100 indok, amiért nem szavazok a Fideszre

Szerkesztőségünk összegyűjtötte azt a 100 indokot amit miatt nem szavazhat senki a kormánypártokra, vagyis a Fidesz-KDNP-re.


A lista természetesen bőven folytatható, sőt. Nagy viták voltak abból, hogy mit hagyjunk ki és mit tegyünk fel a listára. Ez ahogy mondani szokták a mi százas listánk arra vonatkozóan, hogy miért nem szabad soha de soha új esélyt adni Orbánéknak.

Szerintünk a lista helytálló és sokaknak felnyithatja a szemét, ezért arra kérjük olvasóinkat, hoggy osszák meg minél több helyen, mert minél többen olvassák el mindezt annál nyilvánvalóbb lesz, április 8-án el kell kergetni a kormányt.


Most pedig következzen a lista:

  1. Oroszbarát kormányzás – Hazánk egyre inkább az Orosz befolyási zónába kerül és egyre távolodunk a nyugattól és az Európai Uniótól
  2. Kivezetnék az országot az EU-ból – Orbán egyre inkább kivezeti az országot az Európai Unióból, hogy az EU ne tudja féken tartani hatalmukat
  3. Mészáros Lőrinc – A Nemzet Gázszerelője mesés vagyonra tett szert a semmiből, a rossz nyelvek szerint Ő Orbán személyes bukszája
  4. Németh Szilárd – Sok mindent nem kell hozzátenni
  5. Kósa-botrány
  6. Magánnyugdíj pénztárak ellopása
  7. Értelmes munka helyett, közmunkások országa
  8. Szétverték az oktatást
  9. Romokban az egészségügy
  10. Forintcsőd (2010) – Kósa és Szijjártó „meggondolatlan” kijelentéseivel csődbe vitte a forintot. Ennek hatására az egekbe szöktek a devizahitelesek törlesztőrészei
  11. Elszabadult devizahitelek
  12. Földmutyi – Haveroknak, rokonoknak osztották ki az állami termőföldeket
  13. Kézi vezérelt ügyészség – Polt Péter alatt a legtöbb politikai érintettségű ügyet eltusolták
  14. Bayer véres szájjal fenyegetőzik – „A taknyukon és a vérükön fogjuk őket kirángatni….”
  15. Program nélkül kormányoznak
  16. Orbán nem mer kiállni vitázni
  17. Stadionokra elszórt milliárdok
  18. Civil szervezetek megfélemlítése
  19. Paks 2
  20. Kopasz-botrány
  21. Gyermekéhezés
  22. Elios botrány – Orbán Veje miatt milliárdokat fizethetünk vissza az Uniónak. Az ügyben már a csalás elleni hivatala
  23. Visszaélés a joggal, visszamenőleges jogalkotás
  24. Letelepedési kötvény, a törvényesített hazaárulás
  25. Kivándorlás – több mint 600 ezer honfitársunk kényszerült külföldre a kormányzat politikája miatt
  26. Egypárti alkotmány
  27. CEU botrány
  28. Az embertelen és orvos-szakmailag is irritáló orvosi felülvizsgálatok – lábnélküli embereket hívtak be rokkantsági felülvizsgálatokra
  29. Átalakított választási rendszer – ahol más pártnak nincs esélye a győzelemre
  30. A Népszabadság bezárása – a legnagyobb ellenzéki napilapot „kalandos” úton felszámolták
  31. Sajtószabadság lenullázása – minden a Fidesz kezében van
  32. Vak komondor – amikor a fideszes képviselő úr felesége amiatt sérült meg, mert átesett a család vak komondorán
  33. Andy Vajna
  34. TV2 – pártszolgálati csatornát csináltak a megvett kereskedelmi csatornából
  35. MTVA – pártszolgálati csatornát csináltak a közmédiából
  36. Sorra vonulnak ki a nagy cégek, sorban állnak le gyárak, üzemek, ezerszám dőlnek be cégek.
  37. Az igazságtalan egykulcsos adóval a kormány a gazdagoknak adott és a szegényektől vett el.
  38. Kiszolgáltatottá és kizsákmányolhatóvá tették a munkavállalókat. Az új Munka Törvénykönyve a jogszerű foglalkoztatás ellen hat.
  39. Harmadára, azaz 9 hónapról 3 hónapra csökkentették a munkanélküli ellátás összegét
  40. felszámolták a szakszervezetek jogosítványait.
  41. A tankötelezettség felső korhatárának leszállítása miatt képzetlen fiatalok tömegesen jelennek meg az amúgy is zsugorodó munkaerőpiacon
  42. „unortodox” gazdaságpolitika.
  43. A takarékszövetkezetek államosításával és vagyonuk erőszakos rekvirálásával veszélyeztetik a vidéki kisemberek megtakarításait
  44. Quaestor-botrány
  45. „47 ezerből meg lehet élni”
  46. „Akinek semmije sincs, az annyit is ér” politikája
  47. Vizes VB
  48. Olimpia
  49. Népszavazás – Európa legdrágább és egyben eredménytelen népszavazását tartották meg
  50. Nemzeti konzultáció – Állami pénzen pártpropagandát folytattak
  51. Nemzeti alaptanterv – kötelező hit és erkölcstan, mindennapos testnevelésóra. Ócska csapnivaló oktatás
  52. Kísérleti tankönyvek
  53. Malév – csődbe vitték, felszámolták a nemzeti légitársaságot
  54. A Fidesz a gazdagok és a kiváltságosak Magyarországát teremtette meg.
  55. Kisajátították a nemzet fogalmát, csak az tartozik a nemzethez, aki velük ért egyet
  56. Pintér Sándor nem tett „két hét alatt rendet” az országban – egyre inkább romlik a közbiztonság
  57. Végeláthatatlan várólisták az egészségügyben – egy-egy vizsgálatra akár hónapokat, de némely esetben éveket is várni kell
  58. Több nap után találták meg a halottat a Dél-Pesti kórház mosdójában – mutatja milyen szinten van az egészségügy
  59. A gyógyszerkassza durva megnyirbálásával, a rokkantosítás és a táppénzes ellátás szabályainak drákói szigorításával a megszorítások pályáján tartják az egészségügyi ágazatot.
  60. Helikopterezés – Rogán Antal helikopterrel ment Kis Grófó koncertre, melyet utána sem elszámolni, sem megmagyarázni nem tudott
  61. 8 év alatt nem emelkedett a családi pótlék összege
  62. 8 év alatt 0 forinttal emelték az egyetemi ösztöndíjakat
  63. 3-as metró botrány – folyamatosan elromló „új szovjet” metrók, elhúzódó felújjítás
  64. Kötelezően kifüggesztették minden intézményben a Nemzeti Együttműködés egypárti politikai nyilatkozatát (NENYI)
  65. Négymillió létminimum alatt élő honfitársunk van, soha nem látott a szegénység
  66. Pálgiumbotrányok – Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek visszavonták a doktori címét, mert lemásolt diplomamunkát adott be
  67. Kubatov-listázás
  68. Be akarták záratni minden eszközzel a Klubrádiót – csak a hallgatók közadakozása mentette meg a rádiócsatornát
  69. CÖF plakátok
  70. MSZP = MSZMP törvényi összemosása nyilvánvalóan megfélemlítési és populista lejárató szándékkal, – miközben a Fidesz tele van MSZMP tagokkal.
  71. Budai Gyula ráuszítása a politikai ellenfeleik vegzálására, besározására, koncepciós eljárások lefolytatására.
  72. Felcsúti kisvasút
  73. új autópálya-szakaszok és az M0-ás fizetőssé tétele
  74. Orbán Ráhel saját lábon állása
  75. Városliget project
  76. Orbán milliárdokon történő várba költözése
  77. nyilvánvalóan hazug vagyonnyilatkozatok
  78. az egyetemi autonómia két lábbal való tiprása
  79. a baltás gyilkos elengedése
  80. Matolcsy ingatlanvásárlásai
  81. különös halálesetek (Váradi András, Komáromi András, Szebellédi István, Welsz Tamás)
  82. pártkatonák kinevezése 9 évre
  83. népszavazások ellehetetlenítése
  84. a közbeszerzések Fidesz-közeli nyertesei
  85. harminc új adófajta, melyek „nem megszorítások”
  86. 50 milliárd egy vajdasági magyar pártnak
  87. a Várkert-bazár többszöri átadása
  88. a Szépművészeti Múzeum mint kiválasztottak lagzihelye és képkölcsönzője – Orbán állítólagos főtanácsadójának
  89. 1300 menekült betelepítése – titokban a menekültek ellen nyomott propaganda ellenére
  90. Németh Szilárd megpróbálta kitiltani Szél Bernadettet a nemzetbiztonsági bizottság üléséről
  91. Kósa Lajos malacai
  92. 2006-2010 között állandó tüntetések, utcai zavargások.
  93. Háborús retorika, tiltott pszicholingvisztikai fegyverek bevetése.
  94. A határon túli és belüli magyarok egymásnak uszítása.7
  95. Az MTI szégyentelen elfideszesítése.
  96. Tarlós István szégyenteljesen homofób megnyilvánulása.
  97. A bölcsődék helyzetének tovább rombolása a siralmasról a tarthatatlanig. Ezzel minimálisra csökkentik a kisgyermekes nők esélyeit a munkaerőpiacon.
  98. A parlamenti munka végképp abszurd komédiává züllesztése.
  99. pedagógusok elmaradt életpálya modellje
  100. osztjónapot!
100-indok.png


balramagyar
 
most tudná megvalósítani az elképzeléseit (ha szavazói támogatást kapna).
De nem kap támogatást. (Amivel én történetesen egyetértek, de ez persze mellékes.) Az ellenzéki koalíciós összefogásnak pedig a legnagyobb jóindulat mellett is alig van esélye. Én csak azt nem értem, mit láttok Gyurcsányban - egyszer már ténylegesen is, és a saját bevallása szerint is alkalmatlan volt a kormányzásra, gazdaságilag lejmenetbe kapcsolta az országot, megszorításokat eszközölt, a rendfenntartókat nekivezette a békés állampolgároknak, kommunistából szocialistává - szocialistából liberálissá vedlett, lényegileg egyetlen személyre épülő mikro-pártot vezet (na jó, ez túlzás, de hogy nem tömegpártról van szó, az egészen biztos), legalább annyira gyűlölködő a retorikája, mint a szélsőjobbnak. Megjósolóm neked, hogy azután van esélye a miniszterelnökségre, miután a 2006-os jobboldali generációk ki nem halnak - azaz feltehetően soha.
 
De nem kap támogatást. (Amivel én történetesen egyetértek, de ez persze mellékes.) Az ellenzéki koalíciós összefogásnak pedig a legnagyobb jóindulat mellett is alig van esélye. Én csak azt nem értem, mit láttok Gyurcsányban - egyszer már ténylegesen is, és a saját bevallása szerint is alkalmatlan volt a kormányzásra, gazdaságilag lejmenetbe kapcsolta az országot, megszorításokat eszközölt, a rendfenntartókat nekivezette a békés állampolgároknak, kommunistából szocialistává - szocialistából liberálissá vedlett, lényegileg egyetlen személyre épülő mikro-pártot vezet (na jó, ez túlzás, de hogy nem tömegpártról van szó, az egészen biztos), legalább annyira gyűlölködő a retorikája, mint a szélsőjobbnak. Megjósolóm neked, hogy azután van esélye a miniszterelnökségre, miután a 2006-os jobboldali generációk ki nem halnak - azaz feltehetően soha.
Nem o volt alkalmatlan a koranyzasra hanem az Mszp tobb hatra mozditoja volt mint aki elore akar menni, plusz a vilagvalsag Az hogy te fejed at van mosva a fidesz karaktergyilkolaszasaval ,mert semmi fobenjaro bunt nem tudsz a nyakaba varni mint az ORbannak. Minden pert elvesztettek vele szemben a jogasz bagazs.
Nem lopott nem korupt, emaptiaval birt es bir ma is hisz a fizeteset is tamogatasra adta.
Biztos van ezer hibaja hisz politikus es mindnek ezerfele kell megfelelni de zogorazni nem lehet a kulonbseget.
Nem fogadja el Gy.F. a jobboldali emberek soha az mondod, egy elmebajost elfogadnak egy enyveskezut elfogadnak egy handandast elfogadnak?
Akkor lenne igazad ha barmelyik nagyhordereju ugyebe Orbant levaltana a jobboldal, akar a Tiborcka akar a milliardos gazszerelo stb miatt.
Ez nem tortent meg ergo nincs erkolcsi alapotok becsuletes embereket karaktergyilkolaszni.
Kit is erdekel hogy skrizofen, ha a jobboldalt etetne a kenyszerkepzeteivel, a baj hogy az orszagot rantja magaval.
 
Utoljára módosítva:
Szintén sokadszor leírom nem kell feltétlen ellenzéki összefogás ahhoz, hogy egy következő választáson a legerősebb párt se szerezze meg a képviselői helyek felét sem. Elég hozzá a Fidesz lufi kipukkanása, az uniós pénzcsap elzárása, a multik a kapott kedvezményt lassan felélik, s ha pedig adózniuk kell és magasabb béreket fizetni, akkor fejleszteni fognak, hogy ne kelljen adót fizetni és kevesebb munkás is elég legyen, s rögtön mínuszba szalad a dübörgő gazdaság...
A programok mentén választott képviselők pedig helyre állíthatják a jogállamiságot, az alkotmányt és elszámoltathatják az előző vezetést. Ha a KESMA lekerül a közpénzes lélegeztető gépről, az emberek végre a valóságot ismerhetik meg Mediából... Ez még rosszabb lesz mint az elszámoltatás eredménye...
 
De nem kap támogatást. (Amivel én történetesen egyetértek, de ez persze mellékes.) Az ellenzéki koalíciós összefogásnak pedig a legnagyobb jóindulat mellett is alig van esélye. Én csak azt nem értem, mit láttok Gyurcsányban - egyszer már ténylegesen is, és a saját bevallása szerint is alkalmatlan volt a kormányzásra,
Személy szerint én nem vagyok oda Gyurcsányért, de reálisan nézve a dk az egyetlen olyan ellenzéki erő, aki - gyakorlatilag az ellenzéki ellenszél ellenére is - növekedést tudott felmutatni a támogatottságuk terén.
A tavalyi választások során szerintem nagy fokú kompromisszumkészséget tanúsítottak (a visszalépéseikkel).
Van érthető programjuk (amivel persze lehet vitatkozni).
Ha ehhez, ha hozzávesszük, a már említett dolgot (Orbán csak tőle tart), aki racionális ellenzéki (sőt kiterjesztve a halmazt, aki Orbán kritikus), annak nem sok alternatíva marad
gazdaságilag lejmenetbe kapcsolta az országot, megszorításokat eszközölt, a rendfenntartókat nekivezette a békés állampolgároknak,
Ha így volt miért nem ült a vasprefektus (Gergényi) mellett a vádlottak padján? Mert nemhogy elítélték volna, de még vád alá sem került.
kommunistából szocialistává - szocialistából liberálissá vedlett, lényegileg egyetlen személyre épülő mikro-pártot vezet (na jó, ez túlzás, de hogy nem tömegpártról van szó, az egészen biztos),
Egyrészt amikor még létezett Magyarországon kommunista párt, Gyurcsány szülei is max ovisok voltak.
Másrészt Orbán talán nem változott hangyányit irányultságát tekintve?
A mikro pártól meg annyit, hogy egyszer részt vettem egy beszélgetésen, ahol egy lmp-s országgyűlési képviselő elkottyantotta, hogy kb 900 fős a tagságuk (persze ez nem tavaly volt, hanem jóval korábban), mégis frakciójuk lett a parlamentben. Úgyhogy a mikropárt definícióját talán át kellene gondolni.
legalább annyira gyűlölködő a retorikája, mint a szélsőjobbnak. Megjósolóm neked, hogy azután van esélye a miniszterelnökségre, miután a 2006-os jobboldali generációk ki nem halnak - azaz feltehetően soha.
Látod ez is érdekes. Nem egyszer kijelentette, hogy ő már nem. Reálisan felmérte, sőt tudomásul is vette. Viszont ott van a - szerintem még nála is okosabb - neje...
Persze lehet hőzöngeni, hogy családi vállalkozás, de erre előre jelezném, hogy még nem, szemben a regnáló rezsimmel, ahol kuszaszemtől tüncikéig igencsak jelentős pozícióba jutottak a rokonok...
Ez azért nem korrekt interpretáció. De feltehetően ezt te is tudod.
Éppenséggel egy tucat gugli találatot linkeltem be és nem pl az olkt cikkét vagy a népszaváét, de valahogy mindegyik ezt állítja. Arról meg nem tehetek, hogy a jobboldali sajtó elfelejtette ezt lehozni. (Persze ez érthető annak a tükrében, hogy pl maga az mti is elfelejt leközölni olyan apróságokat, minthogy a pápa kiadott egy rendeletet, amelyben kötelezi a papságot, hogy minden az egyházat érintő szexuális bántalmazást kötelesek jelenteni.)
 
A Fidesz taglétszáma 26 ezer , A DK taglétszáma több mint 10 ezer... A Jobbik "átalakulása" az MSZP vergődése miatt több mint valószínű, hogy a második legnagyobb aktív taglétszámmal rendelkező párt ma Magyarországon..
Ahhoz képes, hogy a KDNP - nek amely kormánypárt, kevesebb tagja van mint ahány betűből a neve áll...
 
Ha ez nekem szól akkor az a válaszom....mivel esik az eső ez van.
Nem éppen finomkodóan sztoikusoznám.
Más jut az eszembe "m "betűvel kezdődik.De lehet "b" is
A naponta felpofozott nő is csak ennyit mondana?
Tűri balga sorsát?
Aki tűri: rakoncátlan vadcsikóból szemellenzős igáslóvá törjék be.

Aki némán, egykedvűen tűri a vegzatúrát, mintha nem lenne ott, nem lenne jelen, csak önmagába zárva, elvarázsolt lényként figyelne befelé; ilyen a női sors, gondolhatná macsósan elfogult férfihősünk, ha tényleg macsósan elfogult lenne. Mert valóban, mi lenne, atyaég, ha Alison heverészne a fotelben, vasárnap, újságot olvasva, párját szívatva, s Jimmy vasalná a női ruhákat s talán a férfiingeket is, mert ez lenne a szereposztás.Szóval Alison vasal, egykedvűen, a férjecske szitkozódik, Szabó Kimmel Tamás élesre fent iróniával köt bele minden pillanatban, a nő meg csak tűri, tűri, vajon meddig még, meddig lehet tűrni az ilyen megaláztatást.

Egy filigrán, törékeny fiatal nőt látunk, aki úgy lázad, hogy elfogadja a helyzetet, amibe ilyen-olyan okból belesodródott, csak belsőleg tiltakozik, de azt is úgy, hogy nem robban szét a feszültségtől, csak némán, mondhatni alázatosan, megalázottan tűri a sorsát, fiatal éveinek semmibe hullását, ifjú férje dühkitörésektől tarkított zsarnokoskodását.
 
Utoljára módosítva:
Mi a gondod Gyurcsány Ferenccel?

Az, hogy elmondta az igazat a rendszerváltás óta hatalmon lévő összes párt gazdasági statisztikáinak meghamisításáról?
Az, hogy nem az Ő osztálytársa a világ 2057-ik leggazdagabb embere? Aki sorban nyeri a legpénzesebb pályázatokat?
Az, hogy nem az Ő vejkója lopott el 13 milliárdot a magyar adófizetőktől?
Az, hogy nem a lánya kapta a teljes magyar szállodaláncot?
Az, hogy nem az Ő felesége tulajdona az ország legjobb bor, -és szőlőtermő vidéke?
Az, hogy nem az Ő "barátainak" van luxusyachtja, repülője, kastélyai, Balaton-part, Mátravidéki Erőmű, Karmelita kolostor Gundel menza, Puskás akadémia, kisvasút, mesterséges tó szigettel, etc. etc. ..
Az, hogy nem Ő vezette be a devizahitelt és kergetett adósságba több tízezer családot?
Az, hogy nem Ő "einstandolta" a HÁROMEZERMILLIÁRD forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítást?
Az, hogy nem Ő kötött előnytelen szerződést a SOHA FEL NEM ÉPÜLŐ Paks2.-re, vagy a 750milliárdos kínai vasútra?
Az, hogy nem Ő adott el többezer letelepedési kötvényt melynek haszna offshore számlákon pihen külföldi bankokban?
Az, hogy nem Ő vezette be a "rabszolgatörvényt" a "hajléktalantörvényt",hogy nem haltak meg a kórházakban fertőzésben, vagy fagytak halálra az utcán és fűtetlen lakásokban?

Vagy az, hogy túlságosan elnéző volt az akkori ellenzék, államrend megdöntésére irányuló szervezett zavargásainak irányítójával szemben?
 
Az igai baj Gyúrcsánnyal az az, hogy lehet, hogy anno hazudtak reggel, délben este, de ma már sajnos nem kell hazudniuk a kormány teljesítményéről, viselt dolgairól, s az igazságnál mi lehet veszélyesebb... Ráadásul az akkori hazugságok eltörpülnek a mai bűnök mellett... Mert anno azok csak az erkölcsi szabályokat sértették, de a maiak a Büntető Törvénykönyv hatálya alá tartoznak...
 
Az igai baj Gyúrcsánnyal az az, hogy lehet, hogy anno hazudtak reggel, délben este, de ma már sajnos nem kell hazudniuk a kormány teljesítményéről, viselt dolgairól, s az igazságnál mi lehet veszélyesebb... Ráadásul az akkori hazugságok eltörpülnek a mai bűnök mellett... Mert anno azok csak az erkölcsi szabályokat sértették, de a maiak a Büntető Törvénykönyv hatálya alá tartoznak...
Szerintem meg az a baj hogy a btk-t át lehet írni de, az erkölcsi szabályokat nem.
 
Szerintem meg az a baj hogy a btk-t át lehet írni de, az erkölcsi szabályokat nem.
Az erkölcsi szabályok koronként változnak, a Btk ennél jóval gyakrabban, sőt az eddig volt Alkotmányt helyettesítő Alaptörvény változásait már követni sem lehet... Hol is van az az ezeréves Alkotmány amire hivatkoznak...
Ja és a mércéről sem szabad megfeledkezni....
 
Az erkölcsi szabályok koronként változnak, a Btk ennél jóval gyakrabban, sőt az eddig volt Alkotmányt helyettesítő Alaptörvény változásait már követni sem lehet... Hol is van az az ezeréves Alkotmány amire hivatkoznak...
Ja és a mércéről sem szabad megfeledkezni....
Van egy réteg akinek bőven elég az hogy KIMONDJÁK hogy becsület , haza...bennük semmi hitetlenkedés vagy gondolkodás hiszik hogy az a jó..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére