ELKEZDTÉK KIKÜLDENI A KATONAI BEHÍVÓKAT!

KI SZÁMÍTSON KATONAI BEHÍVÓRA?
A honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását. Hogy kinél csöngethetnek, arról Benkő Tibor vezérkari főnök beszélt az M1-en.

A tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Benkő Tibor vezérezredes a részletekről az M1 csatorna délelőtti hírfolyamában elmondta: név szerint, meghatározott beosztásokra hívnak most be önkéntes műveleti tartalékos katonákat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. Azokat a feladatokat látják majd el (járműszerelés, élelmezési nyilvántartás, stb.), amelyeknél a katonai szervezeteknél most hiány támadt amiatt, hogy a hivatásosok nagy része a Határozott fellépés 2015 gyakorlaton, illetve az ideiglenes biztonsági zár kiépítésében vesz részt.

A laktanyákban ugyanakkor nem állhat meg az élet, mert a honvédségnek számos más feladata is van – hangsúlyozta a tábornok. A behívottak zöme az adott helyőrség közelében él, így naponta hazajárhat majd, aki ezt nem teheti meg, azt a laktanyában helyezik el. 2012. január 1-je óta, amióta működik az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat, folyamatosan hívják be a tartalékosokat, jelenleg is mintegy 400-an szolgálnak így, ma pedig mintegy 500 embernek kézbesítik a behívó parancsot – mondta Benkő Tibor vezérezredes az M1-en.

HM: többségében olyan önkénteseket hívnak be, akik korábban katonaként szolgáltak

Többségében olyan önkéntes műveleti tartalékost hívnak most be, akik korábban a Magyar Honvédségben teljesítettek katonai szolgálatot – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére azt követően, hogy a tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását.

Az önkéntes műveleti tartalékosok elsősorban azokat a hivatásos és szerződéses katonák feladatait látják majd el, akik az Ideiglenes Biztonsági Határzár, illetve a “Határozott Fellépés 2015” elnevezésű gyakorlat feladataiban vesznek részt.

Az MTI kérdésére kitértek arra is: mostanáig a Magyar Honvédség mintegy 3800 emberrel kötött önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra szóló szerződést.

Jelenleg mintegy négyszázan töltik – előírás szerinti – tényleges katonai szolgálatukat, közülük háromszáz újonnan szerződött tartalékos kiképzésen vesz részt. A behívandó létszámokat alapvetően a katonai szervezetek igényei határozzák meg – írta a HM.

Benkő Tibor vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában szombaton elmondta, hogy mintegy ötszáz behívóparancsot küldenek ki.

Mint kifejtette: név szerint, meghatározott beosztásokra kívánnak behívni önkéntes műveleti tartalékosokat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. A laktanyákban a hosszan tartó határ menti munkálatok idején is adottak a mindennapi feladatok, amelyeket el kell látni.

A tartalékosokat ezen laktanyai feladatok ellátására hívják be. Ahol megoldható, ott a helyőrséghez közel lakó volt katonákat hívják be, így ők mindennap haza is járhatnának. Ahol ez nem megoldható, ott a laktanyákban szállásolják el a tartalékosokat – mondta vezérezredes.

A honvedelem.hu szombaton közzétett cikkében azt írta: péntek hajnalra már több száz katona dolgozott a magyar-horvát határ mentén létesítendő műszaki zár építésén. Napközben mintegy ötszázan települtek át az ország délnyugati részébe, a hétvégén pedig további hétszáz katona érkezése várható.

Mint írták: Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke péntek délután találkozott azokkal a katonákkal, akik a határzár magyar-horvát határon lévő szakaszát építik. A Sárok település külterületén dolgozók a vezérkari főnöknek elmondták: többen közülük már részt vettek a magyar-szerb határon elkészült műszaki zár építésében is, onnan érkeztek a magyar-horvát határra.

A honvédségi portál tudósítása szerint a “katonák rendkívül nehéz, átszegdelt terepen végzik munkájukat”, péntek délutánra mégis már több mint húsz kilométer hosszan elkészültek a műszaki zár első vonalával, a háromsornyi drótakadály felállításával. A feszített határidő miatt a munkát éjszaka is folytatják. Benkő Tibor szerint a “katonák minden elismerést megérdemelnek, becsülettel és tisztességgel helytállnak” – idézte a portál a vezérkari főnök szavait.

behivo.jpg
 
A cím nem gyengén megtévesztő és hangulatkeltő. Hiszen csak a tartalékosok behívásáról van szó. Tudtommal a tartalékos katonai státusz eddig is azt jelentette, hogy igény esetén behívhatják szolgálatra azokat, akiknek ez a státuszuk. A cím viszont általános behívást sugall.
 
Remeljuk te onkent jelentkezel.
 
Szeretnéd?;) Én nem szerződtem, de vannak elegen:
""mostanáig a Magyar Honvédség mintegy 3800 emberrel kötött önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra szóló szerződést."
Épp ellenkezőleg!
Több (tíz)ezer tartalékos kellene. Pont e miatt próbálják kényszeríteni (a 16% megvonás elengedésének lebegtetésével) a szolgálati nyugállományba vonultakat a tartalékosság bevállalására.
 
Úgy érted, elengedik a 16% szja-t (vagy mit?), ha valaki vállalja a tartalékosságot? Az mitől kényszerítés? Bocs, de nem értem.
 
Úgy érted, elengedik a 16% szja-t (vagy mit?), ha valaki vállalja a tartalékosságot? Az mitől kényszerítés? Bocs, de nem értem.
Akkor kifejtem:
Azok a hivatásosok, akik szolgálati nyugállományba vonultak, 2011-ig egyúttal nyugdíjasok is lettek.
Az Orbán kormány ezt eltörölte és csak a 62 (illetve születési dátumuk függvényében 57-61) évüket betöltött katonák vonuhatnak nyugdíjba).
A nyugdíj megvonásra került. Helyette szolgálati járandóságot kapnak, ami azért nem nyugdíj, mert 16% megvonás terheli (ami nem adó, mert sem adókedvezményt, sem 1+1% felajánlást nem érvényesíthetnek belőle), másrészt nem kötelező emelni az infláció mértékben, mint a nyugdíjat.
De, ha az illető vállalja a tartalékosságot, akkot a teljes (16%-al nem csökkentett) járandóságot megkapja.

Vagyis a kb 40-60000 62 év alatti volt hivatásos katonából a 10% sem élt a lehetőséggel, ebből pedig ki-k magai döntse el, hogy ez "csoportos dac/dölyf", avagy elfordulás a volt hivatástól, esetleg visszautasítása egy megalázásnak/zsarolásnak...
 
Köszönöm, hogy kifejtetted, így már világosabb.
De ez még mindig nem kényszer, ezt mutatja hogy kevesen éltek vele. Gondolom, az a + 16 % nem ért meg annyit, hogy vállalják a tartalékosságot. Pláne, ha e jövedelmük mellett még valamit dolgoznak is. Ahogy az a jó karban lévő ismerősöm, aki 40-es éveiben vonult "nyugdíjba", és jól jövedelmező munkája van mellette.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Köszönöm, hogy kifejtetted, így már világosabb.
De ez még mindig nem kényszer, ezt mutatja hogy kevesen éltek vele. Gondolom, az a + 16 % nem ért meg annyit, hogy vállalják a tartalékosságot.
A közhiedelemmel ellentétben:
Bruttó 364 eFt fizetés mellett a 19.átszervezésnél 26 év után kértem a nyugdíjaztatásomat.
67 (NEM 167 csak 67) eFt lett a kiszámított nyugdíjam.
Megintcsak mindenki döntse el: tényleg ennyit érnek a katonék? Ha igen, szükség vn-e rájuk egyáltalán (most ne az aktul migráns.. helyzetre gondoljunk, hanem arra, hogy Izlandnak nincs hadserege, a NATO védi őket. Igaz ezért tisztességesen kiperkálják a GDP-jük 3 százalékét. Nem úgy mint mi, akik a vállalt 2,1% helyett az 1%-t sem költjük a honvédelemre.)
Pláne, ha e jövedelmük mellett még valamit dolgoznak is. Ahogy az a jó karban lévő ismerősöm, aki 40-es éveiben vonult "nyugdíjba", és jól jövedelmező munkája van mellette.
Megint eloszlatnék egy tévhitet: A szolgálati járandóság mellett állami cégnél nem lehet munkát vállalni (rendeletileg tiltott).
A versenyszférában pedig a minimálbér 18*-t (azaz havonta a minimálbér másfélszeresét) lehet megkapni (és belőle TB+adózni természetesen), különben felfüggesztik a járandóságot.
Visszakérdeznék, hogy milyen jól fizetett munkakör létezik a minimálbér másfélszereséért?
Egyébként a 40-es éveiben zömmel csak a túzszerészek és hasonló veszélyeségű beossztásúak mentek el nyugdíjba, kivéve néhány tiszthelyettest, akiknek az alakulatuk felszámolásakor úgy szűnt meg a munkája, hogy nem tudtak neki még csak hasonlót sem felajánlani 60 km-es körzetben.
Aki ezektől az emberektől írigyli a "nyugdíját" annak még most sem késő belépni és "bombahatástalanítani" (hisz a seregből 6500-8000 fő a tartalékosoknál pedig ennek többszöröse hiányzik).
 
A közhiedelemmel ellentétben:
Bruttó 364 eFt fizetés mellett a 19.átszervezésnél 26 év után kértem a nyugdíjaztatásomat.
67 (NEM 167 csak 67) eFt lett a kiszámított nyugdíjam.
Megintcsak mindenki döntse el: tényleg ennyit érnek a katonék? Ha igen, szükség vn-e rájuk egyáltalán (most ne az aktul migráns.. helyzetre gondoljunk, hanem arra, hogy Izlandnak nincs hadserege, a NATO védi őket. Igaz ezért tisztességesen kiperkálják a GDP-jük 3 százalékét. Nem úgy mint mi, akik a vállalt 2,1% helyett az 1%-t sem költjük a honvédelemre.)

Megint eloszlatnék egy tévhitet: A szolgálati járandóság mellett állami cégnél nem lehet munkát vállalni (rendeletileg tiltott).
A versenyszférában pedig a minimálbér 18*-t (azaz havonta a minimálbér másfélszeresét) lehet megkapni (és belőle TB+adózni természetesen), különben felfüggesztik a járandóságot.
Visszakérdeznék, hogy milyen jól fizetett munkakör létezik a minimálbér másfélszereséért?
Egyébként a 40-es éveiben zömmel csak a túzszerészek és hasonló veszélyeségű beossztásúak mentek el nyugdíjba, kivéve néhány tiszthelyettest, akiknek az alakulatuk felszámolásakor úgy szűnt meg a munkája, hogy nem tudtak neki még csak hasonlót sem felajánlani 60 km-es körzetben.
Aki ezektől az emberektől írigyli a "nyugdíját" annak még most sem késő belépni és "bombahatástalanítani" (hisz a seregből 6500-8000 fő a tartalékosoknál pedig ennek többszöröse hiányzik).

Szóval érintett vagy. (Vagy annak érzed magad.)
Sehol nem írtam, hogy sokallnám a nyugdíjukat (illetve, amit most ahelyett kapnak), vagy akár a tiédet.
Nem tudom, hogy mikor mentél nyugdíjba, de a 364 ezer Ft-os bér a mai átlagos jövedelmek mellett nem tűnik olyan kevésnek (legalábbis békeidőben). Az évek száma nyom a latban, tehát 19-26 évre gondolom kevesebb lesz a nyugdíj, mint 40 vagy több évre.

A második bekezdéshez: szintén sehol nem írtam, hogy az ismerősöm tűzszerész lett volna, vagy hogy állami vállalatnál dolgozik, vagy bejelentve... ;) Nyilvánvaló okokból részletesebbet nem írhatok, de szerintem köztudomású, hogy nincs egyedül.
Senkitől nem irigylem a nyugdíját, pusztán azt gondolom, hogy szimpla anyagi okai is lehetnek, hogy ilyen kevesen vállalkoztak a 16%-os plusszért az önkéntes tartalékosságra...
 
Utólag jutott eszembe: a kb 4 millió magyar nyugdíjasból kb 40000 "ingyenélő" egyenruhás az kb 1%.
Az a nemzet, amely nem képes akarja a nyugdíjasai 1%-t ilyen jogcímen ellátni, az vajon érdemel-e hadsereget?

Most akkor kapnak nyugdíjat (vagy annak megfelelő ellátást), vagy sem? Ez a korhatár előtti időszakra vonatkozik, felteszem, amikor elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt, onnantól már hivatalosan is nyugdíjat kapnak nem? Komolyan kérdezem, mert nem vagyok teljesen képben a kérdésben.
 
Nem kapnak nyugdíjat, csak szolgálati járandóságot, ami, mint fentebb leírtam, messze nem egyenlő a nyugdíjjal+munkavállalási korlátozások is vonatkoznak ránk (ezt is leírtam)..
 
Szóval érintett vagy. (Vagy annak érzed magad.)
Igen. Szenvedő alanya vagyok az egyenruhásokat korlátozó intézkedéseknek. Ezért is ismerem a helyzetet mélyebben és ezért is tudtam személyes példát hozni.
Sehol nem írtam, hogy sokallnám a nyugdíjukat (illetve, amit most ahelyett kapnak), vagy akár a tiédet.
Nem is csak neked címeztem, úgy írtam: döntse el mindenk maga.
Nem tudom, hogy mikor mentél nyugdíjba, de a 364 ezer Ft-os bér a mai átlagos jövedelmek mellett nem tűnik olyan kevésnek (legalábbis békeidőben).
A statisztika szerint 1,5* az átlagjövedelemnek. De ezt is megírtam: aki kecsegtetőnek tartja - nyitva a lehetőség, hogy bezupáljon.
Ráadásul ma már nincsenek olyan korlátok, hogy nem mehetsz külföldre, engedély kell a házaodáshoz…
Bár az még azért biztos előfordul, hogy 1-2 hétre (netán hónapra) kitelepülsz valahová a családodtól jó messzire és nem mehetsz haza, hogy otthon eleget tégy a házastársi kkötelezettségeidnek.
Az évek száma nyom a latban, tehát 19-26 évre gondolom kevesebb lesz a nyugdíj, mint 40 vagy több évre.
Valóban. Esetemben ez a ténylegesen számított nyugdíj 60%-ra korlátozta a kapható összeget
A második bekezdéshez: szintén sehol nem írtam, hogy az ismerősöm tűzszerész lett volna, vagy hogy állami vállalatnál dolgozik, vagy bejelentve... ;) Nyilvánvaló okokból részletesebbet nem írhatok, de szerintem köztudomású, hogy nincs egyedül.
Nos fekete munkát bárki vállalhat, aki felvállalja annak a kockázatát. De, ha a volt egyenruhás megbukik, ugrik az ellátás is.
Senkitől nem irigylem a nyugdíját, pusztán azt gondolom, hogy szimpla anyagi okai is lehetnek, hogy ilyen kevesen vállalkoztak a 16%-os plusszért az önkéntes tartalékosságra...
Én csak a magam nevében beszélhetek. Én zsarolásnak tartom és lehet, hogy túlértékelem magamat (a két diplomámmal és két hivatalosan beszélt idegen nyekvtudással), de "bohóckodni" nem megyek vissza, Fontosabb beosztást meg - a gyakorlat legalábbis a visszatérőknél azt mutatja, hogy nem adnak.
 
A statisztika szerint 1,5* az átlagjövedelemnek. De ezt is megírtam: aki kecsegtetőnek tartja - nyitva a lehetőség, hogy bezupáljon..

Attól tartok, az átlagjövedelem egy kicsit fals dolog, abból adódik, hogy kevesen keresnek k**va sokat, nagyon sokan meg keveset. Na, most a nagyon sokakéhoz képest, az egy elég jó bér. De tényleg nem irigylem.
Attól tartok, már lekéstem a pályamódosításról. :)

Én csak a magam nevében beszélhetek. Én zsarolásnak tartom és lehet, hogy túlértékelem magamat (a két diplomámmal és két hivatalosan beszélt idegen nyekvtudással), de "bohóckodni" nem megyek vissza, Fontosabb beosztást meg - a gyakorlat legalábbis a visszatérőknél azt mutatja, hogy nem adnak.

Épp azért, mert érintett vagy, éled meg zsarolásként. Valójában szerintem akkor lenne zsarolás, ha megvonnának valamit, amennyiben nem állsz tartalékosnak.
A csökkentés már korábban következett be. Most plusz pénzt ígérnek annak, aki kötélnek áll, de nincsenek szankciók, ha nem vállalja. Ne haragudj, én így látom, de én csak egy "kívülálló" vagyok.
 
Igazat adok neked. Annál is inkább, mert az elbocsátó üzenetet nyilván nagyon rosszul élted meg. És pocsék módon még rúgtak is egyet belétek, hogy nehogy túl kényelmes legyen a kényszerű nyugdíj. De az annak idején ilyen módon nyugdíjba küldött emberek közül hány lehetett még olyan magasan kvalifikálva, mint te?

És halkan kérdezem, csak tőled: Ha visszaraknának a régi beosztásodba, azzal az új technikával hogyan boldogulnál? Mennyi felkészülés kellene, hogy a régi színvonalon el tudd látni?
 
Attól tartok, az átlagjövedelem egy kicsit fals dolog, abból adódik, hogy kevesen keresnek k**va sokat, nagyon sokan meg keveset. Na, most a nagyon sokakéhoz képest, az egy elég jó bér. De tényleg nem irigylem.
Attól tartok, már lekéstem a pályamódosításról. :)

Épp azért, mert érintett vagy, éled meg zsarolásként. Valójában szerintem akkor lenne zsarolás, ha megvonnának valamit, amennyiben nem állsz tartalékosnak.
A visszakapsz 16%-t szerinted nem zsarolás? Szerintem az.
Mert CSAK akkor kapod vissza, ha beállsz tarcsinak.
Egyébként én ugyanígy nehezményezem a bányászok, vegyészek…. "előnyugdíj" megvonását is. Pedig nem vagyok érintett.
A csökkentés már korábban következett be. Most plusz pénzt ígérnek annak, aki kötélnek áll, de nincsenek szankciók, ha nem vállalja. Ne haragudj, én így látom, de én csak egy "kívülálló" vagyok.
Meg ahogy tévedsz.
Előbb volt a hiány. Emlékezz vissza az árvízekre. Hende az akkori miniszter kb 80 helyen lenyilatkozta, hogy 16 (és nem 16000 tartalékos mozgősítható.
Utána jött rá valamelyik nagyokos, hogy "visszacsábítják" a nyugállományúakat.
Igazat adok neked. Annál is inkább, mert az elbocsátó üzenetet nyilván nagyon rosszul élted meg. És pocsék módon még rúgtak is egyet belétek, hogy nehogy túl kényelmes legyen a kényszerű nyugdíj. De az annak idején ilyen módon nyugdíjba küldött emberek közül hány lehetett még olyan magasan kvalifikálva, mint te?
Az én alakulatomnál 340-en szolgáltak, ebből kb 120-150 hasonló kvalitású tiszt.
Többségük olyan szaktudással, ami a civil életből nem pótolható (pl katonai repülés vagy rakéta- esetleg lokátortechnika).
Ennek ellenére a TELJES alakulatot felszámolták. Utód nélkül és a tisztek 85-90%-a inkább a nyugdíj mellett döntött, mint én. (Nekem ez volt a 19. átszervezésem.)
És halkan kérdezem, csak tőled: Ha visszaraknának a régi beosztásodba, azzal az új technikával hogyan boldogulnál? Mennyi felkészülés kellene, hogy a régi színvonalon el tudd látni?
Őszintén: nem tudom. Főleg mert az már nem létezik.
Te ismersz és tudod, hogy a számítástechnika volt a szakterületem, ahol fél év kihagyás is behozhatatlan lemaradást jelent (technikai értelemben). Viszont az "orgware"- a szervezési készség - talán még nem kopott el és a logisztikai biztosításhoz az kell inkább, persze nem rossz ha érted is mi az aminek az ellátását szervezed.
Mindenesetre azokat a (számítástechnikai) rendszereket, amiket megvalósítani terveztek, tudtommal csak részben állították üzembe, mivel a sereg létszáma 25600 főre "apadt". Persze a fejlődés hozta magával, hogy amit anno 15 éve Irakban kemény pénzért fejleszttettünk és arany áron üzemeltettünk, azt ma már sokszor mobiltelefon applikációként pár forintos áron bárki elérheti. De az is igaz, hogy nem olyan pontossággal és főleg nem olyan biztonsággal.
Mindezeket figyelembe vév talán nem csak pizza futárnak lennék jó a régi csapat utódjánál - már, ha létezne.[/QUOTE]
 
Igazat adok neked. Annál is inkább, mert az elbocsátó üzenetet nyilván nagyon rosszul élted meg. És pocsék módon még rúgtak is egyet belétek, hogy nehogy túl kényelmes legyen a kényszerű nyugdíj. De az annak idején ilyen módon nyugdíjba küldött emberek közül hány lehetett még olyan magasan kvalifikálva, mint te?

És halkan kérdezem, csak tőled: Ha visszaraknának a régi beosztásodba, azzal az új technikával hogyan boldogulnál? Mennyi felkészülés kellene, hogy a régi színvonalon el tudd látni?

Korkedvezményes nyugdíjba küldték őket? :eek:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,915
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére