Az élet (azért is) szép !

Lakatos Zsuzsa

Alszik a város

Holdanyó fénye ránk ragyog,
Alszanak fenn a csillagok,
Az árnyak csendben megbújnak,
A vágyak lassan csitulnak.
Álmodnak a levelek mélán,
A szavak pihennek némán,
Hallgat még a szürke ég is,
Néma a ragyogó fény is.
Szürke ködöt font most a csend,
Felhő is alszik odafent,
A lét elsiet felettünk,
Így élni is elfeledtünk.
Csen honol lent a városon,
A búés bánat eloson.
Fáradtan nyújtóznak a fák,
Holnap egy szebb, új nap vár ránk.
​

Kosztolányi Dezső ​

Légy csak magad... ​

Légy csak magad, ne fuss az istenekhez,
a végtelenbe lökve - járj magad.
Az ember a tömeg zajába elvész,
de a magány habtengerén szabad. ​

Légy csak magad te, a magány igazság,
szakítsd el az álság ruházatát,
az ember itt magába vívja harcát,
nem jön segítni őt hazug barát. ​

Légy csak magad, a harc, s veszély között.
Küzdj, s vessz el úgy, mint a hajótörött,
ki fuldokolva csap le a habokra. ​

S egy óceánnal száll ki zordonul
s büszkén vesz el, amíg a víz lenyomja,
mert rája mégis egy tenger borul! ​

Alhana

Élj úgy

Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Mondd mennyit ér egy igaz szó,
Ha nem hallgatja senki sem?
Mennyit ér a bölcsesség,
Ha nincs mögötte értelem?
Mondd mit ér az irgalom,
Ha képmutatás övezi?
És mennyit ér a fájdalom,
Ha nem oszinte, emberi?


Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Ha láncok közt, mondd mit remélsz?
Élj hát úgy, hogy szabad légy,
Bátran vállald mennyit érsz!
Élj hát úgy, hogy bármit tégy,
A tükörbe majd büszkén nézz!
Légy önmagad, az Egyetlen,
Minden perced igaz legyen!
Mondd mennyit ér a hatalom,
Ha ostoba és féktelen?
Mennyit ér a szerelem,
Ha szívtelen, lélektelen?
Mondd mit ér a szabadság,
Ha múló remény, semmi több?
Mennyit ér a boldogság,
Ha csak pillanatnyi káröröm?


Mennyit ér a becsület,
Ha béklyó csak, mi gúzsba köt?
És mennyit ér az igazság,
Ha körbelengi hazug köd?
Mondd mennyit ér a barátság,
Ha torbe csalja árulás?
És mennyit ér egy imádság,
Ha nem hiszed, hogy hallanák?​

Híd az örökkévalóságon át​

Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben.
Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük,
milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön,
most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk?
Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt,
akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni? ​

Richard Bach​

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fantom fájdalmát, ha nem szeretjük tovább.
Ha elfelejtjük.
Amikor azt mondjuk, hogy az „idö gyógyít” – erre gondolunk.
A felejtésre.
Ez azonban – ha valóban szeretünk – nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk.
Semmi más.
Jövöre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben.
Mindegy.
A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.
Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.”

Müller Péter​

​

​

Baka István​

Őszi esőzés​

Pálca-esők verik, ázik a puszta,
duzzad az úton a sár;
csörgedezik patakokban a lusta,
szürke habú mocsok-ár.

Ázik a gát, hasadozva leválik,
ömlik a vízbe a part,
ólom-esőkben a város elázik,
nyirkos a házfal, a park.​

Koppan a földön a gesztenye gombja, –
inge kinyílt, csupa rongy;
vissza ki varrja a gombot a lombra,
nincs se szabó, se bolond.​

Szálas eső pereg: égi spagetti, –
tála a tér, köd a szósz,
falja csatornanyílás. De a resti
sörszagú mennybe hajóz.​

Nyelve a járda kövére fityeg le
mit motyorász a plakát?
mintha a fal maga jönne, lihegve
elpanaszolni baját.​

Állnak a hídon a gépkocsik, ott fent
nincs ma beút, se kiút…
Buksza-üres szemű nénike töpreng:
holnap ebédre mi jut?​

Búvik a méhe, ha fordul a naptár, –
méze-kifosztva ugyan,
ám ura híg szirupával a kaptár
télire még teli van.​

Hát mi, ha int az idő, hova bújjunk?
Bárha begyűjtve a méz,
még beledugni se tudjuk,
hogyha hibádzik a pénz.​

Lágy ez a vers, puha ritmusa altat
s mint az eső, beterít,
Ágy ez a vers, aki benne elalhat,
álmaival betelik.​

Pálca-eső zuhog, ázik az elvert
város, elönti a sár;
gennye fakadt ki a régi sebeknek,
s máris az új sebe fáj.​

1990. november​

Szép napot !​

Szakáli Anna

Képzelet

élni, habzsolni mi szép, mi jó,
szárnyalni boldog kacagásban,
göcögő baba nevetéssel
fürödni szerető lelkek
kedves mosolyában

nézni a hajnalt, lesni kelő nap
aranyló sugarát a tájban,
emlékbe lopni mámor ölelte vágyat,
álomutazásban hímporba mártott
bársonyos lepkeszárnyat

szállni hegycsúcs, kanyargó folyó
ezüst tükrű szalagja felett,
hol a nehéz test semmivé válik
és egy hófehér gomolyfelhőben
megbotlik a földhöz ragadt képzelet​

Csukás István

Annyiszor játszottam boldogot


Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék,
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.
​

"A művészet nem a láthatót másolja, hanem láthatóvá tesz."

Paul Klee ​

"A padlás az a hely, ahova elrakjuk azokat a dolgokat, amiről úgy gondoljuk,
hogy többé már nincsen rá szükségünk. ​

* BDetti *​

Kamarás Klára

Csillagív

Már tudom, hogy a csillagok nem
akárhogy futnak fenn az égen,
és nem csoda, és nem varázslat,
ami ott tartja őket féken.
...és jó, hogy elkerülik egymást,
és jó, hogy nincs találkozás,
mert világokat törhet össze
egy szörnyű égi robbanás.

Mind így vagyunk. Sodor a sorsunk.
Távoli ívek közt szabály,
vonzás − taszítás: ez az élet,
s míg lefutunk az ég falán,
vannak, kik elkerülik egymást.
Jobb is talán...​

Szép napot!

Kellemes délutáni kávézást!

A kávé legyen fekete, mint az ördög,
erős mint a halál, és
édes, mint a szerelem!

(török közmondás)
​

Bényei József

Kiscsikó

Szalad a fényes legelőn,
táncol s hátsó lábára áll.
Sörénye szélben repdeső
madár, madár, bolond madár.

Csillag-virágú homlokát
lehajtja bársony fű fölé,
prüszköl, fújtat és fölnyerít,
mekkora világ az övé!

Kecses bokája gyöngyfehér,
naphosszat nem rebbenti szó,
hátára fordul, hempereg,
csikó, csikó, bolond csikó!

Lobbanó szemmel fölfigyel,
fölpattan, táltos-szárnya nő,
s hetedhét határnál nagyobb,
tágas lesz az a legelő -

Tüzes hab fodroz orrlikán,
de anyja mellé sündörög,
nyakához bújik és kacag:
kölyök, kölyök, bolond kölyök..​

Varga Gabriella

A ló

Zabolátlan õseimnek
nemes, büszke fejtartását,
rónák, puszták ménesének
szabad, szilaj vágtatását

hoztuk egykor át magunkkal,
hátunkon a magyarokkal,
tüzes vérrel, éles karddal,
izzó szemmel, viadallal,

tánccal, dallal, diadallal,
õs-zengésû magyar szóval –
mint történelmi ereklyét,
midõn áthágtuk Vereckét.

Árpád volt az õsvezérünk,
kivel új hazára leltünk,
Kárpátoknak lágy ölében,
Európa közepében.

Ezer éve immár ennek…
Hõs magyar nép, lovas nemzet
vívott érte ezer csatát,
lovon járva végig poklát.

Mindenhova elkísértük,
búját, baját megismertük.
Összefontunk jövõt, múltat,
hallgatva, mint sírva vigad.

Együtt húztunk nehéz igát,
ünnepeltünk Olimpiát.
Lovas nemzet, hõs magyar nép,
lovas múltja nem csak emlék.

Kincsem lett a büszkesége,
de ezzel még nincsen vége.
Délceg magyar lóra pattan,
hátamon már nyeregben van.

Terem babér, nyílik virág,
ámul majd az egész világ.
Kiscsikómnak párja nincsen,
õ az én kis drága kincsem.




​

Szergej Jeszenyin

Micsoda éj !

Micsoda éj! ! Nem alhatom.
Teliholdkor szökik az álom.
Még őrzöm és kuporgatom
maradék kincsem: ifjuságom.

Játék ez, dehogy szerelem !
Kihűlt éveim utitársa,
engedd most, hogy szegény fejem
belemerítsem holdsugárba;

mutasson gyötrött arcomon
irgalmatlan, kemény redőket.
Nem ábrándít ki, jól tudom:
sosem szerettél, én se téged.

Szeretni csak egyszer lehet,
s nekem idegen vagy te régen.
Hársak hiába intenek
térdig hóban, talpig fehérben.

Hiszen tudod, s én is tudom:
a kékes téli holdsugárban
nem virág porzik águkon -
halottan állnak, zúzmarásan.

Dobáltad kincseid te is
másoknak, s én is mást szerettem.
Játsszuk tovább - mindegy ugyis -
az olcsó szenvedélyt mi ketten.

Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
hamis tüzedtől hadd remegjek.
Kék májusról hadd álmodom,
s arról, akit sosem felejtek.

Fordította:Rab Zsuzsa

​

A.A. MILNE:

A SZÉL


Senki meg nem mondja, mit senkise tud
Hogy a szél honnan indul és hova fut

Szárnyal valahonnan, nagyon sebesen
Utol nem érem rohanva sem

De, ha sárkányomat elereszteném
Napokig repülne az ég peremén

Aztán megtalálnám ahol leesett
S tudnám hogy a szél is odaérkezett

Akkor megmondhatnám,hogy a szél hova fut
De hogy honnan indul, arról senkise tud
​

Komáromi János

Gondolatok

Gondolatok,
madarak
repülnek a csendben.

Szárnysuhogás,
lélegzés
verõdik fel bennem.

Eszmélés,
zuhanás
vissza a világba.

Földetérés,
eltûnés
az éji homályba.
​