Kínában még napjainkban is találkozhatunk a lábkötözés utolsó, 80-90 éves túlélőivel. A szokás a jólét és gazdagság jelképe volt ezer éven át Kínában, a jómódú családok ezzel mutatták, hogy náluk a nőknek nem kell dolgozni. Később szexuális töltetű lett az apró láb. És közben megnyomorították a lányokat.
A szokás kialakulása homályba veszik, a legenda szerint egy császára javasolta kedvenc ágyasának, hogy kösse el a lábát, mert így kecsesebb lesz a mozgása. Eleinte még a leggazdagabbak kötötték el lányaik lábát, de ekkor még nem hajtották vissza az ujjakat és a lábméret is nagyobb, 10-15 centiméteres volt.
Később a vagyonosabb társadalmi rétegekben is terjedni kezdett a szokás. A mongol eredetű Yuan-dinasztiában például szégyennek számított, ha egy gazdag nőnek nem volt elkötve a lába. A Ming-korban pedig már az alacsonyabb rétegek körében is elterjedt. Olyannyira, hogy a nem elkötött láb csúnyának számított és szegénység jelképéve lett.
A lányok lábfejét hat éves korukban kötötték be igen erősen, hogy ne nőhessen tovább. Lábujjaikat a talpuk alá hajlították, a nagylábujjat felfelé hajlították, hogy újhold alakú legyen. Az így megkínzott lányoknak a lába alig nőtt 7-8 centisnél nagyobbra. Lábfejük teljesen eldeformálódott, nagyon nehezen mozogtak, inkább csak tipegtek, így hosszabb sétára nem is indulhattak.
A szokás később szexuális töltöttségű lett, a férfiak még lábszépésgversenyt is rendeztek, amelyben a hosszú, formás, de apró lábakat díjazták. A tökéletes forma aranylótusz formájú volt. Nem volt ritka eset, hogy a nagyravágyó szegényebb anyák elkötötték lányaik lábát, hátha felfigyel rájuk egy gazdagabb úr és ágyasává fogadja, így biztosítva a család jólétét.
A kötést nem volt egyszerű feltenni, emiatt napokig, de akár hetekig sem cserélték le azt. A mai napig él az a kínai mondás, hogy hosszú és büdös, mint a nagyi lábkötözője. Ez jelzi azt is, hogy sokan még ma is emlékeznek a szokásra. A huszadik század elejéig széles körben elterjedt lábkötözést lassan sikerült visszaszorítani, még ma is élnek olyanok, akiknek el van kötve a lába.
LICA
A szokás kialakulása homályba veszik, a legenda szerint egy császára javasolta kedvenc ágyasának, hogy kösse el a lábát, mert így kecsesebb lesz a mozgása. Eleinte még a leggazdagabbak kötötték el lányaik lábát, de ekkor még nem hajtották vissza az ujjakat és a lábméret is nagyobb, 10-15 centiméteres volt.
Később a vagyonosabb társadalmi rétegekben is terjedni kezdett a szokás. A mongol eredetű Yuan-dinasztiában például szégyennek számított, ha egy gazdag nőnek nem volt elkötve a lába. A Ming-korban pedig már az alacsonyabb rétegek körében is elterjedt. Olyannyira, hogy a nem elkötött láb csúnyának számított és szegénység jelképéve lett.
A lányok lábfejét hat éves korukban kötötték be igen erősen, hogy ne nőhessen tovább. Lábujjaikat a talpuk alá hajlították, a nagylábujjat felfelé hajlították, hogy újhold alakú legyen. Az így megkínzott lányoknak a lába alig nőtt 7-8 centisnél nagyobbra. Lábfejük teljesen eldeformálódott, nagyon nehezen mozogtak, inkább csak tipegtek, így hosszabb sétára nem is indulhattak.
A szokás később szexuális töltöttségű lett, a férfiak még lábszépésgversenyt is rendeztek, amelyben a hosszú, formás, de apró lábakat díjazták. A tökéletes forma aranylótusz formájú volt. Nem volt ritka eset, hogy a nagyravágyó szegényebb anyák elkötötték lányaik lábát, hátha felfigyel rájuk egy gazdagabb úr és ágyasává fogadja, így biztosítva a család jólétét.
A kötést nem volt egyszerű feltenni, emiatt napokig, de akár hetekig sem cserélték le azt. A mai napig él az a kínai mondás, hogy hosszú és büdös, mint a nagyi lábkötözője. Ez jelzi azt is, hogy sokan még ma is emlékeznek a szokásra. A huszadik század elejéig széles körben elterjedt lábkötözést lassan sikerült visszaszorítani, még ma is élnek olyanok, akiknek el van kötve a lába.
LICA
