Ha választhatnék, hogy a gyerekem vak, süket, "béna"(bocs ezért a szóért) vagy meleg legyen, nem sokat gondolkodnék. Még akkor sem ha az én hitem ezt nem nagyon "szorgalmazza".
Azt kell mondjam, hogy sem megítélni sem elítélni nem a mi feladatunk egyik embertársunk szexuális hovatartozását sem.
Amit viszont azt hiszem kicsit túlzásba visz, vagy a melegek közössége, vagy a média, az a magamutogatás.
Mi heterók nem rendezünk magunknak a melegeket felháborító fesztivált, felvonulást hanem csak éljük az életünket, próbálunk társra találni, vagy egyedül boldogulni, megélni a hétköznapokat, mindezeket több kevesebb sikerrel.
Azt hiszem az igazi elfogadás reményében élni kellene a melegeknek is a kevésbé lármás, hétköznapi életüket.
Minden században sőt talán-biztosan az emberiséggel egyidős a homoszexualitás, csak nem kellene hogy minden sajtóorgánumból ez folyjon.
Azt hiszem mi szülők tartunk attól- nem is teljesen alaptalanul- hogy felnövekvő, esetleges identitás zavarokkal küszködő kamaszgyerekeink egy- két heteró csalódás után esetleg nem próbálkoznának a saját nemüknél (pedig esetleg nincs is efféle hajlamuk), mert látta a Tv-ben, hogy az olyan menő.
"Élni és élni hagyni" de ez legyen érvényes mindenkire.