἐστι τὰ πρὸς μίαν μέσην
    ἡρμοσμένα, διπλᾶ δὲ τὰ πρὸς δύο, τριπλᾶ δὲ τὰ πρὸς τρεῖς, πολλαπλάσια
    δὲ τὰ πρὸς πλείονας. ἔστι δὲ <μέση> φθόγγου δύναμις, ᾧ συμβέβηκε κατὰ
    μὲν διάζευξιν ἐπὶ μὲν τὸ ὀξὺ τόνον ἔχειν ἀσύνθετον ἀπαθῆ ὄντα τοῦ
    συστήματος, ἐπὶ δὲ τὸ βαρὺ δίτονον ἢ <τριημιτόνιον ἢ τόνον> ἀσύνθετον·
    κατὰ δὲ συναφήν, ᾧ συμβαίνει τριῶν τετραχόρδων συνημμένων ἤτοι τοῦ
    μέσου ὀξυτάτῳ εἶναι, ἤτοι τοῦ ὀξυτάτου βαρυτάτῳ. ἀπὸ δὲ τῆς μέσης καὶ
    τῶν λοιπῶν φθόγγων αἱ δυνάμεις γνωρίζονται· τὸ γὰρ πῶς ἔχειν ἕκαστον
    αὐτῶν πρὸς τὴν μέσην φανερῶς γίνεται.
    12 <Τόνος> δὲ λέγεται τετραχῶς· καὶ γὰρ ὡς φθόγγος καὶ ὡς διάστημα καὶ
    ὡς τόπος φωνῆς καὶ ὡς τάσις. ἐπὶ μὲν οὖν τοῦ <φθόγγου> χρῶνται τῷ
    ὀνόματι οἱ λέγοντες ἑπτάτονον τὴν φόρμιγγα, καθάπερ Τέρπανδρος καὶ
    Ἴων. ὁ μὲν γάρ φησιν· ἡμεῖς τοι τετράγηρυν ἀποστέρξαντες ἀοιδὰν
    ἑπτατόνῳ φόρμιγγι νέους κελαδήσομεν ὕμνους. ὁ δέ· ἑνδεκάχορδε λύρα,
    δεκαβάμονα τάξιν ἔχοισα † ει συμφωνούσας ἁρμονίας τριόδους· πρὶν μέν
    σ᾽ ἑπτάτονον ψάλλον δὶς τέσσαρα πάντες Ἕλληνες σπανίαν μοῦσαν
    ἀειράμενοι. καὶ ἕτεροι δὲ οὐκ ὀλίγοι κέχρηνται τῷ ὀνόματι· ἐπὶ δὲ τοῦ
    <διαστήματος>, ὅταν λέγωμεν ἀπὸ μέσης ἐπὶ παραμέσην τόνον εἶναι. ὁ δὲ
    ὡς <τόπος φωνῆς>, ὅταν λέγωμεν δώριον ἢ φρύγιον ἢ λύδιον ἢ τῶν ἄλλων
    τινά. εἰσὶ δὲ κατὰ Ἀριστόξενον <ιγ> τόνοι· ὑπερμιξολύδιος καὶ
    ὑπερφρύγιος καλούμενος· μιξολύδιοι δύο, ὀξύτερος καὶ βαρύτερος, ὧν ὁ
    ὀξύτερος καὶ ὑπεριάστιος καλεῖται, ὁ δὲ βαρύτερος καὶ ὑπερδώριος· λύδιοι
    δύο, ὀξύτερος καὶ βαρύτερος, ὧν ὁ βαρύτερος καὶ αἰόλιος καλεῖται·
    φρύγιοι δύο, ὀξύτερος καὶ βαρύτερος, ὧν ὁ βαρύτερος καὶ ἰάστιος
    καλεῖται· δώριος εἷς· ὑπολύδιοι δύο, ὀξύτερος καὶ βαρύτερος, ὃς καὶ
    ὑποαιόλιος καλεῖται· ὑποφρύγιοι δύο, ὧν ὁ βαρύτερος καὶ ὑποιάστιος
    καλεῖται· ὑποδώριος. τούτων ὀξύτατος μὲν ὁ <ὑπερμιξολύδιος, βαρύτατος
    δὲ ὁ ὑπο>δώριος· οἱ δὲ ἑξῆς οἱ ἀπὸ τῶν ὀξυτάτων μέχρι τοῦ βαρυτάτου
    ἡμιτόνιον ἀλλήλων ὑπερέχοντες, παράλληλοι δὲ δύο <τόνον, οἱ δὲ τρίτοι>
    τριημιτόνιον· ἀναλόγως δὲ ἕξει καὶ ἐπὶ τῆς τῶν λοιπῶν τόνων
    διαστάσεως. ὁ δὲ ὑπερμιξολύδιος τοῦ ὑποδωρίου τῷ διὰ πασῶν ἐστιν
    ὀξύτερος. ὁ δὲ ὡς <τάσις> τόνος λέγεται, καθ᾽ ὅ φαμεν ὀξυτονεῖν τινα ἢ
    βαρυτονεῖν ἢ μέσῳ τῷ τῆς φωνῆς τόνῳ κεχρῆσθαι.
    13 <Μεταβολὴ> δὲ λέγεται τετραχῶς· καὶ γὰρ κατὰ γένος καὶ κατὰ
    σύστημα καὶ κατὰ τόνον καὶ κατὰ μελοποιΐαν. κατὰ μὲν οὖν <γένος>
    γίνεται μεταβολή, ὅταν ἐκ διατόνου εἰς χρῶμα ἢ ἁρμονίαν, ἢ ἐκ χρώματος
    ἢ ἁρμονίας εἴς τι τῶν λοιπῶν μεταβολὴ γένηται. κατὰ <σύστημα> δέ, ὅταν
    10
    ἐκ συναφῆς εἰς διάζευξιν ἢ ἀνάπαλιν μεταβολὴ γένηται. κατὰ <2τόνον>2
    δέ, ὅταν ἐκ δωρίων εἰς φρύγια, ἢ ἐκ φρυγίων εἰς λύδια ἢ ὑπερμιξολύδια ἢ
    ὑποδώρια, ἢ καθόλου ὅταν ἔκ τινος τῶν δεκατριῶν τόνων εἴς τινα τῶν
    λοιπῶν μεταβολὴ γένηται. γίνονται δὲ μεταβολαὶ ἀπὸ τῆς ἡμιτονιαίας
    ἀρξάμεναι μέχρι τοῦ διὰ πασῶν, ὧν αἱ μὲν κατὰ σύμφωνα γίνονται
    διαστήματα, αἱ δὲ κατὰ διάφωνα. τούτων δ᾽ ἐμμελεῖς μὲν αἵ τε κατὰ
    σύμφωνα γινόμενα διαστήματα καὶ ἡ τονιαία. τῶν δὲ λοιπῶν αἱ μὲν
    ἆσσον ἐμμελεῖς ἧττον ἢ ἐκμελεῖς, αἱ δὲ μᾶλλον <ἀπέχουσαι μᾶλλον>. ἐν
    ὅσαις μὲν οὖν αὐτῶν πλείων ἡ κοινωνία, ἐμμελέστεραί <εἰσιν>, ἐν ὅσαις
    δὲ ἐλάττων, ἐκμελέστεραι· ἐπειδὴ ἀναγκαῖον πάσῃ μεταβολῇ κοινόν τι
    ὑπάρχειν ἢ φθόγγον ἢ διάστημα ἢ σύστημα. λαμβάνεται δὲ ἡ κοινωνία
    καθ᾽ ὁμοιότητα φθόγγων· ὅταν γὰρ ἐπ᾽ ἀλλήλους ἐν ταῖς μεταβολαῖς
    πέσωσιν ὅμοιοι φθόγγοι κατὰ τὴν τοῦ πυκνοῦ μετοχήν, ἐμμελὴς γίνεται ἡ
    μεταβολή, ὅταν δὲ ἀνόμοιοι, ἐκμελής. κατὰ δὲ <μελοποιΐαν> γίνεται
    μεταβολή, ὅταν ἐκ διασταλτικοῦ ἤθους εἰς συσταλτικὸν ἢ ἡσυχαστικόν, ἢ
    ἐξ ἡσυχαστικοῦ εἴς τι τῶν λοιπῶν ἡ μεταβολὴ γένηται. ἔστι δὲ
    διασταλτικὸν μὲν ἦθος μελοποιΐας, δι᾽ οὗ σημαίνεται μεγαλοπρέπεια καὶ
    δίαρμα ψυχῆς ἀνδρῶδες καὶ πράξεις ἡρωϊκαὶ καὶ πάθη τούτοις οἰκεῖα.
    χρῆται δὲ τούτοις μάλιστα μὲν ἡ τραγῳδία καὶ τῶν λοιπῶν δὲ ὅσα τούτου
    ἔχεται τοῦ χαρακτῆρος. συσταλτικὸν δέ, δι᾽ οὗ συνάγεται ἡ ψυχὴ εἰς
    ταπεινότητα καὶ ἄνανδρον διάθεσιν. ἁρμόσει δὲ τὸ τοιοῦτον κατάστημα
    τοῖς ἐρωτικοῖς πάθεσι καὶ θρήνοις καὶ οἴκτοις καὶ τοῖς παραπλησίοις.
    ἡσυχαστικὸν δὲ ἦθός ἐστι μελοποιΐας, ᾧ παρέπεται ἠρεμότης ψυχῆς καὶ
    κατάστημα ἐλευθέριόν τε καὶ εἰρηνικόν. ἁρμόσουσι δὲ αὐτῷ ὕμνοι,
    παιᾶνες, ἐγκώμια, συμβουλαὶ καὶ τὰ τούτοις ὅμοια.
    14 <Μελοποιΐα> ἐστὶ χρῆσις τῶν προειρημένων μερῶν τῆς ἁρμονικῆς καὶ
    ὑποκειμένων δύναμιν ἐχόντων. δι᾽ ὧν δὲ μελοποιΐα ἐπιτελεῖται, δ ἐστιν·
    ἀγωγή, πλοκή, πεττεία, τονή. ἀγωγὴ μὲν οὖν ἐστιν ἡ διὰ τῶν ἑξῆς
    φθόγγων ὁδὸς τοῦ μέλους, πλοκὴ δὲ ἡ ἐναλλὰξ τῶν διαστημάτων θέσις
    παράλληλος, πεττεία δὲ ἡ ἐφ᾽ ἑνὸς τόνου πολλάκις γινομένη πλῆξις, τονὴ
    δὲ ἡ ἐπὶ πλείονα χρόνον μονὴ κατὰ μίαν γινομένη προφορὰν τῆς φωνῆς.
    [διάγραμμα δὲ σχῆμα ἐπίπεδον τὰς τῶν μελῳδουμένων περιέχον
    δυνάμεις. δύναμις δέ ἐστι τάξις φθόγγου ἐν συστήματι, ἢ δύναμίς ἐστι
    τάξις φθόγγου, δι᾽ ἧς γνωρίζομεν τῶν φθόγγων ἕκαστον. μελοποιΐα δέ
    ἐστι χρῆσις τῶν ὑποκειμένων τῇ ἀρμονικῇ πραγματείᾳ πρὸς τὸ οἰκεῖον
    ἑκάστης ὑποθέσεως.] οὗτος ὁ ὅρος τῆς κατὰ τὸ ἡρμοσμένον ἐστὶ
    πραγματείας.
     
  19. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Zenebona

    Tanítvány és Mester 1. (kézirat vázlat)

    [Szerencsésebb lett volna tán e képzeletbeli dialógusnak a Tanítványok és a Mester munkacímet adni, vagy csak egyszerűen azt mondani: 'Mathites', Tanítványok. Kik ők? Csak gyanítjuk, egyikük tán Kleonides, de óvatosságból neve elé tesszük: pseudo. (Ezzel a jelzővel illetjük, igaztalanul, azon szorgos ózene búvárokat, kiknek nevében nem vagyunk biztosak. Pedig itt követhetnénk a régiek azon jó szokását, hogy olyan névvel illessük, mely jellemzi őket.) A Mester sincs jelen, de párbeszédükből reméljük, hogy képet kapunk tanításáról, az 'empirikus' iskola zeneteóriájáról. Nem lepődnénk meg azon, ha a tanítvány gondolatait Backheiostól is "kölcsönozte" volna.]

    Tanítvány:
    - Hóhahó barátom, most megcsíptelek, tudod, hogy tartozol nekem egy kézirattal?

    ps.-Kleonides:
    - Nem feledkeztem meg róla, ha megengeded, meg egy kicsit magamnál tartanám, mert készülök a következő nyilvános versenyvizsgára, mint ahogy hallom te is szorgalmasan olvasol. Legutóbb csupán egy szavazattal vitted el előlem az elsőséget, nem vitatom, megérdemelted, mert szebben szóltál, engem meg ha elfog lámpaláz, csak a szavaim igazságára tudok figyelni, de most majd gyakorlok a tükör előtt, ne akadozzak, botladozzak.

    Tanítvány:
    - Hagyd a csudába a tükröt, a versenyen majd ellenfelek leszünk, addig is barátok vagyunk, tanuljunk egymástól. Én tőled a pontosságot, te meg tőlem a gördülékeny beszédet, így majd méltóbb ellenfelek leszünk, megörvendeztetve bírákat és a hallgatóságot. Ha egyetértesz, menjünk együtt hozzátok, hogy beszélgessünk, és választhassak olvasnivalót irigylésre méltó könyvtáradból. Áll az alku?

    ps. Kleonides:
    - Nincs ellenemre, sőt igencsak teszik, érdemes megtudni mire jutunk, ha megpróbáljuk a gyakorlatban, mit jelent a "szép az igaz, és az igaz az szép" elv megvalósítása. Sokat vitáznak, filozofálnak mostanában erről. Valójában nem érzek elég erőt állást foglalni ilyen nehéz és kényes kérdésekben. De annak örülnék, ha bíráinkat a versenyen nehéz helyzetbe hoznánk abban, hogy kié legyen az elsőség. Mert talán nem öndicséret, ha nem nyersz te, enyém a koszorú. Ha nem nyerek én, tied a dicsőség, melyben így nekem is részem vagyon. A többiek meg majd igyekezhetnek a jövőben, hogy utolérjenek minket, tudásban, pontosságban, szép beszédben. Azt azonban nem titkolom, minden alkalommal nyugtalanság fog el, ha a könyvtáramból vendégségbe megy egy tekercs, szívesebben veszem, ha helyben olvasnak a barátaim, mert a kölcsön nehezen jön vissza. Lám, én is mily nehezen tudok megválni a tőled kapott írástól. Azonban ne hagyjuk veszni az időt, az első kérdés, mi a zene?

    Tanítvány:
    - A dallam ismerete, és mindazon elemeknek tudása, melyek vele kapcsolatosak.
     
  20. Spyros

    Spyros Állandó Tag

    Zenebona

    Tanítvány és Mester 2. (kézirat vázlat)

    [Kedves Olvasónk! Beigazolódott szörnyű gyanúnk, kéziratunk - és erre már mérget vehetünk -, hamisítvány, csak még azt kell kideríteni, ki a tettes? Meglehet, hogy egy középkori kalandor tudós, a jezsuita Athanasius Kircher, a nagytudású de gátlástalan ókorbúvár, aki nem riadt vissza attól, hogy zeneműveket hamisítson, Demeter himnuszt, melyek eredeti kéziratát rajta kívül furcsa mód nem látta halandó. Lehet, hogy csak egy diákcsíny áldozatai vagyunk. Mindazonáltal az ózene kutatásban, mint azt Szabó Árpád mesteri elemzése is bizonyítja, a hazugság néha nagy igazságok nyomára vezethet. (Lásd álkísérletek az üllővel és a kalapáccsal a kovácsműhelyben a szimphóniák felfedezésére.) Folytassuk hát az olvasást, de most már éberen, nem lankadó figyelemmel, hátha fülön csípjük a bűnöst, és vallomásra kényszeríthetjük, honnan való, kitől lopott a tudománya?]

    Tanítvány:
    -Tehát mely phtongusok adják a szimphónia fajokat?

    ps.-Kleon:
    - A dia tesszaront a proslamvanomenos és a hypaton diatonos. [Viasztáblánkra írva a jele egy nagy Z, aminek elveszett a lába és mellette szorosan fejjel lefelé fordítva egy nagy T elfektetve. A másik jelpár egy görög f és a latin nagy F.] A dia penténél proslambanomenos és hypate meson. [Lábatlan Z és fekvő T, mint az előzőekben, de a második jelcsoport CC. A dia pason proslambanomenos csonka Z és T valamint I<. A dia pason megnövelve egy dia tesszaronnal, proslambanomenos csonka Z és alvó T, valamint niti sinimmenon U de mint egy cilinder és Z. A dia pason megtoldva egy dia pentével, proslamvanomenos csonka Z fekvő T, és niti diezeugmenon, hasmánt görög f és nagy H melynek jobb alsó és bal felső "keze-lába" elvesztett a perzsiai csatában. A kétszeres, dis dia pason hiányos Z és alvó T, valamint I'<'.

    Tanítvány:
    - A dia tesszaron hány tónusból áll?

    ps.-Kleon:
    - Kettőből és egy félből (BC").

    Tanítvány:
    - A dia pente hányból?

    Ps.-kleon.
    - Három és félből (gamma C")

    Tanítvány:
    - A dia pason hányból áll?

    Ps.-Kleon:
    - Hatból.

    Tanítvány:
    - A dia tesszaronnal bővült a dia pason összetétele?

    Ps.-Kleon:
    - Nyolc tónus és egy fél.

    Tanítvány:
    - A dia pason a dia pentével?

    Ps.-Kleon:
    - Kilenc és fél.

    Tanítvány:
    - A dis dia pason?

    Ps.-Kleon
    - Tizenkettő.
     

Megosztás