Csevegős -x szemezős - barátok sokszemközt

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

bogyimami51

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Lányok!
Bevallom becsületesen, hogy én ma pizsama napot tartottam. A tegnapi nap egy kicsit húzos volt, de jó volt.Nálunk itt a faluban hagyomány, és nagy nép banzáj Augusztus 20.
Kezdődik Szent misével, koszorúzással. majd a szabadidő parkunkban folytatódik, de már lazán a program.
10 órtól lecsófőző verseny, 20 csapat volt, eddig még soha ennyi.8 éve én és kedves segítőtársaim kézműveskedünk a gyerekekkel, kifulladásig no meg a készlet erejéig.
Délután a szinpadon kulturális program. Bemutatják a falubeliek,hogy mit tudnak, volt itt hagyományos sváb tánctól kezdve a szalontáncig, a hastáncos lányokig minden. A gyerekeket egy bűvésznek álcázott óvóbácsi, /aki különben mindenféle díjjal rendelkezik, mint bűvész/, szórakoztatta, és műsora után egy hatalmas nyúl ölébe lufit hajtogatott. Estére mindig van valamilyen celeb csapat,majd tűzijáték.
Elfáradtam, mert Katámnak elég sokat besegítettem, de nagyon büszke vagyok rá, mert most is mindent profin megszervezett, semmi komoly gubanc nem volt egész nap. Ha kilóméter számlálót tettünk volna a lábára, meglett volna bőven a maratoni táv.
Az öcsém szakács, és most mi is beneveztünk a versenyre, igaz csak tapasztalatot nyertünk,de jó volt együtt, a jó hangulathoz besegítettek az ágyas pálinkáink is, jövőre indulunk a gyulai pálinkafesztíválon, no ez csak vicc volt.
Szóval szép napunk volt, megérte a fáradtság, no és jó volt a mai laza nap.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Lányok!
Bevallom becsületesen, hogy én ma pizsama napot tartottam.
Szóval szép napunk volt, megérte a fáradtság, no és jó volt a mai laza nap.

Jönnek ezek a kákabélű toszkán népek is ilyen úri huncutságokkal, hogy olivabogyó, meg ilyesmi. Jó kis lecsó, amelyik ... muszáj kimondanom, mer' a nép eccccerű gyermeke vagyok, no, ahogy nálunk (is) mondják, szóval a jó lecsó kétszer csíp :D:D:D:D:D:D Az ám az igazi, hej!!! De majd megmutatjuk nekik, ugye?! Remélem, a varrásod nem lett olyan!!!! ;)
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Kész lettünk mindennel.Majdnem teljes a két pakolás is. Rendesen elfáradtunk.Anyóka: Több mint négy év kellett az új szekrénysorhoz.A másik reméljük hamarabb meg lesz, a kicsi két év múlva iskolás lesz, ha minden jól megy.Addigra jó lenne.Most kéne az ünnepnek elkezdődnie...

napsugár7127
 
barbaral

Állandó Tag
Állandó Tag
Jönnek ezek a kákabélű toszkán népek is ilyen úri huncutságokkal, hogy olivabogyó, meg ilyesmi. Jó kis lecsó, amelyik ... muszáj kimondanom, mer' a nép eccccerű gyermeke vagyok, no, ahogy nálunk (is) mondják, szóval a jó lecsó kétszer csíp :D:D:D:D:D:D Az ám az igazi, hej!!! De majd megmutatjuk nekik, ugye?! Remélem, a varrásod nem lett olyan!!!! ;)
Lelki szemeimmel már látom, ahogy a toszkánai napsütésben bográcsban nyomjátok a csípős lecsót, kissé dülöngélve az ágyaspálesztől:D:D:D:D.
Na még szép, hogy nem szarvasgombás omlettet meg olajbogyós Martinit fogtok fogyasztani:D:D:D. Hadd lássák, hogy mulat az ungarise emberlánya:D:D:D:D.
 
Hozzáteszem, az én részem a legmegoldhatatlanabb az egész projektben. :-D Mint vegának. (Nem celebes vega, aki azt mondja a tévében, hogy 2 napja nem eszem húst, de olyan jó illata van a pacalnak, muszáj megkóstolnom. :rolleyes: Néhány, immár talán 15-16 éve is van, hogy folyamatos gyomorfájással éltem, és egy természetgyógyász mondta, ez lehet a baj. Elhagytam, minden gond nélkül, és mintha elvágták volna. Nem vagyok az a lenmagszámolgatós fajta, tehát nem túl tudományos, beérem annyival, hogy húst és zsírt semmilyen formában - brühühühü, sütiben sem - nem eszem. Mármint zsírt a sütiben.) ) Na, szóval a kezdet kezdetén megboldogult nagymamámat az őrületbe kergettem ezzel, hogy "de kislányom, hát kiszedtem a húslevesből a tyúkot" - hű, pedig olyat tudott!!!! Na, Toszkána (én mondtam, tegyetek ki a csapatból, szóltam előre, hogy ha rám jön, nagyon sokat beszélek, ahogy öregszem, egyre többet) Szóval voltam már olyan bográcspartin, ahol folyamatos mulatozás céltáblája voltam, szakácskodó kollégám mondta: úgy főzte a babgulyást, hogy abból a szegletből mindig kihúzkodta a husikat, az az én részem. :``: Úgyhogy Toszkánában majd ülök veletek, száll az illatfölhő, a kákabélű taljánok keringenek az olajfák között mint muslinca a krimó ajtajában, mi meg megszelidítjük őket, mint Robinson a jó Pénteket. :lol: Sajnos, inni sem vagyok jó, mert azt meg nem szeretem, de semmi baj, tornaórán sem voltam jó, mégis átmentem, mert másoknak tudtam, hogyan kell segíteni a felemás korláton, tehát segítek túlélni ágyaspálinka-sérült barátaimnak is, és nagyon jó lelkitámasz és empatikus jóbarát bírok lenni ilyen helyeken.:-D. Joggal kérdezhetitek: akkor meg minek mennék? Hát röhögni!!!!!! Abban nagyon jó vagyok, meg énekelni az éjszakában, jó vagyok káposztás pogácsában és lusta asszony rétesében is.
Ui.: Uff, én beszéltem. :)))))))))))))))))))))))))))))
ui.: De, én azért elgondolkodom a szarvasgombás cuccon.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Húst és zsírt semmilyen formájában, tehát ha benne sülne a krumpli, azt sem, vagy ha valamiben benne van, és én azt tudom (mármint van mondjuk néhány süteményféle, amit azzal szoktak), akkor azt sem. Az "és én azt tudom" azt jelenti, hogy ugyan meg szoktam kérdezni vendégségben is, hogy van-e valamiben, de azért nyilván a majdnem 20 év alatt nem mindig jöhetett ez be. Tojást igen, de azt meg csak feldolgozott formájában, mert nagyon nem szeretem, tehát az, hogy eszembe jusson főtt tojást enni, az gyakorlatilag lehetetlen. :8: (Azt azért vizualizáld, ahogy én rakott krumplit eszem, hahhhahahahhaha. :rolleyes: Amiben amúgy sincs, ugye, kolbász, és evés közben szépen karikában kiválogatom a tojásfehérjét. :D Viszont a kutya határozottan üdvözli eme idióta szokásomat. ) És tejterméket is, mondjuk tejet nagyon nem szoktam. Fél évenként egyszer. NÁlam, sajnos, nagyon igaz volt minden, amit a természetgyógyász mondott (ha esetleg valaki ismerős a témában, Béky László), hogy a szervezet rosszul bontotta a dolgokat, és a tej meg nagyon sok nyákot, nyálkát termel a szervezetben (másnál is, nem csak nálam). Például azután, hogy "leszoktam" a tejivásról - régen naponta ittam -, elmúlt a gombócérzés, teljesen kitisztult a torok, stb. Nekem megérte, és ahogy telik-múlik az idő, bár ez másnak nagyon furcsa szokott lenni, mindig megkapom, hogy hogyan lehet ezt kibírni, viszont, mivel nekem meg ez a normális, ezért eszembe sem szokott jutni. Egyszerűen nem létezik, ugyanúgy, mintha valaki nem szeret valamilyen ételt, akkor egy svédasztalon észre sem veszi, vagy egyszerűen meg sem fordul a fejében, hogy neki abból vennie kéne, hát ez meg nekem nem létezik. Egyetlen dolog van, amire nagy szeretettel emlékszem, de tilos nevetni! Ez meg az olajos hal. :) El az sem csábítana, csak valahogy az maradt meg az agytekervényeimben. :)
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó néhány nappal ezelőtt Anyóka azt mondta, igen nagy lemaradásai vannak alvásban. Azóta én "nem láttam". Lehet, hogy alszol? kiss És közben a vár körül lassan szárba szökkennek a vadrózsa tövek? kiss Vagy csak itt nem láttalak, mert más időpontban voltunk. :D Akkor csak lábujjhegyen, mindenki!
ui.: Ez a jobbik eset.
ui.: És Manyó is eltűnt. Remélem, csak pihizik a világ, gyűjti a télre a napsütést.

(Valahogy a téli gázszámlákat látva szokott eszembe jutni, hogy nem lehetne-e a nyár ilyen napjait valahogy begyömiszkölni a mélyhűtőbe, és olyankor meg felolvasztani. :) Borzalmas, nem szeretem a hőséget, tegnap tankönyvet osztottunk, beszorulva az irodába, hűűűű.)
 
csikelszabokata

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anyóka!

Köszönöm szépen!
Segítség!!!!
Ez most akkor azt jelenti, hogy a táblázat szerinti 34. hét - vagyis ez most az enyém?
Ha igen, rohanok és feladom, de segíts még abban kérlek, hogy ezek szerint csak az én beírt számaim vannak - ha igen, igazán aranyosak vagytok, de ennyire nem vagyok ám én szerencsés! Valaki javasoljon még pár számot, mert ha csak az enyémekkel játszunk, most biztos nem megyünk hímezgetni sehova - nem hogy Toscana-ba ;)

Sziasztok!

...Szabókata!

Nekem mindegy melyik hetet veszed át.

Csak jelzem, hogy én a továbbiakban is résztszeretnék venni e játékba.
 
Edet

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Lányok!
Bevallom becsületesen, hogy én ma pizsama napot tartottam. A tegnapi nap egy kicsit húzos volt, de jó volt.Nálunk itt a faluban hagyomány, és nagy nép banzáj Augusztus 20.
Kezdődik Szent misével, koszorúzással. majd a szabadidő parkunkban folytatódik, de már lazán a program.
10 órtól lecsófőző verseny, 20 csapat volt, eddig még soha ennyi.8 éve én és kedves segítőtársaim kézműveskedünk a gyerekekkel, kifulladásig no meg a készlet erejéig.
Délután a szinpadon kulturális program. Bemutatják a falubeliek,hogy mit tudnak, volt itt hagyományos sváb tánctól kezdve a szalontáncig, a hastáncos lányokig minden. A gyerekeket egy bűvésznek álcázott óvóbácsi, /aki különben mindenféle díjjal rendelkezik, mint bűvész/, szórakoztatta, és műsora után egy hatalmas nyúl ölébe lufit hajtogatott. Estére mindig van valamilyen celeb csapat,majd tűzijáték.
Elfáradtam, mert Katámnak elég sokat besegítettem, de nagyon büszke vagyok rá, mert most is mindent profin megszervezett, semmi komoly gubanc nem volt egész nap. Ha kilóméter számlálót tettünk volna a lábára, meglett volna bőven a maratoni táv.
Az öcsém szakács, és most mi is beneveztünk a versenyre, igaz csak tapasztalatot nyertünk,de jó volt együtt, a jó hangulathoz besegítettek az ágyas pálinkáink is, jövőre indulunk a gyulai pálinkafesztíválon, no ez csak vicc volt.
Szóval szép napunk volt, megérte a fáradtság, no és jó volt a mai laza nap.

Mint Gyulai , csak helyeselni tudom a dolgot...........(Jó kis buli szokott lenni ám....)

Edit
 
manyo72

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó néhány nappal ezelőtt Anyóka azt mondta, igen nagy lemaradásai vannak alvásban. Azóta én "nem láttam". Lehet, hogy alszol? kiss És közben a vár körül lassan szárba szökkennek a vadrózsa tövek? kiss Vagy csak itt nem láttalak, mert más időpontban voltunk. :D Akkor csak lábujjhegyen, mindenki!
ui.: Ez a jobbik eset.
ui.: És Manyó is eltűnt. Remélem, csak pihizik a világ, gyűjti a télre a napsütést.

(Valahogy a téli gázszámlákat látva szokott eszembe jutni, hogy nem lehetne-e a nyár ilyen napjait valahogy begyömiszkölni a mélyhűtőbe, és olyankor meg felolvasztani. :) Borzalmas, nem szeretem a hőséget, tegnap tankönyvet osztottunk, beszorulva az irodába, hűűűű.)

Sziasztok,

JAAAAJJJJ, dehogy tűntem el, valamelyik topicban jeleztem (már nem emlékszem, melyikben), hogy nem leszek kb. egy hétig.
Ugyanis az történt, hogy valamikor réges régen, amikor a magánnyugdíjpénztárról dönteni kellett, véletlenül a befutó lóra tettem. Magyarra fordítva: az ING-nél volt a kevéske pénzikém. És az ING most, hogy fizetgetnek vissza a beszariknak (én is közéjük tartozom:)) egészen elfogadhatóan fizet.

Így amikor a postán megkérdezték tőlem a reálhozamom felvételekor hogy mi9be szeretném befektetni, mondtam, hogy a kezembe, aztán majd én eldöntöm, hogy mire költöm....

És ekkor érlelődött meg a gondolat, hogy mivel eddig nem volt itthon nyár, a Lányaim meg még nem fürödtek a tenger nevű Nagy Lavórban, így elindulunk, aztán ahogy esik, úgy puffan, és amíg kitart a zsé.

Semmi nem volt betervezve, csak az kb. irány (Isztria, mert az van közel), semmi nem volt foglalva, mert majd csak lesz valahogy. Szóval, így még soha nem indultam neki a nyaralásnak (mert nagyon megfontolt szülő vagyok), de ha ezt tudtam volna, hogy az ilyen lazára vett nyaralás ennyire jó lehet, akkor csak így csináltam volna eddig is. Szóval, ilyen jó még soha nem volt a közös pihenés. Sokat láttunk (Bled-Bohinj-Triglav hegycsücsa 2863 m magasan-Postojnai cseppkőbarlang-Porec-Rovinj meg a TENGER), campingben sátoroztunk (ilyen sem volt eddig)...

Hát ez volt az eltűnés oka.

Majd hazafelé megtudtuk, hogy a megérkezés utáni nap (éjfélkor érkeztünk meg) jönnek a kőművesek az ablakcserét előkészíteni. Nekem meg már munka volt másnap. Úgyhogy roham tempóban mindent lefóliáztunk, szabaddá tettük a munkaterületet. Ma kezdték a munkát, és most ott tartunk, hogy azt hiszem ennek a stádiumnak a neve a PANORÁMATERASZ. Csak az nem lát be, aki nem akar:), és mivel sorházban lakunk, így a szomszédok elég közel vannak:). De sebaj, kibírjuk ezt is. Meg a jövő heti tanévkezdést is:-(

Mikor jöhetek a lottófeladással???

Ui.: A Toszkán SAL-lal sehogy sem állok,de hogy ne legyen hiányom Toszkánából, Porecben kaptam egy nagyon szép, kicsike festmény AZURAMTÓL, amit egy helyi művész festett, és ugye kitaláljátok, mit ábrázol? Holnap viszem kereteztetni.

Pusza mindenkinek, és ismét vagyok. Megpróbállak utolérni Titeket.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,

JAAAAJJJJ, dehogy tűntem el,
Ui.: A Toszkán SAL-lal sehogy sem állok,de hogy ne legyen hiányom Toszkánából, Porecben kaptam egy nagyon szép, kicsike festmény AZURAMTÓL, amit egy helyi művész festett, és ugye kitaláljátok, mit ábrázol? Holnap viszem kereteztetni.

Pusza mindenkinek, és ismét vagyok. Megpróbállak utolérni Titeket.

Ahogy öregszem, meglepő módon, egyre flexibilisebb leszek. Régen, fiatal koromban :2: sosem tudtam volna ilyet elképzelni, de most nagyon tetszik. Mások ilyenből filmet írnak, de jó, annyira örülök! Valahol az agyam mélyén ott volt, hogy valahova elindultál, ámde kiolvadtak a receptoraim. Minő meglepő fordulat ez a kép?! Nahát! kiss Amióta ezt a "gondolatjátékot" elkezdtük, nekem is, vagy nekem sem, még soha ennyi helyen, ?véletlenül? nem jött elő a téma, a táj, képek, könyvek. Akaratmágia. :-D Kérünk képképet! Bekeretezve vagy anélkül.
 
Eleenor

Kitiltott (BANned)
Sokat láttunk (Bled-Bohinj-Triglav hegycsücsa 2863 m magasan-Postojnai cseppkőbarlang-Porec-Rovinj meg a TENGER), campingben sátoroztunk (ilyen sem volt eddig)...

Ez a rész gyönyörű! Örülök, hogy jól sikerült!

A Toszkán képpel meg ne érezd magad frusztrálva, én még neki sem álltam... uk-MUK-fuk...becsúszott elé egy másik, amivel szeptember elejére kész kellene lennem, de még a negyede sincs meg. Pedig varrom, mint Singer.
 
manyo72

Állandó Tag
Állandó Tag
Komolyan mondom Csajok, hogy én annyit, de annyit akartam hímezni a nyáron!!! De hát...:)

Ma este/délután, amikor a fóliák alól előbányászom a képet, fotózom, és hozom.

Nekem meg eszembe ötlött, és kicsike városunkban van egy nagyon jó rőfös, akinél csak azt nem tudom megvenni keresztszemeshez, amit nem akarok, hogy a karácsonyi ajándék idén a Mamáknak kongrébetétes damaszt terítő lesz, karácsonyi mintákkal. És mivel az asztaluk nem a legkisebb méretű, így illenék lassan hozzákezdeni, hogy ne húsvéti ajándék legyen a karácsonyi minta:)

Ez viszont azt jelenti, hogy a toszkán kép ismét késni fog. De ugye, ami késik, nem múlik???

Meg a Csajaim is nyaggatnak, hogy fejezzem be a Lavender&Lace mintájukat, a Kisebbik Csajom meg lovas képpel nyaggat, AZURAM meg röhög a markába...
 
wzsazsa

Állandó Silver Tag

:``:Én meg hangosan, sírva-röhögve ráborultam a gépre, merthogy elképzeltelek... kiss
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

manyo72: Lovas kép?Kisebbik csajszinak? Üdv. a klubban.Ketten már lennénk...
Lehetne látni, mit varrsz neki? Én azt a hosszú szőke hajút, aki ölelgeti a pacit.Fel is tettem.

napsugá7127
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
A tévében tanultam, hogy a nagy semmit is lehet úgy turbózni, hogy látsszon valaminek. Nem ennyire dzsungeles a kert, csak a végében ücsörögtem a téglarakáson, és a diófa lombja közül így láttam ki a kerítésig. Gondoltam, ha már észrevettem a pillanatot, megörökítem. És egy lepke is bekerült a virtuális gyűjteménybe, nagyon szeretem a lepkéket, akármilyen káros is más formájuk. Azzal nem kell foglalkozni, mikor ezt látjuk. Direkt azért ültettem néhány éve ezt a nyári orgonát, amit meg egyébként nem szeretek annyira, mert nekem túl erős, túl tolakodó az illata, viszont lepkelegelőnek szokták ajánlani a kertészek: és tényleg nagyon sok van rajta, sokféle. Én meg állok, a hőségben az ájulás határán a tűző napon, és bámulom őket. Höh. (Lehet, ha kevesebbet állnék a tűző napon, akkor eszem se menne el? Hm, ezt még megfontolom.)
2 éve volt egy fiatal, éppen ereje teljében lévő cseresznyefánk, nagy szerelem volt, Gemersdorfi bőtermő, asszem ez volt a titulusa, de nem tudom, hogy kell írni. Volt vagy 10-12 éves. Egyik hétről a másikra egyszer csak színesedni kezdtek a levelei, és gyakorlatilag néhány nap, hét leforgása alatt csontra elszáradt, de úgy, hogy szinte másnap már szúlyukakkal is televolt, mintha egy ezeréves tölgy utolsó csonkjának felfalják a maradékát. Hát belehaltam. Nem szerettem volna teljesen kivágni, csak lefűrészeltük az ágakat, és a tövéhez ültettem egy apró levelű sárga-zöld borostyánt, a borostyán is a gyengéim egyike, ez lesz az emlékműve. :-D Már a törzset szépen belakta, nagyon dizájnos. A lomtalanításban meg találtam egy rozsdás tehénkolompos ajtóharangot, hát ő is jó helyre került. A napraforgót - azokat mindig - a téli kosztosok ültették. Hát így éli a kert az ő saját életét. Kell-e ehhez bármit hozzátenni? Nem. Csak a fűnyírás ne volna! :)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére