Egyszerre égett le két templom Kanadában

A két templomban szinte egy időben keletkezett tűz, egymástól 40 kilométerre, Penticton és Oliver településeken. Mindkét épület fából épült és több mint 100 éves volt.


A rendőrség nyomozást indított. A helyi tűzoltóság vezetője azt mondta, hogy a „helyszínt és a környezetet megvizsgálva úgy vélik, a tettesek folyékony gyújtófolyadékot használtak… Az első jelek arra utalnak, hogy gyújtogatás történt”.
Az egyik leégett templom plébánosa tartózkodott attól, hogy nyilatkozzon arról, a tűz összefüggésben lehet-e az indián gyerekek egykori iskolái körül a közelmúltban történt eseményekkel.


Kanadában május végén számoltak be arról, hogy Kamloops kisvárosa mellett 215 kiskorú eltemetett maradványaira bukkantak egy egykori indián gyermekiskolában.
A katolikus egyház által fenntartott kamloopsi létesítmény több mint száz éve nyílt meg azzal a céllal, hogy az őslakosok gyermekeit kényszerrel beillesszék az európai bevándorlók társadalmába. A gyermekek elhunytát a bentlakásos iskola akkori vezetősége nem dokumentálta, bár eltűnésüket az őslakos közösség tagjai bejelentették a hatóságoknak.


A hír sokkolta a kanadai közvéleményt, amely követelte, hogy a hatóságok végezzenek hasonló ásatásokat az összes egykori őslakos oktatási intézményben, amelyek közül az utolsó 1996-ban zárt be. A római katolikus egyházat is felszólították, hogy hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek feltárják az ilyen jellegű temetkezéseket és a rezidens iskolák egyéb dokumentumait.


Kanada 1876-ban fogadta el az őslakosokra vonatkozó törvényt, amely többek között előírta, hogy az ország bennszülött földjeit a szövetségi kormány vegye birtokba. Később a törvény módosításában elrendelték, hogy hozzanak létre különleges, bentlakásos iskolákat. Az indián őslakos gyerekeket ezekbe az internátusokba kényszerítették. Mintegy 139 ilyen létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából, amelyekben 1996-ig mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kulturális közegükből. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszak áldozatai lettek. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.


Négy évvel ezelőtt, 2017-ben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kért az őslakosoktól, akik kárvallottjai voltak ennek a rendszernek. A hatóságok egyben beleegyeztek abba is, hogy 800 millió kanadai dollárnyi (192 milliárd forint) kárpótlást fizessenek.


(MTI)

templom-tollebiled.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,624
Tagok
616,029
Legújabb tagunk
Hidasy Krisztián
Oldal tetejére