Betelt a pohár Brüsszelben: Százmillárdos büntetéseket vernek ránk a Orbán-kormány korruptsága miatt

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Május 23.

Melitta - 2019 Május 23, 08:50
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ne legyenek illúzióink, mi fogjuk kifizetni.

    Iszonyatosan megmázsálhatja Magyarországot az Európai Bizottság, mert az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél nagyon sok a szabálytalanság, a tenderek ellenőrző rendszere nem működik megfelelően, így zavartalanul csapolhatják az uniós kasszát.

    A brüsszeli revizorok 55 közbeszerzési eljárást, 665 millió euró értékű szerződést választottak ki a 2014-es termésből, a nagy értékű, illetve a kockázatosnak ítélt területekről. Közülük 13 tender akadt fenn a szűrőn, és összesen 16 kifogásolható tételt találtak, vagyis minden harmadik-negyedik eljárásban találtak súlyos szabálytalanságot. Ha ez nem lenne elég, kb.

    minden másodiknál korrekciót írtak elő, több milliárd forint értékben.

    A hibák javítására egy sor javaslatot adtak a brüsszeli szakértők és előre szóltak, hogy figyelni fognak. Hát ez nem hatotta meg a magyar illetékeseket, mert még romlott is a helyzet a korábbiakhoz képest. A 2015-2017-es időszakból 1200 milliárd forint összértékű közbeszerzést vizsgálva az Európai Bizottság 29-ből 24 projektben talált kivetnivalót. Nem véletlenszerűen választották ki ezeket, hanem

    amelyeknél már messziről bűzlött, hogy valami mutyi van.

    A magyar delegáció azt próbálja most elérni, hogy csak 10%-os büntetést kapjanak (ami 400 milliárd forintra rúgna, és irgalmatlanul nagy összeg), szakértők szerint sanszosabb a 25%-os büntetés, ami már 1000 milliárd forint lenne.
    [​IMG]
     
    Vilus és Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Május 23.

    1. setni
      setni
      Nem lesz abból semmi....
    2. pi20000101
      pi20000101
      Lehet.

      Hamarabb kellett volna...
      Éleskés és Georgina Bojana kedveli ezt.
    3. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Azokkal fizettetném ki, akik, újra megszavazták.
    4. Ernoe
      Ernoe
      Szerintem Orbán egy subtil módon fogja Magyarországot kivezetni az EU-ból, ahogy az EVP-böl való eltávozását is megrendezte.
      -
      Ahhoz, hogy egy referendumot hívjon létre, "Europa vagy Orbánisztán", ahhoz nincs mersze
      mert a magyar állampolgárok 87%-a inkább az EU-ban mind egy "jóindulatú-diktátorba" bízik.
      -
      Az EU-bol való kilépés nincs az alapelvekben lefektetve de ez nem jelenti azt, hogy az íjat ne lehetne túlfeszíteni.
      -
      A halálbüntetés bevezetésének a tervével Orbán egyszer már kipuhatolta hol van ez a küszöb.
      Nem akarok spekulációkba bocsátkozni de biztos vagyok benne, Orbán nem az a politikus aki egy skandál, lopáson való tettenérés esetén önként a kalapját fogja venni. Ö kamikazeként magával fogja rántani az országot.
      -
      w4d4lm4, 22aquarius és Georgina Bojana kedveli ezt.
    5. setni
      setni
      Rántani??,
      Nem ránt ő senkit szépen előre tolja.....
      Ernoe kedveli ezt.
    6. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Fogja ? Ha feltekintünk már csak a béka seggét látjuk...
      Georgina Bojana és Ernoe kedveli ezt.
    7. pi20000101
      pi20000101
    8. Ernoe
      Ernoe
      Orbán nem fog soha egy referendumot összehívni a Huxit érdekében, mert honnan is jönne akkor a pénz.
      -
      Nem csak Orbán, hanem más politikusok is szívesen tolják a hibákat Brüsszel számlájára, míg az eredményeket a saját érdemükként könyvelik el.
      -
      Az 500. milliós EU-ban kevesebb hivatalnok szorgoskodik mit az alig 1,8 milliós város München vagy Berlin közigazgatásán.
      -
      Az "uborka-normalizálását" még mindig az EU szemére vetik anélkül, hogy tudná a többség miről is volt ott szó.
      -
      Az "EU egy bürokrata apparátus" - szajkózzák Orbán után a hívei de szám szerint egyik sem tudja megmondani,
      hány "rendeletet és irányelvet" (Verordnung, Richtlinie) adott ki az EU korábban és most 2018-ban?
      -
      Egy hivatalt könnyebb reformálni mind nélküle kijönni.
      -
      De vissza a témához, mert ebben biztos vagyok:
      Orbán soha sem fog visszalépni, akár milyen kötelességszegést, korrupciót is bizonyítanának rája.
      Ö elbarikádozná magát, mind a szektavezetők Amerikában, és az utolsó patronig lőne, és ez veszélyes.
      -
      Nagyon kíváncsi vagyok a "lelépésére" (Abgang), mert a miniszterelnökség nem örök.
      Aki antidemokratikusan van hatalmon az úgy is lesz leváltva.
      72zsuzska kedveli ezt.
    9. csigafi
      csigafi
      Na és hol vannak azok a szak emberek akiknek az volt a feladatuk hogy elemőrizék szabályosan lettek e felhasználva az unós pályázatokon nyert támogatások, pénzek.? Milyen szak emberek azok? Majd az lesz hogy meghurcolnak néhány kis noname alapítványt meg vállalkozást aztán szépen elfelejtődik minden. Hatalmas színjáték és hazúgság ez az egész ez is csak arról szól hogy még tőibb pénzt tudjanak kilopni a Magyarok zsebéből a felső 10 ezerbe tartozó Magyarok zsebébe akik nem is az Országban élnek. Mit érdekli őket ha Magyarország koldusbotra jut hiszen ezen dolgozik folyamatosan a kormány. na meg azon hogy még több bevándorlót betelepítsen és a Magyarokat elüldözze. Na de ha egyszer véget és a Magyar birka türelem lesz nagy bégetés :)
      sidavoq, setni és Georgina Bojana kedveli ezt.
    10. pi20000101
      pi20000101
      gyávák vagyunk, saját sorsunkat nem tudjuk irányítani, másoktól várjuk a megoldást a problémánkra.
      Pandacica, setni és Georgina Bojana kedveli ezt.
    11. prominor
      prominor
      Had emlékeztessek arra, hogy Magyarországon törvényesen történtek az EU pénz felhasználások...
      Amiről másként rendelkezett a jogszabály, az megváltoztatták (mármint a jogszabályokat), amire pedig nem volt arra hoztak.. Jelentős szépséghiba azonban, hogy mint az Elios esetén is egy nyertes pályázat miatt utólag változtattak jogszabályt, vagy mint számos esetben, személyre szabva írtak ki pályázatotokat, úgy hogy a nyertesek egy azon körnek, céghálónak voltak az érdekeltségei...
      Jelenleg egyszerűen arról van szó,amit a magyar kormány megtehetett Magyarországon azt Európában hosszú távon nem teheti meg. Az EU polgárait képviselők közül egyre többen adnak hangot annak, hogy az Ő pénzükből ne a kelet-közép-európai vezetők és családja baráti köre gazdagodjon, hanem a pénzükért fizetőképes piacot, szolgáltatást vagy termékeket kapjanak... Nem Orbán az egyetlen a térségben akinek elszámolási gondjai vannak az EU pénzekkel, csak Ő az egyike aki az elszámolási kötelezettséget leszámolásként állítja be... S egyetlen dolog ami miatt most szeretné dűlőre vinni a megvonás minimalizálását, mert a választás után erre esélye sincs, hiszen a netto befizető országok régóta azzal kampányolnak, hogy a közösségi szabályok megsértőitől vonják meg a támogatásokat... S akkor a kért 10%, legalább a szokásos 25%, vagy még több lesz....A magyar gazdaság olyan szinten függő, hogy Orbán elképzeléseitől, cselekedeteitől függetlenül nincs realitása Magyarország EU tagságának megszüntetésének, az ezzel való ijesztgetés nem más mint politikai hisztéria keltés, s véleményem szerint ez az ellenzéknek több veszteséget okoz, mint hasznot hoz.. Az oktatás az egészségügy, a nyugdíjrendszer rendbetételéhez kellene a választók támogatást megnyerni, ezzel rákényszeríteni a kormányt, hogy a dolgát tegye kormányozzon, végrehajtsa a polgárok akaratát, szemben a mostani gyakorlattal, ahol a kormány mondja meg mit akar(hat) akarjon a polgár, s nem létező ellenség elleni szabadságharcra költi közpénzek milliárdjait...
    12. 139
      139
      Mégis miféle pénzről van szó? A magyar költségvetés hány százalékáról?

      Mennyi ez a pénz ahhoz képest amennyit a külföldön dolgozók küldenek haza és költenek el Magyarországon?

      ezt a ballibek állítják:
      https://444.hu/2017/07/05/a-kulfold...bb-penzt-europaban-az-orszag-meretehez-kepest
    13. prominor
      prominor
      Ugyan... már az elemi iskolában megtanítják azokat a számtani alapokat, amivel ezt meg lehet érteni..
      Lehet Te csak az olvasás órákra jártál be, hogy csak kérdezni tudsz, válaszolni, számolni már nem...
      Anno a tanító ilyenkor azt mondta: Ülj le fiam egyes! .. .
    14. 139
      139
      tanító bácsi elnézést... de a ballibek azt mondják az EU ingyenpínz ez éves költségvetés 3% -a igaz ez? Az elüldözöttek meg a költségvetés 4%-át küldik Orbanisztánba, mert jó befektetésnek tartják, igaz ez?
      a csalhatatlannak vélt szaktekintélyektől megtiszteltetés kérdezni.
      Érdekesek ezek az összefüggések, vajon miért jó a németeknek nettó befizetőnek lenni? A kész ráfizetés is boldogítja őket.
      Utoljára módosítva: 2019 Május 23
    15. eddy56
      eddy56
      Karel Pinxten remekul tudott szamolni elvegre az EU szamvivőszekenek a fovizsgaloja volt.

      Szerintem egyik kutya masik eb
    16. galeriy
      galeriy
      corruptak es amelyik nem az megfelemlitett

      50170568_426386111433502_8803566462871535616_n.jpg orban-viktor-farmja_1346700591.jpg
      Vilus és Ernoe kedveli ezt.
    17. FLAMINGO
      FLAMINGO
      A 4%-ot az államnak küldik?
      Mert, ha nem (és nyilván nem), akkor lehet 94% is.
      Max másodlagosan lehet figyelembe venni (hogy vásárolnak rajta, így egy részük adóbevétellé válik)- De nyilván a zömét azért küldik haza, hogy abból adósságot törlesszenek (kocsi, ház,..hitele), az pedig a bankokba megy, nem az államkasszába.
      Szóval miért is kell a körtét az almához hasonlítani?
      sropi, sidavoq, prominor és 1 másik tag kedveli ezt.
    18. galeriy
      galeriy
      na most azert tegyunk kulonbseget a befektetes es letfenntartas kozott
      az a hazakuldott x % az itthonmaradt idos szulok , csalad gyerekek tamogatasara szolgal
      fizeti az ellehetetlenitett csaladok hiteleit
      kik azert kenyszerultek eltavozni hogy fedezni tudjak az otthoniakat
      erdeklodj CasaLomanal
      sidavoq, prominor és setni kedveli ezt.
    19. prominor
      prominor
      Nos azért bátorkodtam beidézni mind a két hozzászólást mert ugyanarról szól...
      Ugye itt nem arról beszélgetünk, hogy az EU ingyen pénzt osztogat, hiszen nem lehet összetéveszteni a Santa Klaussal...Azok az országok akik netto befizetők, ők azt a pénzt teszik be a kasszába, amit azon keresnek amit a befizetéseikből szétosztott pénzből megteremtett piacon keresnek meg...
      S éppen azért durcásak, mint a nemet külügyér és Szijjártó Úr tegnapi-mai nyilatkozatából is látszik, hogy Babis Úr Orbán Úr és társai családilag ellopják a pénz nagy részét, s így sajnálatos módon sem a piac nem fejlődik, sem a befizetők nem kapják vissza a pénzüket.. S amiért a számtan óra elbliccelését felemlegettem az csak annyi. hogy 4000 milliárd forint fele is Fidesz árakon is 6-700 km autópálya megépítését, vagy a nyugdíj rendszer jelentős átalakításának alapját jelenti, s ezt valakik zsebre tették, de helyettük a magyar adófizetők fogják kifizetni, mert nem pénzverőre hanem pénznyelőre ment el a pénz, s nincs ami visszatermelje oda ahonnan érkezett, hogy újra eloszthassák..
      S csak egy piti önjelölt Európa DNS gondolhatja, hogy akik ennyi pénzt letesznek azok , egy kézlegyintéssel tovább lépnek.. Be fogják hajtani, s a dolgok jelenlegi állása szerint le is fogják cserélni számukra megfelelőbbre, a saját zsebre dolgozókat, de ettől függetlenül rajtunk csattan,mert azokból a pénzekből kell majd visszafizetni amit a közös dolgokra költenénk, miközben a pénzcsap is zárva lesz míg pénzüknél nem lesznek......
      S amit pedig az írás -olvasásról írtam Szijjártó is csak marhaságokat tudott válaszolni, s talán olvasd el galeriy bejegyzését is....
      Igen a EU- ban tudnak számolni...
      Utoljára módosítva: 2019 Május 23
      Melitta, Vilus és ladybug7spots kedveli ezt.

Megosztás