A Vatikán állást foglalt, áldásukat adhatják-e papok meleg párkapcsolatokra

Semmiféle, házasságon kívüli szexuális tevékenységgel együtt járó kapcsolatra nem adható áldás.


Papok és a katolikus egyház más lelkészei nem adhatják áldásukat azonos nemű párok kapcsolataira, illetve ha mégis így tesznek, az áldások érvénytelenek – így foglalt állást a Vatikán, egész pontosan a Hittani Kongregáció nevű hivatal. Az állásfoglalást Ferenc pápa jóvá hagyta – közölte a Kongregáció a Reuters tudósítása szerint.

Az állásfoglalást azért adták ki, mert néhány országban, többek közt az Egyesült Államokban és Németországban elkezdett terjedni az a gyakorlat, hogy lelkészek házasság helyett áldásukat adták egynemű párok kapcsolataira. Legalább két német püspök támogatásának adott hangot a meleg pároknak adható valamiféle áldások ügyében.
A gyakorlattal kapcsolatban a Vatikán számos megkeresését kapott.

A Hittani Kongregáció szerint a döntés célja nem igazságtalan diszkrimináció, hanem csupán a katolikus rítusra való emlékeztető. A Kongregáció elismerte, hogy az ilyen áldások mögött homoszexuális személyek befogadásának őszinte vágya áll egyházi személyek részéről, mégsem engedélyezhetők. A Kongregáció álláspontja szerint a férfié és a nő közti házasság szentség, és az áldások a házasság szentségével kapcsolatosak – így nem terjeszthetők ki azonos nemű párokra.

„Nem lehet érvényes áldást adni olyan viszonyokra és kapcsolatokra, legyenek akár tartósak, amelyekben házasságon kívüli szexuális tevékenység történik, mint ahogy ez a helyzet az azonos nemű személyek kapcsolataiban.

papa.jpg
 
Ez az Ő döntésük. Megvan a saját világi államoktól elválasztott "jogrendjük". Akinek nem tetszik, az költözzön más vallásba, röviden ez az üzenet.
 
„Nem lehet érvényes áldást adni olyan viszonyokra és kapcsolatokra, legyenek akár tartósak, amelyekben házasságon kívüli szexuális tevékenység történik, mint ahogy ez a helyzet az azonos nemű személyek kapcsolataiban.

Áldást adni nem lehet, de tagadni egyes papok hajlamát, sőt letagadni, titkolni, takargatni azt lehet, sőt kötelező!
 
Ha jól értem, az egyház csak olyan homoszexuális párok együttélését áldja meg akik "megtartoztatják" magukat.

Nem rossz kompromisszum, a "félrelépés" a heteroszexuális pároknak tiltva van mégis mindenki tudja, hogy megtörténik.
Semmi pánik mert ott van a "bűnbocsánat szentsége", röviden fogalmazva, meg lehet gyónni.

Az "eljegyzéssel" nincsenek aggályai a Pápának.
Az apácák "Jézus jegyesei", még jegygyűrűt is hordanak a felszentelésük után, a püspök áldja meg ezt a frigyet.

0qoLu.jpg


Elgondolkodtató, milyen összevisszaság lesz ha Jézus a jövendöléseknek megfelelően visszatér a földre és kolostorok ezreiben "arák" százezrei várnak a "honeymoon" beteljesülésére. Ez olyan mint az "inverz-iszlám" ott a terroristákra várnak szűzlányok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,895
Üzenet
4,493,774
Tagok
596,194
Legújabb tagunk
79Ancsa79
Oldal tetejére