A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe

„A tanáriban böngésztük az újonnan megjelent Kerettantervet” - írja olvasónk, és nem hiába böngésztek, mert a 7-8. osztályosok számára a kémiaórán ősztől javasolt tevékenységek között meg is találták az újszerű oktatás egyik alapkövét.

„A pálinkafőzés tanulmányozása videofilm segítségével, a folyamat értelmezése”

Előtte „a víz vagy vörösbor desztillációjának bemutatása, a desztilláció folyamatának értelmezése” a javasolt tevékenységek listáján.

A kémiai kerettantervet azzal vezetik fel, hogy az „oktatás minden szakaszában törekedni kell az élményszerűségre, a tanulók számára releváns és érdekes problémák kémiai vonatkozásainak bemutatására, a gyakorlatban használható tudás elsajátításának fontosságára”.

Ebben nincs hiba. A szöveg ezzel folytatódik:

„Az élményközpontú tanításnak arra kell összpontosítania, hogy a tanulók tudatába beépüljön: a kémiai ismeretek szükségesek az élőlényekben zajló folyamatok megértéséhez, a mindennapokban használt tárgyaink előállításához, feladata a tudatos vásárlási és anyagfelhasználási szokások kialakítása, az egészségvédelemhez és az élhető környezet megóvásához szükséges ismeretek és szemlélet biztosítása.”

Átnéztünk a 7-8. osztályosok biológia kerettantervébe, ott az alkohol és a pálinka egészségre gyakorolt hatásáról nincs szó. Biztosan azért, mert ez nem jelentős probléma Magyarországon.

Miután az Orbán-kormány 2010-ben egyik első intézkedésével legalizálta az otthoni pálinkafőzést, az iskolában tanultak ősztől már valódi családi programokban jöhetnek elő. Boltban vagy kocsmában ennyi idősen úgysem vehetnek pálinkát a gyerekek.

Házi pálinkakészítőFotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
2018-ban egyébként kénytelen volt kiadni egy ajánlást a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke „több, az elmúlt években történt tragédia és baleset” miatt is. Mint írták, „a párlatfőzés amennyi örömöt, annyi veszélyt is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, és nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk ezt a nemes italt”.

haszanz

El nem tudtam képzelni, mi hi

*
El nem tudtam képzelni, mi hiányzott?! Mármint az oktatásból! Inkább tanítanák a háztartás - tant, ahol megtanulnának a fiúk, a lányok főzni, takarítani, egészségügyi ismereteket, no meg legfőképpen pénzügyi ismereteket.
Nem. Azt nem, de a pálinkafőzés "tudományát" tanítják majd. Már az általánosban, de különböző OKJ-s képzéseken is meg lehet tanulni, sőt a Corvinus Egyetemen is okítják.
A fidesznyikok kínosan ügyeltek arra, hogy a pálesz-főzés tudományát már az általános iskolától kezdve - a felnőtt okításon át - akár egyetemi szintre is emeljék.
Kíváncsi lennék rá, hogy erre külhonban mi a vélemény?
De jól tudom, a hiba bennem van, túl sötéten látom a dolgokat... Hja, érdekesség. Dohányboltba egy általános iskolás be nem mehet, mert megbüntetik az ott dolgozót, de a pálinkafőzés tudományát elsajátíthatja. Sőt későbbiekben különféle okításokon ki is egészítheti. Hajrá Magyarország! :mad:
 
A pálinkafőzés tanításával teljesen felesleges foglalkozni. Ma Magyarországon az a család, amelyik hozzájut olyan alapanyaghoz, amilyenből pálinkát lehet főzni, az főz is. Együtt a család, apraja és nagyja. Így, aki 7. osztályos korára nem tud minimum annyit, mint amennyi a tankönyvben van, nos, őt, teljesen felesleges a témával megkínálni.
 
Ria ria Hunagarya!

Pálinkafőzés általánosban – asszonyverést ne oktassunk esetleg?
Kötelező tantárgy lesz a pálinkafőzés az iskolákban. Szerintünk igazán bővíthetnék még hasonlóan elmés megoldásokkal a tantervet a magyar hagyományok nevében.

A pálinkafőzés hungarikum – ahogy az alkoholizmus is, bár azt inkább népbetegségnek hívják –, így aztán kötelezően oktatni kell az iskolákban. Nincs mese, a sok kis tanuló már előbb tud majd páleszt főzni, mint normálisan olvasni vagy írni, és ez így van jól, hiszen olyan nemzet vagyunk, hogy még az ereinkben is pálinka buzog. Olykor tényleg és szó szerint.

A pálinkafőzés tanítását ugyan a rosszmájúak gondolhatják az alkoholizmus támogatásának is – micsoda gondolat! –, mert így aztán már úgy nőhetnek fel a gyerekek, hogy teljesen természetes módon csúszik le az 50 fokos szilvapálesz a torkukon, a panellakások két négyzetméteres erkélyein elszaporodnak a pálinkaüstök, pont odafér a sarokba, igazán nem sok vizet zavar. Apa, anya, gyerekek éldegélhetnek csendes mámorban, csuda jó világ lesz!

Javasolnám a következő tantárgyak bevezetését a pálinkafőzés mellé, ha a magyar hagyományokat akarjuk annyira erőltetni:

1. Kocsmapulttámasztási ismeretek

10 tantárgy, amit vegyünk fel kötelezőként még a horgászat mellé

Ha már alkoholistákat nevelünk az iskolákban, akkor adjunk hozzá kiegészítő készségeket is, nehogy elveszve lődörögjenek a kocsma környékén, és még azt sem tudják, hogyan kell helyesen támasztani azt a pultot. Ezen az órán megtanulhatnák, hogyan kell beszélgetni a kocsmárossal részegen, mennyi az annyi, azaz felvilágosítás az alkoholok árairól, és mennyi fér bele a minimálbérbe, ha nemcsak az otthoni pálinkát akarják inni, hanem változatosságra vágynának. Összekapcsolhatnánk a tesiórával, és egy kis kocsmai verekedés alapismereteket is beletehetnénk a tankönyvbe, hogy felkészülten várják az agresszívebb alkoholistáktól kapott ütéseket.

2. Dülöngélős énekóra székely népdalokkal

Kiváló egyensúlygyakorlat, lehet vele terepre is menni. A tananyagban legyen benne mindenképpen, hogyan tudnak úgy dülöngélve énekelni – kizárólag magyar nótákat, székely népdalokat, esetleg a himnuszt –, hogy ne boruljanak bele az árokba. A haladó csoportokban ugyanezt biciklivel is el lehet sajátítani, kifejezetten hasznos, élethez nélkülözhetetlen készségek lesznek ezek felnőttkorukban, amikor az otthon főzött pálinkával indítják a napot kávé helyett.

tanterv-palinka-tantargy.jpg

Részlet a Magyar vándor című fillmből (Forrás: Port.hu)

3. Ferdén pisilés részegen

Ez egy ütős tantárgy lesz, mert fiúnak és lánynak is egyaránt rendkívül nagy kihívás részegen, hogyan ne pisiljék le a saját bokájukat. A titka a ferdén pisilésben van – véletlenül sem szabad lefelé irányítani! –, ezt pedig hosszú évek alatt lehet tapasztalati úton elsajátítani. Javasoljuk külön terep építését az iskolák körül ehhez a tantárgyhoz, ahol a gyerekek megtanulhatják, hogy a természet lágy ölén, amikor részegen az emberre tör a szükség, hogyan tudnak könnyíteni magukon balesetmentesen, fába kapaszkodva, fűcsomóval kitörölve és bokor mögé rejtőzve.

4. Asszonyverés nyomok nélkül

Bizony, ha az alkoholizmust divatba hozzuk, akkor számolnunk kell a következményekkel, és felkészíteni arra is a gyerekeket, hogy a legtöbb családon belüli erőszak alkoholos befolyásoltság alatt történik – „nem akartam akkorát ütni, hogy betörjön a feje, csak be voltam rúgva” –, ami elvileg törvénytelen, de hát ez egy ilyen ország. Itt a pálinka többet ér, mert magyarok vagyunk. Börtönlátogatást is lehetne szervezni a tanórákon, ahol a gyerekek beszélgethetnének olyan elkövetőkkel, akik az alkohol miatt követtek el bűncselekményeket. Tapasztalatot cserélhetnének velük, hogyan ússzák meg a börtönt majd felnőttkorukban.

5. Hátrafelé lovon nyilazás, nyereg alatt húspuhítás, kumisz

Ősmagyarkodunk úgyis, akkor hozzuk vissza azokat a csodálatos régi hagyományokat is a tantervbe, amelyek nemsokára újra nélkülözhetetlenek lesznek az igazi, mélymagyar élethez. Tanuljanak meg nyilazni – lőjenek minden irányba, ne csak előre! –, élni hűtő nélkül, rohasztani a húst a lovak nyerge alatt és természetesen, ha pálinkát már tudnak főzni, avassuk be a gyerekeket a kumiszkészítés rejtelmeibe is. Ha már lúd, legyen kövér!
 
Ők mindenképpen erre koccintanak....
upload_2020-3-7_17-34-51.jpeg
 
Csatolások

  • palinka-sunrise-hivatalos-klip.mp3
    4 MB · Olvasás: 38
  • szilvafacska-enek-lovasi-andras.mp3
    3.9 MB · Olvasás: 34
A pálinkafőzés tanításával teljesen felesleges foglalkozni. Ma Magyarországon az a család, amelyik hozzájut olyan alapanyaghoz, amilyenből pálinkát lehet főzni, az főz is. Együtt a család, apraja és nagyja. Így, aki 7. osztályos korára nem tud minimum annyit, mint amennyi a tankönyvben van, nos, őt, teljesen felesleges a témával megkínálni.
*
Fentieket olvasva, ezzel Te egyetértesz?! No én nem, sőt nagyon dühös vagyok, hogy olyan emberek irányítják a jövő nemzedék okítását, akiknek más az érdeke. Hogy mi az, azt többen tudjuk, aki pedig nincs ezzel tisztában, azoknak hiába is soroljuk. Mire a lista végére érnénk, az elejét úgyis elfelejtenék... :o
 
Nem értem azt, hogy miért van kifogás az ellen, hogy a pálinka készítést tananyagként írják elő az iskolákban.
A Magyar Pálinka a 114/2013 (IV.16.) Korm. r. szerint Hugarikum és benne van a Magyar Értéktárban. Éppen ezért, minden ami magyar, azt tanítani kell, mert mint tudjuk "Ami Magyar, az csak jó lehet" és az alapok elsajátítását a kisded, lehetőleg már csecsszopó korban kezdje elsajátítani...:D
 
Csatolások

  • A káosz éje.jpg
    A káosz éje.jpg
    115.7 KB · Olvasás: 25
A pálinkafőzés tanításával teljesen felesleges foglalkozni. Ma Magyarországon az a család, amelyik hozzájut olyan alapanyaghoz, amilyenből pálinkát lehet főzni, az főz is. Együtt a család, apraja és nagyja. Így, aki 7. osztályos korára nem tud minimum annyit, mint amennyi a tankönyvben van, nos, őt, teljesen felesleges a témával megkínálni.
Valahol egyetértek. A mai magyar közoktatás ennél jóval súlyosabb terhektől roskadozik.
 
Nem értem azt, hogy miért van kifogás az ellen, hogy a pálinka készítést tananyagként írják elő az iskolákban.
A Magyar Pálinka a 114/2013 (IV.16.) Korm. r. szerint Hugarikum és benne van a Magyar Értéktárban. Éppen ezért, minden ami magyar, azt tanítani kell, mert mint tudjuk "Ami Magyar, az csak jó lehet" és az alapok elsajátítását a kisded, lehetőleg már csecsszopó korban kezdje elsajátítani...:D

Van a dologban logika... nem butul eléggé gyors ütemben a lakosság azon része, amelyik nem híve a regnáló hatalomnak - elő kell segíteni a folyamat gyorsulását.
 
Nem értem azt, hogy miért van kifogás az ellen, hogy a pálinka készítést tananyagként írják elő az iskolákban.
A Magyar Pálinka a 114/2013 (IV.16.) Korm. r. szerint Hugarikum és benne van a Magyar Értéktárban. Éppen ezért, minden ami magyar, azt tanítani kell, mert mint tudjuk "Ami Magyar, az csak jó lehet" és az alapok elsajátítását a kisded, lehetőleg már csecsszopó korban kezdje elsajátítani...:D
*
A legtöbb általános iskolában nincs kémiai szertár, v. ha van, abban nincsenek felhasználható kísérleti anyagok. Valamikor én még nemcsak könyvből tanultam, ha erre azt öntik, akkor mi lesz, ha meg arra azt, akkor mivé válik? Sőt volt kémiai tanszobánk, ahová táskák nélkül - csak kémiai órákra - mentünk. S, mindenkinek lehetősége volt, sőt szükséges is a kísérletezés. Nagyon élveztük, így tudtuk meg mi is az a pipetta, mi a kémia üvegcse, a cső, a petri csésze és egyebek. Spiritusz lángon melegítettük a lombikban az akármit és saját szemünkkel láttuk az eredményeket. Igaz, a kémia tanáron volt felelősség, nem is tagadom. De folyamatosan sétált közöttünk, magyarázott, senkit nem tévesztett szem elől. Azon túl, mindig figyelmeztetett a veszélyekre. Csodás volt, így a könyvből csak átolvastam az anyagot és a saját jegyzeteimmel összevetve, magától "mászott" be a tudás a szürke állományomban. Nagyon szerettem a kémiát, s ezért, ennek köszönhetően.
A mai gyerekeknek ez a lehetősége - sok helyen! - nincs megadva. A szertár üres, v. másra használják, de tényleges kísérletezés nem folyik. Így könyvekből tanulják meg a kémiai eseteket, reakciókat stb. Pedig kellene tudni az alapot, hogy lehessen rá építeni. Tudjon az a gyerek, s ha eljön az idő, esetleg olyan helyre megy, ahol szükséges a kémia és a biológia, tudjon választani. Nem mondom, hogy általánosan nincs a kémiából sőt a biológiából gyakorlati oktatás, de ténylegesen még a nagyobb városok iskoláiban sem. Inkább erre kellene figyelni. De a Parlamentben mindent megszavaznak ami káros, ami az ifjúság ellen van és nem épülésére. Megy a szöveg, a propaganda, no meg a vallási fanatizmus felé való terelgetés... A vallások legtöbbje arra terel, hogy nem baj, ha itt a Földön nyomorogsz, majd ott, abban a másik világban csodás életed lesz... Van ki hiszi, van ki nem. De többen itt akarnak boldogulni, ezért is ürül ki az ország, ténylegesen sok szakember "tántorgott" ki. Aki maradt, azok csillagászati áron vállalnak munkát, v. nem olyan minőségben, mint ahogyan azt a pénzünkért elvárnánk. Ez a nagy büdi helyzet.:o
 
A pálinkafőzés Magyarországon nem iskolai tananyag. A tananyag : a desztilláció, a lepárlás és a bepárlás kémiai folyamatának megismertetése. Ehhez választhat a tanár bármilyen hétköznapi illusztrációt, kísérletet, videóanyagot-ha akar. Ha nem akarja a desztillálást filmen bemutatni, csak szóban, akkor meg nem vetít le róla semmit. Ennyi és nem több.
 
Tévedés, amit írsz - mert, ha igaz lenne, akkor semmit nem kell megtanítani a NAT-ból, hiszen, ha akarom bemutatom, ha akarom nem - s innen jöhet egy lista, akit/amit én nem akarok, esetleg más tanár igen, és megint fordítva.

Nem láttuk a könyveket sem - kérdés, ott mi szerepel. Bármi is - az otthoni pálinkafőzés tudományára bizonyosan nincs szüksége a diákoknak.

A kerettanterv, ami alapján a helyi tanterveket meg kell szülni - MEG KELLENE, MERT FIZIKAI KÉPTELENSÉG - tartalmazza a pálinkafőzés folyamatának tanulmányozását, mint javasolt tevékenységet 7-8.-osoknak.

Kémiát oktató eddig is el tudta dönteni, hogy adott folyamathoz milyen kísérletet kapcsol, s azok közül mit akar (vagy éppen mit tud!!) bemutatni helyben, videón, képeken. Ezekben a tervekben még azt is leírják példaként, mit mérjünk a gyerekkel és hogyan. Mintha robotok programozásához készült volna.

Csatoltam a kerettantervet - ami természettudományt oktatva pár éve, elég gáz, tele fölösleges és értelmetlen töltelékszöveggel.
 
Csatolások

  • Kemia_F.doc
    146 KB · Olvasás: 40
A kerettanterv, ami alapján a helyi tanterveket meg kell szülni - MEG KELLENE, MERT FIZIKAI KÉPTELENSÉG - tartalmazza a pálinkafőzés folyamatának tanulmányozását, mint javasolt tevékenységet 7-8.-osoknak.
..."mint javasolt tevékenységet". Nem a pálinkafőzést javasolja, hanem annak illusztrálását egy rövid videófilm segítségével. Vagy két tucat egyéb lehetőség mellett,amiből a tanár választhat kedve és ideje szerint. (Tudod, van egy matekos ismerősöm, aki például nem is abból a tankönyvből tanít, amit az osztálya kötelezően megrendelt. Gyakorlatilag ki sem nyitják, vagy éppen szökőévben egyszer. De nagyon jól leadja az anyagot, ahogy kell. Nem nyivákolni kell, hanem elvégezni a feladatot. )
 
Úgy tűnik, a lényeget nem érted: a házi pálinkafőzésnek semmilyen címen nincs helye az általános, de a középiskolában sem.

A folyamathoz más példát kell társítani, ahogyan lehet is. Nem írom le neked, hogy hogyan és mivel taníthattuk eddig is ezt a témakört, majd a matekos ismerősöd megmondja ezt is, mert ő nem nyivákol.
Arra is kérd meg, hogy tanítson meg jómodorra.
 
Nem tudom van e meg tanfelugyelo aki azert ellenorzi ,hogy a tanulok hogy is allnak es termeszetesen a pedagogust is a kotelezoen megtanitott anyagbol.
Ha egy gyereknek vizsgazni kell a palinka fozesrol es nem is hallott rola......mikor a tantervbe benne van.. Szelutes erheti a Kasler urat ha ezt megtudja.
 
Ha látja a tanuló a videót a pálinka fözésről, szerintem nem lesz rögtön fogyasztó.
A desztiláció, a lepárlás.. Stb, fogalma meg legyen tananyag.
 
A pálinkafőzés Magyarországon nem iskolai tananyag. A tananyag : a desztilláció, a lepárlás és a bepárlás kémiai folyamatának megismertetése. Ehhez választhat a tanár bármilyen hétköznapi illusztrációt, kísérletet, videóanyagot-ha akar. Ha nem akarja a desztillálást filmen bemutatni, csak szóban, akkor meg nem vetít le róla semmit. Ennyi és nem több.

Egy apróság:
"a lepárlás és a bepárlás kémiai folyamat".
Ez nem áll meg.Fizikai folyamat mindkettö, mert nem jár kémiai/molekuláris változással, átalakulással..
Amugy pedig legyen tananyag, mint a forrovizes extrakcio is pl. Ami nem más mint teaforrázás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni
Kedves mindenki szeretném kérni valakitől a 6.-as természet dogákat illetve esetleg irodalomból A küklópsz barlangjában Trencsényi-Waldapfel Imre nyomában című műnek az össze foglalását szeretném kérni.
Köszönöm aki segít
Sziasztok!
Apáczai 2.osztályos év végi (tanévzáró)felméréseket keresném de nem nagyon találom.Tudna vki segíteni?
Előre is köszönöm
Roland51 wrote on vgyula's profile.
Kedves Gyula!
Sajnos elfelejtettem válaszolni a kérdésedre, hogy milyen fileban kellene a dal.
A legjobb Wav-ban, mert Roland FP-30-as zongorán szeretném lejátszani, de ha nehéz megoldani,
Mp3-ban is megfelelne, köszönöm!
Üdv. KS
Sziasztok ! Az év végi hajrában szükségünk lenne 6. osztályos Természetismeret OFI ( Horváth Miklós, Molnár László ) témazáróra, téma: Hazai tájakon, Vizek vízpartok életközössége,
és Nyelvtan témazáróra,Raátz Judit Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök!

Statisztikák

Témák
36,446
Üzenet
4,398,649
Tagok
591,141
Legújabb tagunk
Mate0330
Oldal tetejére