Ajándék pillanatok Neked...

​

Áprily Lajos​

Marasztanálak, májusom​

Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhavas lábad indulni kész.​

Völgyünk csodája, tündér lányalak,
év gyönyörűje, hogy marasszalak?​

Mi tudna késleltetve hatni rád?
Iszalagokkal kötném meg bokád.​

A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,
útrekesztő bozóttá nőjenek.​

Szövetkezném a völgy rigóival,
legyen daluk kötő varázsu dal.​

Szarvasokat vennék rá, hogy csapat
állja el agancsokkal útadat.​

Tél-nyűtte testemet vetném eléd,
hogy lefogjam lábad lendületét.​

Marasztanálak, mert nem tudhatom:
találkozunk még, tündér hónapom?​

​

Áprily Lajos​

Júniusi éjszakák​

Az égalj mindenütt viharsarok,
magas pusztákra fellegcsorda vágtat,
szívrezzentő, komor zivatarok
villámmal cifrázzák az éjszakákat.​

Hallgatom a hatalmas égi szót:
most ott dördül Visegrád orma táján.
Ilyen kirobbanó fortissimót
a nagy Süket sem vert ki zongoráján.​

Ó, lesznek még vihartermő nyarak,
fölöttem villámok vágnak keresztül,
zengő mennydörgések szólítanak,
s elcsöndesült szívem egyet se rezdül.​

...nyílik már a sárga rózsa
gondolj rám, ha üt az óra
hajnal felé, virradóra
emlékezz az álmodóra...

...sárga rózsám eszáradt már
elfeledtél - nem gondolsz rám
hiába üt szegény órám
üres napok várnak így rám...

dreaming58
​

Ezert hoztam ide mert erdemes olvasni,en kaptam.​

/Sándor Márton/​

Angyali Mámor

Húsvétra rendhagyó gondolataim támadnak,
Madártávlatba kitárva szárnyaim mentális áradat,
Söpör végig nyugalmam kósza képzetén,
Ünnepi hangulatba epedező tudat állapot, mély szenvedély!

Fikcióim nyomán ellep egy vérben izzó félhomály,
Éjjel feleszmélve vár ott rám talán, egy ismeretlen táj,
Hol tudatra ébredve, elmerülök a képletes végtelenben,
Elenyésző horizont - fényévnyi távol, sosem látott angyali mámor!​

/Sándor Márton/​

Poetic Aspect

Poétikus aspektussal nézek le a földre, geo szférában élek,
miközben több sebből vérzek, ezen ördögi körben.
Megleltem magam a tükörben, már nem vagyon le törve,
komplementált énem, s két-kezem között tartom önön valóm, létem!

Deklarálom mi a célom, nem ural el engem zord tél-rom,
Szellemes strófáim szórom rátok, ki megérdemli arra vigyázok,
S én soha napján, senki ellen embert nem szítottam,
Lehet én rontottam el, de úgy gondoltam "Így jól van!"...

Kinyilvánítani a tényt-véleményt, én erre vagyok képes,
de megláttam a fényt-a reményt, ez csak önkéntes.
Akkor is realizálom, midőn ezzel meg bántom a hőn pártolt egyént!
A türelmem nekem is véges, nem határtalan, bár mára már ez tárgytalan.​

Szakáli Anna

A víz fohásza

Ködökben születek, harmatban éledek,
teremtő életet táncoló fellegek
szél szárnyán hoznak, s a nyári ég kékje
ringatja cseppjeim, mint az anya méhe.

Öntözöm földed és adom a kenyered.
Ott vagyok mindenhol, s itt vagyok teveled.
Rejtsetek nádasok, sírva bújok benne,
arcomat csúfítja világ összes szennye.

Nem vagyok, átkoztok. Áradok, kárhoztok.

Vétkező vadvizek bűnéért megfizet,
gátakba szorítva, ki engem eltemet.

Források fussatok, hűs vizet hozzatok!

Hagyjátok berkeim, nőjenek erdeim.
Fogadj el! Élj Velem! De ne bántsd életem!​

Szécsi Margit

Élni

Élni az áldott életet,
a napfényt, a félelmeket,
a szaporodást, születést
élni az embernek kevés:
meg kell rágni a létezést!
mivel az ember telhetetlen,
gyógyszere: bánat, bánat ellen,
s az ember elgondol sokat,
e kíntól úgyis megdagadt
világba még világokat,
egy kis csíkot túl a végtelenen,
s elgondolja önmagáról, hogy: van,
s elgondolja hogy ne legyen.​

​

Fésüs Éva​

Ragozás a világ legnehezebb nyelvén​

te szeretsz engem - én is szeretlek
te nem szeretsz - én akkor is szeretlek
te megütöttél - én megsimogattalak
te elárulsz - én soha ki nem adlak
te gyűlölködsz - én nem gyűlöllek téged
te ártottál nekem - én imádkozom érted​

Rajki Miklós​

Bíztatlak, örülj!...​

Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló merzőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen terád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni a gyermekedet!
Örülj és te is tárd ki a szívedet,
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, örülj a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
a felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárki öröm ér,
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz... ha akarod!​

​

Ana Blandiana​

Meztelen virágok​

Milyenek vajon a virágok,
amikor senki sem néz rájuk,
s titokban levethetik bátran
minden ruhájuk?​

Mint mutat vajon a kamilla,
aranyos övét ha megoldja,
s mit sem törődve azzal, hogy látják,
lerúgja fehér szoknya-virágát?​

Hát a nőszirom milyen látvány,
mikor harisnya sincs a lábán,
s amiben éjjel-nappal tanyázik,
kék ingétől is megválik?​

A bársonyvirág milyen lehet,
ha ruha nélkül didereg,
s csipkés szoknyája sincsen rajta,
pedig ugyancsak fázós fajta?​

No és milyen a cinnia
karcsú derekát látni, ha
vörös katrincáját ledobja
egyenesen a porba?​

Milyen a rózsa mindenek fölött,
ki a bál után levetkőzött,
s szirmokból varrt ünneplő ruháját
a virág-hercegek is megcsodálták?​

De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!​

Cseke Gábor fordítása​

Alphonse de Lamartine​

A lepke​

Tavasszal kelni ki s halni, ha hull a rózsa,
langy szellő szárnyakon úszni a szűz eget,
alig-kinyílt virág kebelén ringatózva
fények és illatok közt ittasodni meg,
a zsenge szárny selyemporát lerázva, lenge
sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
a lepke mámoros fátuma ennyi csak!
Olyan ő, mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.​

Kardos László​

Dobosi Andrea​

Emberként​

Ágba kapaszkodok, mint egy madár,
s az ágról fenséges panoráma vár.
Talán e látvány miatt nem láthatom,
ott rejtőzik a fény az arcomon.​

Vagyok a lent, vagyok a felfelé,
létrán érkezem a Messzeség elé.
Tudni akarom az időt, a tájat,
ahol fája sarjad a tudásnak.​

De emberként sok bennem a kevés,
odúmba zár az ostoba kétkedés.
A sötétben téli álmot álmodom,
nem árulkodik más, csak lábnyomom.​

​

Bertók László ​

Egyenesek​

Szeretem az egyeneseket:
a bordázott vasúti sínpárt,
ahogy az égnek nekiered
legyűrve a görbeség kínját,
a sorba tűzdelt villanyoszlopok
hetykeségét a falun végig,
ahogy a kusza ágakhoz szokott
szemek összhangját kicserélik,
a messzi nyárfákat, a táj
szélbontó fésű-fogait,
a csillagokig nyújtózó sugárt,
ha szemembe támaszkodik,
és az egyenes tekintetet,
a finom huzalt két szem között,
ahogy feszül, ragyog vagy megremeg,
de mindig összeköt,
s a szép egyenes szavakat,
pántjait minden közösségnek,
ahogy erejük ránk tapad,
s nagy útjaink is összeérnek,
és a merészen egyenesre
csavarodott gerinceket,
ahogy csupaszon égig érve
igent vagy nemet intenek.​

Markó Béla​

Az emberélet útjának felén​

Adj poklot, Istenem, s adj mennyet is,
hogy félúton az ördög megkísértsen,
hogy angyaloddal a rontást kivédjem,
hogy eltaszíts, s hogy mégis megsegíts,​

hogy lássam, fent az ég milyen magas,
és lent a mélység milyen feneketlen,
hogy tudjam én is, mibe keveredtem,
hogy titkaidba végleg beavass,​

mert eddig még az ördög elkerült,
s gábrieled is egyre menekült
tőlem, azt sem tudom, hogy tényleg bátor​

voltam-e én, vagy csak a gyávaságtól
megmentett jósorsom? Próbálj ki hát!
Nem félti így, ki szereti fiát!​

KACSÓ SÁNDOR

ENYEDI TÉL

Nagyenyedi szőlők felett
Varjú károg, szarka csereg.
Valaki ott valahol
Valamiért bujdokol.

Lába nincsen - elkopott.
Szája nincsen - befagyott.
Ködköpenye, jégszeme
Nem is ő, csak szelleme.

Nyög a köd az Őrhegyen,
Sápad az arc idelenn,
Bethlen utcán tétován
Sír a szív a szó után.

Édes vérem, Sándorom,
Könny karmol a torkomon,
Míg kerestél odaát -
Így vesztettél egy hazát.

Rettent kemény tél nesze,
Ha pattan a venyige,
Dardzsiling árnyéka vet
A lelkekre felleget.

Kollégium ablakán
Most kitekint valahány
Jó diák van, mélyszemű,
Nyughatatlan szellemű.

Tág fülükbe súg a szél,
Látod, látod, mit tevél,
Csomakőrös nagy fia?
Rajtunk fekszik Ázsia.

(1942)​

Garay János

A ligethez

Köszöntelek, te szép liget,
S szelid magányod árnyait,
E csergedő kristályvizet
S e fák vidám sudárait!
Köszöntelek -
A nagy világban kéjt én nem lelek.

E szív, e lágyan érező,
Nemesb hevűletért dobog;
Éretted, oh hon, szép s dicső,
Mely egykor földerülni fog, -
S érettetek,
Oh lány, s barát, ti hűk, ti kedvesek!

S te érted, elrejtett liget!
Hol szívem égi kéjt cserél,
Hol lelkem - e rideg sziget -
Önalkotott világban él,
S ti bennetek,
Kik égtek értem, s égek értetek.​