Hát tudod, komor őszi délutánokon én is elmerengek azon hogy lehet hogy a normális emberek vannak szanatóriumokba zárva, mi elmebetegek meg csak azért szaladgálhatunk szabadon, mert többen vagyunk mint ők és ezért mi vagyunk a status quo.
Ezzel nem értek egyet kedves Aeren. Valóban ha a szó eredeti jelentését vesszük: gyerekszeretet, akkor nem egyenlő a gyerekmolesztálással.
Viszont a mai jogban a jelentése: kiskorúakkal történő nemi kapcsolat.
Látod látod cat erről beszélek.
Most legalább első kézből tapasztalhatod meg hogy milyen előítéleteid vannak anélkül hogy tudnál róla... de engedd meg hogy egy kicsit bő-lére engedve filozofáljak. Ígérem a végén egyszerűbben összesítem a kérdést.
A probléma gyökere az hogy az ego, az "én", és aközött amit valóságnak hívunk, van egy hártya vékony de gyémánt keménységű választó fal. A megnyilvánulás.
Mások tudatát, én-jét nem tudod érzékelni. Csak a testüket látod amin keresztül a tudatuk megnyilvánul. Az ego-járól, az "én"-jéről, arról hogy mit gondol, semmit nem tudsz megmondani, ahhoz előbb meg kell nyilvánulnia.
A legalapvetőbb és a legkevésbé figyelembe vett koncepció az az hogy te csak annyit látsz a másik emberből amennyit ő akarva vagy akaratlanul át-hoz a közös valóságunkba, amennyit ő saját magából "megnyilvánít".
Lényegtelen hogy gesztikulációról, szavakról, testbeszédről, írásról, művészetről vagy bármi másról van szó. Amíg ő azt valamilyen formában meg nem nyilvánítja, addig az a valóságban szó szerint nem létezik.
Hiába létezik valami bennem vagy benned. Amíg mi ezt valamilyen úton, valamilyen módon nem nyilvánítjuk ki, nem hozzuk át a valóságba, addig az itt, a realitás talaján nem létezik.
Ez a külső és a belső szemlélő közt a különbség.
A törvényeink is éppen ezért csak a tetteinket büntethetik. Azokat a dolgokat amiket megnyilvánítottunk.
Nincs ugyanis olyan rendszer vagy ember, aki/ami jogalapot képezhetne arra amit nem tettünk meg.
Ez egyben az indíték és a cselekmény paradoxona is, hiszen a cselekmény nem előzheti meg az indítékot. Ebben az esetben ugyanis önellentmondás jönne létre.
Tehát:
Mivel a pedofilia (
az összes létező filiával együtt) csak vonzódást fejez ki valami iránt, ezért nem ítélhető el a végleges cselekményként.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy a "gyerekekhez való szexuális (vagy bármilyen más) vonzódás" nem egyenlő a "nemi kapcsolat létesítésével".
Kérdezhetnéd hogy miért nem?
Egyszerű: Az emberek többsége nem szociopata (értsd: érzelem mentes) és félnek az előítéletektől, a tulajdon lelkiismeretüktől, a törvénytől és még sorolhatnánk.
A hozzászólásodra visszatérve:
Mindettől függetlenül is ki kell hogy jelentsem hogy tévedsz a pedofilia definícióját illetően. Engedelmeddel idézem a wikipédiát:
As a medical diagnosis, pedophilia (or paedophilia) is defined as a psychiatric disorder in adults or late adolescents (persons age 16 or older) typically characterized by a primary or exclusive sexual interest in prepubescent children (generally age 13 years or younger, though onset of puberty may vary)
Ennek a magyar megfelelője (bár a bejegyzés eléggé hiányos):
A pedofília görög eredetű szó, a jelentése gyermekszeretet.
Manapság felnőtt emberek nemileg éretlen gyermekek iránti szexuális vonzódását értjük rajta.
A pedofília a serdületlenekhez való vonzódást takarja, a serdülőkhöz való szexuális vonzódást pedig efebofiliának hívják, de a köznyelv nem tesz különbséget a kettő között.[1]
Bár Magyarországon még nem voltak (?) ilyen irányú tudományos kutatások, a nemzetközi vélemények egyöntetűen hajlanak arra, hogy a pedofíliát betegségként kezeljék.
A Magyar nagylexikon szerint "személyiségzavar".[2]
Remélem kielégítő a válaszom és remélhetőleg ezúton magadban is át tudod értékelni egy kicsit a kérdést.
Egy pedofil éppen annyit tehet a saját szexuális beállítottságairól mint egy homoszexuális, ennek ellenére míg a homoszexuálisokat épp hogy csak nem követendő példaként állítják be, addig az összes pedofilt "személyiség zavar"-ban szenvedőnek, liliomtipró, fajtalankodó, erőszakoskodó perverz állatnak mutatják be akiket irtani kell.