Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő szentfazék. Egyedül énekes halott nem volt még sosem.
Egy ideje az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról pedig azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják.
De mindemellett leginkább királynak hiszi magát. Mint a régi szép időkben, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat.
Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot és nyerőgépet adományoz a rászorulóknak, stadiont, kisvasutat a kiválasztottaknak.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Fordított Robin Hood: amit elvesz a szegényektől, szétosztja a gazdagok között.
Aki jól törleszkedik, többet merhet a fazékból, aki jobban, az merhet még bátrabb lenni. Mindenki haraphat valamit a közösből – erre a szilárd alapra épül a Nemzeti Együttharapás Rendszere. Itt mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van, akinek semennyi. Akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, bankár, hazaáruló.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba. A legfontosabbat ugyanis elfelejtette megtanulni: hogy a béke olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
Nyereg alatt puhított hős.
Annyiszor mondta, hogy már el is hiszi: övé az ország. Nélküle nem lenne itt semmi, ha ő nem volna, már nem beszélne senki magyarul. Először csak poénnak hitte, mára már maga is elhiszi. Kezdetben tükör előtt kellett gyakorolni, hogy el ne röhögje magát - ma már megy magától is, mint az ágybavizelés.
Királynak képzeli magát és alattvalónak mindenki mást. Amíg a többiek alattvalónak hiszik magukat, addig itt tényleg ő a király.
Föld S. Péter
Egy ideje az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról pedig azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják.
De mindemellett leginkább királynak hiszi magát. Mint a régi szép időkben, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat.
Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot és nyerőgépet adományoz a rászorulóknak, stadiont, kisvasutat a kiválasztottaknak.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Fordított Robin Hood: amit elvesz a szegényektől, szétosztja a gazdagok között.
Aki jól törleszkedik, többet merhet a fazékból, aki jobban, az merhet még bátrabb lenni. Mindenki haraphat valamit a közösből – erre a szilárd alapra épül a Nemzeti Együttharapás Rendszere. Itt mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van, akinek semennyi. Akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, bankár, hazaáruló.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba. A legfontosabbat ugyanis elfelejtette megtanulni: hogy a béke olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
Nyereg alatt puhított hős.
Annyiszor mondta, hogy már el is hiszi: övé az ország. Nélküle nem lenne itt semmi, ha ő nem volna, már nem beszélne senki magyarul. Először csak poénnak hitte, mára már maga is elhiszi. Kezdetben tükör előtt kellett gyakorolni, hogy el ne röhögje magát - ma már megy magától is, mint az ágybavizelés.
Királynak képzeli magát és alattvalónak mindenki mást. Amíg a többiek alattvalónak hiszik magukat, addig itt tényleg ő a király.
Föld S. Péter
