Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

melon2008

Állandó Tag
Állandó Tag
Pont úgy, hogy nem engedték az év ismétlést. Nem hiszem, hogy a szülő jót tesz azzal, ha erőlteti a továbbhaladást. Az új tanévben új dolgokat tanulnak, ami építkezik az addig tanultakra, de ha az nem rögzült kellőképp, akkor a lemaradás csak halmozódik.

..."egy kis elsős gyermek tanulás iránti lelkesedését buktatással megtörni."
Ha felmerül az évismétlés, akkor nem gondolom, hogy a kudarcokkal (hisz nem érte el a minimumot, amit mindenki más) teli évben olyan lelkes lehetett ( és itt természetesen nem arra gondolok, hogy nem akart a kis elsős teljesíteni, hanem , hogy neki ez valamiért nem ment). Egy év egy ilyen kisgyereknél sokat számít. Érettebb lesz. Gondoljunk csak arra, hogy sok szülő kifejezetten kéri, hogy hadd maradjon még egy évet az óvodában a csemete. Biztos nem jó érzés, hogy nem volt olyan ügyes, hogy tovább haladjon, de ha nem ismétel, akkor ez nem is változik. A lelkesedést az is megtöri, ha folyton kudarc éri, és csak kullog a többi után.
Senkit nem akartam megbántani, bocsánat, ha mégis.


Szó sincs bántásról,főleg azért nem,mert minket ilyen probléma nem érint.
Viszont,ha egy kisgyermekkel ilyen problémák vannak elsőben,fontos,hogy jó szakemberhez kerüljön,és a megfelelő fejlesztést kapja.
Nem biztos,hogy az évismétlés a megoldás.
Lehet,hogy egy jó pedagógus,vagy odafigyelő szülő sokkal többet ér.
Talán ebben a problémában tudnak segíteni a Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottságok.Én bízom benne,hogy minden kisgyerek,aki esetleg bukni fog az új rendszerben,megkapja majd a számára megfelelő segítséget.
 

melon2008

Állandó Tag
Állandó Tag

gabocamami

Állandó Tag
Állandó Tag
Szorzás, bennfoglalás kézszorobánnal

Neten találtam, közkinccsé teszem. Szerintem jó ötlet:)
 

Csatolások

  • 1es szorzo.jpg
    1es szorzo.jpg
    426.7 KB · Olvasás: 830
  • 1es bennfoglalo.jpg
    1es bennfoglalo.jpg
    409.2 KB · Olvasás: 557
  • 2es szorzo.jpg
    2es szorzo.jpg
    433.9 KB · Olvasás: 544
  • 2es bennfoglalo.jpg
    2es bennfoglalo.jpg
    435.8 KB · Olvasás: 434
  • 3as szorzo.jpg
    3as szorzo.jpg
    433.1 KB · Olvasás: 437
  • 5os bennfoglalo.jpg
    5os bennfoglalo.jpg
    433.2 KB · Olvasás: 372
  • 5os szorzo.jpg
    5os szorzo.jpg
    433.7 KB · Olvasás: 390
  • 4es bennfoglalo.jpg
    4es bennfoglalo.jpg
    427.1 KB · Olvasás: 383
  • 4es szorzo.jpg
    4es szorzo.jpg
    430.2 KB · Olvasás: 392
  • 3as bennfoglalo.jpg
    3as bennfoglalo.jpg
    425.3 KB · Olvasás: 395
  • 8as szorzo.jpg
    8as szorzo.jpg
    446.5 KB · Olvasás: 372
  • 7es bennfoglalo.jpg
    7es bennfoglalo.jpg
    428.9 KB · Olvasás: 371
  • 7es szorzo.jpg
    7es szorzo.jpg
    429 KB · Olvasás: 371
  • 6os bennfoglalo.jpg
    6os bennfoglalo.jpg
    439.4 KB · Olvasás: 364
  • 6os szorzo.jpg
    6os szorzo.jpg
    464.4 KB · Olvasás: 379
  • 8as bennfoglalo.jpg
    8as bennfoglalo.jpg
    445.3 KB · Olvasás: 373
  • 9es szorzo.jpg
    9es szorzo.jpg
    444 KB · Olvasás: 373
  • 9es bennfoglalo.jpg
    9es bennfoglalo.jpg
    437.7 KB · Olvasás: 382
  • 10es szorzo.jpg
    10es szorzo.jpg
    446 KB · Olvasás: 372
  • 10es bennfoglalo.jpg
    10es bennfoglalo.jpg
    437.9 KB · Olvasás: 411

szuzse

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, óvó néni vagyok és a jövőhéten 3.osztályban kell bemutató órát tartanom, a téma MONDA, LEGENDA anyanyelv. Kérlek segítsetek! Bármilyen ötletet , óravázlatot megköszönök. üdv. szüzse
 

csuk

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a Vekerdy sem fejlődik. Reménytelen eset. Ráadásul öntelt.
Kedvenc példája az írástanítás...Oktatáskutatóként tudja-e, hogy azok az újságpapíros módszerek élnek, merthogy a gyerekek vázolólapokat kapnak, ezeken nagy alakban, vastag ceruzával tanulják a betűelemeket...aztán egyre kisebb betűformát írnak, mielőtt vonalközbe kerül a betű.
Vajon mit kutat Vekerdy? És miért nincs ennyire képben? Tudja-e, hogy nem is kell megtanulnia a gyerekeknek első év végére olvasni, mert az első és a második osztály egy szakasz. Kezdő. Ennek ellenére a többség megtanulja ezt, vannak néhányan, akik nem. Csak nem az a baj, hogy a magyar gyerekek nagy része elolvas egy rövidke szöveget az első osztály végére? Mindenféle oktatáskutató erőlködése ellenére vagy ellenében.

Vajon a nem állami/önkormányzati iskolákban is végez kutatásokat? Az alapítványi iskolákban hogyan tanulnak írni? Olvasni?
Isten mentsen meg mindenkit az ilyen oktatáskutatótól. Szerencsére a szakemberek nem fogadják meg a tanácsát, hosszú éveken át ugyanazt szajkózza. Egy-egy könyve néha szóbeszéd, aztán ez is mehet tiszteletpéldányként a könyvtár polcára porosodni.
Az oktatáskutatásra szánt milliókat az iskoláknak kell adni. Vekerdyék pedig éljenek meg abból, ami hasznot hoztak eddig a MAGYAR iskolaügynek.
 

pedit01

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csuk!
Jó érzés tudni,hogy már legalább ketten vagyunk,akik nem igazán értünk egyet Vekerdy "igazságaival".Íróasztal mögül ,gyereket csak fényképrők ismerve,én is nagyon okos tudok lenni.:)
Mégegyszer köszönöm!:)
 

Hajnalicska

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Tanácsot kérnék. Az óvodások iskolai fogadására milyen gyermekjátékot vagy egyebet javasoltok (elsősök játszanak az ovisokkal), ami tényleg jó hangulatot keltene?
Ezen a téren még nincs tapasztalatom. Rövidke műsorral készülünk, a fennmaradó időt pedig játékkal gondoltam eltölteni. Minden ötletet örömmel fogadok.

Üdv, Hajnalicska
 

csuk

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem feltétlenül játék...de egy óvodás örülne, ha kézen, fogná egy pici iskolás, bevinné az osztályterembe, s megmutatná mi van a falon,milyen számokat ismerhet egy iskolába készülő gyerek, felpróbálhatna egy hátitáskát, megnézhetné mi van benne, a padban vagy széken ülve kipróbálhatná milyen színezni, rajzolgatni, fali táblára is krétával....vannak-e tanteremben játékok..stb.
 

honey16

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem ma döbbentettek rá arra a tényre, hogyha a egy gyerek nem megfelelően rajzol, akkor jobb ha inkább óvodában marad. Ez azért egy kicsit megdöbbentett.
 

edike0720

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Van valakinek óvodai tanmenete, tanterve? Nagyon segítség lenne! Esetleg SNI-s ovisokra tanmenet, tanterv, óravázlat?
 

lili111

Állandó Tag
Állandó Tag
Szükségem lenne egy óvónői portfólió /értékelés - szakmai/ mintára ha valaki tudja hol találnék ilyet tegye fel. vagy küldje el a marta 0716@freemail -címre sürgős lenne!
köszi
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére