Megsemmisült a Tátrai Nemzeti Park.
A közel 180 km óra sebességu szél annyi fát pusztított el, mint a Szlovákia egy évi fakitermelési mennyisége. Az idén szünetel a sitúrizmus. Ahhoz, hogy a Magas Tátra a pusztítás elõtti állapotában legyen látható, legalább száz évre lesz szükség. Legalább, de lehet, hogy soha többé nem ismétlõdik meg az a csoda, amit a természet azon a helyen felépített. Mivel a fák kipusztultak, komoly ökológiai katasztrófa várható. Nincs ami a meredek hegyoldalak talaját megfogja, és emiatt könnyen lemosódhat, ami megakadályozhatja az erdõk visszatelepítését, valamint komoly árvíz, és sárlavina veszélyt is hordoz magában.
Egy újabb bizonyétkát látjuk a globális környezetszennyezésnek, ami az idõjárás világméretû változását vonja maga után. Addig, amig a katasztrófák fõleg a tengerentúlon történtek, talán hajlamosak voltunk azt gondolni, hogy ide Európa közepére nem fog eljutni a baj. Ez az esemény egy kemény figyelmeztetés, hogy a baj nem ismeri az országhatárokat, és a a földrajzi távolságokat. Bolygónk a tudomány jelenlegi állása szerint olyan ritkaság az Univerzumban, aminek még nem sikerült felfedezni a párját. Ez a bolygó ugyanis abban különbözik az összes eddig ismert bolygótól, hogy él. Ez nem csak azt jelenti, hogy élet van rajta, hanem azt is, hogy õ maga is intelligens élõlényként viselkedik. Számtalan bizonyíték van arra, hogy ez nem csupán belemagyarázás. Ez a bolygó él, és életet hordoz. Rendes körülmények között ez a kapcsolat szimbiotikus jellegû, ami mindkét fél egymást segítõ életközösségét jelenti. Az állatvilág esetében ez a kapcsolatrendszer hibátlanul is mûködik. Az állatok elveszik az életük fenntartásához szükséges javakat a bolygótól, és a bolygó számára éltetõ dolgokat adnak vissza életmuködésük végtermékeiként. A növényvilág ugyancsak kiváló szimbiotikus kapcsolatban él a bolygóval, és mind a növények, mind az állatok kölcsönösen egyensúlyra törekvõ viszonyban élnek egymással.
Egy faj van csupán a Földön, amely nem tud harmóniában élni sem az õt eltartó bolygóval, sem önmagával, ez az Ember. Az ember, aki mióta az elsõ tüzeket meggyújtotta, elkezdte a bolygót kizsákmányolni, és teszi ezt mai napig is, és gõgösségében elfeledkezik arról, hogy nem teheti meg büntetlenül. Az ember, aki egész történelme során egyik háborút a másik után vívja, önmaga ellen. Önmaga ellen, mert akárhány rassz, akárhány ország van is a Földön, mind egy helyrõl származik, ezt a mitokondriumokban lekódolva már az Ember is felfedezte. Az Ember, aki, ha történelme során csak tized annyi energiát fordított volna a gyógyításra, az építésre, és a szeretre, mint amennyit a gyilkolásra, rombolásra, és gyûlölködésre, már rég megteremthette volna az Univerzumban azt az állapotot, amire az Ember mindig is vágyottt jobb pillanataiban. Az Ember, aki nem csak önmagán, de az õt eltartó bolygón is olyan mély sebeket üt, hogy az már a világûrbõl is látható, a Föld Anya nevû csodálatos élõlény egyetlen figylemeztetését sem veszi figyelembe, hatalmától elvakult gõgjében. Nem tanul saját történelmébõl sem, aminek emlékei világosan mutatják, hogy az a kultúra, ami elveszti kapcsolatát a környezetével, elõbb-utóbb megszûnik létezni. Az emberiség jelenlegi kultúrája lassan eljutott erre a határvonalra, de a múlt emlékeivel összehasonlítva sem képes olyan változtatásokra, amik visszafordítanák errõl a határról.
A Föld olyan, mint az erõs, és igaz Asszony. Egy darabig mindent eltûr a rossz férjnek, mert a Szeretet ereje igen nagy, és én hiszem, hogy a Földanya szeret minket esendõ embereket, de ha egyszer arra az elhatározásra jut, hogy: Eddig, és ne tovább! Megrázza magát, és az Ember jelenlegi formájában el fog tunni a Földrõl. Eltûnik minden tudásával, technikájával, kultúrájával, társadalmaival. És a Föld, mint az igaz, és erõs Asszony, ki fogja heverni az Embert. Megtisztul, ismét díszbe öltözik, és várja az Új Embert, hogy szeretetét, és bizalmát ismét beléhelyezve szeresse, éltesse erejével, szeretetével. De az az Ember már nem mi leszünk. Csak remélni tudom, hogy a következo Emberiség okosabb lesz mint a jelenlegi, és engedi, hogy a bölcs Asszony, a Földanya irányítsa az életét, és elfogadja annak a törvényeit, mint ahogy kicsiben a bölcs férj teszi ezt olyan családban, ahol igaz, és bölcs Asszony irányít, mert mióta világ a világ, az Asszony az aki választ, és az Asszony az aki irányít. Annyira bölcsen teszi ezt, hogy a Férfi úgy érezze, mégis õ az, aki a dolgok menetét meghatározza. És ha ez így fog muködni, helyreáll a világban a Jin, és a Jang egyensúlya, ami nem egy megmerevedett, hanem egy dinamikusan változó egyensúly állapot, ahol az Asszonyban ott a Férfi, a Férfiban az Asszony, a Sötétségben a Fény, a Fényben a Sötét, az Életben az Elmúlás, de az Elmúlásban az Élet csírája.