14 milliárdot nyertek a lottón, mégsem lesz az övék

Egy peches angol pár hiába találta el mind a hat számot a lottón, a 14 milliárdos nyereményt mégsem kapják meg.

Harmincötmillió font, azaz 14 milliárd forint üthette volna a leicesteri pár markát, ha a számlájukon lett volna elég pénz, hogy kifizessék a lottószelvényt – írja az Independent.

Bár megtették számaikat online, csak hatvan penny volt a számlájukon, így az utalás nem ment át, és nem is tudtak részt venni a játékban.

Edwina és David Nylan a férfi telefonján, egy alkalmazás segítségével tette meg a véletlenszerűen generált számokat. Ekkor vették észre, hogy nincs elegendő pénz az egyenlegükön, ezért feltöltötték azt, és úgy hitték, ezzel az utalás is rendben megtörtént.

Az 55 éves férfi azt mondta,sokkolta az eset, de igyekszik túltenni magát ezen, és hálát adni azért, amije van.
A telefonos applikációt működtető Camelot szóvivője elmondta: amikor valaki sikeresen felad egy szelvényt, kap erről a képernyőjére egy elismervényt, illetve egy e-mailt is, valamint meg tudja tekinteni a jegyét a National Lottery online elérhetőségén.

lotto3.jpg
 
Azert a bank is eleg hunyo ebben. Nem tudott over draftot adni nekik hisz nagyon kis osszegrol van szo.
Hamar nyert nyilvan a bankjaba teszi be a rengeteg penzt ami azert nem kis + csinalt volna a bank rajta.
 
Azert a bank is eleg hunyo ebben. Nem tudott over draftot adni nekik hisz nagyon kis osszegrol van szo.
Hamar nyert nyilvan a bankjaba teszi be a rengeteg penzt ami azert nem kis + csinalt volna a bank rajta.
Hát igen. Hatvan pennyn el csúszni.....ez olyan mint nálunk most télen a hó alatt a jégen dobni egy hátast!!
 
Az 55 éves férfi azt mondta,sokkolta az eset, de igyekszik túltenni magát ezen, és hálát adni azért, amije van.

Bosszantó eset. Ha belegondolok, hosszú ideig, nagyon sokszor eszembe jutna....! A lottótársaság fizethetne a családnak egy szakembert,akivel megbeszélhetik.
 
Bosszantó eset. Ha belegondolok, hosszú ideig, nagyon sokszor eszembe jutna....! A lottótársaság fizethetne a családnak egy szakembert,akivel megbeszélhetik.
Igen sokszor okozna álmatlan éjszakákat. De szakember kivel meglehetne beszélni a történteket, az sajna pénzbe kerülhet. Jelen helyzetben arra sincs pénz. Ha csak nemhitelbe.....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,230
Üzenet
5,058,040
Tagok
630,900
Legújabb tagunk
bartusgabesz76
Oldal tetejére