Az NVB nem engedte meg Szepessy Zsoltnak, hogy kiléptesse Magyarországot az Unióból

Megtagadta az Európai Unióból kilépésről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A népszavazási kezdeményezést az Összefogás Párt elnökeként Szepessy Zsolt nyújtotta be, a kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?"

Az NVB egyhangú döntéssel határozott a hitelesítés megtagadásáról.

Patyi András, a testület elnöke jelezte: a kérdés a csatlakozási szerződésre vonatkozik, amely nemzetközi szerződés, és arról – az alaptörvény rendelkezése értelmében – nem lehet népszavazást tartani. Emellett az alaptörvény több helyen rendelkezik az ország EU-s tagságáról, ezért a kérdés burkolt alkotmánymódosításra is irányul, amelyről szintén nem lehet népszavazást tartani.

Az NVB határozata ellen 15 napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál

nepszavazas.jpg
 
Megint csúsztatsz mint mindíg. Merkel nem a szerencsétleneknek ment segíteni, hanem vízumentességet és pár milliárd eurót ígért a törököknek ha fékentartják a migránsokat. Csak nézz utána hány milliárdról tárgyaltak és milyen jól tárgyaltak a törökök.
Csak Merkel az egyezséget nem tudja rákényszeríteni az EU -ra...ezért fenyegetőznek a törökök, és itt megint csúsztatsz Erdogan nem bántani akarja a migránsokat, hanem egyszerüen kiengedni őket a lágerekből és megmutatni merre van Európa.

Kérlek ha valamit állitasz akkor igazoljad is.
-
- Törökország 1952 ota NATO-tag
- Törökország 1999 ota hivatalosan EU kandidatus, a 35 feltételböl eddig egyetle egy lett teljesitve
- A menekültekkel valo üzlet célja az emberkereskedés kikapcsolása
- Ez ugy néz ki, hogy a tengeren Görögországba (emberkereskedö által) jött menekülteket Törökország visszaveszi
- Ennek fejében az EU ugyananyi menekültet átvesz a Törököktöl
- Az eredmény a megállapodás (március 18) ota eddig 800 menekült jött.

Röviden a megállapodás müködik. ;)
-
A milliardok a Törökországi menekülttáborokban levök ellátását szolgálja és EU pénz, igaz a legtöbb No.-bol jön, A pénzt nem tudják a törökök mellékvágányra vezetni az biztositva van.
 
a megállapodás szuper jó:
az EU legális úton átvesz Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba, tehát ha jól értem a menekültek száma ugyanannyi.

de a lényeg, amin már megint átsiklottál:
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország "arra kényszerül", hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. "Ez jelentheti október elejét vagy közepét is - de a dátum lefektetését várjuk" - mondta.
 
z EU legális úton átvesz Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba, tehát ha jól értem a menekültek száma ugyanannyi.
-
Elmondom mégegyszer.
- Görögországba embercsempészek utján jöttekk a menekültek.
- Rengeteg halott van, az emberek kiadják az utolso pénzüket emberkereskedöknek.
- A megállapodás szerint az illegálisan Görögországban jövök vissza lesznek szállitva
- Ezért nem atraktiv többet illegálisan jönni
- Az illegálisak helyébe legálisakat szállitanak minden veszély nélkül, ingyen europába
- Ez év márciusa ota csak 800 menekült jött legállisan (összehasinlitva) tavaly szeptemberbe néha 8000 érkezett egy nap Münchenbe
-
A menekülthullám egyik oka, hogy nem volt legális ut Europába, nem volt pénz a menekülttáborokban élök megsegitésére.
 
megpróbálom én is más szavakkal elmondani újra ugyanazt
Mondjuk 100 migráns átcsónakázik Törökországból Görögorszába, ez nem tetszik a görögöknek mondván, hogy nem menekültek és visszaviszik törökországba, de hoznak helyettük 100 szíriai menkültet. Mint mondanak a törökök...ha nem kapnak vízummentességet abbamarad ez a játék, annyi migránst engednek amennyi csak menni akar és nem engedik visszatoloncolni őket.
Emlegetted, hogy Törökország NATO tag, az nem számít, a NATO haderejének a kb. 20% -át képviselik és Amerikának katonai szempontból fontosabbak mint az EU hadereje.
 
Utoljára módosítva:
A hitelesítés ellenére el kellene kezdeni gyűjtögetni az aláírásokat. De már úgy, hogy "Követelem, hogy Magyarország lépjen ki az euból!"Ha összejön - mondjuk - hárommillíó támogató, akkor nyomni orrbaszájba az interneten, nemzeti irányultságú portálokon, minden lehetséges médiafelületen amihez hozzá lehet férni, hogy a kormány ívben tesz a magyar nép akaratára. Jogilag nem kötelezi persze őket semmire, de rombolja a támogatottságot. (Sok ilyen aláírásgyűjtést el lehetne kezdeni: Követelem a fizetős parkolás megszüntetését! Követelem a magyar állampolgárok végrehajtás alóli mentességét! Követelem a kisvállalkozók és a kis fizetésűek adó és járulékmentességét! Követelem a külföldiek kezében lévő államadósság egyoldalú felmondását! Követelem a képviseleti demokrácia megszüntetését és helyette a népszavazáson alapuló demokrácia bevezetését!) Kicsit felkavarná a mostani posványt.
 
A Canadahun ra ne szamitsal.
Eloszor is a valasztasi irodanal kell leroni a koroket mire engelyezik a kerdeseidet.
Az Eu legalabb 80% adja a GDP ja hogy ez teged nem erdekel akkor visszaterunk a cserekereskedelemre? Gondolod a gazdak profit helyet atternek a jotekonysagi akciokhoz es mindenkinek adnak majd karacsonyra egy pulykat ajandekba? A pek is is ingyen osztogatja a kenyeret.
Ado es jarulek mentesseg megjott a Jezuska a szemelyedbe es elhozta a Kanaant.
Auto helyet lovagolunk?es a nyereg alatt puhitjuk a hust.

Bar mar valaki leirna hogy is nezne ki Mo az Eun kivul.
 
Bar mar valaki leirna hogy is nezne ki Mo az Eun kivul.

Vélemény az EU -ról (nem magyar) : “Az EU ma működő rendszerei lényegüknél fogva antidemokratikusak, és kizárják a népek részvételét. A kérdés az, hogyan lehetséges a népek újbóli egyesítése. Ha az EU ezt nem tudja megtenni, megkezdődik a dominóeffektus.”

Milyen lenne Magyarország ha nem lenne EU tag? Nézzünk meg milyen néhány nem EU tag európai ország példul Svájc, vagy Norvégia (ezt a mondatot én is mosolyogva írom).
 
Hogy hasonlithatod a svaci es norveg helyzetet mo-hoz? a felzsebukbe tobb penz van mint az egesz Mo-on. Nem 25 eve epitenek kapitalizmust.
 
Hogy hasonlithatod a svaci es norveg helyzetet mo-hoz? a felzsebukbe tobb penz van mint az egesz Mo-on. Nem 25 eve epitenek kapitalizmust.

Kihangsúlyoztam, alá is húztam, hogy ezen a hasonlaton én is mosolygok.
De az már komoly, hogy a legmagasabb életszínvonallal rendelkező európai országok nem EU tagok, köszönik de nem kérnek az EU -ból.
 
-
- Az illegálisak helyébe legálisakat szállitanak minden veszély nélkül, ingyen europába.

Mármint olyanokat, akiknek ott gyártották a szíriai papírokat... ;)

-- Ez év márciusa ota csak 800 menekült jött legállisan (összehasinlitva) tavaly szeptemberbe néha 8000 érkezett egy nap Münchenbe
.

Működik a kerítés. :D
 
Röviden a megállapodás müködik. ;)

Ja. Meg a kerítés. Meg a határőrség. Már az osztrákok is besegítenek a szárnyas kapuik helyett.
Amúgy itt dörömbölnek Szerbia felől. Ha nem kényszerülnének rendes határátlépésre, mindjárt meglenne a tavalyi mennyiség. Megállapodás ide, megállapodás oda.
 
Megtagadta az Európai Unióból kilépésről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A népszavazási kezdeményezést az Összefogás Párt elnökeként Szepessy Zsolt nyújtotta be, a kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?"
Az NVB egyhangú döntéssel határozott a hitelesítés megtagadásáról.
Patyi András, a testület elnöke jelezte: a kérdés a csatlakozási szerződésre vonatkozik, amely nemzetközi szerződés, és arról – az alaptörvény rendelkezése értelmében – nem lehet népszavazást tartani. Emellett az alaptörvény több helyen rendelkezik az ország EU-s tagságáról, ezért a kérdés burkolt alkotmánymódosításra is irányul, amelyről szintén nem lehet népszavazást tartani.
Az NVB határozata ellen 15 napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál

Csatolás megtekintése 1478345
*

Ma kaptam meg az ÉRTESÍTŐT a szavazóköri névjegyzékbe vételről. A szöveg a következő: "Tisztelt Választópolgár! Tájékoztatom, hogy Magyarország köztársasági elnöke országos népszavazást tűzött ki a következő kérdésben: Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
A kitűzött országos népszavazásos xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx sz. szavazókörben szerepel a szavazóköri névjegyzékben. A szavazóhelyiség címe: xxxxxxxxxxxx A szavazás ideje: 2016. október 02-án 6-19 óra között. Tájékoztatom, hogy a szavazóhelyiség nem akadálymentesített. Szavazni csak személyesen, a fent megjelölt szavazóhelyiségben lehet. A szavazás feltétele, hogy személyazonosságát, valamint személyi azonosítóját vagy lakcímét igazolja a következő érvényes igazolvány(ok) bemutatásával: A) lakcím igazolvány és - személyazonosító igazolvány vagy - útlevél - vagy - vezetői engedély - vagy B) a lakcímet vagy a személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvány. Érvényes okmányok bemutatása nélkül a választójog gyakorlására nincs lehetőség.
Továbbiakban lehetőség van arra, hogy bárki átjelentkezhessen szept. 30-án 16 h a helyi választási irodába, ahol szavazni kíván az akárki. Felajánlják továbbá a mozgó urna lehetőségét is, ezt is u.eddig az előbb megadott időpontig. Továbbá azt a lehetőséget is felkínálják, miserint "Ha Ön nem szeretné, hogy a személyes adatai átadásra kerüljenek, az adatkiadást, ha eddig még nem tette meg, megtilthatja".
Az is szerepel az Értesítőben, ha az értesítő kiállítása után megszünteti magyarországi lakóhelyét, akkor ahhoz, hogy a népszavazáson részt tudjon venni, a központi névjegyzékbe regisztrálnia kell. A választással kapcsolatos további kérdéseire a
valasztas.hu honlapon találhatunk választ, vagy a helyi polgármesteri hivatalban működő választási irodától remélhetünk részletes tájékoztatást.

Ebben MÉG nem szerepelt az általuk feltett kérdés, ebben MÉG egy előzőleg megfogalmazott kérdést postáztak. Aztán aki elmegy, az majd szembesül(het) az IGAZI, élesben feltett kérdéssel is, vagy elképzelhető(?), hogy az ebben az Értesítőben feltett kérdéssel megelégszenek? Ez még egyelőre talány.
G.B.
 
Most akkor mi is ez a sejtelmes ködösítés? "általuk feltett kérdés" meg az "előzőleg feltett kérdés" mi a "talány" ????

ha még létezik valaki akinek nem tiszta a helyzet, az alábbi linken dokumentálódhat:
http://nepszavazas2016.kormany.hu/
 
Ha a szavazási lapon is u.ez a kérdés lesz, mint az értesítőben, akkor nincs talány. Ha másként (lenne) megfogalmazva, akkor már igen. Majd a szavazáskor kiderül.
G.B.
 
*
Ha a szavazási lapon is u.ez a kérdés lesz, mint az értesítőben, akkor nincs talány. Ha másként (lenne) megfogalmazva, akkor már igen. Majd a szavazáskor kiderül.
G.B.

Tehát a népszavazás időpontját 2016. október 2-ára, vasárnapi napra tűzték ki, de szerinted a kérdés szövege nincs megfoglmazva, bármi lehet ... érdekes hír.
 
Vélemény az EU -ról (nem magyar) : “Az EU ma működő rendszerei lényegüknél fogva antidemokratikusak, és kizárják a népek részvételét. A kérdés az, hogyan lehetséges a népek újbóli egyesítése. Ha az EU ezt nem tudja megtenni, megkezdődik a dominóeffektus.”

Milyen lenne Magyarország ha nem lenne EU tag? Nézzünk meg milyen néhány nem EU tag európai ország példul Svájc, vagy Norvégia (ezt a mondatot én is mosolyogva írom).

Elég ha megjegyzem, hogy Schweiz 1814 ota semleges, három hivatalos nyelvet beszélnek az emberek... ezzel ellentétben Mo.-on több magyarositási-mozgalom volt ez idö alatt és mi voltunk az elsök akik minden csetepatéba beleugrottak (lázsd világháboruk, forradalmak)...
-
Schewizba állandoan érkeztek menekültek... Mo.-ot állandoan elhagyták a polgárai, egy csapásra több magyar állapolgárt legyilkoltunk(tattunk) mind akármelyik más europai ország...
-
A magyarok 6%-a külföldön dolgozik, Schweizban a foglalkoztatottak 1/3-a külföldi állampolgár!!!
-
A háboru után nationalista meggondolások alapján kizavartunk egy halom embert az országunkbol, szögesdrottal vettük körül magunkat és most alig két évtized után ujra keritést épitünk. A kormany telehazudja a polgárai fejét, lusta, tanulatlan menekültek!!?
-
Schweizban a külföldiek többet dolgoznak mind a benszülöttek, a 25 és 54 éves külföldiek 80%-a aktiv dolgozo, egy kifejezetten magas szám. De nállatok azt hazudják, hogy csak a segélyért mennek a külföldiek. A külföldiek kétszer anyit (25%) járulnak a nyugdijbiztositáshoz mind a törzslakok (12%)....
-
Magyarország lakoinak a száma a 1984 ota évente 25.000 emberrel kevesebb. (A mathematikában jártasak számára, az exponentiális fügvény csak kezdetben tünik lineálisnak, a sebesség generatiorol, generatiora gyorsul.)
 
Kihangsúlyoztam, alá is húztam, hogy ezen a hasonlaton én is mosolygok.
De az már komoly, hogy a legmagasabb életszínvonallal rendelkező európai országok nem EU tagok, köszönik de nem kérnek az EU -ból.
En meg azon mosolygok, hogy elfelejtetted milyen volt az élet Mo.-on az EU elött, és a magyar-ugaron, a 2 millio földnélküli paraszt hazájában. :)
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,983
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére