Hírek „Ez durvább, mint a Szájer-ügy” – A kormányközeli plébános, Bese Gergő melegpartikon vett részt, pedig korábban rendszeresen az LMBTQ-jogok ellen lépe

Túlfűtött szexualitás, a párizsi olimpiai Pride 2.0, a melegházasság mint morális lecsúszás – sok mondata átértékelődik utólag a melegbotrányba belebukó papnak

A cölibátusról szólva azt is mondta: Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni.

Ahogy arról korábban írtunk, felfüggesztette a papi szolgálat alól Bese Gergő atyát a kalocsa-kecskeméti érsekség, miután kiderült, hogy az egyébként nyíltan melegellenes, az LMBTQ-közösséget rendszeresen sértő és kritizáló pap több férfival folytathatott szexuális viszonyt, felvételek készülhettek róla és melegpartikon is részt vehetett.

Bese Gergő a Fidesz közeli média egyik legkedveltebb papja volt, rendszeresen fejtette ki a kormánnyal teljesen egyező véleményét a világ különböző dolgaiban. Korábban ő volt az, aki megszentelte Orbán Viktor irodáját – az ezekről készült képeket azóta törölték a közösségi médiából –, de kapott az áldásból a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztősége is.

A hvg.hu egy hosszú gyűjtésben szedte össze a pénteken felfüggesztett katolikus pap korábbi nyilatkozatainak legjavát – amik között számos akad, amelyik igen érdekes színezetet kap a most nyilvánosságra került tények fényében.

A 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitójáról például nemrég úgy nyilatkozott: „Hosszú perceken keresztül kellett néznünk a párizsi Pride 2.0 vonulását”, később pedig mosléknak nevezte az eseményt, amiért a keresztényeken gúnyolódtak. (Ahogy arról mi is írtunk: a megnyitó szervezői egyáltalán nem keresztény jelképeket gúnyoltak.)

2019-ben szokása szerint a Mandinernek nyilatkozott, akkor a Coca-Cola két férfit szerepeltető plakátjáról. „A legsebezhetőbb helyzetben jön az LMBTQ-propaganda és a Coca-Cola-reklám, ami mellé odaáll a Google, az Apple, a Microsoft, minden cég, amit ismernek. Ha meg bemennek a bevásárlóközpontba, nem tudják eldönteni, melyik a nőknek és melyek a férfiaknak készült termék. Minden uniszex” – panaszkodott akkor.

Idén júniusban úgy nyilatkozott:

„A melegházasság elfogadtatásán keresztül válik szinte visszafordíthatatlanná az a morális lecsúszás, amely lejtőjének alján egy társadalom megsemmisülésére sor kerül.”

Bese Gergő nem kimondottan szerette a pornót sem – legalábbis nézni, hiszen a hírek szerint volt olyan felvétel róla, ami pornóoldalra is felkerült. A korábban említett Mandiner-interjúban úgy fogalmazott: „Ha a másodikosaimmal meg akarok nézetni egy filmet a neten, legalább négy felugró pornóreklámot kell kiikszelnem”. Elmesélte azt az esetet is, amikor egy diákját a kérésére elkísérte a bőr- és nemibeteg-gondozóba, és megdöbbent, hogy az utcán állt a sor vége, a sorban volt öltönyös, volt prostituált, homoszexuális, mindenféle népek.”

A 777 keresztény portálnak 2020 nyarán szintén a pornóról értekezett, mikor úgy fogalmazott:

„Mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet. Érdekes, hogy a cölibátus kapcsán a férfiak szoktak szóba kerülni, pedig az apácáknak sem lehet családjuk, de az valahogy elfogadottabb.”

Az abortuszról és az eutanáziáról is előszeretettel nyilvánult meg: „Amikor ki kell állnom azért, hogy megtartsuk a babát, ne vetessük el, amikor ki kell állnom azért, hogy a házasság előtt ne éljünk szexuális életet, amikor ki kell állnom azért, hogy a nagymamát ne altassuk el, ha beteg, mint egy kiskutyát, akkor már a hitem, meggyőződésem az utolsó helyre kerül” – mondta el egy interjúban.

Egy 2020-as videóban, szintén a 777 portálnak készült videóban, a cölibátusról beszél, és egy ponton elhangzik a mondat:

„Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni”.

1725686553266.jpeg
 
A múlt hónapban 92.500 Ft TB-járulékot fizettem, eü+nyugdíj.
És kaptál érte bármit?
Hozzáteszem, én nagyon keveset keresek. Emellé még fizetős egészségügyet a nyakamba?
Szerintem, ha bevezették volna, ráadasul a több biztosítós verziót, lett volna aki a körmére néz az eü ellátások elszámolásának.
Megjegyzem, akkor a nyüves 300 Ft miatt utcára vitte a fidesz az embereket.
Ma egy óra parkolásért a dupláját fizeted.
Arról nem is szólva, hogy egy jobb vágású csipőműtetre 4-5 évet kell várni.
Vagyis a 92500 Forintodért nem kapsz semmit. Legfeljebb egy ígéretet valmikorra a jövőben.
Ja, ha fizetősre vált az állam, akkor nem teheti kötelezővé az eü járulék fizetését az állam felé. Valamint a maganbiztosítótól nem csoportosithatja át a pénzt a Külügyminisztériumhoz, hogy hadznalhatatlan lélegeztetőt vegyenek belőle...
 
Nem vagyok biztos benne, hogy Gyurcsánnyal jó úton lennénk. Elég kapkodó kormányzás volt az. Egyszerűen nem volt elég tehetséges vezető mármint SZERINTEM. nem vagyok csalhatatlan, lehet, nem jól látom.
A másik meg, Melitta, soha ne feledd, hogy fizetős egészségügyet és oktatást egy csumpi csóró országban bevezetni egyfelől szoc.érzéketlenség, másfelől az elitnek kedvez (ők járathatják egyetemre a gyerekeiket). És Orbán most pont ezt csinálja csak ügyesebben. Az elitnek vannak kórházai, alapítványi iskolái, középiskolái és egyetemei. A plebsz kölkei meg menjenek a szalag mellé betanított munkásnak.
Mo nem csoro orszag, milliardos az Orban rokonsaga barati kore haverjai. Kedves Orban papa, Tiborcka, +Rachel es a tobbi +felesege Meszaros stb nem akarom itt felsorolni a mert oldalakon keresztul sorolhatnam.
Kepzelheted milyen lenne az ingyen egyetem mikor meg az altalanos es kozep iskolaba se tudjak a tanarokat se megfizetni. Az egyetem nem csak a diakokat kene eltartani hanem az egyetemet szorostol borostol , kutatasok stb erre adna penzt az Orban? csak duma amit mond.
A hitel az egyetemen befektetes , ha vegez sokszorosat keresi majd mar akor is mikor palyakezdo. A fer az lenne ha mar ingyenes fu fa mehetne egyetemre, ha masert nem melegedni.
Magam is a csaladom nagyon nehezen birtuk ki hitelekkel stb a gyerekek egyetemeit.
Ha egy kormany programrol beszelunk akkor osszesegebe kell nezni az egesz oktatast.
Orban nem csinalja ugyesebben, inflacio , a legkisebb nyugdij 28ezer Ft korupcio, Lazar szerint 47ezerbol boven meg lehet elni....hitelek kinai stb mitol is jo ? nem kell az ingyen eus penz kell a kinai , Mit muvel Bp-tel? Ennyi pedofil ugy egy kormany alatt se volt mint Szajer alkotta torveny mellett.
Mondjal olyant ami jo ami elore vissz? aku befektetesek? Senki nem allitja hogy Gyuurcsany hiba nelkuli volt de ilyen dolgok soha nem fordultek ello. Az orosz baratsag o kezdte azt mondjak, igaz de haza hozta a Sarospataki konyvtarat amit az oroszok elvittek szocialista megorzesre. Csak az ajandek kutyaval foglallkoznak az emberek.

Egy dolog van ami korekt hogy ha osszehasonlitjuk Orbant es Gyurcsany kormanyzasat, es merlegnyelve megmutatja hogy is all a helyzet.
Tudod miert allok ki Gyurcsany mellett, mert a karaktergyilkolas nem kultur ember fegyvere.
Arnyek kormany- micsoda segitseg lett volna az embereknek ha nem dongolik a sarba. Szakemberek mindenki rendelkezesere alltak, kerdesek valaszok otletek , de a demagog Orban duma az jo,hogy folytatjak.
 
Utoljára módosítva:
És kaptál érte bármit?

Szerintem, ha bevezették volna, ráadasul a több biztosítós verziót, lett volna aki a körmére néz az eü ellátások elszámolásának.
Megjegyzem, akkor a nyüves 300 Ft miatt utcára vitte a fidesz az embereket.
Ma egy óra parkolásért a dupláját fizeted.
Arról nem is szólva, hogy egy jobb vágású csipőműtetre 4-5 évet kell várni.
Vagyis a 92500 Forintodért nem kapsz semmit. Legfeljebb egy ígéretet valmikorra a jövőben.
Ja, ha fizetősre vált az állam, akkor nem teheti kötelezővé az eü járulék fizetését az állam felé. Valamint a maganbiztosítótól nem csoportosithatja át a pénzt a Külügyminisztériumhoz, hogy hadznalhatatlan lélegeztetőt vegyenek belőle...
Volna, volna .... nem lett.
 
Orban nem csinalja ugyesebben, inflacio , a legkisebb nyugdij 28ezer Ft korupcio, Lazas szerint 47ezerbol boven meg lehet elni....hitelek kinai stb mitol is jo ? nem kell az ingyen eus penz kell a kinai , Mit muvel Bp-tel? Ennyi pedofil ugy egy kormany alatt se volt mint Szajer alkotta torveny mellett.
Mondjal olyant ami jo ami elore vissz? aku befektetesek? Senki nem allitja hogy Gyuurcsany hiba nelkuli volt de ilyen dolgok soha nem fordultek ello. Az orosz baratsag o kezdte azt mondjak, igaz de haza hozta a Sarospataki konyvtarat amit az oroszok elvittek szocialista megorzesre. Csak az ajandek kutyaval foglallkoznak az emberek.

Egy dolog van ami korekt hogy ha osszehasonlitjuk Orbant es Gyurcsany kormanyzasat, es merlegnyelve megmutatja hogy is all a helyzet.
Tudod miert allok ki Gyurcsany mellett, mert a karaktergyilkolas nem kultur ember fegyvere.
Arnyek kormany- micsoda segitseg lett volna az embereknek ha nem dongolik a sarba. Szakemberek mindenki rendelkezesere alltak, kerdesek valaszok otletek , de a demagog Orban duma az jo,hogy folytatjak.
Bocsánat, most nem tudok valaszolni, telefonon nem szeretek hosszú és komoly írásokat küldeni, elnyegdéskedni meg nem akarom
 
Egeszsegugy
Nalunk minden provincba mas es mas. Ontarioba akik itt laknak annak ingyenes az alap ellatas.
Aki alkalmazott a cegeknek van + bitositasa ami pl csaladtagra is vonatkozhat, vagy a fogovosi ellatas is benne lehet ezer egy dolog. Biztositoja valogatja. Lehet extra biztositast is venni. Az ingyenesbe benne vannak a nyugdijasok a szegenyek a segelyen elok stb. A magan korhazak az a jo moduak lehetosegei.
Sokan vannak ugy hogy nem vesznek extra biztositast de ha szukseg van ra akkor komoly adomanyokat adnak a korhaznak vagy a kutato egeszsegugy egyetemeknek. A nagy adomanyozok nevei kint vannak a bejaratnal rez tablan.
Eleg sokat jartam korhazba az utobbi idoben minden alkalommal kuldenek egy brossurat ha van lehetoseg adakozak $20, 50,100 es tobb dollarrol rublikak.
Amit en jonak latok, hogy az orvos donti el milyen kezeles kell es nem a biztosito , hogy van-e penze.
 
Off

A múlt héten beszéltem egy ontario-i hölgygyel telefonon, hivatalos ügyben
 
És kaptál érte bármit?

Szerintem, ha bevezették volna, ráadasul a több biztosítós verziót, lett volna aki a körmére néz az eü ellátások elszámolásának.
Megjegyzem, akkor a nyüves 300 Ft miatt utcára vitte a fidesz az embereket.
Ma egy óra parkolásért a dupláját fizeted.
Arról nem is szólva, hogy egy jobb vágású csipőműtetre 4-5 évet kell várni.
Vagyis a 92500 Forintodért nem kapsz semmit. Legfeljebb egy ígéretet valmikorra a jövőben.
Ja, ha fizetősre vált az állam, akkor nem teheti kötelezővé az eü járulék fizetését az állam felé. Valamint a maganbiztosítótól nem csoportosithatja át a pénzt a Külügyminisztériumhoz, hogy hadznalhatatlan lélegeztetőt vegyenek belőle...
Azok, akik járulékot sem fizettek egy fillért se, azok nyilván tapsikoltak hozzá, mert őket ez sem érintette.
Akik viszont fizették az egészségbiztosítási járulékot, azok egy újabb lehúzásként érték meg, és teljesen mindegy, hogy 3, 30, 300, vagy 3ezer, amiért egyszer fizetünk miért fizettünk volna még pluszba bármennyit is?
Megoldotta volna az a 300 forint az orvoshiányt? A nővérhiányt? Az eszközhiányt?
 
Az isten penze se eleg az egeszsegugyre es minden allam altal fizetett szolgaltatasra.
A 300Ft nak meg egy elonye volt, hogy az az egeszsegugybe maradt teljes egeszeben. Nem vette el a kormany. Pont otthon voltam mikor egy ev vegi elszamolas volt valamelyik ujsagban felsorolva korhazakat egeszsegugyi intezmenyeket ki mit csinalt ebbol a penzbol. Pl par dolog amire emlekszek, ejszakai potlek a novereknek, korhazi kortermek festese, lift megcsinaltatasa, gondolom fent van valahol a netten is ezek az infok.
Igazad van egyszer kene fizetni nem tobbszor de ehez kellene uj szisztema biztositasi cegek. Ma hany fele fizetsz ha igenybe veszed az egeszsegugyet? es mennyit?
Nyilvan nem eleg a 300Ft de megis csak lecsokent hogy minden tuszentesert orvoshoz rohanjunk.
Nem en talaltam ki a vizitdijat, de jonak talaltam akkor is es most meg plane hogy igy elszaladtak az arak. Akkor is egy kavera futotta a 300Ft, tobbe kerult egy csomag cigi, de vacsorazni se lehetett ebbol a penzbol.
A mostani helyzetbe ha fontos nincs mas valasztasod mint a magan korhazba menni.vagy kipurcansz ido elott. Keves muteni valo betegseg bir ki eves varakozasi listat.
Nem tartom jonak a paraszolvancias egeszsegugyet se de meg az is jobb volt miint most szazezreket fizetni .
A csalad szereto es tamogato kormanyotoknal tudod mennyi egy szules? hivatalosan 1 de hallottam mar 1.5millio Ft. ot is a magan korhazba.
Meg csak nem is millimos csaladnal mert ugy adtak ossze a rokonsag az osszeget az ok is elfogadhato volt mert tobb problema is felmerult a terheseg alatt es ugy gondoltak muszaly hogy biztonsagba legyenek a babaval es ne a folyoson kelljen vajudni, vagy a mentobe megszulni a jo nagy tavolsagra levo korhazba, szallitas kozben.
Meselhetsz amit akarsz de csak akkor fog valami valtozni ha minnel tobb ember reklamal es szovateszi azokat a dolgokat amik nem jol mukodnek.
 
Most kivételesen éppen igen, fogorvosnál jártam (de előtte kb. 4 éven át nem látott orvos)
 
Mo nem csoro orszag, milliardos az Orban rokonsaga barati kore haverjai. Kedves Orban papa, Tiborcka, +Rachel es a tobbi +felesege Meszaros stb nem akarom itt felsorolni a mert oldalakon keresztul sorolhatnam.
Kepzelheted milyen lenne az ingyen egyetem mikor meg az altalanos es kozep iskolaba se tudjak a tanarokat se megfizetni. Az egyetem nem csak a diakokat kene eltartani hanem az egyetemet szorostol borostol , kutatasok stb erre adna penzt az Orban? csak duma amit mond.
A hitel az egyetemen befektetes , ha vegez sokszorosat keresi majd mar akor is mikor palyakezdo. A fer az lenne ha mar ingyenes fu fa mehetne egyetemre, ha masert nem melegedni.
Magam is a csaladom nagyon nehezen birtuk ki hitelekkel stb a gyerekek egyetemeit.
Ha egy kormany programrol beszelunk akkor osszesegebe kell nezni az egesz oktatast.
Orban nem csinalja ugyesebben, inflacio , a legkisebb nyugdij 28ezer Ft korupcio, Lazar szerint 47ezerbol boven meg lehet elni....hitelek kinai stb mitol is jo ? nem kell az ingyen eus penz kell a kinai , Mit muvel Bp-tel? Ennyi pedofil ugy egy kormany alatt se volt mint Szajer alkotta torveny mellett.
Mondjal olyant ami jo ami elore vissz? aku befektetesek? Senki nem allitja hogy Gyuurcsany hiba nelkuli volt de ilyen dolgok soha nem fordultek ello. Az orosz baratsag o kezdte azt mondjak, igaz de haza hozta a Sarospataki konyvtarat amit az oroszok elvittek szocialista megorzesre. Csak az ajandek kutyaval foglallkoznak az emberek.

Egy dolog van ami korekt hogy ha osszehasonlitjuk Orbant es Gyurcsany kormanyzasat, es merlegnyelve megmutatja hogy is all a helyzet.
Tudod miert allok ki Gyurcsany mellett, mert a karaktergyilkolas nem kultur ember fegyvere.
Arnyek kormany- micsoda segitseg lett volna az embereknek ha nem dongolik a sarba. Szakemberek mindenki rendelkezesere alltak, kerdesek valaszok otletek , de a demagog Orban duma az jo,hogy folytatjak.
Kezdjük talán Orbánnal.
Az, hogy ügyes, nem azt jelenti, hogy az ország, a nép érdekeit ügyesen képviseli.
Már rájöttem, hogy habár itt mindenki magyarul beszél, az árnyalatokkal nagyon kell vigyázni, mert nem biztos, hogy mindenki egyformán érti.
Leszögezem tehát: Orbán a saját érdekeinek képviseletében ügyes. Egyébként egy gazember, hazaáruló tolvaj kupec, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a hatalommentést, a lopást "ügyesen" (értsd: agyafúrtan, ravaszul, mint a lókupec) csinálja. Minden hájjal megkent gazfickó.
És ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni! Úgy sohasem fogja senki megbuktatni, ha egyszerűen legazemberezzük, legyintünk rá. Meg kell ismerni a taktikáját, kiismerni a strartégiáját, a módszereit, és ellene fordítani.
Mit is mondott a sajtónak a legújabb vagyonátmentési ügyről? Mi mindig minden törvényt betartunk! És ez igaz is, csak tudni kell hozzá, hogy a törvényeket nálunk a veszélyhelyzet fennállása óta nem a Parlament hozza, hanem a kormány, kormányhatározatokkal. Egyik napról a másikra, ahogy éppen a folyamatban lévő ügyek mit kívánnak.
Akkor Gyurcsány. Már írtam, hogy rosszkor, rossz helyen, rosszakat húzott, azaz valószínűleg nincs meg a tehetsége a vezetéshez. (Emlékezzünk a táncos videójára, amivel, gondolom, emberközelinek akart mutatkozni, de csak kiröhögtette magát vele.) Ennek ellenére, ha kicsit agresszívebb, előbb indít, lehetett volna hosszabb távon min.elnök, kérdés, jó lett volna-e ez nekünk. A legjobb, amit el tudok képzelni, az az, hogy ő aztán biztosan belesimult volna az EU-ba, és ez így visszatekintve talán jó is lett volna.
Magyarország nem csóró ország? Dehogynem, nagyon is az. A felső tízezertől eltekintve, itt mindenki csóró. Ezt talán higgyük el az itthoniaknak. Középrétegbeli házaspárnak két gyerek taníttatása mondjuk egyetemen, albérlettel, közlekedéssel, tandíjjal megfizethetetlen lenne. És ez egyáltalán nem túlzás. Ilyenkor aztán jön a vagyonfelélés: a nagyszülőktől örökölt lakást, házat eladni és a gyerekekre fordítani. Aztán a szülő ott marad csupasz valaggal.
 
Az isten penze se eleg az egeszsegugyre es minden allam altal fizetett szolgaltatasra.
A 300Ft nak meg egy elonye volt, hogy az az egeszsegugybe maradt teljes egeszeben. Nem vette el a kormany. Pont otthon voltam mikor egy ev vegi elszamolas volt valamelyik ujsagban felsorolva korhazakat egeszsegugyi intezmenyeket ki mit csinalt ebbol a penzbol. Pl par dolog amire emlekszek, ejszakai potlek a novereknek, korhazi kortermek festese, lift megcsinaltatasa, gondolom fent van valahol a netten is ezek az infok.
Igazad van egyszer kene fizetni nem tobbszor de ehez kellene uj szisztema biztositasi cegek. Ma hany fele fizetsz ha igenybe veszed az egeszsegugyet? es mennyit?
Nyilvan nem eleg a 300Ft de megis csak lecsokent hogy minden tuszentesert orvoshoz rohanjunk.
Nem en talaltam ki a vizitdijat, de jonak talaltam akkor is es most meg plane hogy igy elszaladtak az arak. Akkor is egy kavera futotta a 300Ft, tobbe kerult egy csomag cigi, de vacsorazni se lehetett ebbol a penzbol.
A mostani helyzetbe ha fontos nincs mas valasztasod mint a magan korhazba menni.vagy kipurcansz ido elott. Keves muteni valo betegseg bir ki eves varakozasi listat.
Nem tartom jonak a paraszolvancias egeszsegugyet se de meg az is jobb volt miint most szazezreket fizetni .
A csalad szereto es tamogato kormanyotoknal tudod mennyi egy szules? hivatalosan 1 de hallottam mar 1.5millio Ft. ot is a magan korhazba.
Meg csak nem is millimos csaladnal mert ugy adtak ossze a rokonsag az osszeget az ok is elfogadhato volt mert tobb problema is felmerult a terheseg alatt es ugy gondoltak muszaly hogy biztonsagba legyenek a babaval es ne a folyoson kelljen vajudni, vagy a mentobe megszulni a jo nagy tavolsagra levo korhazba, szallitas kozben.
Meselhetsz amit akarsz de csak akkor fog valami valtozni ha minnel tobb ember reklamal es szovateszi azokat a dolgokat amik nem jol mukodnek.
A mostani helyzet az egészségügyben természetesen rossz, nagyon rossz.
De a 300 Ft vizitdíj, ami mára kb. 10.000 Ft lenne, az égvilágon nem oldana meg semmit. Ugyanúgy lenyúlná a NER, mint bármi mást. Már megalakult volna Lőrincbátyámnak egy erre szakosodott országos cége, és ugyanaz történne a vizitdíjjal, mint a villanynál a rendszerhasználati díjjal.
Értsük meg, hogy hatalomváltás nélkül semmi se lesz jó vagy jobb!
Ezért első és legfontosabb teendő orbánékat megbuktatni. Utána majd lehet vitázni a vizitdíjon.
 
Azok, akik járulékot sem fizettek egy fillért se, azok nyilván tapsikoltak hozzá, mert őket ez sem érintette.
Akik viszont fizették az egészségbiztosítási járulékot, azok egy újabb lehúzásként érték meg, és teljesen mindegy, hogy 3, 30, 300, vagy 3ezer, amiért egyszer fizetünk miért fizettünk volna még pluszba bármennyit is?
Nos, azt minden esetre elérték, hogy sok nyugdíjas nem az orvost terhelteinden nap az egyedüllét okozta problémáival.
Megoldotta volna az a 300 forint az orvoshiányt? A nővérhiányt? Az eszközhiányt?
És most a 4-6-800 Ft/óra parkolási díj megoldott bármit is?
Mellesleg a több biztosítós rendszer oldotta volna meg szerintem. Lett volna versenyhelyzet.
Nem TVK. (Ez alatt nem a Tiszai Vegyikombinátot, hanem a teljesítmény volumen korlátot értem.)
A mai napig az állam egyik szerve határozza meg önkenyesen, hogy mennyibe kerül egy törött kar gipszelrse, egy vérvétel vagy egy szívműtét és, hogy az adott intézmény havonta mennyit végezhet belőle.
Mindezt úgy, hogy havonta ad ki valorizácios szorzókat ezzel kényszerítve az intézményeket, hogy a százmillió kért megvásárolt szoftverhez milliós havi karbantartást igényeljen az amúgy ís szűkös költségvetéséből.
És kaptál érte bármit?

Most kivételesen éppen igen, fogorvosnál jártam (de előtte kb. 4 éven át nem látott orvos)
Ezzel az erővel a szomszédos is megnézhették volna a fogad. Ugyanis ha tömes el komolyabb dolog (fogpótlás, műfogdor) kell, az már fizetős. Talán a nyugdíjasoknak van valami éves egyszeri kedvezmény.
 
A mostani helyzet az egészségügyben természetesen rossz, nagyon rossz.
De a 300 Ft vizitdíj, ami mára kb. 10.000 Ft lenne, az égvilágon nem oldana meg semmit. Ugyanúgy lenyúlná a NER, mint bármi mást. Már megalakult volna Lőrincbátyámnak egy erre szakosodott országos cége, és ugyanaz történne a vizitdíjjal, mint a villanynál a rendszerhasználati díjjal.
Értsük meg, hogy hatalomváltás nélkül semmi se lesz jó vagy jobb!
Ezért első és legfontosabb teendő orbánékat megbuktatni. Utána majd lehet vitázni a vizitdíjon.
Igaz, igaz. 900 Ft a havi villany átalányom és 5-6000 körül fizetek, és legyek hálás, hogy a rezsicsökkentés miatt nem 46ezret kell fizetnem. Heh.
 
Hát nem a szívem csücske Gyurcsány, de mióta is nem vitázik Orbán?
Ki mosta fel vele a padlót?
Másként látjuk a kvalitásokat (Gyurcsány nem élt vissza a hatalmával Orbánnal szemben, nem kezdte lebontani a fékeket, ellensúlyokat).
és nem lopott. Mert ha megtette volna, 14 év alatt már sikerült volna rács mögé ültetnie a NER-nek
 
És kaptál érte bármit?

Szerintem, ha bevezették volna, ráadasul a több biztosítós verziót, lett volna aki a körmére néz az eü ellátások elszámolásának.
Megjegyzem, akkor a nyüves 300 Ft miatt utcára vitte a fidesz az embereket.
Ma egy óra parkolásért a dupláját fizeted.
Arról nem is szólva, hogy egy jobb vágású csipőműtetre 4-5 évet kell várni.
Vagyis a 92500 Forintodért nem kapsz semmit. Legfeljebb egy ígéretet valmikorra a jövőben.
Ja, ha fizetősre vált az állam, akkor nem teheti kötelezővé az eü járulék fizetését az állam felé. Valamint a maganbiztosítótól nem csoportosithatja át a pénzt a Külügyminisztériumhoz, hogy hadznalhatatlan lélegeztetőt vegyenek belőle...
Azért kaphatsz valamit. Évente többször is felírják a reumán a kezeléseket, ellátnak a szemészeten, mehetsz a bőrgyógyászatra, rákszűrésekre, kardiológiára, proktológiára-nőgyógyászatra, kinek mi kell, stb. Gondold meg, hogy a magánban csak egy orvosi vizsgálat 40ezer körül van. Ha az államiban elküldenek UH-ra, esetleg CT-re, csinálnak a szemednél érfestést, elküldenek vérvételre, valamennyire bejön az ára annak, amit befizetsz. Persze, ha egészséges vagy, nem. De ha egészséges vagy, akkor óriási a szerencséd.
 
Nos, azt minden esetre elérték, hogy sok nyugdíjas nem az orvost terhelteinden nap az egyedüllét okozta problémáival.

És most a 4-6-800 Ft/óra parkolási díj megoldott bármit is?
Mellesleg a több biztosítós rendszer oldotta volna meg szerintem. Lett volna versenyhelyzet.
Nem TVK. (Ez alatt nem a Tiszai Vegyikombinátot, hanem a teljesítmény volumen korlátot értem.)
A mai napig az állam egyik szerve határozza meg önkenyesen, hogy mennyibe kerül egy törött kar gipszelrse, egy vérvétel vagy egy szívműtét és, hogy az adott intézmény havonta mennyit végezhet belőle.
Mindezt úgy, hogy havonta ad ki valorizácios szorzókat ezzel kényszerítve az intézményeket, hogy a százmillió kért megvásárolt szoftverhez milliós havi karbantartást igényeljen az amúgy ís szűkös költségvetéséből.

Ezzel az erővel a szomszédos is megnézhették volna a fogad. Ugyanis ha tömes el komolyabb dolog (fogpótlás, műfogdor) kell, az már fizetős. Talán a nyugdíjasoknak van valami éves egyszeri kedvezmény.
Ezzel az erővel a szomszédos is megnézhették volna a fogad. Ugyanis ha tömes el komolyabb dolog (fogpótlás, műfogdor) kell, az már fizetős. Talán a nyugdíjasoknak van valami éves egyszeri kedvezmény.
Nagyon ráhibáztál!!!!! :dr_24:
Volt még némi hardver-igazítás a kontroll mellett, de mivel elmúltam 62 éves (afölött 35%-ot kell fizetni), kedvezménnyel, de azért egy 6 számjegyű összeget mégiscsak fizetnem kell.
:cool:
 
Igaz, igaz. 900 Ft a havi villany átalányom és 5-6000 körül fizetek, és legyek hálás, hogy a rezsicsökkentés miatt nem 46ezret kell fizetnem. Heh.
Egy napelemes (szaldós) ismerősöm az éves leolvasásnál kicsit elszámolta magát, és kilencvenvalahány kWh-val túlfogyasztotta a termelt mennyiséget.
Nosza, mind a 12 hónapra kiszámlázták neki a rendszerhasználati díjat, visszamenőleg!!
 
és nem lopott. Mert ha megtette volna, 14 év alatt már sikerült volna rács mögé ültetnie a NER-nek
Soha ennyit még nem lopott politikus Mo.-on, mint most orbánék. Egyszerűen felfoghatatlan mennyiségű vagyont halmoztak föl, nemcsak készpénzt, bankbetétet, értékpapírokat, hanem földeket, hotelláncokat, közműcégeket, bankokat, az egész Balatont, a Fertő-tavat, Tokajt, gyárakat, üzemeket, épületeket.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Heppandi wrote on boholino's profile.
SZIA, ÉRDEKELNE AZ "Egybe tegyed bele" JÁTÉK, AMIT TE INDÍTOTTÁL....HIÁBA FOLYTATTAM, NINCS RÁ ÉRDEKLŐDÉS. MIT LEHETNE TENNI, HOGY FÖLÉLESSZÜK A JÁTÉKOT? ELŐRE IS KÖSZI: Andi
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,390
Üzenet
4,853,071
Tagok
618,709
Legújabb tagunk
bodaerzsebet
Oldal tetejére