Az az igazi szenvedés, amikor önmagad pokla vagy, amikor te viszed bele magad a 22-es csapdájába. Pörögsz, mint egy mókuskerékben, közben sodorsz magaddal mindent és mindenkit, mint a vihar. Törsz, rombolsz, zúzol a kerékkel. De egyedül vagy mindvégig és csak futsz, rohansz, mégis egy helyben állsz.
Keresed az embereket, de közben ellököd magadtól mindazt, ami jó. Keresed a szeretetet, amiről gyerekkorod óta álmodsz, azt, amit sose kaptál meg.
Azt hiszed, megadják, boldog vagy, aztán rájössz, hogy nem azt kaptad, amire vágytál, ez az érzés közelébe sem jön annak, amiről kicsiként álmodtál. Aztán kijössz belőle, egyedül vagy megint és még mindig keresed a kincset. Jön valaki. Na, talán most megtaláltam, amire vágytam, most megkapom azt az "álomszeretetet", most biztos. Léteznie kell, itt van valahol ezen a világon, olyan nem lehet, hogy nincs!!Lennie kell!!
Szeretetet kapsz, szeretsz úgy mint még soha. Mindened odaadod, a tested, a lelked, az álmaid, a vágyaid, önmagad. Mindent, ami te vagy. Sokáig azt hiszed ez így jó, itt van, megtaláltad. Végre a tiéd! Aztán megaláznak, átvernek, megvernek, megcsalnak, hazudnak, rángatnak, széttépnek. Megrágnak és kiköpnek, utána beléd rúgnak és elásnak.
Ekkor rájössz, hogy minden csak hazugság volt, amiben évekig éltél. Rájössz, hogy az "álomszeretet" helyett, amit akartál a létező legrosszabb poklot kaptad. Azt, ami gyerekkorodban a rémálmod volt. Elvették mindenedet, elvitték mindazt ami te vagy, ami te voltál. Kitépték a lényed, a szíved, a lelked és elvitték. Semmi és senki vagy, üres vagy. Kívánod a halált, hívod, kéred, hogy azt a kis hús és csontkupacot, ami lettél vigye el és legyen újra a természeté. Hogy tűnjön el, mert nem idevaló többé, majd egy új életben talán megkapod, amit kerestél. De a halál nem jön, neki se kellesz.
Felállsz, leporolod magad, összerakod a darabjaid, amik még megmaradtak és folytatod az utad. Felállsz, mert ember vagy! Az emberi lény a legerősebb a világon, mindent kibír!
Utána már csak árnyéka vagy önmagadnak. Se bízni, se hinni nem tudsz. Már szeretni sem, pedig annyi szeretet van benned, hogy az egész világot át tudnád ölelni. De megtartod magadnak, legalább az a tiéd maradt és ha majd egyszer megtalálod a másik feled, mindezt oda tudod neki adni.
A mókuskerék közben forog. Az utadba kerül megint egy ember, aki jó, szeret és szereted, de már nem szerelemmel, mert az nincs benned, nem tudsz úgy szeretni, mert elvesztetted, nem tudod mi az és nem mered keresni, félsz tőle. Azt mondják az embernek csak egyetlenegy viharos szerelem jut az életben és azt te már egyszer megkaptad és el is veszítetted. Az idő csak telik, a világ áll, te tekered azt a kereket és még mindig egyedül vagy pedig beleragadt valaki.
Aztán megismersz egy különleges embert, aki miatt megállsz a kerékben, két beleragadt emberrel már nem bírod tekerni. Rácsodálkozol, kikerekedett szemekkel méregeted és kiliheged magad. Óvatosan kipuhatolod, hogy kiféle, miféle. Kimászik a kerék réséből és odaül melléd, megfogja a kezed és beszél hozzád. Te meg hagyod. Akkor megmozdul benned valami, ott mocorog benned valami mélyen és nem hagy nyugton. Mi is az? Csak kutatsz magadban mire rájössz, hogy igen ez az, ott a szerelem benned és ez az ember azt rángatja ki belőled, mint egy mágnes. De félsz, rohadtul félsz és ott a kereked egy másik beleragadt emberrel, amit tekerned kell, mert félsz.
Menekülsz, elfutsz a világ elől, az érzések elől, mert soha többet, soha nem akarod azt a poklot, amit kaptál. Az "álomszeretetben" pedig már nem bízol, már nem hiszed, hogy megkaphatod és megadhatod. Rámutatsz a kerekedre, a benne ragadt emberrel, amit érzel, hogy tekerned kell, muszáj. Mégsem tekered, csak ülsz benne a másikkal kézen fogva, csendben, miközben ömlenek a könnyeid és mégis keserédesen jól érzed magad. Nem engeded el a másik kezét és nem engeded, hogy elmenjen, pedig tudod, hogy neki jobb lenne, ő talán megtalálja azt az "álomszeretetet". Önmagad poklában vagy. Tekerned kell a kereket, muszáj, de nem tudod és nem akarod. Azt akarod, hogy megálljon az idő, a világ, benne te is és ragadj bele ebbe a pillanatba a másikkal, mert ez jó. Otthon vagy a másikban.
