Hírek „Ez durvább, mint a Szájer-ügy” – A kormányközeli plébános, Bese Gergő melegpartikon vett részt, pedig korábban rendszeresen az LMBTQ-jogok ellen lépe

Túlfűtött szexualitás, a párizsi olimpiai Pride 2.0, a melegházasság mint morális lecsúszás – sok mondata átértékelődik utólag a melegbotrányba belebukó papnak

A cölibátusról szólva azt is mondta: Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni.

Ahogy arról korábban írtunk, felfüggesztette a papi szolgálat alól Bese Gergő atyát a kalocsa-kecskeméti érsekség, miután kiderült, hogy az egyébként nyíltan melegellenes, az LMBTQ-közösséget rendszeresen sértő és kritizáló pap több férfival folytathatott szexuális viszonyt, felvételek készülhettek róla és melegpartikon is részt vehetett.

Bese Gergő a Fidesz közeli média egyik legkedveltebb papja volt, rendszeresen fejtette ki a kormánnyal teljesen egyező véleményét a világ különböző dolgaiban. Korábban ő volt az, aki megszentelte Orbán Viktor irodáját – az ezekről készült képeket azóta törölték a közösségi médiából –, de kapott az áldásból a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztősége is.


A hvg.hu egy hosszú gyűjtésben szedte össze a pénteken felfüggesztett katolikus pap korábbi nyilatkozatainak legjavát – amik között számos akad, amelyik igen érdekes színezetet kap a most nyilvánosságra került tények fényében.

A 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitójáról például nemrég úgy nyilatkozott: „Hosszú perceken keresztül kellett néznünk a párizsi Pride 2.0 vonulását”, később pedig mosléknak nevezte az eseményt, amiért a keresztényeken gúnyolódtak. (Ahogy arról mi is írtunk: a megnyitó szervezői egyáltalán nem keresztény jelképeket gúnyoltak.)

2019-ben szokása szerint a Mandinernek nyilatkozott, akkor a Coca-Cola két férfit szerepeltető plakátjáról. „A legsebezhetőbb helyzetben jön az LMBTQ-propaganda és a Coca-Cola-reklám, ami mellé odaáll a Google, az Apple, a Microsoft, minden cég, amit ismernek. Ha meg bemennek a bevásárlóközpontba, nem tudják eldönteni, melyik a nőknek és melyek a férfiaknak készült termék. Minden uniszex” – panaszkodott akkor.

Idén júniusban úgy nyilatkozott:

„A melegházasság elfogadtatásán keresztül válik szinte visszafordíthatatlanná az a morális lecsúszás, amely lejtőjének alján egy társadalom megsemmisülésére sor kerül.”

Bese Gergő nem kimondottan szerette a pornót sem – legalábbis nézni, hiszen a hírek szerint volt olyan felvétel róla, ami pornóoldalra is felkerült. A korábban említett Mandiner-interjúban úgy fogalmazott: „Ha a másodikosaimmal meg akarok nézetni egy filmet a neten, legalább négy felugró pornóreklámot kell kiikszelnem”. Elmesélte azt az esetet is, amikor egy diákját a kérésére elkísérte a bőr- és nemibeteg-gondozóba, és megdöbbent, hogy az utcán állt a sor vége, a sorban volt öltönyös, volt prostituált, homoszexuális, mindenféle népek.”

A 777 keresztény portálnak 2020 nyarán szintén a pornóról értekezett, mikor úgy fogalmazott:

„Mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet. Érdekes, hogy a cölibátus kapcsán a férfiak szoktak szóba kerülni, pedig az apácáknak sem lehet családjuk, de az valahogy elfogadottabb.”

Az abortuszról és az eutanáziáról is előszeretettel nyilvánult meg: „Amikor ki kell állnom azért, hogy megtartsuk a babát, ne vetessük el, amikor ki kell állnom azért, hogy a házasság előtt ne éljünk szexuális életet, amikor ki kell állnom azért, hogy a nagymamát ne altassuk el, ha beteg, mint egy kiskutyát, akkor már a hitem, meggyőződésem az utolsó helyre kerül” – mondta el egy interjúban.

Egy 2020-as videóban, szintén a 777 portálnak készült videóban, a cölibátusról beszél, és egy ponton elhangzik a mondat:

„Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni”.

1725686553266.jpeg
 
A melegpornóbotrányba belebukott Bese Gergő dunavecsei plébános egy TikTok-videóban jelentette ki, hogy eddig Gergő atyaként vitt mindenkit közelebb Istenhez, de ezentúl Gergőként teszi ugyanezt. A katolikus pap arról is beszélt, hisz abban, hogy ami vele történt, az nem a véletlen műve, hanem Isten szándéka.
„Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam” –
( csak így tovább....Ő mondta)
 
A melegpornóbotrányba belebukott Bese Gergő dunavecsei plébános egy TikTok-videóban jelentette ki, hogy eddig Gergő atyaként vitt mindenkit közelebb Istenhez, de ezentúl Gergőként teszi ugyanezt. A katolikus pap arról is beszélt, hisz abban, hogy ami vele történt, az nem a véletlen műve, hanem Isten szándéka.
„Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam” –
( csak így tovább....Ő mondta)
Világos, ő tiszta, mint a hajnali harmat, Isten sugallatára cselekedett! Példakép lehet minden katolikus/keresztény pap előtt! Tehetnek bármit mindenért Isten a felelős!
 
Én nem úgy értettem.Ahogy gondolod
Hanem:
Nem írni cikket olyan témáról amiben nyilvánvalóan Ők tematizálják a közérdeklődést
Nem az Orbánt kérdezésről beszélek,hanem:
Téma előhozásról.
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor Kötcsén elmondott szavaira.
( kár hogy nem tagja a Canadahun-nak mert tudhatná hogy nem csinálja jól hisz megmondtad a tuttit...ne add a lovat Orbán alá....)
 
Nem a DK-ra vonatkozik hanem az ellenzékre összessében.
A politikai porondon lévő témákat Orbán tematizálja!!
Az elmúlt évek sikertelenségének egyik oka nem az ellenzék alakította a közbeszédet a témáival.
Egyedül Magyar Péter lett kezdeményező.
Ebben is új.
A kötcsei téma Orbánék által kezdeményezett.
Az ellenzéknek nem csak reagálni kell.
Mert akkor veszt.
 
Én az ellenzéki sajtó helyében meg sem próbálnék orbántól kérdezni. Mindig lesöpri őket falami, általa frappánsnak gondolt idétlen viccel, amin a seggnyalói teli pofával röhögnek. Ebből az újságíró egyszerűen nem tud jól kijönni, minden ilyen egy plusz pont orbánnak.
Ezt vitatom, legalábbis magamból kiindulva. Minden ilyen reakció, a fideszes hübrisz megnyilvánulása árt a fidesznek, mert azok, akik nem orbánhívők, bosszankodnak, felháborodnak rajta.
 
Világos, ő tiszta, mint a hajnali harmat, Isten sugallatára cselekedett! Példakép lehet minden katolikus/keresztény pap előtt! Tehetnek bármit mindenért Isten a felelős!
Ez annyira jellemző a fideszre! Az elmúlt 14 évben hány politikusuk vállalt bármiért felelősséget? Kettő - nő! Novák és Varga. De valószínűleg őket is kényszerítették, beáldozták. Ami az atyát illeti, részemről elfogadom a másságot, amit nem fogadok el, az a képmutatás - ebben egyetértek Magyar Péterrel, aki máris nyilatkozott Kötcséről és Beséről is. Ugyanakkor az sem tetszik, hogy valakit, aki maximálisan lojális volt a NER-hez, a szexuális irányultsága miatt kigolyóznak. Azaz nem azért, hiszen megfigyelték a jelek szerint, volt egy dosszié is róla, tudták, miket csinált, hanem mert kiderült. Ahogy a bicskei ügy is. Csak míg az utóbbi bűncselekmény volt, amit Bese csinált, az nem, ő csak egyszerűen homoszexuális, aki mellesleg bőszen támadta az LMBTQt és a meleg házasságokat, akkor jó volt nekik, most meg szinte úgy kezelik, kitörlik az oldalaikról, mintha pedofil lenne. Míg a pedofilsegítőt segítő református püspök úr még mindig a helyén van.
 
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor Kötcsén elmondott szavaira.
( kár hogy nem tagja a Canadahun-nak mert tudhatná hogy nem csinálja jól hisz megmondtad a tuttit...ne add a lovat Orbán alá....)
Azért őt is meg lehet érteni! Éveken át dolgozott, építgette a pártját, sok időt, energiát, gondolom, pénzt is belefektetett, aztán jön egy volt NER lovag, és fél év alatt 3x annyit ér el, mint ő évek alatt. Nem csoda, hogy kétségbeesett és vagdalkozik!
 
Jó, de ez nem alkalmas az ellenzêki szavazók gyarapítására
Mindkettőtök igazsága.
Azért őt is meg lehet érteni! Éveken át dolgozott, építgette a pártját, sok időt, energiát, gondolom, pénzt is belefektetett, aztán jön egy volt NER lovag, és fél év alatt 3x annyit ér el, mint ő évek alatt. Nem csoda, hogy kétségbeesett és vagdalkozik!
Én is megértem sőt sajnálom.
Hiába tett évekig az ő politikai eszközével.
Mégsem lett sikeres.
Sajnálom hogy sose lesz képes felismerni mi kell éppen a sikeresebb politikához.
Hosszútávon lehet igaza, de gyakorlatban nincs a mára.
Az idők szava nem az övé.Már nem is érti csak erőlteti.
 
Mindkettőtök igazsága.

Én is megértem sőt sajnálom.
Hiába tett évekig az ő politikai eszközével.
Mégsem lett sikeres.
Sajnálom hogy sose lesz képes felismerni mi kell éppen a sikeresebb politikához.
Hosszútávon lehet igaza, de gyakorlatban nincs a mára.
Az idők szava nem az övé.Már nem is érti csak erőlteti.
Fletót túlhaladta az élet, röviden ennyi. Ha időben felismeri a lehetőségeit, lehetett volna belőle akármi, dehát nem ismerte fel.
 
Mikor is haladta túl? 2010 ben, vagy 2006 ban?
Dávid Ibolyáékat korábban.
Nem gondoltam volna hogy végleg.
Szerintem korábban. Ha Megyó helyett őt nyomják az élre 2002-ben,akkor lehetett volna belőle valaki. Nade átvenni egy válság felé sodródó országot? Hülyeség volt elvállalni. Illetve, késő volt.
De őszintén, Fletó sokkal tehetségtelenebb mint akár Orbán, akár Torgyán volt, akár Horn. Megyesi meg nem volt igazi pártember, ő csak azért volt jó választás, mert le tudta győzni Orbánt (aminek akkor én bevallom, nem örültem).
 
De őszintén, Fletó sokkal tehetségtelenebb mint akár Orbán, akár Torgyán volt, akár Horn.
Igen mert nincs mögötte számottevő támogatás, tömegbázis.
Az elhiresült beszéde nyomán volt mellette tömegtüntetés?
Míg pl: ha Orbánnak kikerülni egy beszéde mi lenne? SEMMI!
Mert lehet hogy a jelenlegi kormánnyal és politikusaival nincsenek megelégedve de, még sincs kormányváltási hangulat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,731
Tagok
619,018
Legújabb tagunk
lazarandrella
Oldal tetejére