Hírek Ajsa Luna reagált a kritikákra, amiket a Himnusz-feldolgozása miatt kapott az elmúlt napokban: „Övön aluli...”

„Hatalmas a szakadék az online és az offline tér között, és remélem, senkit sem kell emlékeztetnem arra, melyik a valóság” – írta ki instasztoriba Ajsa Luna, aki öt napja egy online szarvihar közepén találta magát.

A Szent István-napi állami ünnepségsorozaton tartott koncertjén az énekesnő annyit tett, hogy ülve, cigivel a kezében énekelte el a Himnuszt, méghozzá a saját, módosított dallamára. Az esetre a fideszes médiabirodalom egy emberként repült rá, az énekesnőnek bizonygatnia kellett, hogy ő szereti a hazáját, beleszállt Pataky Attila, Nagy Feró és az Operaház főigazgatója, aztán Novák Előd feljelentést tett, Dunakeszi kormánypárti vezetése pedig lemondta a fellépését.

„Olyan narratíva született ebből a dologból, ami már egyáltalán nem kapcsolódik a valósághoz. Értem, hogy a történés megosztó, noha továbbra is egy kontextusból teljesen kiragadott felvételről beszélünk. A produkció ezen felüli minősítgetése és degradálása viszont övön aluli, valamint rendkívül elrugaszkodott” – írja az énekes, aki a történeteket úgy értelmezi, mint a való világ és az online tér közti különbség megmutatkozását.

„Végtelenül elgondolkodtatónak találom, hogy az ominózus 20-ai fellépésünk után a fizikai térben mindössze annyit érzékeltünk a népharagból, hogy a koncert után hangosan visszatapsoltak minket, majd 25 percen keresztül ölelkeztem és fotókodtam a közönséggel, akiknek egy rossz szavuk sem volt a koncerttel kapcsolatban - sőt.” Ajsa Luna felteszi a kérdést:

„Ha valóban »meggyaláztuk a Himnuszt«, és színvonalon aluli a produkciónk, miért nem jött oda akkor senki, hogy ezt közölje velem?”


1756221824771.jpeg
 
Hatvanmilliárdpuszta Európa hírű lett.
Tegnap este egyik német TV adó a híradójában bemutatta a "Farmot"
Részletes beszámoló volt képekkel apa Orbánról, film az EU parlamentben pöffeszkedő fiával és Hadházyval.
A külföldi internet hírportálok sem hagyják ki a "Mezőgazdasági üzemet" :D
Pedig semmi különleges nincs benne,hiszen csak egy "átlagos" ,sajna még csak" félkész" magyar gazdaság...nincs itt semmi látnivaló. ;)
 
Nem való mindenkinek a himnusz előadás nem képesek előadni csak átértelmezni.Azt is rosszul.
5 perc híresség akar az előadó lenni?
 
Már te is köhögsz tőle?
vagy cigijétől kehelsz?
Úgy 15 évig voltam kocadohányos, fiatalabb koromban, de érdekes mód soha nem tudtam rászokni, és bármikor abba tudtam hagyni, pedig volt, hogy naponta fél dobozzal is elszívtam. De ugyanígy vagyok az alkohollal is, szeretem és megiszom a jó sört-bort-töményet, de képtelen lennék rászokni. A cigit akkor hagytam el véglegesen, amikor elkezdett rohattul drágulni.
 
Kiváló kultúrpolitikánk nagy múltra tekint visza:

Liszt augusztus 3-ai temetésén a hivatalos Magyarország képviseletében mindössze Mihalovich Ödön, a Színitanoda igazgatója és Végh János, a Zeneakadémia alelnöke jelent meg”

Ez akkora szégyen legalább, mint ide Ontario.
Persze akkor pont nyaliztunk a Habsburgoknak, akik utálták Lisztet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti
phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!

Statisztikák

Témák
39,176
Üzenet
5,044,491
Tagok
630,288
Legújabb tagunk
Comfortpros
Oldal tetejére