Bécsben száműzik a mama- és papataxikat az iskolák környékéről

Schulstrasse – azaz iskola utca, így hívják az osztrák fővárosban azt a modellkísérletet, amelynek lényege: hogy az iskola utcáját tanítás kezdete előtt fél órával lezárják a forgalom elől.

Csak gyalog, kerékpárral és rollerrel megközelíthető az iskola. A szülők vihetik gyermeküket kocsival, de több száz méterre a sulitól ki kell szállni a tanulónak, s az utolsó etapot gyalog teszi meg.

weinzufuss.jpg

Állj! Iskolautca, köszönjük. Fotó: wienzufuss.at

Bécs második kerületében levő általános iskola volt az első, ahol a kísérlet elkezdődött. A Vereingasse reggel háromnegyed nyolc és negyed kilenc között gyalogos utcává, úgynevezett iskola utcává vált. Máshol fél nyolc és nyolc között van zárás, attól függően, mikor kezdődik a tanítás. Alig volt berzenkedő szülő, szinte mindenki üdvözölte a kísérletet. Pedagógusok, gyerekek, szülők méltatták a kísérletet.

Győzött a közlekedésbiztonság. A gyerekek élvezték, hogy tanítás kezdete előtt az utca az övék lett. Játszhattak, labdázhattak, szabadon sétálgathattak. Örültek, hogy nincs forgalom, övék az utca.

A két évvel ezelőtti kezdeményezés sikert aratott. Bécsben immár ötre emelkedett azoknak az iskoláknak a száma, amelyek csatlakoztak a kísérlethez.

Szinte alig van olyan kerület, ahonnan ne jelentkeztek iskolák, ők is szeretnének reggel forgalommentes iskola utcát.

mobiliteatagentur2.jpg

Iskolai napokon háromnegyed 8 és negyed kilenc között behajtani tilos. Fotó: mobilliteatagentur.at

A jó példa gyorsan ragadóssá vált. Egy csapásra megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik gyalog, kerékpárral vagy rollerrel indulnak reggelente iskolába. Ezzel párhuzamosan csökken azoknak a diákoknak a száma, akiket szüleik kocsival visznek iskolába. Mindez a számok nyelvén is tükröződik.

Az első kísérlet bevezetése után 47-ről 56 százalékra nőtt a gyalog iskolába induló diákok száma. 8-ról tízre a kerékpáros diákoké, a 10-ről 7 százalékra csökkent azoknak az iskolásoknak a száma, akiket szüleik továbbra is kocsival vittek. Igaz, az iskolától távolabb volt a végállomás, a Schulstarassét ugyanis lezárták.

Februárban újabb elemmel bővült a bécsi kísérlet. Immár olyan iskola is van, ahol a délutáni tanítás befejezésekor is lezár az iskola előtti utca. Ahogy reggel, úgy a tanítás után is teljes a zárlat.

mibiliteatagentor.at_.jpg

Eégedett gyerekek és pedagógus. Fotó: mobilliteatagentur.at

A bécsi kísérlet nemzetközi érdeklődést keltett. Lengyelországból, Németországból és Kanadából érkeznek szakértők tanulmányozni, hogyan működik Bécsben az iskola utca?

Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének régóta szívügye a közlekedésbiztonság javítása. A bécsi kísérletet nagyon jónak tartja, magyarországi meghonosítását támogatná.

Sok szülő azt hiszi, azzal tesz jót a gyerekének, ha az iskolapadig autóval viszi – fogalmaz az elnök, aki szerint fontosabb lenne az életre nevelés, mint a csemete iskolakapuig fuvarozása.

knezsik.jpg

Knezsik István

Bécsben most az van, mint a mi gyermekkorunkban volt, a szülők dolgoztak, mi pedig mentünk iskolába gyalog vagy éppen biciklivel, igaz, akkor jóval kevesebb autó volt, mint most – mondta Knezsik István.

Az ötödik bécsi iskola utca megnyitása alkalmából Bécs főpolgármester-helyettese is megszólalt.

wiengruen.at_.jpg

Birgit Hebein, Bécs zöld főpolgármester helyettese.Fotó: wiengruen.at

Az iskolakezdés előtti harminc perces autóbehajtási tilalom sikeres a reggeli közlekedési káosz elkerülésére, nagyon sok dicséretet kapunk a szülőktől, pedagógusoktól és gyermekektől, így biztos vagyok abban, hogy az ötödik iskola utca nem utolsó lesz Bécsben – nyilatkozta az ORF-nek Birgit Hebein, Bécs zöld főpolgármester helyettese.

Koloszár Tamás
 
-
Egy érdekes video amiben a Fidesz ösztönzi Karácsonyt a kerékpározásra. :rolleyes:
-
"Orbán Viktor bejelentette, hogy Áder János érte el azt, hogy az emberek már figyelnek a klímaváltozásra. " :)
86809676_2811016432268449_3343853887881740288_n.jpg
 
Németországban a tanítás előtt és után ilyen beöltözött szülök biztosítják a kisgyerekek átkelését az úton.
-
Vorsicht-Schulanfang.jpg

-
Kisebb városban láttam, hogy a lakóhelytől az iskoláig láblenyomatokat festettek az elsősök számára az úttestre.
 
A

Az én lánygyerekem iskolatáskája se volt könnyebb 20 évvel ezelőtt. Mégis én azt mondtam neki, hogy cipeld lányom. 300 m a metróig, majd onnan az iskola 500 m volt. Az elsőben, amikor már nem bírta, átvettem tőle. Mégis, már karácsonyra maga cipelte végig. Kibírta. 4.-től sportolt. Hajnali 5-kor indulás, hogy 6-kor csobbanjon. Vitte az iskolatáskát és a sportfelszerelését is. Együtt kb. 10 kg. Azt is kibírta.
Ne mondja már nekem senki, hogy a gyereknek nincs ereje a hátán bevinni 8-10 kg-t az iskoláig.
Különben is teher alatt nő a pálma.

teher alatt max. megszakad, törik...
és nem ezzel kell az erőnlétet, sportotsságot fejleszteni
 
Szerintem is
teher alatt max. megszakad, törik...
és nem ezzel kell az erőnlétet, sportotsságot fejleszteni

Szerintem is, mivel a gyerekek növő korban vannak.

A gyermekeket és a szülőket tudatosítani kell a túlterhelt hátizsák veszélyeiről.
A nehéz hátizsákok megváltoztatják a járást és a testtartást, hátfájást okozhatnak.
A leggyakoribb probléma a Skoliosis, az ágyéki fájdalom, az izmok akaratlan vagy állandó feszültsége.
Ezek a problémák a lányokat gyakrabban érintik, mint a fiúkat, és a hátfájás kockázata az életkorral nőtt.
 
.
OFF

Egyik magyar barátom kisegítőként pár hónapot történelmet tanított egy zürichi privát iskolában. Oda járt egy ismert magyar orvos, (nevezzük Nemesvárinak) a fia.
Egy alkalommal felháborodva mesélte a gyerek osztályfőnöke, hogy felhívt a kis Nemesvári apját mert a gyerek minden nap fél órát késett.
A papa mondta, hogy ő viszi kocsival a gyereket a suliba és nem jöhet korábban mert 9-kor nyitja a praxisát.
Dehát jöjjön a gyerek bússzal, mint a többiek, ajánlotta a tanár.
Egy NEMESVÁRI nem utazik búszon mondta a papa és lecsapta a telefont.
Barátom azonnal ki sliccolt a tanári szobábol.:D
 
Szerintem is

Szerintem is, mivel a gyerekek növő korban vannak.

A gyermekeket és a szülőket tudatosítani kell a túlterhelt hátizsák veszélyeiről.
A nehéz hátizsákok megváltoztatják a járást és a testtartást, hátfájást okozhatnak.
A leggyakoribb probléma a Skoliosis, az ágyéki fájdalom, az izmok akaratlan vagy állandó feszültsége.
Ezek a problémák a lányokat gyakrabban érintik, mint a fiúkat, és a hátfájás kockázata az életkorral nőtt.

ráadásul az új elképzelés szerint 6 évesen iskolába kell vinni a gyereket - és nem, Mo-on nem úgy van, mint sok helyen, hogy játékosan kezdik a kicsik okítását, nem....egyenesen bele a mélyvízbe, aztán vagy megtanul úszni vagy egy életre megutálja az egészet úgy, ahogy van
pont tegnap botlottam bele egy cikkbe, ahol egy pedagógus sorolja fel, milyen követelményeket támasztanak egy 8. osztályos tanulóval szemben csak irodalom tárgyból - hát valóban, ahogy a cikkíró is megjegyezte az elején, még végiggörgetni is elég volt nemhogy elolvasni aztán szegény gyerek csak egy tárgyból tudjon ennyi mindent
és nem ám, hogy változott volna a magyar oktatás...nem...még mindig arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi az, amit nem tud a diák...hogy valamit esetleg jól tud, az valahogy a naaaaaaagy oktatásban elfelejtődött :p
és persze a naaaaaaaagy oktatás eredményeképpen lehet hogy már első/második/harmadik osztályban kisujjból rázza ki a gyerek Pitagorasz tételét meg a többit, de nem tud egy csekket kitölteni, egy levelet megfogalmazni és még sorolhatnánk, mi minden fölösleges dolgot kérnek számon tőle, miközben elvesznek a mindennapokban
 
Érdemes elolvasni...

https://taltosparipa.cafeblog.hu/20...ajci-oktatasi-rendszerre-erdemes-odafigyelni/

https://nlc.hu/ezvan/20180322/az-orszag-ahol-nem-divat-az-anyataxi-ilyen-az-iskolarendszer-svajcban/
 
Meg olyan is van mifelénk, hogy azért kell háztól házig szállítani gyerekeinket (most már az unokáimat) mert esetlegesen értéktárgyaiktól megfosztva, időközönként megverve, de napi jelleggel megalázva, leköpve találják magukat a buszmegállóban illetve az oda vezető úton.
Hogy kik teszik ezt velük ? - Az tabu !
 
Szegény lányom!
Majd megírom neki, hogy milyen rossz sora volt az iskolában. Már ott púpot kellett volna növesztenie a hátára, bőrkeményedést a fenekére a sok üléstől.
Egy kis púpja valóban van a Schauermann-tól, ami lehetett volna nagyobb is, ha nem edzett volna napi 6 órát. Napi 4-6 km úszás, egy kis futás, úgy 8-10 km. Plusz a hátizsák, ami hátra feszíti a gerincet és erősíti a hátizmokat. Egyébként arról hallottatok, hogy a fokozatos edzés erősíti az izmokat?
Szegény gyerek, el fogom sírni magam, milyen rossz szülő voltam. Minden ideje a "kínzásra" ment. Meg is látszik rajta, a diplomáin. Ja, meg futkos egy kicsit, még ma is. Balaton futás, meg napi 5-6 km, Bizony, bizony, nehéz a gyerek sorsa egy kegyetlen szülővel.
 
Részeiben erre törekszik a NAT
kiemeltem:
Az a magyar hazafias nevelési tanterv része nem?
Az ő hazaszeretetük nem beképzeltségen és nacionalizmuson alapul. Mivel három különböző népcsoport él együtt, nincs faji felsőbbrendűségi érzésük mint a magyaroknak.

Amit idáig a NAT kritikusaitol olvastam, sok hasonló nincs.

Az sincs, hogy egy "világhírű" orvos ilyen baromságokat összehord.

Utoljára módosítva:

Hogy mondhatsz ilyet?? Ez a professzor zseni!! Kisfalumban is már többször járt templomban előadásokat tartani...csüngtek a szavain.
Hisz DOKTOR!!!
Képzeled ez a DOKTOR csak nem hazudik??
.....(ennyit erről).....
Hazaszeretet itthon ez abban merül ki hogy mi vagyunk a legokosabbak nélkülünk megállt volna a világ, ilyen nép nincs több a világon...
Végsőkig kitartunk..(úgy mint húgyos józsi a budiban amit ráfalaztak)
Lehet itt trikolorban talpig mászkálni olvasni ilyen olyan írókat...nemzeti boltokban vásárolni...a valóság az úgyis arcon csapja az embert ha átlépi a határt BÁRMERRE.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Agenta wrote on tass500's profile.
Szia!

'Frank Schätzing: Limit' c könyve németül.

Mobi és epub formában, nem tudom melyik a jó Neked.

Üdv!
A.
Sziasztok én 5.osztályos történelem mf megoldásokat keresem mozaik kiadó 2020-as kiadását.Illetve 5 osztályos történelem év végi dolgozat kérdéseit megoldókulcsal előre is köszönöm a segítséget.
jövő13 wrote on Dzsonatan's profile.
Szia! Megkaptad a kémia feladatlapok megoldásait?Feltöltenéd?Köszönöm!
Ténia wrote on ametiszt99's profile.
Kedves ametiszt 99!

Szeretném kérni Khaled Hosseini-Papírsárkányok hangoskönyvet, amit találtam linket, nem él.

Köszönettel:
Ténia
B
Becky13 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, kérném a fiókom törlését. Köszönöm! :)

Statisztikák

Témák
36,439
Üzenet
4,397,516
Tagok
591,034
Legújabb tagunk
Zasizo
Oldal tetejére