Hírek Dobrev Klára: Vegyük el a határon túliak szavazati jogát

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke szombati, első pártelnöki évértékelő beszédében a határon túli magyarok szavazati jogának elvételét sürgette. A DK-elnök beszédében a 2026-os választások tétjéről, a DK által képviselt ügyekről és az Orbán-kormány elmúlt tizenhat évének megítéléséről is beszélt.

Vegyük el a határon túliak szavazati jogát! Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt, soha nem adózott itt, és nem viseli a döntése következményét! – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati, első pártelnöki évértékelő beszédében, amit egy budapesti szállodában tartott meg.

Mint mondta, 2025 nehéz év volt, ami után – ahogy fogalmazott – döbbenten nézik, hogy számos elv és érték – „Európa, demokrácia, pluralizmus, egymás tisztelete, kisebbségi jogok, szabad szerelem, igazságosság, szolidaritás, empátia” – már csak a baloldaliaknak fontos, mintha sokan elfelejtették volna, hogy miért akarják az Orbán-rendszer végét.

A DK elnöke kiállt a közelmúltban ártatlanul meghurcolt DK-s politikusok mellett, megüzenve a hatalomnak, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, hiába remeg a teljes magyar jobboldal a DK megsemmisítéséért. Dobrev Klára kitért arra is, hogy a legfontosabb ügyekben a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk együtt szavaznak az Európai Parlamentben, az erős Európa pedig már csak a DK-nak fontos.

A pártelnök felsorolta azokat az ügyeket, amelyekben szerinte ma csak a baloldal áll az emberek pártján, és felidézte, hogyan segítettek bankok és multik által vegzált vagy megkárosított embereknek, valamint hogy hogyan juttattak kedvezményes árú élelmiszereket az ország több mint 50 pontjára.

„A nemzetegyesítő terv egy pontból áll: vegyük el a határon túliak szavazati jogát!”​

A csak a DK által képviselt ügyek között Dobrev Klára kiemelte a határon túliak szavazati jogának ügyét. Dobrev arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint már most közel félmillióan regisztráltak a határon túlról a 2026-os választásra, ez pedig kétszer annyi ember, mint ahányan 2022-ben szavaztak a határon túlról.

A pártelnök arról beszélt, hogy a választófülkében arra a kérdésre adnak választ az itt élők, hogy a Fidesz tizenhat éves kormányzása nyomán könnyebb lett-e az életük, vagy nehezebb.

Arra gondolnak, maradt-e orvos a rendelőben, van-e elég tanár az iskolában, működnek-e a gyermekintézmények, kijönnek-e a fizetésükből a hónap végéig, és arra is, hogy baj esetén az állam megvédi-e őket, vagy magukra hagyja. Velük szemben a határon túli magyarok egészen más helyzetben vannak

– emelte ki Dobrev Klára, megjegyezve, hogy amikor a határon túliak a Fideszre szavaznak, „akkor politikai felmentést adnak az elmúlt tizenhat év minden döntésére, minden mulasztására, minden bűnére és kudarcára – úgy, hogy annak sem kell viselniük a következményeit, ha semmi sem változik Magyarországon”.

Dobrev Klára leszögezte: a határon túliak szavazati joga egy káros és igazságtalan intézmény, ami elárulja a magyar adófizetőket, és megosztja a határon innen és határon túl élőket.

A pártelnök ezzel kapcsolatban elmondta, lenne egy javaslata a nemzetegyesítésre:

a nemzetegyesítő terv egyetlen pontból áll: vegyük el a határon túliak szavazati jogát! Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt, soha nem adózott itt, és nem viseli a döntése következményét!

Dobrev Klára hozzátette, hogy ha a Fidesznek, a Tiszának és a Mi Hazánknak valóban a nemzet egysége volna fontos, akkor ők is elvennék a határon túliak szavazati jogát. „De nem az a fontos nekik” – tette hozzá.

A közelgő választásra figyelmeztetett

A pártelnök arra figyelmeztetett, hogy nagyon gondolja át mindenki, hogy április 12-én lemond-e mindarról, amit valaha is gondolt egy igazságosabb Magyarországról, mert azt a magyar adófizetőt, aki azt szeretné, hogy ne döntsenek róla és helyette, a DK fogja képviselni ezután is.

A DK elnöke végül azzal zárta beszédét, hogy a DK-sok joggal büszkék arra, hogy nem váltogatják az értékrendjüket, nem váltogatják a világnézetüket és az aktuális mondandójukat annak megfelelően, hogy hogyan fúj a szél. „A mi feladatunk, hogy ezt az országot újra egy szabad, igazságos, európai magyar köztársasággá alakítsuk” – tette hozzá.

Molnár Gergő

1769901793591.png
 
Szerintem azokról a "fiatalokról" van szó, akik dolgozni és tanulni mentek, és évek óta ott élnek, de megvan még a magyar lakcímük. A jelentős többségük valóban Nyugat-Európába ment.
Ők csak a konzulátusokon, nagykövetségeken szavazhatnak, és ez tényleg szemétség, mert egy francia kisfaluból, vagy egy brit kisvárosból napi program + költség szavazni menni.
Eközben aki az országhatártól 35 km-re lakik, ő szavazhat levélben. Nem éppen polgárbarát ...
Arról nem is beszélve, hogy közülük sokan jelentős összegeket utalnak haza, ami bevétel az országnak.

Vagy egységesen maradjon a személyes szavazás valamelyik képviseleten, vagy szavazhasson levélben mindenki.
Nyilván nem lenne megoldhatatlan feladat a levélben szavazást mindenkinek lehetővé tenni, de nagyon komplikálná a helyzetet. Ebben az esetben ugyanis szavazókörönként kellene naprakész! nyilvántartást vezetni arról, hogy melyik polgáruk éppen hol bóklászik a nagyvilágban, és oda utána küldeni a szavazóíveket.
Így viszont egyszerűbb a helyzet, mert akinek ott van az adott körzetben állandó bejelentett lakcíme, az automatikusan felkerül a listára.
Egyébként a keletre, nyugatra, északra vagy délre kivándorolt fiatalok, kevésbé fiatalok és már egyáltalán nem fiatalok esetében sem törvényszerű, hogy legyen Magyarországon állandó lakcíme. Ők ugyanúgy szavazhatnak levélben, mint az erdélyi vagy vajdasági magyarok.
 
Jó, vagy rossz hír, azt még nem tudni, de Münchenben az idén nem a konzulátuson lesz a szavazás, hanem egy szállodában, mert annyira sok az átjelentkező, hogy a konzulátuson már az udvarban felállított sátrak is kevésnek bizonyulnának a szavazás lebonyolítására.
 
Nyilván nem lenne megoldhatatlan feladat a levélben szavazást mindenkinek lehetővé tenni, de nagyon komplikálná a helyzetet. Ebben az esetben ugyanis szavazókörönként kellene naprakész! nyilvántartást vezetni arról, hogy melyik polgáruk éppen hol bóklászik a nagyvilágban, és oda utána küldeni a szavazóíveket.
Így viszont egyszerűbb a helyzet, mert akinek ott van az adott körzetben állandó bejelentett lakcíme, az automatikusan felkerül a listára.
Egyébként a keletre, nyugatra, északra vagy délre kivándorolt fiatalok, kevésbé fiatalok és már egyáltalán nem fiatalok esetében sem törvényszerű, hogy legyen Magyarországon állandó lakcíme. Ők ugyanúgy szavazhatnak levélben, mint az erdélyi vagy vajdasági magyarok.
Szerintem nem kell utánuk küldeni, hiszen van magyar lakcím.
Oda kell kézbesíteni az iratokat, a többit megoldja a szavazni akaró. Csak ránéz a lakásra néha ...

A lakcím-nélküliek pedig személyesen regisztráljanak - erre adni kellene legalább 2 hónapot, hogy mindenki eljusson a legközelebbi képviseletre.
Ha elment, regisztrált, akkor már biztosan él.
Minden választás előtt.
Jelenleg 10 évig él egy regisztráció, ami elég abszurd.
 
Civilek ötletelésének /szerintem, ugy gondolom/ nem sok értelme van.
Ha majd a mai ellenzék hatalomra kerül, s elegendö erövel, akkor meg változtatni fog.
Ha meg nem s marad a Fidesz - akkor nem fog változtatni.
 
Csak halkan jegyzem meg, hogy miközben jól "megDÁP-oltak" minket, még csak véletlenül sem teszik lehetővé a szavazást az ügyfélkapun keresztül.
Holott ott aztán egyrészt a rendszer leellenőrizheti, hogy van e érvényes magyar lakcímed, élő személy vagy e...stb.
Persze tudom, az Orosz föderációban és Észak Koreában élőknek nehéz helyzete lenne.
Ráadásul nem kellene előre átjelentkezni, ha a szavazás napján nem vagy otthon.
 
Ez tényleg egy jó ötletnek tűnik.
 
miközben jól "megDÁP-oltak" minket, még csak véletlenül sem teszik lehetővé a szavazást az ügyfélkapun keresztül.
A választás papíralapú, amit legalább duplán ellenőriznek és utána lesz digitális.
A digitálisan megjelenő számokat ellenőrizhetik a szavazó köri biztosok, akiknél papíron is megvannak az adatok.
Csak egy törvény kell, hogy Alexa, Siri, Gemini, chatGPT is szavazhasson a nevünkben.
 
Szerintem nem kell utánuk küldeni, hiszen van magyar lakcím.
Oda kell kézbesíteni az iratokat, a többit megoldja a szavazni akaró. Csak ránéz a lakásra néha ...
Ez pontosan így működik most is, mármint az értesítővel kapcsolatban. Azt a magyar lakcímre kapjuk.
A lakcím-nélküliek pedig személyesen regisztráljanak - erre adni kellene legalább 2 hónapot, hogy mindenki eljusson a legközelebbi képviseletre.
Az átjelentkezésre idén február 5 és április 02. 16 óra között van lehetőség. (enyémgyerek már megcsinálta, pár percet vett igénybe most is)
Ha elment, regisztrált, akkor már biztosan él.
Minden választás előtt.
Jelenleg 10 évig él egy regisztráció, ami elég abszurd.
Ez így megoldható is lenne, meg korrekt is.
A halottak nem szavazhatnának, de közben a többiek joga nem sérülne.
 
A választás papíralapú, amit legalább duplán ellenőriznek és utána lesz digitális.
És ezen nem lehet változtatni?
Neked magyarázzam, hogy simán lehet vagy név szerint keresni, hogy leszavazott e, még jelöltszavazatra a szavazó nevemaszkolasaval.
A digitálisan megjelenő számokat ellenőrizhetik a szavazó köri biztosok, akiknél papíron is megvannak az adatok.
Csak egy törvény kell, hogy Alexa, Siri, Gemini, chatGPT is szavazhasson a nevünkben.
Á, azoknak nincs ujjlenyomata.
 
Utoljára módosítva:
Ez pontosan így működik most is, mármint az értesítővel kapcsolatban. Azt a magyar lakcímre kapjuk.
Az emailt meg analad lévő telefononra küldhetnek.
Az átjelentkezésre idén február 5 és április 02. 16 óra között van lehetőség. (enyémgyerek már megcsinálta, pár percet vett igénybe most is)
Ez szoftveres szavazás esetén nem is kellene.
Ez így megoldható is lenne, meg korrekt is.
A halottak nem szavazhatnának, de közben a többiek joga nem sérülne.
Ráadásul a rendszer a lakcímkártya függvényében engedélyezné vagy tiltaná a jelöltek re szavazást.
 
Az emailt meg analad lévő telefononra küldhetnek.

Ez szoftveres szavazás esetén nem is kellene.

Ráadásul a rendszer a lakcímkártya függvényében engedélyezné vagy tiltaná a jelöltek re szavazást.
Meg vagyok gyozodve arrol, hogy egy szoftveres szavazás azért lenne jobb, mert most nem az van.

Ha veletlen asz lenne, akkor most itt mindenki a szavazokori rendszer mellett kampanyolna.
Jonnenek a rendszer meghackeleserol szolo legendak, aa csalasi lehetosegek stb...

Kicsit mar faraszto az, hogy arra megy el az energia, hogy honapokkal a valasztasok elott mar az esetleges vereség okait elemzi sok ember!

El kell menni, szavazni kell!
A valasztast nem a hataron tuliak fogjak eldonteni!
Az csak pár szavazat!
Az itthoni sokat kell megszerezni!
 
Maga a rendszer hirdeti magáról, hogy nem biztonságos.
Intézhetünk bármit online (sőt, egyre erőszakosabban szorítanak rá), az orvos is a covid óta egyre inkább online fogad, utalhatunk bármennyi pénzt, arra biztonságos a rendszer.
Kivéve az országgyűlési választást. Arra nem biztonságos.
 
Meg vagyok gyozodve arrol, hogy egy szoftveres szavazás azért lenne jobb, mert most nem az van.
Nem csak azért.
Nem kellene milliárdokat ölni papírra, választókörzeti emberekre...
Ha veletlen asz lenne, akkor most itt mindenki a szavazokori rendszer mellett kampanyolna.
Jonnenek a rendszer meghackeleserol szolo legendak, aa csalasi lehetosegek stb...
Ha úgy alakítják a rendszert, hogy a szavazatát napok múltán is vissza nézheti, mint például a gépjárművei adatait, akkor csak a számláló szoftvert kellene a pártoknak ellenőrizni.
Amelyik pártnak meg nincs ilyen szakembere, az szerintem országos listát sem tud állítani.
Kicsit mar faraszto az, hogy arra megy el az energia, hogy honapokkal a valasztasok elott mar az esetleges vereség okait elemzi sok ember!

El kell menni, szavazni kell!
A valasztast nem a hataron tuliak fogjak eldonteni!
Az csak pár szavazat!
Amin, akár a ⅔ múlhat...
Az itthoni sokat kell megszerezni!
Na ez speciel igaz.
 
Maga a rendszer hirdeti magáról, hogy nem biztonságos.
Intézhetünk bármit online (sőt, egyre erőszakosabban szorítanak rá), az orvos is a covid óta egyre inkább online fogad, utalhatunk bármennyi pénzt, arra biztonságos a rendszer.
Kivéve az országgyűlési választást. Arra nem biztonságos.
Nem értesz!
Éneflolem lehet olyan rendszer is.
De - az eddigi tapasztalatokbol okulva - az a rendszer csak akkor lesz megfelelo, ha én nyerek!
Ha nem akkor annyi ellenzoje semminek nem lenne a vilagon, mint ennek!

Én informatikuskent bizom a rendszerekben!
Látom a veszelyeiket, de azt is tudom - nehas - hogyan tudunk ezen javitani!
MAr elore látom az ujsagcikkeket, hoghy orosz hackerek ...vagy a kormanyoldal8it, aki majd ukran hackerekrol beszel!

Nem a technologia az ami rendbe tenne ezeket a dolgokat, hanem egy olyan tarsadalmi konszenzus, ahol elfogadjuk a masik ember tisztességét,(mert azt se felejtsuk el, hogy az informatikai rendszereket emberek mukodtetik)
 
Az emailt meg analad lévő telefononra küldhetnek.

Ez szoftveres szavazás esetén nem is kellene.

Ráadásul a rendszer a lakcímkártya függvényében engedélyezné vagy tiltaná a jelöltek re szavazást.
Szoftveres szavazás....na ne.Mint Belgrádban, ugye. A neve is onnan származik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,182
Üzenet
5,045,612
Tagok
630,327
Legújabb tagunk
őszike1
Oldal tetejére