Hírek Annyi áram kell a Microsoft mesterséges intelligenciájának, hogy visszakapcsoltak a hálózatra egy atomerőművet

Az Egyesült Államokban újraindítják a Three Mile Island atomerőmű egy reaktorát azért, hogy a Microsoft MI-adatközpontjainak biztosítsanak áramellátást. Az erőmű üzemeltetője, a Constellation Energy bejelentése szerint 20 éven keresztül biztosítanak majd elektromos áramot a Microsoft számára.

A Constellation vezérigazgatója, Joe Dominquez azt mondta, hogy az erőmű 2027-ben termelhet újra az áramellátó hálózati betáplálás feltételeinek a megteremtése esetén. Ez lehet az első alkalom, hogy az Egyesült Államokban egy leállított atomerőművet visszakapcsolnak a hálózatra, írja az MTI.

A Three Mile Island atomerőmű neve onnan lehet ismerős, hogy az egyik reaktorában – nem abban, amit most újra akarnak indítani – 1979-ben részleges leolvadással járó baleset következett be. A radioaktív felhőből származó sugárzást a baleset helyszínétől több száz kilométerre is mérték, és több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia otthonát (az esetről készült négyrészes doku-minisorozat készült „Meltdown: Three Mile Island” címmel, a Netflixen most is megnézhető). Ez volt máig a kereskedelmi célú atomenergia-felhasználás legsúlyosabb incidense az Egyesült Államokban. Az erőművet azonban nem ekkor, hanem csak 2019-ben állították le azzal az indokkal, hogy gazdaságtalanná vált az üzemeltetése.

A Microsoft a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésének az úttörője, de a technológia hatalmas mennyiségű elektromos áramot igényel. A Goldman Sachs szakértői egy elemzésükben olyan becslésekre hivatkoztak, amelyek szerint a ChatGPT-n végzett lekérdezések hatszor-tízszer több energiát is felemészthetnek, mint egy hagyományos Google-keresés.

A Microsoft a ChatGPT fejlesztőjével, az OpenAI-val kialakított együttműködés keretében gyakorlatilag minden termékébe beépíti a chatbot mögött álló technológiát. A mesterséges intelligencia alkalmazások futtatása azonban hatalmas energiaigényt támaszt az adatközpontokban.

A Microsoft 2020 elején jelentette be, hogy 2030-ig több mint kompenzálni fogja szén-dioxid-kibocsátását. A mesterséges intelligencia azóta bekövetkezett térnyerése azonban jelentősen megnövelte a technológiai energiaigényét. Egy, a Bloomberg pénzügyi szolgáltatónak adott interjújában Bobby Hollis, a Microsoft menedzsere rámutatott, hogy míg a szélturbinák és a naperőművek energiatermelése ingadozhat, addig az atomerőműveké stabil. „Mi éjjel-nappal működünk, ők éjjel-nappal termelnek” - mondta Hollis.

Haász János

1726961124414.jpeg
 
Az a bajom a Ms AI chat-tal, hogy szörnyen üzleti szellemü. Olyan fogyasztás orientált mint egy vigéc. Ha egy termékre vagy szolgáltatásra kérdezek kimondottan a reklám és marketing szövegét nyomja... Szoval engem ne szidjon senki, már nem használok MS-t, ...igaz másfélét annál inkább!
 
Hogyan legyél kezdőből profi prompter?
Az AI nem csupán egy egyszeri hullám, hanem az a hullám, amely folyamatosan újabb hullámokat generál – hiszen maga a fogalom már 1956-ban írásba lett foglalva. Ahhoz, hogy ne csak lépést tartson, hanem Ön is vezesse ezt a változást, szüksége van egy megbízható, olvasmányos és könnyen érthető útmutatóra. Ez a könyv pontosan ezt nyújtja: egy átfogó, de közérthető iránytűt a jövő felé, ahol a technológia és az emberi kreativitás kéz a kézben járnak.A könyv segítségével a mesterséges intelligencia világában kezdőből szakértővé válhat. Ez a könyv nem csupán egy egyszerű olvasmány – ez egy interaktív utazás. A QR-kódok révén folyamatosan frissülő, dinamikus tartalmakhoz férhet hozzá, beleértve egy részletes szótárt, amely a kifejezéseket érthetően magyarázza el, gyakorlati példákkal kiegészítve. A 36 promptolási technika bemutatásával, majd a hozzájuk kapcsolt példák segítségével valóban megérti és hatékonyan fogja alkalmazni az AI eszközeit.Ez a könyv gyakorlati útmutatásokat, inspiráló történeteket és naprakész, interaktív tartalmakat kínál,
1727335379456.png

(nem reklámnak szánom, inkább annak hogy akit érdekel a téma eltudjon benne mélyülni)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,563
Tagok
630,540
Legújabb tagunk
sziklass
Oldal tetejére