Hírek A világ legveszélyesebb folyója úgy néz ki, mint egy patak, de aki belelép, annak annyi

Ebbe a folyóba tényleg nem lehet kétszer belelépni: az angliai Yorkshire-ben lévő Bolton Stridet a földkerekség leghalálosabb folyójaként emlegetik, pedig a medre egyes szakaszokon alig két méter széles, és ártatlanul csörgedező pataknak tűnik. A vízfelszín alatt azonban egy valóságos szakadék húzódik, amelynek mélysége a 9 métert is eléri, a meder pedig helyenként 10 méteresre szélesedik, ami ideális körülményeket biztosít a vízfolyam őrült száguldásához.

Aki ebbe beleesik, az nem jön ki élve.

A Bolton Strid valódi mélységét senki sem ismeri, mivel a víz mindkét partját alámosta, üregeket, barlangokat alakítva ki. Ha elered az eső, percek alatt egy métert emelkedik a vízszint, a vízfolyam sebessége pedig még inkább felgyorsul. Az első dokumentált halálesetet már az 1100-as években feljegyezték, 1890-ben pedig William Wordsworth költeményt is írt a gyilkos patakról, Anglia legmagányosabb, szellemjárta helyeként verselve a Stridről.

Ma mindenhol táblák figyelmeztetnek arra, hogy senki se próbáljon meg megmártózni vagy átkelni a barátságosnak tűnő vízfolyamon, amely legutóbb 2010-ben követelt magának áldozatot.

D'Anger Zsolt


https://youtu.be/uJFQXT6PIP8


patak.jpg
 
doc7hx2gf6s8941k3bcn1yow_file7hx87h9srbram8gz1zbu.jpg


Itt még át lehet menni rajta de pár száz méterrel odébb átváltozik a folyó és "embereket nyel el". :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,627
Üzenet
4,918,046
Tagok
622,714
Legújabb tagunk
tamas_so
Oldal tetejére