Csevegős -x szemezős - barátok sokszemközt

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Mekkora élmény lenne egy jó kis szurira ébredni!:o Én mindig kínosan ügyelek arra,hogy ugyanoda tegyem le a tűt. SOHA nem szúrnám a ruhámba,vagy egyéb helyekre,mert ismerem a memóriám korlátait:D Biztosan azonnal elfelejteném,hogy hová tettem,és utána jönne az idegroham!:mad:
A memóriám nekem sem jobb ezért szurom a ruhámba.Így kisebb helyen kell keresni csak a keresés néha kimarad.:p
 
Betti1979

Állandó Tag
Állandó Tag
A korábbi tároló rendszerem az abból állt, hogy a vásárolt fonalakhoz adott dobozokba (12 darabos karton, a meseboltban volt szokása az eladónak abba adni) tettem kb 10 esével a fonalat a dobozra ráírtam az intervallumot ami benne volt. A fonalakat meg egy külön füzetbe írtam, hogy van-e nekem vagy nincs. Ez utóbbit még mindig vezetem. A dobozokat, meg élére állítva szám szerint sorba tettem. Elég jól használható volt, az éjjeli szekrényem egyik fiókját teljesen kitöltötte. A gond a gyerekek érdeklődése volt, meg az hogy nagyon untam, hogy egy új kép előtt vagy 10 dobozt ki be kell pakolni. És ha nagyobb mennyiségű fonalat vettem újra kellet írni a dobozok számozását, de 3 évig nagyon jó volt, és tök olcsó, a váltást az hozta, hogy a dobozok amortizálódtak, én meg igen ritkán vásárlok üzlethelyiséges boltban, és a webboltokban meg a súlyoptimalizálás van, úgyhogy doboz nincs.
Anyósom, kiürült ferrerós dobozokba tartja a fonalait, nekem az azért nem vált be, mert a gyerekek még jobban érdeklődtek iránta. Meg hajcsatos, csavaros dobozok lettek.
 
Utoljára módosítva:

Csillucs86

Állandó Tag
Állandó Tag
én múltkor elvezettem a fonalat a fonákján majd bedobtam a rámába a tűt, ameddig új fonalat vágtam, a fonalat levágtam, közben a pendrive-ra átmásolódott a film és mivel sokadik dugdosásra ismeri fel a nagyobbikat a dvd lejátszó, így gondoltam nekiállok és ki-be rakosgatom, jobb kezemben a pendrive, amit kirántottam a gépből, bal kezemben a ráma, a kinyomtatott mintaív és lendítem és repül a tű, elém, fokkal felfele beleléptem a belső talpam húsosabb részével, a 26-os permin tű fokkal belefe félig elcuppant a talpamban, a történet elejéről pedig annyi maradt le, hogy a gyerek aludt, visítottam egy némát és kirántottam
azóta becsülettel visszatűzöm az anyag szélébe

de hogy ilyenkor legelőször az villanjon át az ember agyán, hogy el ne ordítsa magát, mert a poronty mit sem sejtve alussza két ajtóval arrébb az igazak álmát, háááát, csodás dolog ez az anyai ösztön izé
 
shaara

Állandó Tag
Állandó Tag
Csatolás megtekintése 1082218 Csatolás megtekintése 1082219 Sziasztok!
Csak súgom, hogy müanyag-boltokban 6-7oo forintért lehet kapni ilyen horgászos müa. dobozt. És a legjobb a másik, a teásdoboz, amit szintén ezer forint alatt lehet kapni a kreativ boltokban, vagy a netes boltokban.
Én sajnos kézimunka terén igen rendmániás vagyok. Minden fonalamat egyből bobinázom és ilyen módon tárolom az xszemesből és anetistből rendelt tárolókban. Ebben az éppen aktuális munkáimhoz kellő anyagok vannak. A tűt meg mindig az általam készített tűpárnában tartom. Így soha nem keverem el, és a gyerekek is tudják, hogy ahhoz nem szabad nekik nyúlni.
Csatolás megtekintése 1082228 Csatolás megtekintése 1082229
Ha valakit érdekel én szívesen bobinázok. :)

Akkor én teszek egy nagy felajánlást, kedves rendmániás hölgyeim. Veszek én műanyag tárolót vagy fát(fa már van is egy, gombokat tartok benne:)), vagy amit akartok, tessék jönni rendszerezni, tekercselni!!!! Mert az enyéim egy, mondom EGY, uzsis zacskóban vannak. Azaz egyben a puppets, egy másikban az Anchor és egy másikban a nóném :D, amit a bolhapiacon szedtem össze. :) Az RR-es fonalaknak sincs jobb sorsuk. Azok azért kicsit nagyobb becsben vannak tartva, mert az ő zacsijuk záródik ragasztócsíkkal. :rohog:

No ezt tessék felülmúlni, kérem. :rohog::rohog::rohog:
 
djency

Ha szeretnéd neked is bobinázok, csak küld el és pár nap múlva készen és rendezve visszakapod. Csak dobozolnod kell majd utána.
 
djency

Állandó Tag
Állandó Tag
Szétszeded 2 szálra a fonalat?Nekem több száz van.Azon azért elrágódnál egy darabig.Nem?
Nem szoktam szétszedni. Én például 1 szállal hímzek a félbehajtós kezdés miatt. De ha szeretnéd megcsinálhatom. A kisebbik gyerkőccel úgyis itthon vagyok egész nap. Max egy kicsit tovább tart mint csak simán áttekerni és feliratozni.
 
sarolta51

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem az Anchor fonalaim vannak rendszerezve. Mindegyik motringot - szín és sorszám szerint rakom levélborítékba. a borítékokat pedig 2 nagy dobozba.
Az egyikben 1-től 350-ig vannak, a másikban 350-től felfelé. Még kb 100 szín hiányzik. A többi fonál színek szerint van műanyag zacskókban elrakva
2 nagy szatyorban, ha kell valamelyik szín, hozzáhasonlítom a rendszerezett színekhez és kiválogatom. Van egy cipősdobozom az RR-5-höz és egy az éppen aktuális hímzéshez. A cipősdobozokba is szám szerint rakom a borítékokat - a számot és a szín aktuális jelét ceruzával írom rá, ha másik hímzéshez használom a borítékokat, csak kiradírozom és átírom a számokat és jeleket. :cool:
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor én teszek egy nagy felajánlást, kedves rendmániás hölgyeim. Veszek én műanyag tárolót vagy fát(fa már van is egy, gombokat tartok benne:)), vagy amit akartok, tessék jönni rendszerezni, tekercselni!!!! Mert az enyéim egy, mondom EGY, uzsis zacskóban vannak. Azaz egyben a puppets, egy másikban az Anchor és egy másikban a nóném :D, amit a bolhapiacon szedtem össze. :) Az RR-es fonalaknak sincs jobb sorsuk. Azok azért kicsit nagyobb becsben vannak tartva, mert az ő zacsijuk záródik ragasztócsíkkal. :rohog:

No ezt tessék felülmúlni, kérem. :rohog::rohog::rohog:
Büszkeségem. Barátom. Példaképem.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajajjj, a postaköltség árán inkább veszek még fonalakat. :D
A hangsúly a TESSÉK JÖNNI szavakon volt. :D
Egyszer nagyon meg fogsz lepődni. Rendelek egy kisbuszt, ami valahonnét Szentgotthárd irányából indul, mint az ország szélső csücskeinek egyike, és végigmegy Mo-n, ahány embert invitáltál, egyszercsak ott állunk az ajtóban és ordítunk, mint az ami filmekben, hogy meglepetééééés! :D Fogol sikítani és ordítva zokogni. :D
 
Szalárd

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsit más témára ugorva: Andi,tegnap utaltál a tűre a Csipesz bundájában,mint lehetséges előfordulási helyre:D Nos erről jutott eszembe: A nyáron (Istenem,hol van az már??!) A zetelaki tóban végeztem"szokásos"reggeli uszikázásomat. Lizike rendszerint a parton asszisztált nekem,max. térdig volt hajlandó bemászni. Úgy a vége felé egyik reggel csoda történt: Lizi ÚSZOTT befelé a tóba velem szembe,és egy ideig együtt fürödtünk. "Anyai"szívem csak úgy dagadozott!! A tengerbe soha nem megy be önszántából,a tóba,patakba csak tapicskolás erejéig. Délután az ölemben lustizott,és miközben simogattam láttam,hogy egy damil lóg ki a kutyából:D. Elkezdtem kigubancolni,és a damil végén ott volt egy horog belegabalyodva a bundájába. Még jó,hogy nem fúródott bele,mert az életben be nem ment volna többet a vízbe:D. Barátnőm fia üdvrivalgásban tört ki,mert pont egy ilyen horog miatt nyüszített már napok óta,hogy pisztrángászni tudjon...
 
Csatolások

  • 201208161230.jpg
    201208161230.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 32
  • 201208161233.jpg
    201208161233.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 31

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Mekkora élmény lenne egy jó kis szurira ébredni!:o Én mindig kínosan ügyelek arra,hogy ugyanoda tegyem le a tűt. SOHA nem szúrnám a ruhámba,vagy egyéb helyekre,mert ismerem a memóriám korlátait:D Biztosan azonnal elfelejteném,hogy hová tettem,és utána jönne az idegroham!:mad:
Na, azt a sokkos rohamot azért el tudod képzelni, mikor a böbék első néhány otthoni napjának egyikén varrás után átruccantam a testvéremhez, felkaptam az egyik sírdogáló pulyát, majd """"sikítottam"""" valaki után, magamtól eltartva fél méterre szegény kicsit, hogy azonnal jöjjön valaki, és nézze meg, nincs-e valahol bennem, a pólómon, akárhol TŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ?????????? Hú, na azóta fémdetektoros keresővel vizsgálom magam indulás előtt! :D
 
Csatolások

  • 1174632_572859389417526_1487944655_n.jpg
    1174632_572859389417526_1487944655_n.jpg
    44.7 KB · Olvasás: 37
  • 1175273_572859859417479_620109253_n.jpg
    1175273_572859859417479_620109253_n.jpg
    33.7 KB · Olvasás: 31
  • 1175380_572858776084254_2067437311_n.jpg
    1175380_572858776084254_2067437311_n.jpg
    38.1 KB · Olvasás: 34
  • 1185880_572858772750921_35470277_n.jpg
    1185880_572858772750921_35470277_n.jpg
    31.9 KB · Olvasás: 29
  • 1229893_572859999417465_951624735_n.jpg
    1229893_572859999417465_951624735_n.jpg
    43.3 KB · Olvasás: 30
  • 1238729_572859966084135_1499679857_n.jpg
    1238729_572859966084135_1499679857_n.jpg
    40.6 KB · Olvasás: 30
  • 1239840_572859576084174_878687088_n.jpg
    1239840_572859576084174_878687088_n.jpg
    53.4 KB · Olvasás: 31
  • 1239857_572859136084218_1477013007_n.jpg
    1239857_572859136084218_1477013007_n.jpg
    31.1 KB · Olvasás: 32
  • 1098217_572859419417523_1455685080_n.jpg
    1098217_572859419417523_1455685080_n.jpg
    55.9 KB · Olvasás: 32

Zsafi

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, azt a sokkos rohamot azért el tudod képzelni, mikor a böbék első néhány otthoni napjának egyikén varrás után átruccantam a testvéremhez, felkaptam az egyik sírdogáló pulyát, majd """"sikítottam"""" valaki után, magamtól eltartva fél méterre szegény kicsit, hogy azonnal jöjjön valaki, és nézze meg, nincs-e valahol bennem, a pólómon, akárhol TŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ?????????? Hú, na azóta fémdetektoros keresővel vizsgálom magam indulás előtt! :D
Az első kép címe: hugi! ez a szőrmók a papánk??(bátyó)
- úgy tűnik...ő is csodálkozik (hugi)
icon_kiss.gif
icon_kiss.gif
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére