A világsajtó is az Index ledarálásával foglalkozik

Nem túlzás, hogy alig van vezető lap a mainstream nyugati médiában, amely ne kiemelten foglalkozna az Indexnél zajló eseményekkel.

Magyarország legnagyobb lapjánál kis túlzással a komplett stáb felmondott, miután szerdán a lapvezetés menesztette Dull Szabolcs főszerkesztőt.


Beszámolt az eseményekről az AP, a Reuters és a Bloomberg nemzetközi hírügynökség is.

Az AP tudósítója kiemelte, hogy arról a híroldalról van szó, amit egy alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök „fake news gyárnak” titulált, és hogy péntek este nagy tüntetést tartanak a szimpatizánsok a lap mellett.

A hírügynökség szerint a lap hosszú ideje ott volt a kormánypolitika célkeresztjében, az újságírók pedig azért álltak fel, mert veszélyben érzik szakmai függetlenségüket.

A Reuters idézi többek közt az indexesek csütörtöki közleményét,és Bodolai Lászlót, a tulajdonos alapítvány kuratóriumi elnökét is, aki szerint Dull képtelen volt kezelni a szerkesztőségre nehezedő nyomást, ezért mondtak fel neki. Szijjártó Péter külügyminiszter szavait is kiemelik, aki lisszaboni sajtótájékoztatóján kikérte magának, hogy a kormánynak köze lenne az ügyhöz.

A Bloomberg részletes elemzést közölt a magyar médiahelyzetről, elég beszédes felütéssel: szerintük „Orbán már majdnem teljes irányítást nyert ezzel a független média felett.”

A New York Times elsősorban a magyar és a lengyel helyzet közötti párhuzamokra fókuszált áttekintő írásában, amely szerint Orbán Viktor már több mint tíz éve építgeti illiberális rendszerét, és szisztematikusan bontja a tőle független nyilvánosságot.

A Guardian idézi Munk Veronika beszédét a szerkesztőségben, amiben a főszerkesztő-helyettes arról beszélt, hogy a vezetőség átlépett egy vörös vonalat, és ezért felmondanak. A brit lap címben emeli ki, hogy az újságírók egységesen döntöttek a távozás mellett.

Hírt adott a szerkesztőség felrobbantásáról és az újságírók távozásáról többek között a Washington Post, a német közszolgálati ARD, a Tagesschau, a szlovák SME, a cseh és a belga sajtó, és több más kelet- és közép-európai média is.

A Riporterek Határok Nélkül újságírószervezet is beszámolt az eseményekről, és üdvözölte Vera Jurova bizottsági elnök kiállását és aktivitását az ügyben:

Az International Press Institute szerint újabb csapás érte a magyar nyilvánosságot: „Nem egy egyszerű független lapró van szó. Az Index egy intézmény, az ország legnagyobb híroldala, több mint napi 1 millió olvasóval. Majdnem minden második oldalletöltést ők generáltak a független médiában” - írták körül az újság jelentőségét.

Az MTI, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott állami hírügynökség, na az péntek délután 17.30-kor még nem írt semmit.

Rényi Pál Dániel

EdsttiRWsAAV42x
 
Egy internetes hírügynökséggel kevesebb.....,igaz az Index a neten azóta is működik,teljesen mindegy milyen vezetőség által....
A hírek így is úgy is cenzúrázva vannak és az ilyen interneten lévő és elérhető ilyen olyan hír és tudósító cégekből annyi van,mint nyúlszar a mezőn.....,vagy már nyúlszar is alig akad? :)
 
Jó hírem van. Az Orbán-fóbiára már van orvosság. Napi kétszer fél tablettát kell bevenni (vagy két felest!), s két hónap múlva már olyan leszel, mint a kígyóbűvölő Fleto a 2018-as választásokon: alkesz és bizakodó. A mellékhatásokról konzultálj a háziorvosoddal, vagy gyógyszerészeddel!
Lehet, viccesnek tartottad a beírásodat ... Nem volt az. De, ha akarod, legyen: kac-kac.
A tolvajokra pedig egy orvosság van: a börtön.
S a járvány - ki írta és hol azt, hogy "sajnos kevés a halott"? - Bülbülszájú DKs képviselő, Arató Gergely mondta volt az ATV-ben. Talán elkerülte a figyelmedet, pedig gondolom egész nap azt nézed.!
Utánanéztem annak, mit mondott: „ebben a számban sem áll sajnos rosszul az ország”
Valóban rosszul fogalmazott, elnézést is kért érte, mert mondani azt akarta, hogy sajnos ebben a számban is rosszul áll az ország.

Ezt is mondta, hiszen megint sikerült kiszedni egy mondatot. Képzelem, amint ugrásra készen vár egy egész sereg, hátha a másik hibázik, s ahogy igen - lám!- nyomják is szerte.
A NER-média főcímei:
upload_2020-7-31_16-36-5.png


Olyan ez, mint Gyurcsány fél mondata a hazugságról, mint Hadházy "zacskós tejhez hasonlította a koraszülötteket" cirkusza.
Egyik sem azt mondta, amit állítottatok.

Az ATV adása - megnézed, hogy arról szól-e a hozzászólása, amit írtál?
De kiemelek én is két mondatot Arató szövegéből - ugyanez a riport(!):

"Ezer betegből mennyit vesztünk el? Ebben Magyarország nagyon rosszul áll, sajnos ..."

"... viszonylag kevesen betegedtek meg - ez a jó hír, de a betegek közül arányában nagyon sokan halnak meg - ez meg a rossz hír."
2:00 -nál kezdődik 3:03-nál van vége.



No, azt mondta, hogy sajnálatosan kevesen haltak meg???

Ne írj bloggot, ha gond van a szövegértéseddel! Bár..., szíved joga ... írjál!
Aki ezt olvassa, s megelégszik azzal, hogy félmondatokat kiragadjon mások beszédéből, az csámcsogjon. Öntsed!

Hogy lett Mészáros Lőrinc a leggazdagabb vállalkozók egyike? - Sajnos ki kell ábrándítsalak ebből a közszájon forgó tévhitből. Mészáros már a Horn-kormány alatt az egyik leggazdagabb földbirtokos volt Fejér megyében, amikor Orbán még még egyszerű parlamenti képviselő volt, és a Felcsút SC-ben focizott. Ezt onnét tudom, hogy az én 2 hektáros örökségem körül 1996-ban az összes föld az övé volt a Váli-völgyben, ameddig a szem ellátott. Most meg legalább annyi embernek ad munkát és megélhetést, mint amennyi az összes ellenzéki párt taglétszáma együtt. Nem lehet, hogy te is neki dolgozol?
Ez döbbenet - tehát, ha valakinek tízmilliós bevétele volt egy évben 2010 előtt, az ugyanaz, mint 300 milliárdosra növelni a vagyont a barátja miniszterelnöksége idején?
De tetszen neked!!
Nekem viszont nem tetszik, mivel állami pénzből támogatják - s talán leesik végre a tantusz - éppen ez a gondom. Az én véleményem arról, hogy ez törvénytelen, jelenleg ebben az országban nem számít - bár az adómat levonják, és saját renoméjának propagálására használja egy enyveskezű társaság.
Az Orbánék irányította propagandagyárban miért nem jelenik meg az ellenzéki vélemény? Minden szerdán este kilenctől Csörte: M. Dobos Marianne Szakonyi Péterrel, Závecz Tiborral, Mráz Ágoston Sámuellel és Gajdics Ottóval; Plusz-Minusz Közéleti vitaműsor minden hétköznap 17 óra 30 perctől egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselővel. Folytassam? De van-e az ellenzéki TVk-ben olyan vitaműsor, ahova kormánypárti vitapartnert is meghívnak? Nincs. Csak a bejáratott haveri kört hívják meg, egymás seggét nyalni.
Miért nincsenek rendszeresen riportok az ellenzéki oldali véleményekről a közszolgálati médiában?: Azért nem látod, mert nem nézed és nem hallgatod azokat. Annyit mindig foglalkoznak velük, amennyit megérdemelnek.
Jó lenne egy kicsit javítani a hozzászólásaid valóságtartalmán, mert a semmiről elég nehéz vitatkozni.
Mi lenne mégis, ha egyszer erőt vennél magadon és megdicsérnéd a Zorbánt? - Na, Viktor, ha nem is hibátlanul, de a többi országhoz viszonyítva aránylag jól levezényeltétek a Koronavírus járványt!
Annyit foglalkoznak velük, amennyit megérdemelnek?

Az Országgyűlésben 2,8 millió listás szavazatot kapott a Fidesz.
Ezért 133 parlamenti helyet kaptak.

Az "ellenzéke" 2,5 millió szavazatot kapott.
Ezért 65 helyet kapott. Ez is abszurd - Orbán abszurditása 2013-ból.

S írj tényeket! Tehát, mikor szólaltak meg ellenzéki képviselők a közpénzből fenntartott fideszes propagandagyárban?
Legalább öt részletes adatot, amit ellenőrizni tudok.
S nem újságíró klub, országgyűlési képviselők, EP- képviselők, ellenzéki pártok képviselőinek véleménye pl. a Híradóban.
Hol van?

S én Orbánt utálom, írtam miért - a lista persze nem teljes, de a tolvajlás is elég.

De Te, minket utálsz - mert nem szeretjük Orbánt.
Mert ha Te szereted, akkor jó is, a többieknek meg coki.

Ez az igazi gáz, s ezzel veritek szét az országot.
 
Hello Gagamail!
Lassan már kezdelek megkedvelni! Annyira ragaszkodsz a saját vélt vagy valós igazodhoz, hogy az már felér egy fél barátsággal. De mi is az értelme annak, hogy itt naponta kölcsönösen lehülyézzük, meg utáljuk egymást? Inkább itt egy ötös a távolból, hogy elfelejtsük a kölcsönös sértéseket! Vidd és képviseld te is a saját értékrendedet, ahogy én az enyémet. Valahogy csak megférnek egymás mellett. A végére egy kis szurkapiszka: Ne felejtsd el megnézni a blogomat, hogy legyen min mérgelődj (most már elérhető). Minden jót és kellemes hétvégét kívánok neked! Hátbaveregetős üdvözlettel Zoltán
 
Hello Gagamail!
Lassan már kezdelek megkedvelni! Annyira ragaszkodsz a saját vélt vagy valós igazodhoz, hogy az már felér egy fél barátsággal. De mi is az értelme annak, hogy itt naponta kölcsönösen lehülyézzük, meg utáljuk egymást? Inkább itt egy ötös a távolból, hogy elfelejtsük a kölcsönös sértéseket! Vidd és képviseld te is a saját értékrendedet, ahogy én az enyémet. Valahogy csak megférnek egymás mellett. A végére egy kis szurkapiszka: Ne felejtsd el megnézni a blogomat, hogy legyen min mérgelődj (most már elérhető). Minden jót és kellemes hétvégét kívánok neked! Hátbaveregetős üdvözlettel Zoltán
Kedves Zoltán!

Köszönöm az "ötöst", Neked is minden jót!

Mert az én általam jónak tartott országban ez a lényeg:
"Vidd és képviseld te is a saját értékrendedet, ahogy én az enyémet. Valahogy csak megférnek egymás mellett."
 
Felvetődött itt a lérdés, hogy vajon két ellenzéki - vagy kormányellenbes - párt mért bántaná egymást.

Aki olvassa a napi hireket - mindegy jobb vagy bal oldali portalon - az választ kapott erre a kérdesre
 
A jelenlegi helyzetet csak akkor lehetne megoldani, ha az Európai Unió kikényszerítené a magyar vezetéstől, mert a lakosokat a kormány úgyis lesöpri az útból, ahogyan eddig is.
 
A jelenlegi helyzetet csak akkor lehetne megoldani, ha az Európai Unió kikényszerítené a magyar vezetéstől, mert a lakosokat a kormány úgyis lesöpri az útból, ahogyan eddig is.
Jó reggelt a Holdon! Igen! Az kell, hogy büntessék meg Magyarországot, mert két egymásra vicsorgó liberó banda összeveszik a sajtókoncon. Ez az igazi haladó mentalitás. Gratulálok!
 
Jó reggelt a Holdon! Igen! Az kell, hogy büntessék meg Magyarországot, mert két egymásra vicsorgó liberó banda összeveszik a sajtókoncon. Ez az igazi haladó mentalitás. Gratulálok!
Mi lesz ha nem lesz ellenzéki média?
Neked könnyű lesz mert nem kell az ilyen híreken aggódnod hisz nem is fogsz hallani róluk.
Elég az M1 és tsa.-i.
Ott lehet borzongani rettegni.
Jönnek elvesznek, buzit csinálnak belőlünk...
Így jár az aki nem néz a hírek mögé csak szolgaian elfogd mindent amit elébe raknak. Nem azé van fejünk hogy a maszkot felrakjuk rá.
Ha azt gondolod hogy annyira rajongok az ellenzékiekért akkor tévedsz számomra a sokoldalú tájékoztatás a fontos.
Nem elég ha azt mondják hogy ez rossz, érdekel hogy miért is rossz ez??
Remélem olvastad tarlós nyilatkozatát aki már azzal riogat hogy ha 2022-ben az ellenzék nyer (nem sok esély van rá) akkor igazi tanácsköztársaság kori vendetta jöhet.
Rossz is lenne ha a sok gyerek ingyen jutna a balatonhoz....
Persze hogy félnek hogy mi lesz az összelopkodott tulajdonaikkal
De, nyugodtan tapsoljál ...
Liberózol fogalmad sincs hogy mit jelent az a szó. Tudom ezt mondták Neked így ismételed.
A miniszterelnök szerencsejátékot reklámoz és ebben sincs hiba....
Még csak vizsgálni sem hajlandó a Gazdasági Versenyhivatal Orbán Viktor szerencsejátékot reklámozó Facebook-videóját, írja a Népszava. A lap megkeresését a hivatal egyetlen mondattal letudta:

„Nincs olyan jogszabály, amely a GVH hatáskörét ebben a kérdésben megállapítaná.”
A Gazdasági Versenyhivatal félrenézése több mint furcsa azok után, hogy a 2016 óta célzottan vizsgálja a nagy számú követőkkel rendelkező influenszerek tartalmait a bujtatott reklámok miatt.
 
Az a nagyszerű Benned Setni, hogy olvasol az emberek gondolataiban, tudod ki miről mit gondol, mit néz, mit hallgat, mit olvas, anélkül, hogy ismernéd. Hol és hogy lehet ezt a páratlan gondolatolvasó tulajdonságot elsajátítani?
A véleményed megcáfolhatatlan. Ami eltér attól, az a bunkó, tudatlan, seggnyaló, szolgai kormánypártiak propagandája. (Noha azt mondod "számomra a sokoldalú tájékoztatás a fontos") Nem nonszensz ez?
Mi lesz ha nem lesz ellenzéki média? - Annyi van belőlük, mint az egyhetes macskadögben a nyüvek, s ha egy elhullik, másik kettő alakul belőle. Másfélszer annyi ballib (a kedvedért libernyák) média van, mint 10 éve, hála az Orbán terrornak! Képzeld, némelyiket én is olvasom, nézem, hallgatom (24.hu, ATV, Klubrádió) csak úgy, az orientáció céljából. Fogalmam sincs, mit jelent a liberó!? Lehet, hogy velem már akkor ünnepeltették az akkori liberók a Te kedvenc idézett Tanácsköztársaságodat, amikor még csak kéjes gondolat se voltál. S úgy csapongsz az össze nem illő témák között (buzik, Tarlós, Tanácsköztársaság, lopás, szerencsejáték), mint egy éjszakai pillangó a petróleumlámpa körül. Nem sértésnek szánom, de néha elkelne még néhány vessző a fogalmazásban, hogy magyarosabb legyen! A témát részemről lezárva, s remélve, hogy nincs harag, kellemes szép és nyugodt estét kívánok!
 
Az a nagyszerű Benned Setni, hogy olvasol az emberek gondolataiban, tudod ki miről mit gondol, mit néz, mit hallgat, mit olvas, anélkül, hogy ismernéd. Hol és hogy lehet ezt a páratlan gondolatolvasó tulajdonságot elsajátítani?
A véleményed megcáfolhatatlan. Ami eltér attól, az a bunkó, tudatlan, seggnyaló, szolgai kormánypártiak propagandája. (Noha azt mondod "számomra a sokoldalú tájékoztatás a fontos") Nem nonszensz ez?
Mi lesz ha nem lesz ellenzéki média? - Annyi van belőlük, mint az egyhetes macskadögben a nyüvek, s ha egy elhullik, másik kettő alakul belőle. Másfélszer annyi ballib (a kedvedért libernyák) média van, mint 10 éve, hála az Orbán terrornak! Képzeld, némelyiket én is olvasom, nézem, hallgatom (24.hu, ATV, Klubrádió) csak úgy, az orientáció céljából. Fogalmam sincs, mit jelent a liberó!? Lehet, hogy velem már akkor ünnepeltették az akkori liberók a Te kedvenc idézett Tanácsköztársaságodat, amikor még csak kéjes gondolat se voltál. S úgy csapongsz az össze nem illő témák között (buzik, Tarlós, Tanácsköztársaság, lopás, szerencsejáték), mint egy éjszakai pillangó a petróleumlámpa körül. Nem sértésnek szánom, de néha elkelne még néhány vessző a fogalmazásban, hogy magyarosabb legyen! A témát részemről lezárva, s remélve, hogy nincs harag, kellemes szép és nyugodt estét kívánok!
Nem tudom hogy ki miről mit gondol azt látom hogy mit ír.
Semmi cáfolhatatlant nem írtam.
Nem bunkó nem tudatlan , hanem kevés információval rendelkeznek. Ráadásul itt nem a párt irodában vagyunk elmondhatjuk a véleményünket ha tetszik utána is nézhetünk.
Szolgai kormánypropaganda ismételgetése...számodra nem fura hogy semmi kudarc csak a siker jön folyamatosan a médiából?
Mi lesz ha nem lesz ellenzéki média? Látod az index még indig létezik.
Másfélszer annyi az ellenzéki portál?? Mert ez a ballib ez milyen van jobblib is?
Minden ízében újszerű médiapiaci elemzést tett közzé a Fidesz-közeli Nézőpont kötelékében működő Médianéző Központ, amelyben egyrészt megállapítja, hogy kifejezetten sokszínű a magyar média, és a médiapiaci szereplők túlnyomó többsége magyar tulajdonban van, másrészt ledönt egy fideszes sztereotípiát, miszerint még mindig balliberális médiafölényben, hovatovább liberális médiaellenszélben kell dolgoznia a kormánynak.



Maga Orbán Viktor mondta azt egy 2019. januári sajtótájékoztatóján, hogy „baloldali, liberális médiatöbbség van”, illetve hogy „felkelek, tudom, hogy a mai napon is ellenszélben fogok dolgozni”. Noha Orbán még ugyanazon évben Rómában visszavonta ezt az állítását,
A tanácsköztársaságot nem én idéztem hanem a tarlós volt főpolgármester retteget-
Az hogy számodra ez csapongás az lehet...de, úgy is tekintheted hogy az írásaimnak van egy íve. Elindul és próbál a legkevesebb mellébeszéléssel egy bizonyos célt elérni , bemutatni.
Hogy milyen a magyaros írás szerintem nem itt kell eldönteni hiszen tudod itt a helyesírás nem alapvető követelmény. Érthető legyen és ne sértő.
Miért lenne harag?
Szép reggelt és szebb napot.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére