Megjártuk az ortopédiát, kölkönc totál rendben van, élettanilag csámpás, vagy genetikailag, a lényeg, hogy vegyek neki ilyenolyan cipőt, amije van most is, és akkor majd elmúlik neki - bal bokája jobban bedőlt és kapaszkodott a kis pirinszke ujjaival.
Heim Pálba utaltak minket, nagyon rendes volt a doki, volt némi késésük az időpontokban, de lement Gergőhöz a földre, kergetőztek, a lábaival kukucsosat játszva nézte át a csípőjét, nagyon jófej volt!
Aztán már odafele láttam, hogy valami bűzlik Dániában, mert mondtam a férjnek, hogy a keletitől menjünk 24es villamossal, az ott rak le a Nagyvárad téren, csak kicsit kell sétálni, kábé annyit, mintha kimennénk a Deákig pirossal és vissza kék metróval, mert néééééééézze - és itt mutattam téképen - mekkora kitérő ez. No, már odafele rémlett nekem, hogy mintha ma temetnék a Horn Gyulát, de hát mifelénk Szekszárdiában egykor vannak a temetések, nyugtáztam, hogy ez itt is így van. Hát háromnegyed délben megyünk visszafele, két megállóban a Fiume úti temetőnél annyi idős szállt fel, hogy majdnem be kellett ülnöm a babakocsiba Gergőhöz, mert annyira löktek, nyomtak, és még meg is szóltak, mi a tökömet - márbocsánat - keresek én egy egész babakocsival ott, az ő helyükön, amikor ők nekik halaszthatatlan temetnivalójuk volt, így ebben a melegben délidőben és ők rosszul vannak. Mondtam nekik nemkülönben a gyerek, akit nem jókedvemből viszek délidőben amúgy 70 kmről tömegközelekedve a Heim Pálba.... No. Volt ám kuss. De a végállomáson megtárgyalták, hogy én vagyok a szemtelen fiatal. Se fiatal nem vagyok, se szemtelennek nem érzem magam, mert kinézik a gyereket a kocsiból, mennyi helyet elvesz... Mentünk volna metróval... Pff, füstölgök.