A mi íróink, művészeink, akik a CanadaHun tagjai, és akikre büszkék vagyunk

Kedves Mindenki!
Vándor Várhegyi Ibolya, erdélyi mese és gyermekvers író, valamint illusztrátor vagyok. Lehet, hogy kevesen hallottatok rólam, de ha meg akartok ismerni, kérlek látogassátok meg a honlapomat. Nemrég töltöttem fel rá téli meséket, verseket, foglalkoztató rajzokat és egy illusztrált meséskönyvemet. Fogadjátok szeretettel, remélem tetszeni fog. Honlapom címe: http://fairytales.5mp.eu
Másik honlapcímem:www.paintingsilove.com/artist/violetvandor

Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra, igazán megtisztelő.
Én általában a történelmi romantika kategóriában publikálok regényeket, de írtam mai magyar témájút is, igaz a romantika abból sem hiányzik.
A történeteimet a "klasszikus kosztümös kalandregények" közé szokták sorolni, tehát nem a mai népszerű románc műfajába tartoznak, de az olvasók szeretik őket.
Ez a weboldalam, itt vannak információk rólam, és találtok ismertetéseket a könyveimről, regényrészleteket, írásokat, rajzaimat:

http://web.t-online.hu/sylviaber/konyvespolc.htm

Örömmel veszem az érdeklődéseteket.

Gartulalunk!
Orommel adunk lehetoseget mindnyajatoknak, de egy kicsit kell uzleti szemmel is latni es nem elfelejteni beirni hol lehet megvasarolni konyveiteket.

Igazad van, Melitta, és köszönöm a gratulációt.
Bár én a példányszám után financiálisan nem gyarapodok, az ismertség is sokat ér, és boldog vagyok, ha olvassák a könyveimet.
Könyvesboltokban sajnos már nem kaphatóak, de a neten még fel lehet őket lelni, pl. itt:
http://book.hu/

És más webshopokban. A 2008 előtti kiadásúak viszont már csak antikváriumokban fordulnak elő.

Sziasztok!
Bartos Kinga vagyok, nagyon tetszik ez a fórum oldal, irodalom kedvelő vagyok és örülök ha hasonló emberekkel beszélgethetek.
Nagyon érdekel a mai magyar irodalom, illetve ha valaki kis példányszámban szeretne könyvet kiadni abban is tudok segíteni.
Kinga

Kopácsi Judith: A Hősők Nem Sirnak -1956 gyerkeszemmel nézve

<o>> </o>>
Hétévi távollét után, 1973 tavaszán másodszor jöttem vissza Budapestre. Torontóban mindig ilyenkor fogott el a honvágy.<o>></o>>
Vágyódtam a tavaszi szagokra, amiket a lassan fölmelegedő fagyos föld araszt magából, szinte fizikai fájdalmat êreztem, hogy nem kereshetek hóvirágot és ibolyát a kert aljában.<o>></o>>
A ház ugyan évek óta csak álmaimban létezik, de annyira valós, hogy látom a mókust ablakomon fejjel lefelé lógva, amint mancsával dobol az üvegen, és érzem, amint ujjaim megtapintják a kerti fákat. Ez a ház és ez a kert je*lentette sokáig a biztonságot számomra.<o>></o>>
Tízéves koromig meg voltam róla győződve, hogy az egész városban én vagyok a legnagyobb biztonságban, hi*szen apám a rendőrfőkapitány és minden rendőr énrám vigyáz. Otthonomban, pedig hősök vettek körül, akikre mindenki tisztelettel és szeretettel tekintett. Aztán jött a törés. 56’ november negyedike után apámat lecsukták, és ettől kezdve az életünk gyökeresen megváltozott.<o>></o>>
Hétévi távollét után egyszerűen örültem a tavaszi szagoknak, amik annyira hiányoztak Torontóban, örültem rég nem látott apámnak, anyámnak, mamácskának, az egyéves fiam születésnapi tortájának. Sorra jöttek az ismerősök, barátok, vidáman, felszabadultan politizáltunk, vicceket meséltünk a nyílt utcán. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. <o>></o>>
És akkor megcsörrent a telefon.<o>></o>>
Egri Gyuri torontói barátomnak üzletfe1e keresett, aki a Kanadában immár rendszeressé váló postássztrájkra hi*vatkozva, arra szeretett volna megkérni, hogy elvinnék-e neki egy hivatalos üzleti levelet.<o>></o>>
Gondolkodás nélkül vágtam rá az igent. Mi Kanadában mar régen megtanultunk a sztrájkokkal együtt élni, attól meg nem állt meg az élet, sőt a levelek is jöttek-*mentek. Valaki mindig akadt, aki szívesen átszállította azokat Buffalóba, esetleg meg Budapestre is. Ezért le*pett meg annyira szüleim reagálása erre a kérésre. A te*lefonhívás után megfordulva, két szürkévé fakult arccal találtam magam szemben, tágrányílt szájuk egy hatalmas 0 betűt formált, amin keresztül rövid, reszelős, rémült szavak törtek elő. A falig hátráltam, ahová félelmük ereje taszított, és eltelt egy rövid idő, amíg, tudatomig ért a szó:<o>></o>>
- Teljesen meg vagy őrülve? Mit gondolsz, hol vagy? Kanadában? Az az ember egy provokátor volt! Vagy őrült! Mert senki másnak nem jutna eszébe itt ilyesmire kérni! Senkinek, érted? - és kétségbeesetten mutogattak a tele*fonra, no meg a falra is...<o>></o>>
Meghökkenve figyeltem ezt a döbbenetes némajátékot, amíg ráeszméltem: hétévi kanadai tartózkodásom áldásos módon elfeledtette velem a „poloskák”, azaz lehallgatók létezését otthonunkban. Megszoktam, hogy féltve őrzött titkaimat mindenkinek mindenütt bátran elmondhatom, mert sem a telefonnak, sem a falaknak nincs ott „fülük”. A pánikból eredő szózuhatag meg tartott, vitte magával a lendület:<o>></o>>
- Nem tudod, hogy illegális cselekedetnek számit magánszemélynek engedély nélkül levelet kivinni az országból? Kémkedéssel vádolva leszedhetnek a repülőgépről! Elfelejtetted, hogy hiába lettél kanadai állampolgár, de itt még mindig magyarnak számítasz? Évekbe telhet, amíg a kanadai kormány kiszedne a börtönből!<o>></o>>
Nem irigyeltem a lehallgatókat ebben a pillanatban. Amikor három ember teljes erejéből egyszerre üvöltözik, amihez hozzájárult kisfiam bömbölése is, aki felriadt a zajra, nem biztos, hogy minden szó értelmesen kivehető. Mert ekkor én is megtaláltam a hangomat, és tele tüdőből üvöltöttem:<o>></o>>
- A frász marad ezen az átkozott helyen egy percnél is tovább! Ne is várjátok, hogy én valaha is betegyem ide a lábamat - pánikomban úgy éreztem, hogy képes lennék szárnyakat is növeszteni, és propellert dugva a fenekem*be, kisfiamat magammal ragadva, elmenekülni.<o>></o>>
Hirtelen csönd támadt, aztán apám szólalt meg:<o>></o>>
- Azért ezt nem gondoltad komolyan. Ezzel minket büntetnél.<o>></o>>
Itt volt az ideje, hogy megtudjam, mi is történik az apámmal, aki még hétévi börtön után is képes volt dolgokra könnyedén, tréfásan reagálni. Igaz, hogy szabadulása után egy darabig meg bizonytalanul járt-kelt az utcákon, elsápadt, ha egy kereszteződéshez érkezett, könyö*kénél fogva kellett átsegíteni a zebrán, de később ez elmúlt, és soha nem esett pánikba.<o>></o>>
Az elmúlt pár év alatt valaminek történnie kellett, amiről én nem tudok. Elérkezett az ideje, hogy erről beszéljünk. De itt a lehallgatok füle hallatára ez nem volt lehetséges. Sétát kezdeményeztem a Hűvösvölgybe, hogy nyugodtan beszélgethessünk.<o>></o>>
Apám 1963 tavaszán, általános amnesztiával szaba*dult, azaz helyezték feltételesen szabadlábra. Ami annyit jelentett, hogy a következő tíz éven át nem gyakorolhatta állampolgári jogait: nem foglalhatott el képességének megfelelő állást a megfelelő fizetéssel együtt; nem kaphatott útlevelet; nem szavazhatott; és bárki feljelentésére visszaesőként szabadságát is elveszíthette volna.<o>></o>>
A törvények szerint 10 év leteltével joga volt megkérvényeznie a meglevő hátrányok törlését, ami egyúttal azt is jelentette volna, hogy háromévenként módja lenne meglátogatni minket (egyetlen gyermekét, vejét és unokáját) Kanadában.<o>></o>>
Séta közben édesapám elmondta, hogy nem sokkal érkezésem előtt megkezdte a kérelem beadásához szükséges dokumentumok összegyűjtését. Első lépésként szüksége volt egy papírra munkahelyéről, ami elismeri, hogy az elmúlt tíz év alatt ott dolgozott. Ez olyan dokumentum volt, aminek kiadását a törvények szerint egyetlen mun*kahely sem tagadhatta meg egy munkástól. Apám, az elmúlt tíz évben Solymáron munkavédelmi előadóként dol*gozott a Pestmegyei Műanyagipari Vállalatnál. Ez hivatalosan egy vállalati jogász munkaköre lett volna, amire apámnak megvolt a diplomája, de azt, sem erkölcsileg sem anyagilag nem ismerték el neki. Ezt az egyszerű iga*zolást nem kapta meg. A személyzetisnő apám kérdésére gúnyosan annyit válaszolt:<o>></o>>
- Kopácsi, én is tökéletesen tisztában vagyok a törvényekkel. De vegye tudomásul, nekem, egy ellenforradalmárnak semmit nem kell kiadnom!<o>></o>>
Nem kellett bővebb magyarázat ahhoz, hogy apám megértse: ez a döntés nemcsak a Párt belegyezésével, de annak indíttatására történik. Ami annyit jelentett, hogy nem számíthat egyetlen józan ember segítségére sem ez ügyben Magyarországon. Ki merne szembeszállni a Part ítéletével?<o>></o>>
Apám számára felfoghatatlan volt, hogy miért éppen Ő nem kaphat ilyen igazolást, amikor a többi börtönviselt társa már képességeinek megfelelő állásba került, és rendszeresen utazhatott külföldre, tarthatott előadásokat odakint.<o>></o>>
Vajon miért pont apámat „tüntették ki” ezzel a megkülönböztetett bánásmóddal; a titkosrendőrség óhajtott-e életfogytiglan büntetni Őt; vagy ami meg rémesebbnek tűnt, az oroszok tartják tartalékban? Mert a politikai realitások szerint apámnak a felkelés során játszott szerepét többfélekeppen is lehetett értelmezni. Mint a párt legfelső vezetésének egykori tagja, és mint a miniszterelnök mártíromságának egyik életben maradt tanúja, olyan személy*nek számított, akinek szolgálataira Moszkva egy adott válságos helyzetben esetleg igényt tarthatott.<o>></o>>
- Az, mit jelent pontosan? - vágtam a magyarázatba.<o>></o>>
- Azt, - mondta apám kínosan, mint akinek fájdalmat okoz minden szó, - hogy ha ők úgy akarjak, az ország legelső funkcióinak egyikébe is kerülhetek.<o>></o>>
A világ bármely demokráciájában ez a mondat büszkén hangzott volna el: bennünk iszonyú félelmet ébresztett. Egyre nehezedő szívvel hallgattam apám magyarázatát.<o>></o>>
- Én nem tudok ennél rémesebb sorsot elképzelni magamnak - suttogta apám szinte önmagának.<o>></o>>
- Inkább öngyilkos leszek, mint hogy aláírjam barátaim halálos ítéletét, amit efféle pozícióban általában elvárnak az „elvtársak” – tette hozzá határozottan.<o>></o>>
A félelem megint erőt vett rajtam, szinte odabénított a sétányhoz. Gyermekkorom megszokott reagálása ez, amikor előttem apámat és rajta keresztül engem bántottak.<o>></o>>
Meg nem tudom hogyan, de életemet teszem föl rá, hogy apámat megmentsem. Ki kell Őket mentenem innen. Tulajdonképpen eredetileg is azért jöttem, hogy rábeszéljem Őket a kivándorlásra. Lacit, a kis unokát csa1éteknek hoztam.<o>></o>>
De Torontóból eljövet még csak a család egyesítése volt a célom, ügy éreztem, velük együtt lehetek igazan otthon abban az új világban. Most rádöbbentem, hogy életmentésről van szó, hiszen ilyen körülmények között egykönnyen apám is nagyapám sorsára juthat, akit ötödik szívinfarktusa apám szabadulása előtt egy nappal vitt el. <o>></o>>
Elutazásom előtt még gyerekkori szokásomhoz híven kutatok a szekrényekben. Kezembe került gyerekkori naplóm, szürke bőrfedelével, a pici lakattal, és fedelén az ezüstbe vésett felirattal:<o>></o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
Jutka -1956. február 22.<o>></o>>
<o>> </o>>
Vegyes érzelmekkel vettem a kezembe, egyszerre voltam hálás a sorsnak, hogy előkerült, és mérges, amint belelapoztam az első oldalakra, gyerekes ostobaságnak tartva akkori naivságomat. Mennyi minden történt velünk a napló első bekezdése óta, amikor meg a kiváltságosok közé tartoztunk. Latolgattam egy darabig, hogy mi legyen a sorsa, aztán szentimentalizmus által vezetve, bedugtam a bőröndömbe.<o>></o>>
Torontóba menet Zürichben kell átszállnunk, ahol a terrorizmus elleni védekezésként meg Laci pelenkáját is átvizsgáljak. De én meg ezt sem bánom, mert tudom, hogy úton vagyunk hazafelé, ahol Péter vár ránk, akivel majd csak meg fogjuk találni szüleim megmentésének a mód*ját.


A könyv Kanadában megrendelhető:
Judith_kopacsi@hotmail. com cimen


A könyv angol, bövitett változata:

Judith Kopacsi-Gelberger: Heroes Don't Cry


elérhető:

http://www.amazon.com/Heroes-Dont-C...=sr_1_1?ie=UTF8&s=books&qid=1263248475&sr=1-1
<o>></o>>
<o>> </o>>
*<o>></o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>
<o>> </o>>

Németh Géza (Gyomai) festőművész

Nézztek meg a honlapomat:
http://www.gezanemeth.hu
A –Körmendi Galéria Budapest– által kiadott rólam szóló album letölthető:
http://mek.oszk.hu/05700/05732/index.phtml

Németh Géza festőművész honlapja nagyon tetszik. Különösen a grafikái mind a három technikával. Talán azért a grafikák mert az én lányom is grafikus.
Gratulálok, és sok sikert a továbbiakban.

Sziasztok.
A kiadásra szánt könyvemből szeretnék részleteket bemutatni.
Az írásom szenvedélybeteg fiatalról szól egyebek között, az anya vallomása a jelenről a múlt felvállalása amely a megoldáshoz vezethet.

„Élj a saját fényed szerint. Találd meg a saját belső fényedet, és élj aszerint, félelem nélkül. Ez a világ a mi világunk, a részei, a részesei vagyunk. Használd ezt fel! Elevenedj meg! Semmit ne tarts vissza, és sose légy fukar az élettel, a szeretettel, az énekkel, a tánccal – mindig adj magadból, bármit is csinálsz, vagy nem csinálsz.”(The Razor’s Edge#23)fficeffice" /><O></O>
<O></O>
Bevállaljam?<O></O>
1.<O></O>
„Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy tévét, válaszd a mosógépeket kocsikat, cd lejátszókat elektromos konzervnyitókat, válaszd az egészséget alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást . Válaszd a fix kamatozású jelzálog kölcsönt válassz első otthont. Válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidő ruhát és hozzá illő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt, részletre egy ócska sorházban és kérdezd meg vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy? Válaszd a jövőt , válaszd az életet. De miért akarnék ilyesmit csinálni ? Úgy döntöttem, nem választom az életet mást választottam, hogy mi az oka? Nincs semmi oka kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?”(Trainspotting)<O></O>
Kissé ideges vagyok, most először nézek szembe a múltammal okulásként az utánam következő nemzedék számára.<O></O>
Verejtékezem, a tanárnő a kapuban vár rám, míg végig megyünk a folyóson megköszöni a jelenlétem.<O></O>
Belépünk a terembe egy tucatnyi kíváncsi szempár szegeződik rám. Zavarban vagyok alig egy tizednyi év választ el tőlük mégis végtelenül öregnek érzem magamat. Nem bírok leülni és nem könnyítik meg a dolgom-legalább kérdeznének.<O></O>
Kínos a csend ami körbe vesz, és ekkor észreveszem a motívumot,a fiatal srác csuklópántján.<O></O>
-Valamikor én is hordtam, mutattam rá - mindannyian szélesen elmosolyodtak. Jó viccnek tűnt, főleg mikor az őseim háborogtak érte, vagy arról faggattak próbáltam - e. Válaszként idétlenül vihogtam,az ő fejük meg csak vörösödött a dühtől,főként fateré majdhogy csak szét nem robbant. Egy nap átugrottam a haverhoz többed magával ücsörgött ,és baromi jókedvük volt.<O></O>
– Mi van szívtatok? - adtam elő magam. Mire elővett egy szálat és röhögve rámutatott – na kipróbálod?Hajtott a kíváncsiság, meg beégni sem akartam,<O></O>
- Miért is ne – feleltem. Mellbevágó élmény,semmi nem számított, no gond no para, mintha nyaralnál. Egész délután marhultunk aztán idő volt, lépni kellett megjöttek az ősök, előkerült a szemcsepp én meg érhetetlenül bámultam, most meg mi van?<O></O>
- A szembe te állat- vihogtak - mint gondolsz mekkora a pupillád, rögtön leveszik mi van veled,mert ez nem a pc előtt hat. <O></O>
Ez volt a beavatásom – mondtam halkan, de már nem mosolyogtak,hanem feszülten figyeltek mintha sejtették volna az igazi kemény rész az majd most jön és lehet hogy nem szeretnék hallani.<O></O>
Kíméletlenül folytattam, ahogy annak idején a kábszerezést majd a leállást.<O></O>
Baromira bejött a füves cigi, jó volt a haveroknál bulikban szívni aztán ha leültünk parkokban esténként nem piáztunk elég az a pár liter ásványvíz vagy csapvíz,mert inni muszáj volt a szánknál csak a Szahara volt szárazabb. Az élet fényes volt, beárnyékolta azonban a pénz hiánya. Már nem volt elég, heti zsebpénz, anyám se adott, nyaggatott mire kell ennyi. Találékony ember lévén millió egy kifogást gyártottam. Aztán már nem kértem elvettem, innen onnan asztalról erszényből zsebből sőt még a húgom perselyét is kiürítettem, és tagadtam , tagadtam. Bizonyítani a családom semmit nem tudott, nem egyedüli gyerek lévén bármelyikünk tehette. De ez a mennyiség sem volt elég, ezért jó pár dolgot elpasszoltam otthonról és nem szégyelltem bárkit anyagilag átverni csak meglegyen a cigim. Arra ébredtem rá,nevem lett spanjaim vannak, ha megjelenek valahol előre köszönnek imár nem csak fogyasztó vagyok hanem dealerkedem.<O></O>
-Ha kell valami csak szóljál- és intézem- ez lett a szlogenem. Éjszakába eljártam-kétszeresére nőve az önbizalomtól,mert a súlyom az úgy fogyott mint a sodort cigi,”nagy emberek” köszöntek nekem az alig húszévesnek. <O></O>
„Bár merre megyek ismernek, kamáznak és tisztelnek!”(L.L.Junior) – gondoltam én. <O></O>
De nem itt és akkor kezdődött „bűnös” életem. Kiskamaszként kitűntem lázadásommal suliban többiek mellől. Gangxta zenét hallgattam majmoltam a többieket, viszont engem nem csak a ritmus hanem a szöveg a tartalom is megfogott. Olyanná akartam válni mint az előadók, nem tudtam amiről szövegelnek azt valójában nem élik meg. Kitartóan haladtam a célom felé, betanultam szóról szóra, és igyekeztem valóságban is megcselekedni mindazt amit hallottam. Úgy beszéltem ahogy ők, mozdulataimmal kedvenc előadóimat majmoltam. Elhittem magamról én leszek az éjszaka királya, a nevemet tisztelet övezi. Gyerekként tehetséges tornásznak számítottam jó eredményeket értem el, amit a haverok kedvéért abba hagytam. Anyunak sohasem mondtam de bántott hogy szegények vagyunk és többre vágytam. Mikor eljött az életünkben a változás jobb anyagi körülmények között éltünk, addigra már természetemmé vált az üzletelés. Cserélgettük ruháinkat és egyéb holmijainkat. Gyakran előfordult hogy bajba kerültem, de anya mindig kimentett. Felelőséget vállalni a tetteimért, egyrészt ez lett volna a helyes megoldás. De ezt nem róhatom fel,hiszen a szíve szerint cselekedett, és én ezt baromira kihasználtam.<O></O>
El voltam ájulva magamtól, még a tiszta pillanataimban is. <O></O>
„Van nekem egy anyósom
Jaj de dzsukel egy asszony
Kiraknám egy szigetre
Ahol nem lakik senki sem.

Én nem haragszom magára
Hogy tiltotta a babámat
De ha nem akar nagy tragédiát
Csak dúdolja a melódiám.

Az úgy volt hogy
Elkezdtem járni
Egy lánnyal és az a
Csaj tele volt minden vággyal
Sajnos az anyja megtudott … „(L.L.Junior)<O></O>
Volt csajom,aki szeretett de én nem tiszteltem fel sem fogtam mi van, sexeltünk, néha elvittem helyekre és jó cuccokkal halmoztam el,ékszerek menő ruhák ilyesmi. Gondoltam veszi a lapot, meg van mindene és nem dumál . Folyton vinnyogott merre vagyok ki az bige akivel láttak miért vagyok folyton úton de neki még azt sem engedem bárkivel beszéljen vagy szórakozzon. Költöttem rá, ha úgy volt kedvem, néhányszor arcon csaptam ha túl nagyra nyitotta a száját. Párszor otthon vettem kezelésbe, mikor anyám rájött nem engedte többé fel hozzánk. Azt mondta nem ad helyet ahhoz, hogy nála tartsam terrorban. Barátnőm anyja kifejezetten gyűlölt, tiltotta tőlem az asszonyt. Engem nem hatott meg a téma, megfenyegettem őket és paráztak. Aztán besokalltam és ott hagytam csajt néha még összebújtunk.<O></O>
„A Városomban én vagyok legspanosabb csávó! Érezd!
Összevissza ütögetlek én téged bármikor és bárhol!”(L.L.Junior)<O></O>
Nekem voltak embereim így ellenőrzés alatt volt a nőm, és vigyáztam az imagemra, csajoztam buliztam pofán csaptam másokat, ha arra volt szükség, bárkit lehúztam lével, ha kellett megfenyítettem és odahaza továbbra is megloptam a családom. A balhé folyton meg volt otthon, magasból szartam rá, a lényeg az meg volt fedél a fejem fölött kaja tiszta ruha mindez ingyen és a lenyúlt pénz. Már suliba sem jártam néha anyámnak letettem a nagy esküt megyek dolgozni, de arra hogy mikor a válaszom az volt-majd a jövő héten.<O></O>

<O></O>
„Csikorognak a kerekek az úttesten./Indul a sebesség-láz, tövig nyomatom a gázt./”(L.L.Junor)

<O></O>
Megkezdődött mélyrepüléses pályafutásom. Hiábavaló a féltés figyelmeztetés jövőbe látó intelmek, ha akartam volna sem szállhattam ki. Nem állt szándékomban változtatni.<O></O>
Tervezgettem a nagy jövőt, futattam magam a haverok előtt, szükségem volt a csodálatukra. Nem láttam meg, kapcsolataimban érdek barátságokat, ahogyan én használtam őket céljaimra, ők ugyanúgy kihasználtak felhasználtak. A kör, amiben bennfentes lettem keményebb drogokban nyomult.<O></O>
Akartam nagyvilági életet, könnyedséget lazaságot autót pénzt nőt hatalmat. Léptem egyet előre zöld mellett már port is toltam arcba. Komoly új világot teremtett az amúgy sem szürke hétköznapjaimba. Nekem sem osztották ingyen, fizettem érte, egyre nagyobb adagok kellettek. Tudjátok, mint moziban csak kicsiben nem volt menő verdám sőt még jogsim se, azért magaménak tudhattam egy szakadt tragacsot, amit veszettül hajtottam főleg belőve. Total káros lett, a jármű. Haverom faterja nevén volt bejegyezve. Nem történt feljelentés csak oltári nagy tartozás. Egyszerűbb számolni kinek nem lógtam pénzzel.<O></O>
„„Az iskolaévek mellett folyt az utcán lenn a biznisz,
az alvilági vér a téren egybe bűn és egyben kincs is,
És végigszórakoztunk akkor minden éjszakát, Oh, Oh!”(L.L.Junior)<O></O>
Még jobban belevetettem magam az üzletbe. Görnyedten csont soványan bazi nagy melegben kapucnis pulcsiban róttam az utcákat mentem sulikba pontra kiszámolva mikor van a szünet szállítottam a cuccot.<O></O>
Feszülten figyeltek, hangom betöltötte teret. Abban a szent pillanatban bizonyossá vált, értelme van elmúlt éveknek, szenvedéseimnek anyám halálának. Mert itt és most kell tennem a dolgom, elmondani van lehetőségetek választani, szembe kell nézni a problémákkal sohasem vagyunk egyedül. Felismeréstől enyhe remegés tört rám, ez valahogy jó volt.<O></O>
Egy délelőtt baromira beszívtunk, jött a nagy ötlet rámoljuk ki az egyik haverom lakását. Ketten kint figyeltünk miközben társunk, fényes nappal lakótelep tízemeletes házának földszinti lakásába erkélyajtót benyomva belépett. Hozott mindent, nagy részéről lövésem nem volt. Estére minden rendben lett bent a fogdán.<O></O>
Anyám telefonált rám kora éjjel igyekezzem haza, mert rend őrei várnak rám. Addigra megtörtént házkutatás, és én beszíva beparázva de mentem. Délután tudtam, hogy megbuktunk, gyorsba összeültünk kitaláltuk hogyan altassuk el tapasztalt főiskolázott nyomozók gyanúját. Este engem és társamat bevittek kisebb idő eltéréssel. Nem voltak barátságosak kegyetlenek is csak kicsit. Az kevésbé érdekelte őket, amit elkövetünk. Kérdéseik arról szóltak, mit tudok a „nagy emberekről”. Nem beszélhettem, ha még a kinti világban létezni akartam. Csuklómon bilincs, nem is gondolnátok, milyen fájdalmat tudnak vele okozni és nem csak pszichésen – kíváncsi tekintettel néztek rám. Mennyi olyan dolog van a világban, amit nem tapasztaltatok – gondoltam, tiszta őszinte szívvel kívántam – ne legyen alkalmuk megélni . Időnként olyan erősen rám szorították folytattam- belelilult a kézfejem rohadtul fájt,és ismételgették mint a lemezen megakadt tű, : a nyaram bent töltöm a négy fal között, és egyéb durva lehetőségeket villantottak meg előttem. Nem volt jó és rossz megoldás, csak rossz és még rosszabb, így hát nem pofáztam. Még akkor sem mikor jókorákat kaptam fejemre. Élni akartam, volt náluk még kegyetlenebb ellenfél is. Hajnalig tartott a móka, aztán bevágtak egy cellába, kétséges volt mennyi időt leszek bent. Délutánra kiengedtek, addig még lezavartam egy meccset zárkatársammal, azt nem állítom, hogy én voltam a nyerő. Első utam telefonfülkéhez vezettet figyelmeztetnem illett a városunk vezető gengszterét a közelgő házkutatásra, ez volt az első lépés megtétele hogy nem vamzerkodtam nem ez miatt jöhettem ki. Megviseltek történtek, szentül megfogadtam jó útra térek. Nyár közepére megjött az infó, irtó nagy mákom van nem lesz bírósági ügyem,a két társammal ellenben. Mivel átvertek és nem részesedtem az ellopott holmik nagy részéből, amiről meg tudtam visszaadtam, így számomra szabálysértésnél megáll az ügy. Muttim annyira boldog volt, mintha megnyerte volna a főnyereményt.<O></O>
„Menjek el munkát keresni? Milyen munkát keresek mi? Hogyan keresek munkát? Menjél el te, menjél el munkát keresni! Olyan okos vagy, menjél találjál munkát, itthon mereszted a segged. Nincsen pénzünk, hát persze hogy nincsen pénzünk … Szépen el fogok én innen menni a gecibe, azt meg fogom én oldani saját magamnak az életemet. Nem vagyok én kíváncsi senkire, nem kell velem foglalkozni. Ne törődjél velem édesanyám, hát nem kell velem törődni! Hagyjad már, majd én elmegyek megoldom saját magam. Csak tudnék már innen elmenni, tudnék már innen elhúzni! Ne aggódjatok amiatt, hogy én nem fogok innen elmenni. Hogyha valakinek nem tetszik ahogy én élek, vagy ahogy dolgozom vagy ahogy csinálom a dolgaimat, nem tetszik neki az alkatom azt majd szétcsapom!”<O></O>
Anyám kérlelt menjek el dolgozni, vagy lépjek le a városból, kezdjek el egy másik szebb és jobb életet. Induljak világot látni, legyek nyitott a szép és új dolgokra. Maradtam. Még mindig vonzott drog és az éjszaka, nem tudtam mit tegyek. Szabálysértés ügyem volt számtalan, amiből pénzbírság és közmunka terhelt. Halogattam bírságok befizetését, míg odáig jutottam átváltották elzárásra. Nem állt szándékomban bevonulni, ezért az utolsó dologtól is megváltam, amit tulajdonomnak tekintettem. Ilyenkor nincsenek barátságok akinek kínáltam hasznot remélt belőlem. Áron alul ment el, de megúsztam börtönt. Munkát még mindig kerültem, így anyám meghúzta azt a bizonyos határt. Vagy dolgozom és eltartom magam, vagy nem dolgozok és eltartom magam valahol. Pár hetet adott mert az bizonyossá vált, tovább nem élhetek egy fedél alatt velük. Nyugalomra vágyott, biztonságra. Ez mellettem lehetetlen ábránd maradt. Amúgy sem volt könnyű élete, de amit én okoztam az elmúlt időszak alatt megterhelték az egészségét, és még ott volt a kis húgom akit vágyott felnevelni. Szegény jó anyám, követett el hibákat, minden tettemért őt okoltam, megaláztam egyáltalán nem tiszteltem. Eladogattam értékeit mert jól tudtam, nem jelent fel szeret nem ártana nekem.<O></O>



„Szárítsd fel a múltad maradékát, és ne legyen semmid a jövőben. Ha nem ragaszkodsz a jelenhez, békében mehetsz egyik helyről a másikra.”(Buddha)<O></O>
Elindult a legközelebbi pad felé, leült rám nézett nem szabadkozott közölte tényszerűen<O></O>
– szívemet szét kúrta a heroin meg a többi szar. Szóval kimentem bele a biztosba munkám egy pizzériában,és lakás a seggem alatt. Kajoltam az életet, jártam a kávéházakat még melót is félálomban végeztem. Nem fizettek rosszul, de többet akartam, valaki rákérdezett miért nem próbálom meg pornót. Jó ötletnek tűnt, elmentem castingra bekerültem a filmszakmába. Nem annyira fényes nincs megfizetve. Az óvszer felejtős, nem mondom bulák nagyon rendben voltak elkelt néha a segítség hogy akcióba lépjek. Kamera eleinte rám hozta pánikot, akkortájt kezdtem el szúrni magam. Első nagyon tuttkos, befejeztük filmet ott maradtunk , megünnepelni. Jól tejelő üzletág pornóipar, camera túl oldalán állónak nincs rizikó, ami sex azt el lehet adni. Nem volt por, vendég lettem egy körre. Leírhatatlan élmény . Első orgazmus kutyaszar első belövéshez képest. Felhők felett lebegsz minden békés, csodás szeretet teljes, tied a világ azt teszel, amit itt a kutyaszaros retkes életben talán nem érsz el soha. Nincs küzdelem harc tulajdon, a nagy semmi létezik boldoggá tesz. Monoton hangja beleveszett nyár életvidám madárzajos lüktetető létébe. Élet az ő létezésétől függetlenül pezsgett forrt, nem tudott ebben részt venni. Elfáradt. Hallgatott emlékei sokasága özönvízként lepték el, talán már nem akarta folytatni megkért bennünket menjünk el, pihenni szeretne. Életemben először vettem fáradságot , gondolkodjam milyen éveket szánok magamnak. Hazaérve lezúztunk parkba élménybeszámolót tartottunk többieknek. Előkerült „cigi” eltoltam magamtól. Meglepődtek kezdtem kimagyarázni magam – tudjátok ambin közmunkám van – erre mindegyikből feltört röhögés. Nem értettem,minek dumáltam ki magam tényleges ok nem erről szólt, de ekkor még nem mertem felvállalni. Olyan időszak következett amikor nagyon nem találtam helyem, nem állt szándékomban velük tartani dolgozni rühelltem. Szakmám nem lévén, nincstelen cél nélküli emberként éltem, gőzöm sem volt merre tovább. Ismét meglátogattam Sanyát, érdekelt az élete merre tart az elvonóval. Lementem ezúttal tömegközlekedést használtam. Őszintén örült mikor meglátott<O></O>
– vártalak – mondta mély baritonján a hangjában némi érzelem csendült. – Sétáljunk – mutatott parknak árnyasabb részére, rácsodálkoztam<O></O>
– Szíved? –kérdeztem.<O></O>
-Nem kaptam újat – vigyorgott, azért még használható. Fölöslegesek voltak szavak, ballagtunk egymás mellett gondolatainkba mélyedtünk. Hely telítve elme és különböző szenvedélybetegekkel mégis béke szigetét jelentette számomra. Szükségtelen megjátszani magam lehettem végre én anyám vizslató aggódó gyanakvó tekintette sem követett. Letelepedtünk vénséges vén szomorú fűzfa alá nem mint szerelmespár. Mosolyogtam a gyerekekre ők viszonozták félszeg vigyorom ,továbbra sem szakították meg elbeszélésem. Ahogy Sanya úgy én is meséltem az ő történetét.<O></O>
- Viszonylag jól meg lettem fizetve – nézett vissza múltba – klassz kérót béreltem város jobbik részén mindennel felszerelve, buliztam és lőttem magam. Amit megkerestem lét gyakorlatilag dealerhez ment egy az egybe. Nem ment a leállás, meg nem is akartam. Megszűntem pornószínészként az állandó anyagozástól nemi vágyam totál eltűnt, igazából akkor telt be a pohár mikor meleg pornóra akartak rádumálni. Narkósokat senki nem becsüli társadalom legalsó rétege, nem hoz hasznot rombol pusztít. Megtaláltam nekem való társaságot, nincstelen kábszeresként . Azzá lettem én is, eladogattam mindent lakásból, bért nem bírtam fizetni könnyen gyorsan távoztam ruháimon kívül semmim nem volt. Menekültem mindent pénzzé tettem kecoból. Beköltöztem pár négyzetméternyi lepusztult koszfészekbe negyedmagammal. Lisa velünk lógott mi nem láttuk benne a nőt,már amikor épp tiszta aggyal bámultunk ki a fejünkből. Nem sokat tudtunk róla, meggazdagodás reményében jött valahonnan Európa keleti régiójából.<O></O>
„Sex mentes táncos topless munka!<O></O>
Stripptiz táncoslányokat és konzumlányokat keres hivatalosan bejelentett külföldi munkára Night Club. Stripptiz 70euró/nap/alap Topless 60 euró/nap/alap Konzum 50% mindenből itt nincs alap. Italpénzek 40% a tiéd. Szállás ingyenes Apartmanhazakban.Étkezés megoldható Kiutazást igény szerint megszervezzük. 3 főtől. (telefonos elérhetőség mobil szám, amit nem lehet ellenőrizni)”<O></O>
Hitt az álmaiban gyorsba muszáj lett kiábrándulnia aztán belevetette magát a kábulatba talán hogy ne kelljen ráébrednie a nagy valóságra. Táncos lánynak jött , egy éjszakát sem dolgozott eladták prostinak eladta testét apróért de pénze soha nem volt, strigója az életét és a pénzét is elvette. Zsarolásban vett részt, kényszerítették sexre segédeszközök használatával közismert személlyel. Lesben videó készült aktusról temérdek zsét nyeltek be érte Lisa nem profitált haszonból. Gabira másik lányra sikátorban leltek rá, összeverték fojtogatták belehalt sérüléseibe. Szerelmével jött szerencsét próbálni, úgy tervezték anyagilag összeszedik magukat és vissza térve hazájukba megalapozzák közös életüket,saját lakás gyerek, autó és belekezdenek egy jól menő vállalkozásba. Palija besokallt attól, itt valóban jól és precízen kell dolgozni. Összeállt egy anyja korabeli nővel, aki nem sajnált rá költeni. Menyasszonyát magára hagyva elutazott, mint kitartott selyem fiú világot látni. Gabi teljesen összeomlott szégyellte bevallani kudarcát, nem ment haza mikor még lehetősége nyílt rá. Összeállt az első útjába kerülő krapekkal, és egyre jobban beszívta az alvilág. Lisa megijedt védelmet kért a stricijétől, de az képébe nevetett, munkahelyi balesetnek állította be az eseményt. Lis félelmében elmenekült bandához csapódott és szúrni kezdte magát. Sex szolgáltatásait később egy löketért bevállalta közben kiderült a terhessége. Senkinek nem kellett terhesen narkósan. Utolsó hetekben lejmolni lopni , járt velünk. Sors fintora a gyereket megszülte valahol közkórházban amit tudott róla fiú és drogfüggő csecsemő, az apa kiléte nem ismert. Loptunk üzletekből kiraboltunk bárkit mindig csoportosan támadtunk, koldultunk nem érdekelt a jószerencse hogy meddig leszünk szabadon, az agyunk következő adagra várt. Néha ettünk, egyéb emberileg fontos dolgok számunkra nem léteztek. Arra eszméltem mellettem fekvő saját ürülékébe fetrengett. Megbuktam egyik bolti lopás során, döntöttem hazajövök. Nem részletezem hogyan tértem vissza állatira szégyellem miből lett meg lové. Régi kapcsolatom segített ide, leálljak szerrel, itthon folytattam legutóbb a kórházban landoltam úgy hoztak vissza az életbe. A kálváriám – szakadt fel egy tonna sóhaj a bensőjéből mikor kimondta.<O></O>

„Bármerre nézek mosolyod mindenütt felragyog, akár az égen a fényes csillagok. Hangod hallom lágy szellő fuvallatában, lépteidet ablakomon esőcseppek koppanásában. Világ legdrágább kincsét kaptam én, bár már nem vagy velem téged látlak létezésem minden csodálatos pillanatában.”(a szerző) <O></O>
<O></O>
Nővéremék bármennyire igyekeztek titokban tartani hol és merre vagyok, régi arcok meglátogattak, nem akarnék sok szót vesztegetni, akkor sem és most sincs mit mondani róluk. Utolsó előtti elvonós napomon tartottunk búcsú bulit. Útra valónak kis tarisznyába kézzel írt oklevelet közös csoport képet kaptam. Másnap elkezdődött új életem rehab programban. Családom elkísért, anyu sápadtnak törékenynek látszott munkájára hivatkozott. Megígértem haza megyek leszek család fenntartó nem kell megterhelnie magát. Én drágám rám mosolygott ahogy gyerekként összeborzolta hajam, le kellett hajolnom puszimért. Utolsó érintés volt, honnan tudhattam? Mindent titkoltak előttem, félt nem csinálom végig életemet magáé elé helyezte. Részt vettem mindenben, beilleszkedtem boldog hónapokat éltem meg. Tanultam jól működő emberi kapcsolatokat építettem fel. Bekövetkezett életem legszörnyűbb napja. Testvérem meglátogatott kiültünk teraszra, késő őszi délután, elmúlás hangulatát idézte. Kezembe tette borítékot, - anyu küldte figyelmesen olvasd el. Zokogtam nem volt szükség visszaigazolásra tudtam nekem nincs többé édesanyám. Nem látom soha többé, nem hallom hangját nem érzem érintését. Nem mondhattam el, mennyire szerettem nagyon bánom mindazt a fájdalmat amit okoztam neki. Nem tudom jóvátenni, szörnyű mindezen dolgoknak tudtára ébredni. Most az egyszer nem csak magamra gondoltam, tesóimnak is hiányzik az unoka öcsémnek is. Ölelés nagyszerű megtettem nővérkém felé első érzelmi lépést együtt éreztünk sírtunk lecsillapodva beszélgettünk egy teljes éjszakán át. Utolsó pár hónap nehézségeit elmesélte feltétele volt lássam a szépséget mindebben nem engedhettem magamnak a gyötrődést ismét lehúzna az elmúlt időszaknak nem lenne értelme. Szépséget halálban az elmúlásban? – paradoxon gondoltam akkor, mostanra másként látom. Anyunk egyik pillanatról a másikra lebénult, belázasodott nem bírt lábra állni. Kórházba került, vizsgálat kimutatta rosszindulatú sejtet, megtámadta gerincében idegeket. Fájdalmas és fárasztó időszak következett testvéremnek , pozitívan értékelte. Megadatott számára gondoskodás lehetősége, úgy bánt anyuval mint a gyermekével. Napról napra rosszabbodott állapota, az - az ember aki életében soha nem volt tétlen, mozdulatlanságra lett ítélve élete utolsó heteiben. Amíg lehetett vele volt éjjel s nappal. Táplálta szomját oltotta mosdatta főleg jelenlétével szeretettével támogatta. Ennél többet nem tehetett, bármilyen hihetetlen mikor e világra születünk , e világból távozunk egymagunk vagyunk. Bénulás fokozatosan haladt felfelé testében, jótét lélek szerencséje a szerencsétlenségben fizikai fájdalomtól megkímélte a teremtő. Álmodva lépett ki világunkból . . . –Hogyan, miért? – zokogtam lelkemet ezeregy darabra tépte fájdalom, marcangoló bűntudat, - mindez miattam van – néztem fel , könnyeim záporesőként árasztották el arcomat.<O></O>

Anya<O></O>
1.<O></O>
Nem bírom ezt a terhet viselni, nem látom a ki utat. Igazából nem is az én gondom, de mégis magamévá teszem. Egyedül nevelem gyermekem, csekély jövedelemből és a nagyobbik is velem él. Nincs szívem elküldeni, lehet még is ez lenne az igazán jó megoldás?<O></O>
Hova és kihez fordulhatnék? Neves szakorvoshoz? Nem bírnám megfizetni. Marad az állami drogambulancia, ha gyermekem is önként vállalja. Egyenlőre távolságtartó és már az is eredmény ha ordibálás nélkül telik el egy nap.<O></O>
Gondolataim csaponganak főzés közben, kisebbik gyermekem mintha érezné gondjaim súlyát csendesen játszik szobájában. <O></O>
- anyu kopogtatnak .<O></O>
Megyek ajtóhoz csodálkozom mennyire lefoglalnak gondjaim . Vendégem láttán indulat fog el, de jól leplezem. Fiam „barátjának” anyukája jött hozzám, hallgatom panasz áradatát amit nem igazán értek.<O></O>
- Tudtad hogy Álmos és Lázár találkoznak és beszélgetnek? – kérdően néz rám Róza.<O></O>
Mit felelhetnék, igen tudom és még sok minden mást is. Vajon az én feladatom felvilágosítani a fia viselt dolgairól? Vajon hinne e nekem? Vagy élből az én gyermekemre terhelné, mert az ő Álmosa jó, csak kissé megtévedt, könnyen befolyásolható. Ugyan mindnyájan eltévelyedett bárányok vagyunk, különböző nehézségekkel terhelve életünkben. Ettől független sokan nem élünk drogokkal , és nem leszünk alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek. Nálunk ez átmeneti állapot, reménykedem és bízom a teremtőmben ez egy próbatétel amit meg fogunk oldani. Mert másképpen nem is lehet.<O></O>
Róza várja válaszom. <O></O>
- Igen , és nem lehet őket tiltani egymástól – felelem – felnőtt emberek, elkéstünk a szülői szigorral. Határokat húzhatunk de az életüket nem szabályozhatjuk, csak segíteni, de fogalmam nincs miként. Emelem fel a kezem tanácstalanságom jeléül, a magasba.<O></O>
- Miért ilyenek?<O></O>
- Tőlem kérdezi, válaszolni lehetetlen vállalkozás lenne. Nincs tudomásom a múltjukról , alig ismerem őt és a gyermekét a férjét meg néha láttom mikor kilép a házból.<O></O>
- Mindent megadtunk Álminak gimnáziumot végzett, jogosítványa van. Talán túlontúl elkényeztettük, mégiscsak egy szem gyerek. Nálunk a családban mindenki intelligens annyira szégyellem hogy mi lett belőle. Megszabadulnék tőle mert kellemetlen helyzetbe hoz a rokonság előtt, de az apja nem akarja kitenni. Nem volt ő ilyen, de rövid ideig együtt élt egy lánnyal és azóta van vele ennyi gond.<O></O>
- Értem – válaszolok gépiesen, de nem értek vele egyet. Nem egy lány vagy jó barát miatt süllyed meg az ember gyereke, igaz az is lehet húzóerő de aki nem akarja az nem botlik meg. Felesleges szót pazarolni rá, ha mást okol Álmi problémáiért nincs mit tenni, akkor nekik még nagyon messze a végcél ahol a drog mentes dolgos hétköznapok várnak. Mégis teszek egy próbát – ha abba akarja hagyni úgyis megteszi, rajta áll vagy bukik ez a dolog. Felesleges belefolyni élete minden percében ha akar úgyis kijátszik benneteket .<O></O>
- Eljárunk a drogambulanciára, családterápiára. Menjetek el Lázárral! Az első megbeszélésen kötöttünk egy szerződést.<O></O>
- Mit? – meglepetten néztem rá.<O></O>
- Írásba foglaltuk mit ne csináljunk amivel a másikat felbosszanthatjuk, és ki milyen munkával segít be a háztartásba.<O></O>
- Bevált? – érdeklődtem, holott tudtam Álmos igyekszik megfelelni az elvárásoknak, de a régebbi életvitelét nem adta fel.<O></O>
- Igen és Álmi nem mehet le el van tiltva mindenkitől, alkalmi munkát végez, és állásinterjúra jár. Beszélj Lázárral hagyja már őt. Nincsenek egymásra jó hatással. Éreztem itt határozottan a fiamra gondolt aki az ő magzatát beleviszi a rosszba. Előtört belőlem az anyatigris ezt azért már mégsem hagyhatom.<O></O>
- Nem teheti mert Álmi tartozik neki sok pénzzel. Vagyis nem neki de a lényeg fizetni kell. <O></O>
- A drog?<O></O>
- Azt gondolom, igen. Ha ez nem rendeződik akár testi fenyítés is bekövetkezhet. Nem szeretném ha ennek a tartozásnak ilyen következményei lennének. – féltettem a gyermekem bármilyen is.<O></O>
- Jól zárjad az ajtód, eléggé mélyen belemásztak az alvilágba.<O></O>
- Tessék?! Nem értelek, miért kellene félnem?<O></O>
- Ebből a társaságból nem lehet kilépni. Hitelben is hozzájuthatnak a droghoz, pár napot várnak a fizetéssel. Ha meg nem fizetnek veréssel fenyítik, aztán olyan dolgokra kényszerítik ami törvény -, ember-, vagyonellenes. <O></O>
- Lázár elvitt itthonról minden értékesebb eladható holmit. Zárnom kell a szobát, nem hozhat fel sem barátot sem barátnőt. De azt mondod ha nem fizet, bármikor feltörhetik a lakásom, elvihetik az értékeim vagy éppen az autóm? Akár még én is bajba kerülhetek? – kérdeztem kissé ijedten.<O></O>
- Úgy van ahogy mondod. Ha az apja nem ragaszkodna Álmoshoz én elküldeném.<O></O>
- Tanácstalan vagyok, át kell gondolnom a lehetőségeket.<O></O>
- Rakd ki Lázárt, jobb lesz hidd el. Megyek mert kutyát vinnem kell sétálni. Szia.<O></O>
2.<O></O>
Ez a beszélgetés nyolc – tíz hete zajlott. Felgyorsultak az események, nyomaszt a tehetetlenség mert még nem látom a megoldást. Gyermekem változatos módon pusztítja önmagát, drog nyugtatók alkohol, és a hígító zacskóból való belégzése. Gondolataim csaponganak, feltehetném magamnak azt a bizonyos „miért-et”. Miért az én gyerekem, és miért teszi mindezt?! Ezen már túl vagyok, és nem mentegettem magam a felelősség alól. Elcsesztem és ezt nagyon jól tudom. Ok és okozat. Megkönnyíthetné a fiam azzal a dolgom, húsz éves felnőttként másként gondolkodhatna, de akkor én hogyan látnám be a saját tévedéseim, és élhetnék másképpen boldogabban? Ami nyilvánvaló segítségre van szüksége és nekem is.<O></O>

<O></O>
<O></O>

Kitárulkozom és bemutatom könyvemet

Melitta írta:

A mi iroink, akikre vegtelenul buszkek vagyunk hogy bemutathatjuk oket ,
szeretnenk megtobb reklammal segiteni es koszonetet mondani oldalunk tamogatasaert, baratsagukert, irasaikert. :656:

Elkezdem a sort de szeretnem ha folytatnatok Mr.Polgar Andras, Mr Staub Efraim, Gabor Edit, Obsitos, Donna,Kopacsi Judith, Pieter, John Furst
Koszar Robert, Merenyi Tibor , Krasznai ,Hegedus Bela, Dr Tanka es igy tovabb......lehet a sort folytatni....akiket kifelejtettem arrol sincs elfedkezve :lol:
Akar rovid bemutatkozas, akar egy reszlet a konyvetekbol, es termeszetesen hogy hol lehet megvasarolni a konyvet, amit jo baratsaggal dedikalva elkuldtok nekunk, :wink: mihelyt megerkezik megrendelesunk a penzzel egyutt. :lol:

Egyertelmuen azokat irokat , koltoket,szeretnenk reklammal segiteni ebben a topicban,akik tagjai a canadahun.com oldalnak.

Kattints a kibontásához...

<style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> Kedves Melitta!


Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatom e topicban, és bemutathatom könyvemet az érdeklődőknek!

Önvallomásom
<style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } A:link { color: #2222ff; text-decoration: none } A.western:link { font-family: "Arial", sans-serif } A.ctl:link { font-family: "Arial", sans-serif } --> </style>
Szüleim utolsó reménye- és ajándékaként születtem Tatabányán a múlt század korai második felében. Gyermekéveim szorosan összekapcsolódtak a természettel, annak szépségeivel és titkaival. Volt saját patakom, rétem, gyümölcsösöm és erdőm, a tér határtalansága természetembe ivódott, s az idő is csak gyengén kötött. Társaim a fák, bokrok, virágok és az apró állatkák voltak, valamint a békés magány.
A természet közelségéhez társult, mint meghatározó élmények sora, a versek és mesék bűvköre, édesanyám által. Emlékszem, ha nem a kertben vagy a konyhában dolgozott, s épp nem zaklattam kérdéseimmel, rengeteg könyvének egyikével a kezében elmélyülten olvasott.
Bár nem emlékszem olyan távoli múltra, de feltételezem, attól a ponttól, hogy megtanultam valamelyest beszélni, verseket tanított nekem. Rengeteg verset tudtam, mire iskolába kerültem.

A kezdetektől fogva mindenre kíváncsi voltam, ami élet, ami ember, ami titok.
Közlési vágyam kíváncsiságommal vetekszik, - kivéve azon időszakokat, mikor remeteként teljesen magamba húzódom. Gyermekkorom óta érzem úgy, hogy fontos mondanivalóm van embertársaim számára.
Sokféleképpen igyekeztem kifejezni magam -, a képzőművészet, a zene, előadó művészet területeire is tettem egy-egy rövid kitérőt -, végül megállapodtam az írásnál, mely tevékenységet kisebb-nagyobb szünetekkel 15 éves korom óta folytatom.

15-25 éves koromig elsősorban az emberi lélek titkait kutattam nagy elánnal, majd ismereteim bővülésével át kellett nyúlnom az anyagon túli régiókba is. Az ezoterika és hermetika felfedezésekor kezdtem úgy érezni, jó útra tévedtem.

Nyilvánosságra lépésem, a korábbi néhány pályázattól eltekintve, 2007. februárjában történt, felfedeztem az Interneten egy amatőr írókat-költőket összefogó virtuális klubot, a Napvilág Íróklubot. E kis közösség megléte és irodalmi munkássága ösztönzött arra először, hogy komolyabban kitárulkozzak az olvasók felé, s hogy egyre többet alkossak.
Ugyanezen év júliusában csatlakoztam egy hatalmas írótáborral rendelkező amatőr művészeti laphoz, a [FONT=Arial, sans-serif]Fullextra Kulturális és Művészeti Portál[/FONT]hoz, ahol hasonlóan baráti fogadtatásban részesültem. Azóta mindkét csapatot az irodalmi otthonomnak tekintem.
2008.júniusában jelent meg első verseskötetem, a Kristályhíd.
Még ugyan ebben az évben két antológiában is – Netlíra, Fulltükör – helyet kapott néhány versem. 2009-ben az Ünnepi Könyvhéten is alkalmam volt könyvemmel jelen lenni a Fullextra jóvoltából. Több felolvasó esten is lehetőségem nyílt verseim, prózáim bemutatására az érdeklődőknek. 2009. decemberében ismét megjelenhettem két versemmel a Fülltükör antológiában.

A legnagyobb támaszom az élet minden területén és az önkifejezésben a férjem, Wendler Zoltán, aki nem csak két csodálatos kislányom apja, hanem a legjobb barátom és társam, írótársam, kritikusom és ösztönzőm; aki ugyanazt a felhőtlen szabadságot nyújtja nekem minden téren, amit gyermekkoromban a természet közelsége adott.

Alapjában szerencsésnek és boldognak vallom magam, bár az út idáig sokszor igen göröngyösnek volt mondható. Úton vagyok most is, s mondanivalóm az eddig megtett, s az ez utáni utazás tapasztalatairól szól. Úgy érzem, még sok dolgom van az életben, rengeteg tanulás, tapasztalás, és mindezek megosztása is embertársaimmal.

*

Legújabb verseimet verslapomon olvashatjátok:

http://neptunus.5mp.eu

Könyvemről, a Kristályhídról pedig minden adatot megtaláltok férjemmel közös könyvoldalunkon:

http://www.wendler_konyvek.abbcenter.com

Szeretettel várok minden érdeklődőt lapjaimon!Üdvözlettel: Ria (Wendler Mária)

Tom Bolla: Desperatus I-II.

Kedves Mindenki!

Tom Bolla írói néven 2009-ben jelent meg Desperatus c. kétkötetes regényem, melyet nem reklámozni szeretnék, hanem köszönetet mondani mindenkinek, aki megtisztelt avval, hogy elolvasta.
Első könyves krimiíróként nem gondoltam volna, hogy ekkora példányszámot ér el a mű.
Szégyellem, de pesszimista voltam.
Csak a saját tapasztalat győzött meg arról, hogy kicsiny országunkban valóban ennyi érdeklődő, bátorító, és lelkesen olvasó lélek van.
Mosolyogva ismerem el, hogy Magyarország továbbra is kulturális nagyhatalom.

Köszönet még egyszer mindenkinek.

Tom Bolla

as

Szilvási Csaba Gábor

Kedves Mindenki!

Írói pályafutásom 1974-ban, egy gyermekvers lediktálásával kezdődött. Miért nem magam írtam le? Mert féltem, hogy mire megtanulom a betűket, kimegy a fejemből a szövege.
1979-ben egy novellával folytattam, melyet el is küldtem az akkor még fénykorát élő Pajtás újság szerkesztőségébe. No nem! Nem közölték, viszont visszaírták, mit kell tennem, ha újságíró szeretnék lenni.
Emlékszem a felháborodásomra. Cikket írtam talán, hogy újságíróságot ajánlanak? Nem látják az irodalom irányába tett hallatlan erőfeszítéseimet? Nem látták.
Ez persze nem törte le csillapíthatatlanul növekvő szarvacskáimat, 1981-ben már javában dolgoztam a Véres lábnyomok a levegőben című krimiféleség első verzióján.
Első sikeremet ezzel a... az írással szereztem, habár a hullák nagy számát közfelháborodás kísérte.
1982-ben, egy klubgyűlésen megszületett Stephanie Claudia Ford, az író. Főművet egyelőre nem alkotott, de már létezett.

Az írás mindig is fontosabb volt számomra olyan hétköznapi cselekedeteknél, mint leckeírás és tanulás, így fiatal felnőttségem első éveit a tudatlanság-tudásszomj kettőssége kísérte. No meg egy fiatal férfi, akinek az a téveszméje támadt, hogy ő egy pióca. Levakarhatatlansága miatt elért a vég: házasság, gyerekek, ahogy ez már lenni szokott. Az írás elsunnyadt valahol két pelenkacsere között.
Kislányom autizmusát egyrészt tragédiaként, másrészt áldásként éltem meg. Az ő léte, állapota segített hozzá, hogy gyermekkorom elvesztegetett éveit bepótoljam. Érettségi, diploma, mindennapi történések. Az írás inkább csak hobbi volt.

2004-ben lettem diplomás, egyébiránt a társadalom számára teljesen felesleges tanítónő. Megátalkodottságom nem tette lehetővé mezei foglalkozások választását, ezért maradtam, ahol voltam, a fenekemen. Unalom ellen pedig elővettem a régi füzeteimet, és ha már elővettem, meg is írtam néhány regényt. S ha megírtam, el is küldtem egy pályázatra. Eredmény:
1 db máig nem részletezett díj (Éva naplója - kisregény) 2008.
1 db nívódíj (Epizódok a sarokházból - sci-fi kisregény)2008.
több 1-2-3 díj 2008-2009.
különdíj (Bádogvár - sci-fi regény), 2009.
összesen három kiadásra váró nagyobb írás.

Említettem fentébb, hogy 1981-ben már létezett egy kevésbé jól megírt regénykezdemény Véres lábnyomok a levegőben címmel, amely sajnos álduzatul esett a kollégiumi éveimnek. 2009 márciusában a téma újra előkerült, és november végén már a kiadó is rábólintott a megjelenésre.

Véres lábnyomok a levegőben
Műfaját tekintve szerintem krimi, a kiadó szerint inkább kalandregény. Megjelenés 2010. február 10.
Rendelési információk, beleolvasás, stb. a honlapon:
http://stephanieford.gportal.hu/

Köszönöm a lehetőséget!
Üdv, Stephanie Ford, alias én.

Neketek adták már ki könyveteket? Én is írok egyet, de még nem nagyon jártam utána, hogy hogy lehetne kiadatni

Kedves új szerző!

Először is kitartást szeretnék kívánni regényed befejezéséhez. Sokszor a cél elérése, a buktatók leküzdése sokkal nehezebb, mint bárki gondolná, még annál is, hogy utána kiadót találj a művednek.
Amennyiben még nem jelent meg írásod, ez sem lesz könnyű. William Golding: A legyek ura c. világhírű regényét 21 kiadó utasította vissza, mire megjelent.
Ha elkészült a mű, akkor a neten próbálj a kiadók között válogatni regényed műfaja szerint. Rengeteg lehetőséged lesz, mert kis hazánkban több tucat kiadó dolgozik. Próbálj a kiszemelttel személyes kapcsolatot létesíteni mielőtt elküldöd nekik a kéziratot. Egy beszélgetés alkalmával - ez lehet csupán telefon - gyorsan kiderül, hogy a történeted belefér-e az adott kiadó profiljába.
Ne keseredj el, ha nem sikerül rögtön!
Jusson eszedbe ilyenkor Golding, s lépj tovább. Előbb-utóbb könyv lehet a művedből.

Tom Bolla

Én is szeretnék mindehez hozzá járulni. Nem vagyok ismert iró de szeretek irni. Nem régen jelent meg egy irásom. A könvem cime : Angyalszárnya irta Arwen
http://www.anagyekonyv.hu/
ezen a linken letölthetitek a demo változatot .
Aki nem szeretné azoknak bemásolok egy verset ami nekem a kedvencem

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CVABB5C%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:ApplyBreakingRules/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:SimSun; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-alt:ËÎĚĺ; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} @font-face {font-family:"\@SimSun"; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]-->

A lányom szerint ez a legszebb történet ami a könyvemben megjelent . Szeretném veletek si megosztani.
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CVABB5C%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C03%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:ApplyBreakingRules/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:SimSun; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-alt:ËÎĚĺ; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} @font-face {font-family:"\@SimSun"; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 680460288 22 0 262145 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU;} h2 {mso-style-update:auto; mso-style-link:" Char"; mso-style-next:Normál; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0cm; text-align:center; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:2; font-size:20.0pt; mso-bidi-font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-font-style:italic;} h3 {mso-style-update:auto; mso-style-next:Normál; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:3; font-size:16.0pt; mso-bidi-font-size:13.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:Arial; mso-fareast-language:HU; font-weight:normal; mso-bidi-font-weight:bold;} span.Char {mso-style-name:" Char"; mso-style-link:"Címsor 2"; mso-ansi-font-size:20.0pt; mso-bidi-font-size:12.0pt; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-language:AR-SA; font-weight:bold; mso-bidi-font-style:italic;} p.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt, li.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt, div.StlusCmsor3TimesNewRoman12pt {mso-style-name:"Stílus Címsor 3 + Times New Roman 12 pt"; mso-style-update:auto; mso-style-parent:"Címsor 3"; margin-top:12.0pt; margin-right:0cm; margin-bottom:6.0pt; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:3; font-size:16.0pt; mso-bidi-font-size:13.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-font-family:Arial; mso-fareast-language:HU; mso-bidi-font-weight:bold;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Felhőváros<o></o>

Bevezetés<o></o>

<o> </o>
Ha az ember magányos hajlamos kisebb fokú őrültség elkövetésére. Miért? Mert társas lények vagyunk. A magány fájdalmas hiányérzetett okoz. Szükségünk van valakire, valamire, ami érzelmeket, érzéseket gerjeszt bennünk. Valós vagy valótlan érzéseket. Egy idő után ennek kevés a jelentősége. Kell valami emberi érzés azért, hogy emberek maradhassunk. Nem mindig ismerjük be, de így van!<o></o>
<o> </o>
Vannak napok, amikor minden egyszerű,<o></o>
Vannak napok, amikor rám ragyog a nap,<o></o>
Vannak napok, amikor egyedül vagyok,<o></o>
Senki se nyújtja már felém kezét.<o></o>
<o> </o>
Hittem az álmokban, a lehetetlenben,<o></o>
Abban, hogy te megváltod életem.<o></o>
Őrült vagyok, amiért annyira kell<o></o>
Egy szerelem, mely nem létezhet?<o></o>
<o> </o>
Vannak napok, amikor elhiszem ez így jó,<o></o>
A távolság nem akadály többé nekem,<o></o>
Vágyak szárnyán repülve érkezem,<o></o>
Ajtód előtt megállok, bekéredzkedem.<o></o>
<o> </o>
A történet.<o></o>
<o> </o>
Egyszer volt hol nem volt, volt egy világ melyben éltek emberek. Minden embernek megvolt a maga tökéletes párja. Igaz nem minden embernek adatott meg ezzel a tökéletes párral való élet. Akiknek megadatott, azok felhőtlen boldogságban élték életüket, tökéletes társukkal. Akiknek nem adatott meg ez a kegy azoknak ott volt a Felhőváros. Felhőváros az a hely, ahol az álmaikat megtalálhatják azok, akiknek ez a vágyuk…<o></o>
<o> </o>
Felhőváros angyal őrei felügyelték a kapukat, hogy idegen és illetéktelen személy ne léphessen be az álmok birodalmában. Az angyalok feladata volt a felügyeleten kívül az is, hogy az arra érdemes egyéneket megjutalmazzák. A jutalom azoknak járt, akik elvesztették szeretteiket, vagy önhibájukon kívül lettek magányosak. A jutalmuk az volt, hogy kaptak egy tökéletes társat, aki kis ideig, de velük maradt. <o></o>
A történet hőse boldogtalan volt. Elvesztette a reményt. Pedig azt mondják a remény hal meg utoljára. Talán csak feladta. Vagy tényleg nem volt számára remény? Az Angyal úgy döntött, segít neki. Felkereste, és felajánlotta, hogy jöjjön el Felhővárosba.<o></o>
- Nem lehet. Nem mehetek.<o></o>
- Már mért ne jöhetnél? Érdemes vagy rá.<o></o>
- Nem, nem vagyok.<o></o>
- Mért ne volnál? Jó vagy. Sok jót tettél másokkal. A múltban történteket pedig elhomályosítja majd a feledés.<o></o>
- Nincs jogom a boldogsághoz. Olyat szeretek, akit nem lenne szabad. Nem tudom, nem akarom felejteni.<o></o>
- Ezt nem tudtam. Pedig általában mindenről tudok.<o></o>
- Még magamnak sem vallottam be, mennyire szeretem.<o></o>
- Hát itt az ideje, hogy kiderítsük!<o></o>
- Mit?<o></o>
- Talán ő az, kire rálelve megtalálhatod a boldogságod. Persze a boldogság nem mindig fájdalommentes.<o></o>
- Ezt tudom.<o></o>
- Akarod? Akarod tudni, ki ő? Mi történne, ha …?<o></o>
- Akarom.<o></o>
- A tudásnak ára van. Ha viszont szeret, akkor boldog leszel. De ha nem, választanod kell!<o></o>
- Tudom, a felejtés vagy az örökkévaló keresés.<o></o>
- Angyalként is jó létezni, van előnye és hátránya. Előnye, hogy nem érzel bánatot, nem érzel fájdalmat, nem érzel éhséget.<o></o>
- Mi a hátránya?<o></o>
- A tudás és a vágy. A kísértés, hogy megkaparintsd azt, amiről már lemondtál.<o></o>
- Ez bonyolult…<o></o>
- Igen az, de kevesen jutnak el oda, hogy dönteniük kelljen. Neked sem kell. Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok, és minden rendben lesz!<o></o>
- Igen…<o></o>
- Csukd be a szemed és gondolj arra, akit lelked rejtekében őrzöl. És ott lehetsz vele. Megtudhatod, amit csak akarsz…<o></o>
- Hol itt a csapda?<o></o>
- Van. Nem tagadom. De nem szoktak beleesni. Gyere!<o></o>
Becsukta a szemét, és lassan érezte amint elhagyja testét. Lenézet magára, ott ült a parkba a padon. Olyan volt mintha csak aludna. Szívéből egy ezüstös fényfonal kígyózott és összekötötte önmagával.<o></o>
- Menj, az időd korlátozott!<o></o>
Elindult. Átlebbent a fák felett, mint könnyű nyári szellő, hétmérföldet suhant, majd tenger hullámain delfinekkel játszva megérkezett Felhővárosba. Meglátta azt, kiért idejött. Lelke megtelt végtelen szeretettel, és a magány, mint múló illúzió úgy tűnt tova. Szia. - akarta mondani, de nem volt hangja. Gondolatai csak habok voltak, melyek belevesztek az óceánba. Leült az ágy szélére óvatosan, hogy ne ébressze fel a másikat. A látványtól megremeget a lába. Milyen nyugodtan alszik - nézte. Nézte és nem bírt betelni a látvánnyal. Végre itt vagyok! Nem számított, hogy láthatatlan és halhatatlan a másik számára. Egy hajtincs a férfi szemébe lógót. Kisimította és félve érinttette az arcát. Testét melegség hullámok járták át. Szeretlek! - gondolta. Szeretlek, ugye tudod? Annyi mindent akartam mondani, de most nincsenek szavaim, sem gondolataim, csak érzések, s ezek az érzések betöltik egész lényemet!<o></o>
A férfi megfordult, s lecsúszott róla a takaró. Felemelte és betakarta. Egy ostoba ötlettől vezérelve bebújt mellé az ágyba. Átkarolta a nyakát. Úgy sem tudja, nem érzi. A másik ajkát sóhaj hagyta el. Újra megfordult. Maradj nyugton - mondta magának - még felébreszted, és akkor vége az egésznek!<o></o>
- Less bele az álmaiba, így tudni fog rólad! - halotta az angyalt - Ezért jöttél.<o></o>
- Képtelen vagyok rá! Nem tehetem, az nem volna igazságos vele szemben.<o></o>
- Az élet soha nem igazságos. Veled szemben mi volna az igazságos? Te döntsd el! Nincs több, csak ez az egy esélyed! Egyetlen éjszakád.<o></o>
- Tudom, de most hagyj magamra!<o></o>
Eltűnt az angyal, s közben a férfi felébredt. Felkelt és kiment a konyhába, kinyitotta a hűtött és bele nézett. Hideg innivalót kereset. Arcán csalódottság jelent meg, amikor nem talált. Elővett egy poharat és vizet engedet a csapból. A nő rálehelt a pohárra, ami egyből lehűlt, s bepárásodott a férfi kezében. Amikor szájához emelte a poharat arra gondolt, hogy milyen kellemesen hideg a víz. Ez a csoda belefért az éjszakai csodák közé. Visszament és visszafeküdt az ágyba. Egy darabig álmatlanul forgolódott. Különös gondolatok suhantak át rajta, de egyik sem maradt annyi ideig, hogy mélyebb benyomást hagyott volna benne. Aludni kéne - mondta ki halkan - csak már nem vagyok álmos. Eközben a nő ott ült vele szemben a fotelba és nézte őt, hallotta gondolatait, de nem befolyásolta. Aludj! - suttogta a férfinak és átlibbent a szobán, kezét annak homlokára téve a férfi pillái megremegtek, teste ellazult és lélegzete lelassult. Néhány másodperc múlva nyugodt és pihentető álomba találta magát. Álma nyugodt volt, könnyed és megnyugtató. Furcsának találta álmában, hogy álmodik, de hát az álmok mind furcsák.<o></o>
Az óra csörgésére ébredt. Szemét kinyitotta. - De jót aludtam! - gondolta. Tele volt energiával és ötletekkel. Minden szebbnek tűnt. Érdekes! – gondolta, miközben a reggeli kávéját kavargatta. - Nem szoktam ilyen pihenten ébredni! Mindig alig tudok felkelni.<o></o>
A nő követte mozdulatait és nem bírt betelni a másik közelségével.<o></o>
- Lassan lejár az időd. - halotta az angyalt<o></o>
- Had maradjak, csak néhány órát, kérlek!<o></o>
- Mindennek ára van!<o></o>
- Ennek mi az ára? Nem is érdekel. Maradok!<o></o>
- Nagy árat kell fizetned érte. Nagyon nagyot! Az életed a tét!<o></o>
- Rendben.<o></o>
- Te tényleg nagyon szereted? Önzetlenül?<o></o>
- Önző módon, azt hiszem…<o></o>
- A szerelem mindig önző, és ettől lesz önzetlen.<o></o>
- Menj! - és az angyal eltűnt.<o></o>
Eközben a férfi felöltözött, és a kocsi kulcsait kereste. Egyre idegesebben.<o></o>
Körbe libbent a szobában – Kulcsok. - mondta és a kulcsok megjelentek az asztalon, ahol a férfi épp megnézni készült. De jó, vagy ötször megnéztem és nem láttam. Fogta a kulcsokat és elindult a városba. Az úton lassú volt a forgalom. Mindenki sietett és mindenki időben akart odaérni ahova elindult.<o></o>
<o> </o>
<o> </o>
Eltelt néhány óra, amikor az angyal újra megjelent.<o></o>
- Tudom, és megértettem, mennem kell!<o></o>
- Így igaz. Búcsúzz el tőle!<o></o>
- Nem tudok. Képtelen vagyok rá.<o></o>
- Próbáld meg! Soha többé nem láthatod.<o></o>
Közel ment a férfihez, aki ült az íróasztalánál és kezét a vállára tette. Itt kell hogy hagylak.<o></o>
Nem maradhatok tovább. Vigyázz magadra! Szerettem volna mindent elmondani, de nem volt rá erőm. Szeretlek! De minden olyan mulandó. Nem robbanhatok be az életedbe csak úgy. A férfi mintha hallotta, volna felnézett, tekintetük találkozott. A férfi torka hirtelen kiszáradt, és nyúlt, hogy töltsön magának vizet az asztalon levő üvegből. Amint megérintette az üveget furcsának találta, hogy milyen hideg a víz. Mint az éjszaka, igen...<o></o>
A nő megérintette a vállát - Ne törődj vele! Idd meg! A fényfonal zsugorodni kezdett és egyre távolodott a férfitől. Mintha valami belső sugallatra tenné a férfi az ablakhoz ment és kinézet. A színek úgy szikráztak a napfényben, mint még soha … mint soha … mint soha ...<o></o>
<o> </o>
Döntés <o></o>
<o> </o>
- Itt vagyok. – szólt kissé szomorkás hangon a nő.<o></o>
- Hát nem volt valami sikeres a randid.<o></o>
- Ne gonoszkodj! Azt hittem az angyalok megértők.<o></o>
- Az is vagyok. Elintéztem neked, hogy legyen választásod.<o></o>
- Választásom?<o></o>
- Választhatsz két dolog között.<o></o>
- Mond!<o></o>
- Az egyik, láthatatlan maradsz és őrangyala lehetsz, vagy …<o></o>
- Ezt akarom!<o></o>
- De a másikat nem is hallottad.<o></o>
- Nem is akarom.<o></o>
- Akkor döntöttél...<o></o>
- Igen.<o></o>
- Tudnod kell, hogy minden, ami vele történik jó vagy rossz, te érezni fogod. Megosztja veled a fájdalmát, a mások iránt érzett érzéseit is. El fogod viselni?<o></o>
- Elfogom.<o></o>
- Akkor is, ha a te érzéseid ugyan azok maradnak, ha magaddal viszed őket?<o></o>
- Megteszem!<o></o>
- A másik lehetőség az lett volna ...<o></o>
- Hogy elfelejtem az érzéseseket és őt. <o></o>
- Igen. Tényleg különös lény vagy! Egy idő után a szerelmed már nem fog fájni, valami édes nyugalommá szelídül.<o></o>
- Igen.<o></o>
- De látom, már mindent tudsz. Menj, és vigyázd őt!<o></o>
<o> </o>
A mese vége<o></o>
<o> </o>
Visszament a férfi életének része lett. Hosszú ideig óvta és egyengette útját. Rátalált az igazi társra és vele együtt tudod örülni. Amikor az élete vége felé járt és magányos volt a férfi egy éjszaka megtette azt, amit egykoron kellett volna. Belépett a férfi álmába és meg is mutatta magát.<o></o>
- Tudtam hogy vagy, éreztem!<o></o>
- Csak sejteted. Tudod én minden gondolatodat hallom azt is, amit nem mersz gondolni.<o></o>
- Miért most?<o></o>
- Mert nem sokára át kell lépned a kapun...<o></o>
- Te velem leszel?<o></o>
- Az a kapu nekem is nyitva van és nekem nem lesz már teendőm nélküled.<o></o>
- Hogy tudtál feláldozni mindent értem? Nem is érdemeltem meg.<o></o>
- De én megérdemeltem. Ezt választottam és soha nem bántam meg a döntésemet.<o></o>
- Ez igazságtalan.<o></o>
- Az élet soha nem igazságos. Szerettelek, szeretlek! Mindig veled voltam anélkül, hogy tudd! Önző voltam a döntés meghozatalánál, mert nem akartam, hogy elhagyj! Soha...<o></o>
- Csitt. De nem is szerettelek! Nem szerethettelek, nem is ismerhettelek...<o></o>
- Talán így a jó, a múlton kár gondolkodni. <o></o>
- Igen. - hagyta magát meggyőzni a férfi - Készen állok, mehetünk, és többé ne hagyj el! Soha ne légy láthatatlan, maradj velem!<o></o>
Arwen (Felnöt mesék ) Angyalszárnya

Hello mindenkinek !

Én egy írogató vagyok sok művem fent van az oldalamon kérem olvassátok el és írjatok véleményt.
www.toldi.atw.hu

Sziasztok!
Én is írogatok, elvégeztem a Magyar Író Akadémiát is, de - két antológiát kivéve - nem jelentettem meg a regényeimet és novelláimat.
Egy rövid kis tárcát azért beillesztek ide, csak hogy jó kedvetek legyen.
(az írás fikció, bár akár igaz is lehetne)

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CGARASJ%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Rendelőben<o></o>
<o></o>
Fülledt meleg a délután. Munka után kényelmesen sétálok az orvosi rendelő felé. Mindig a rendelés végére megyek, mert akkora már ritkul a tömeg.
A váróban egy teremtett lélek sincs. Furcsa. Megnézem a rendelési időt. Nem késtem el.
A klórszagú csendben leülök az egyik székre, és a kitett hirdetéseket olvasgatom. Ahogy így nézelődöm, lépések koppanását hallom távolról, a lépcsők irányából, és egyre erősödő szuszogást, fújtatást. Pár másodperc múlva meg is látom a zajok okozóját, egy igen testes, idős asszonyt, aki meglátva, azonnal felém irányítja lépteit. Mivel ő az idősebb, nem várom meg, hogy köszönjön, megelőzve jó napot kívánok. Ez a kedves fogadtatás annyira jólesik a néninek, hogy azonnal letelepedik mellém.
- Csak nem beteg? – mér végig, kétkedő tekintettel.
- Diabétesz. A havi gyógyszeradagomért jöttem. Egyébként, köszönöm, jól vagyok. – felelem megnyugtatásul.
- Ki se nézem magából. Aki beteg, azon látszik. – bólogat mindent tudóan.
- Én jól vagyok, ha tartom a diétát, és szedem a gyógyszert.
Remélem, ezzel be is fejezzük a társalgást, mert nem szeretek a betegségemről beszélni. A néni viszont nem így gondolja. Hiába próbálok olvasást színelve a prospektusba bújni, csak nem hagyja.
- Régóta cukros?
- Igen.
- A családban van cukorbeteg? Mert hallottam, hogy az öröklődik. Nálunk, hál’Istennek nincs senkinek. Nekem reumám van, meg magas vérnyomásom. De lehet, hogy agydaganatom is, mert sokat fáj a fejem. Magának nem szokott fájni?
- De. Ritkán.
- Tudja, nekem a frontoktól is fáj. Hidegfrontkor a tarkóm tájékán, melegnél meg fejem búbján. Mire az Aigner Szilárd mondja hogy milyen idő lesz, én addigra már tudom. Más baja nincs, csak a cukor? – néz rám átható tekintettel.
- Nincs. – nyugtatom meg.
- Pedig elég sápkórosnak látom. Alacsony a vérnyomása, mert az uram akkor néz ki így, ha lent van neki, meg amikor másnapos?
- Nem alacsony. – válaszolom, és egyre csak az órámat nézem, mikor hívnak végre be, hogy megszabaduljak a kérdések özönétől.
- Látom, - néz a hajamra, lenéző, lekicsinylő pillantással - magának is satnya haja van, mint a lányomnak. Nem is tudom, kitől örökölte, mert az uramnak meg nekem jó dús, erős szálú hajunk van. – és mintegy demonstrálva a mondandóját, hátraveti a fejét, és beletúr ősz tincseibe. - Nem szokott használni rá habokat? A lányom Avonozik. Ő árul ilyeneket. Nem akar tőle venni? Biztosan jó volna magának is.
- Köszönöm, de ezt már megszoktam. – próbálok rámosolyogni, de vicsorgás lesz belőle.
- Hány éves? Ahogy látom, olyan forma, mint a lányom. Ő 50 lesz októberben.
- Én 44, szeptemberben.
- Idősebbnek néz ki. – jelenti ki, mintha én ebből nem értettem volna.
- Van férje? – folytatja a vallatásomat.
Úgy teszek, mintha nagyon olvasnék, és nem hallottam volna a kérdést, hátha békén hagy, de nem tágít.
- Férjnél van? – ismétli meg, s mint egy süket-némának szokás, belebámul egyenesen az arcomba, lassabban kiejtve a szavakat.
- Nem vagyok.
- Elvált? Gyerek van?
- Van. Kettő.
Döbbenet. Mi a fenének válaszolgatok, teljesen kifaggat, mint valami kérdezőbiztos.
- Csak azért kérdeztem, hogy van-e ura, mert akiknek nincs, azok öregszenek gyorsabban.
Na, puff. Most aztán megkaptam.
- Az én fiam is elvált. A felesége csalta. Maguk miért váltak el?
Na, ennél a pontnál betelt a pohár. Az sem érdekel, ha megbántom, de pontot teszek végre a beszélgetésünk végére, hiszen ehhez már tényleg semmi köze.
- Ne tessék haragudni, de erről nem szeretnék beszélni.
Hirtelen csönd lesz. Megbántottan elnéz másfelé. Újból az órámra nézek. Mi van már? Miért nem szólítanak? Egyre türelmetlenebb leszek.
Két perc sem telik el, és mintha misem történt volna, újra felém fordul, és kérdez.
- A környéken lakik? Még soha sem láttam itt.
- Igen, nem messze. – adom meg magam.
- Mit főz vacsorára? Én lecsót. Az uram nagyon szereti. Jó sok hagymával. Maga hogy főzi?
- Én is úgy. – nyögöm ki.
Ha most a doktornő megméri a vérnyomásomat, az egekben lesz. Majd elmesélem, hogy az asszonyság felidegesített az örökös kérdezősködésével, nehogy vérnyomáscsökkentőt is felírjon. Eldöntöm, ha öt percen belül sem szólítanak be, hazamegyek, és majd visszajövök máskor, csakhogy megszabaduljak a nénitől. Öt perc… de hosszú még az is.
Úgy látszik, elege lett a kérdezősködésből, mert vadul elkezd kotorászni a táskájában, és egy mobiltelefont vesz elő. Majd újabb kotorászás, és előkerül a szemüvege is. Lassan bepötyögi a számokat, majd vár. Hallom, ahogy a hívott félnél csörög, majd felveszik.
- Szervusz Icuskám! Hazaértél már? Voltam nálad egy félórája, de még nem voltál otthon.
A választ nem hallom, de nem is akarok odafigyelni.
- Nem unatkoztam. Itt ülök a Soltész doktornő várójában.
Kis csend, amíg hallgatja a hívott fél kérdését.
- Dehogy vagyok beteg. Csak feljöttem egy kicsit beszélgetni. Ma nincs is rendelés, mert a doktornő szabadságon van.
A megdöbbenéstől a szám is eltátom. Ránézek az asszonyra, összevont szemöldökkel.
- Várj egy kicsit. – szól bele a telefonba, és elveszi a fülétől.
- Maga nem tudta? – néz rám olyan szemekkel, mint a ma született bárány. – Lent a bejáratnál ki van írva.
- Nem, nem tudtam. De azért szólhatott volna. – méltatlankodom.
- Azt hittem, maga is csak beszélgetni jött. Én minden héten kétszer jövök ide. Utána megyek a nővéremhez, az Icushoz. – majd visszateszi a füléhez a telefont, és mintha ott sem lennék, folytatja.
- Na, majd mesélek. Beszélgettem egy fiatalasszonnyal. Képzeld, cukros… van két gyereke… elvált, mint a …
Nem várom meg, amíg töviről hegyire elmeséli a nővérének mindazt, amit megtudott rólam, hanem 200-as vérnyomással, villámokat szóró szemekkel kutyagolok hazafelé.