Őszinte részvét

1956-ban, egy polgárháborús időszakban 2.000 ember veszítettünk. Az azt követő megtorlásban 225-öt.

1919-ben a vörös terrornak 590, az azt követő fehér terrornak 626 áldozata volt.

A mohácsi csatában 14.000 magyar harcos veszítette életét. Azóta is nemzeti tragédiaként emlékezünk rá.

Tehát háborús helyzetekben, a 3 nemzeti sorstragédiánál összesen 17.441-en veszítették életüket. Ma, - békeidőben - 2021. március 31.-én a kormány hivatalos adata szerint eddig - 20.435-en hunytak el a covid következtében.

És nem láttam, nem olvastam egyetlen kormányzati megszólalásról sem, ahol részvétét nyilvánított volna a kormány azoknak, akik elveszítették a szüleiket, gyereküket, barátaikat, szeretteiket.

Kezdem én! Őszinte részvétem mindenkinek, akit vesztesség ért a járvány okán!

László Juszt


gyertya.jpg
 
Minden nap Müller Cecília részvétét fejezi ki. Emiatt nem érzem őszintének már az első megnyilvánulást sem. Aztán ahogy olvastam a hozzászólásokat szinte csak a pártpolitikai megnyilvánulásokat, kampány-szövegeket találtam. Nekik üzenem:
Ti se vagytok jobbak mint a pártok aktivistái. Inkább pártaállástól függetlenül kellene a részvétet kifejezni.
 
Azért tekintjük azokat az eseményeket nemzeti tragédiának, mert jelentős hatást gyakoroltak az egész nemzet életére, történelmi fejlődésére. Nem x halott=nemzeti tragédia a képlet. Sokkal kevesebb halottért is engedték már félárbócra a lobogót.
Mohács az ország három részre szakadásának és a török osztrák megszállásának a szimbóluma és azért tragédia. Az első vh végi vörös és fehérterror egybemosódik Trianonnal, 56-ban is nem csak a x áldozat, hanem a több 100 000 külföldre menekült magyar is súlyozza a helyzetet.
Jó gondolat Kudlacsek Zsiga
 
Utoljára módosítva:
az pedig, hogy Dobrevetek maszk nélkül (valszeg pozitívan) végigturnézta az országot, nem vélemény hanem tény.
Része vagy a HIR TV által leadott lejáratós fogalmazásnak.
A valószínűleg szót nem kell beletenni.
Ha állítasz azt írd: bizonyítottan

Rossz helyen jarsz, itt nem szeretjuk a hazugsagokat. NEgativ teszttel indult el Dobrev Klara es maszkot is viselt
 
Kedves Pác Tivald!

2021. március 30.

A kínai vakcina 60-70 %-ban véd. Ezt a kínaiak mondják.
Ezzel az erővel kezet is foghattak volna.
Mindenki más maszkban.

1617474429302.png


2021. április 2.
Kecskemét.

1617474657608.png

Itt van esély oltás mellett vírust is kapni.
De nem kell több oltópont, igaz?
Hiába ajánlotta több önkormányzat.
Tényleg, minek?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,230
Üzenet
5,058,040
Tagok
630,900
Legújabb tagunk
bartusgabesz76
Oldal tetejére