Csevegős -x szemezős - barátok sokszemközt

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát az én egyik tervem közt szerepel a horgolás is.Most a szomszédasszony ígérte, hogy megmutatja az alapokat.Na, meg Anyukámtól is van rá ígéret.Persze, csak egyszerű díszek, terítők erejéig.Ma láttam az iskolában egy hirdetést, miszerint 1-8 ig járó gyerekeket ingyen tanítanának lengyelül. Közünk semmi a lengyelhez, de beszélgettem a naggyal, talán jó lenne megpróbálni.Ráadásul igény szerint.Most várják a jelentkezést.Tavaly 6-7 fős csoport volt állítólag.Nem sok hasznát látni, de lehet, hogy épp azért tudja majd használni, mert kevesen tanulják.Nagyon gondolkodunk rajta.
 

ringalex

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát nekem az alapok nem mennek. Mikor mondja valaki, hogy bökj bele a szembe. De nincs ott szem vagyis én nem látom. Mindig megpróbálkozom vele, de csak nem akar összejönni. Aztán mikor újra el akarom kezdeni már nem emlékszem semmire. Pedig klassz dolgokat lehet csinálni belöle. Láttam valahol ilyen sütiket is. Meg voltak valamelyik praktikába tárolók.
nyelvtanuláshoz meg sok sikert. Azzal a nyelvvel lehet aratni amit kevesen beszélnek. Biztos jó lehet csak legyen kitartása a gyereknek. Egyik ismerősünk fia horvátul tanul. Éppen ahhoz volt kedve.
 

ringalex

Állandó Tag
Állandó Tag
Csendben megjegyzem, én se vagyok otthon a számítógépekben.Kiszenvedtem a tanfolyam egy részét nagyon.Amit tudok, azt utána tanultam....Hát nekem is van egy pár mukk. De ha egyszer kész lesz...Jelen pillanatban nincs kedvem azt varrni.Most másik munkáim vannak, de inkább olvasok, azt is rég csináltam, két könyv is nálam van, amire van előjegyzés, tehát nagyon nem hosszabbíthatóak.Plusz a többi.De már muszáj lesz varrni, érzem a hiányát.Azt nem tetted hozzá, hogy nagy kegyesen megveszik, aztán fel sem mérik, mennyi munkád van benne.Szokás szerint.Még azon gondolkodtam, ez nem-e egy Alessandra Adelaide minta.
Én is voltam tanfolyamon. Rájöttem hülye vagyok hozzá és érteni kéne hozzá. Elég sok mindent meg is tudtam oldani windowsban. Párom kitalálta, hogy nekünk linux kell. Na itt megkavarodtam. Nem találok semmit, nem úgy akar müködni ahogy én szeretném. Erre közli az én drágám ja valami baj van az egérrel, mert duplán kattint szét kéne szerelnie. Én meg nem értettem miért tünik el egyből az ablak amire rákattintottam..

A keresett képpel kapcsolatban, azért vezérelt a szerencse. Kereső egyből azt az évkönyvet dobta fel, ami nekem kellett. Magamévá is tettem. Aztán kifújt a szerencsém, mert kedvenc linuxom nem mutatja rarban a képeket. (Vigasztalt, hogy életem párja is megkínlódott vele) Majd ma már volt időm (itt már instrukciók alapján) megtalálni a képet. Ha így folytatódik holnapra meg is kapom a nyomtatott képet.

Köszönöm a segítséget MINDENKINEK!
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Párszor már próbáltam az alapokat, de nem mélyültem el benne. Igazából rutinná kéne, hogy legyen, meg a jeleket kéne érteni és tudni. Akkor már könnyebb lenne. Egyszer a városi tv-ben volt egy 15 éves kollégista fiú, aki nőket megszégyenítően profin horgolt, minden mozzanatot, jelet jól ismert.Nem volt semmi.Talán még fent van a neten.Ahogy a telefonból kivettem, anyanyelvi tanár tanítaná őket. Egy próbát meg ér, nem dől össze a világ, ha nem megy.Hogy a felnőtteknek is ingyenes lenne-e azt kétlem, de ezt nem is kérdeztem.Eddig....
 

ringalex

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ha a gyerek fogékony erre akkor menni fog. Fontos nagyon a tanár személye, hogyan tanít, meg a társaság. Jó társaságba szívesen jár ugye az ember.

Én vért izzadok a nyelvekkel, párom is. Bár a japánt szívesen tanulgatta (fel tudott vele vágni) aztán a gyerekek növekvő számára hivatkozva abbahagyta.
Igaza van. 20 év aztán itthagynak minket, mi meg csinálhatunk amit még tudunk.

Másik problémám a horgolással, mire belemélyednék hímezni szeretnék és akkor elkap a lendület. Akkor meg aztán kit érdekel a horgolás.
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, ezért terveznék kisebb, egyszerűbb munkákat.Akármilyen szép a nagy munka, bizony néha hatalmas lelkierő kell a nemakarás legyőzéséhez...Hogy milyen tanerő lesz, nem tudom, a telefonból ítélve anyanyelvi tanár.Azt tudom, Bogláron nagyobb közösségük is van, itt a városban nem vagyok tájékozott.Reméljük, nem hiába fogja tanulni, ha sikerül elkezdeni.
Ez az egyik olyan ritkább nyelv, ami a világnyelvek után elérhető nálunk.
Egyébként reggel óta esik rendületlenül.
 

shaara

Állandó Tag
Állandó Tag
Segítsetek ki egy ötlettel!
Varrtam az osztályomba és rendelésre más osztályba is magasságmérőt. Nem keresztszemes, olyan applikált féle. De akinek rendelésre varrtam, ma azt kérte, hogy legyen rajta a milliméter is(legalább az első tíz centiben), mert használná matek órán átváltás szemléltetésére is. A millimétereket nem tudnám rávarrni, még pontosan a centimétereket sem. Eddig öt centinként varrtam egy-egy vonalat. Hogy lehetne megoldani mégis a problémát? Van valami ötletetek? Lehet esetleg kapni valami szalagfélét beosztásokkal, amit rávarrhatnék?
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Életemben egyszer varrtam magasságmérőt. Mondhatom, elég jól sikerült, :), mert gyakorlatilag mindenhez értek. (Most ilyen kedvemben vagyok. :) ) Azt olyan lazább szövésű anyagra varrtam, a szélén filcből varrt (levehető) ujjbábok lógtak, malac, kutya, gyerek, ..., és a mérce középső vonala is egy másfél-két centi széles, kb. másfél-két méteres hosszúra összeillesztett filccsík volt (én szabdaltam össze egy olyan kb. A4-es filclapot). Ennek a középvonalát egy élénk színű cérnával varrtam meg mind a másfél méter hosszan, majd centinként varrtam a beosztást, a "kerek" 5-10 centiknél másféle öltésre állítottam a gépet (a végére csak kicsit voltam zabos, mert nem szeretem a babramunkát). A filc azért volt jó, mert úgy gondoltam ki, és bevált, hogy a magasság jelöléséhez vettem olyan kis fa napocskákat, amit sokféle mintával lehet kapni, katicák, virágok, ilyesmik, és a hátuljára ragasztottam egy darabot a tépőzár azon csíkjából, ami a "ragadós" rész. Alkoholos vékony filccel írtuk az adatokat, és a tépőzárat kicsit megdörzsölve a filccsíkon, remekül megmaradt, ahol kellett. De a közepe ez a mérőszalaghoz hasonlatos, géppel varrt jelölésű filccsík volt. (A számokat csak ötvenenként jelöltem, filcből vágtam, ragasztottam) Ez most csak egy kipróbálás nélküli hirtelen ötlet, mert én anno kézzel, vonalzóval jelölgettem a centiket, hogy lehet, egy papír mérőszalagot kellene rávarrni, mert a tű perforálja a papírt,könnyen leszedhető, ezt tudom, és akkor nem kell jelölgetni. Mondjuk mint pontos mérőeszköz, órára használható, biztos nem alkalmas, mert az anyag is deformálódik. Tk. miért ne volna lehetséges, hogy egy műanyag mérőszalagot varrsz középre? Annak megvan a centis beosztása, a tűt állja, beosztása viszonylag pontos marad, hm?

névtelen.JPG
 

shaara

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezennel művésszé ütlek, Andi! Kész remekmű! :D Mármint a rajz.

Legvégső esetben marad a mérőszalag. Csak már rávarrtam öt centinként a beosztást, mire szóltak, hogy másképp kellene. Ez a legnagyobb problémám. Mert jó sűrű farkasfog öltéssel varrtam. Ha kibontom, az anyagon mindenhol fog látszani a nyoma. De még mindig varrhatom egész a szélébe a mérőszalagot, úgy talán nem is lenne annyira fura. Ha csak a centi kellene rajta legyen, azt még kézzel is rávarrnám, de millimétert nem tudok, mert a farkasfog rajta már magában 3 milliméter.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére