Európában nálunk a legolcsóbb a drog

Hiába a magyar Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye, a legkülönfélébb kábítószereket nálunk sokkal olcsóbban lehet beszerezni, mint a nyugati országokban.

Amerikában örülnek, hogy csökken a fű ára, de még mindig sehol nincsenek a magyar árazáshoz képest. Európai viszonylatban Magyarországon nagyon olcsó az élet a drogosoknak, a legtöbb nyugati országban minden a kétszeresébe kerül, kivéve egy-két cuccot.

Marihuána
A legtöbb magyar díler 2000 és 2500 forint közti összeget kér el egy gramm fűért, Washingtonban pedig az államilag ellenőrzött cucc is háromezer forintnyi dollárba kerül. A nyugat-európai országokban a fű ennél sokkal olcsóbb, valószínűleg épp az elfogadottsága miatt.

12976132_208030899579813_1297638018_n-1024x406.jpg

Az Egyesült Királyságban csak 4,4 dollárt, azaz 1200 forintot kérnek el érte. Nem baj, nálunk itt a herbál, fillérekért.

Ecstasy
Ekiben kifjezetten az élvonalban járunk, átlagosan 1500 forintot kérnek el egy tabiért, ezzel már az angol árak szintjén vagyunk. Az osztrákoknál (9000 forint) és a Románoknál (5000 forint) például sokkal olcsóbbak vagyunk.

eki.jpg

Az abszolút csúcstartók viszont a lengyelek, akiknél kevesebb mint 500 forintba kerül egy bogyó, tehát konkrétan a Tic Tac konkurenciája is lehet.

Meth
A Meth kristályban mi vagyunk a győztesek. Már ha győzelemnek számít, hogy nálunk a legolcsóbban beszerezhető egész Európában, hiszen már négyezer forinttól kapható, de a reális ár inkább 15000 lesz grammonként.

Crystal_Meth-1024x768.jpg

Persze a tisztább verziók drágábbak, és a világ több pontján (például az Egyesült Államokban) még az itteninél is olcsóbb, de Németországban mondjuk a legolcsóbb variáns is 25 ezer forint. Mondjuk az is lehet, hogy ők csak nem engedik be a rossz minőséget.

Kokain
Kokainban szintén benne vagyunk a legolcsóbb húszban. A tisztábbat húsz, a különféle keverékeket már 15-16 ezer forintért hozzávágják az emberhez.

920224_1280x720-1024x576.jpg

Ezzel szemben Németországban 25 ezernél, Romániában pedig már majdnem 40 ezer forintnál kezdődik egy gramm. Kolumbiában ezt olvasva biztos röhögnének, mivel náluk még az ezer forintot sem éri el a grammonkénti ár.

Heroin
A heroin nálunk nagyjából tízezer forintnál kezdődik, ezzel a legolcsóbb kategóriába esünk Európában, egyedül egyetlen országban van még lejjebb az árfolyam.

Trainspotting.png

Szerbiában már feleennyiért is lehet kapni a cuccot grammonként, de ők az egyetlenek ebben a kivételezett helyzetben. Romániában és Németországban például már inkább a húszezerhez közeleg az árazás, Ausztriában pedig már a harmincezret is majdnem megüti.

Kolozs Roland

drug.jpg
 
Csatolás megtekintése 1456181
*
Kedves Melitta, nagyon, de nagyon elkeseredtem, sőt végtelenül szomorúbb és szomorú lettem. Mintha nem volna elég bajunk az, amit Bródy János olyan találóan megfogalmazott és meg is zenésített, előadja minden lehető fórumon, hogy felrázza a népet, miszerint:

No most, ha a drogot is ehhez a csapáshoz hozzá adjuk, miszerint Birkaország egy rétege becélozza és használja a drogot, akkor mivé leszünk? Eszement birkanépséggé... S, ez az, amit végtelenül elszomorít!
 
A drog nem magyar találmány! Miért kell ráfogni hogy magyar!Bródyt meg hagyjuk ki midig is lázadó volt most sincs ez másképp!
 
Itt is a piaci törvények érvényesülnek.
Van-e fizetőképes kereslet? Van, de csak kevesebbért képes megvásárolni.
A forgalmazó pedig Magyarországon is megél, mert a kevés pénzért több ügyfelet szolgál ki, mert a kereslet és kínálat kiegyenlíti egymást.
Ezt a piacot, nem a hagyományosan "jól fogyasztó" társadalomhoz kell hasonlítani, hanem önmagához.
 
A drog nem magyar találmány! Miért kell ráfogni hogy magyar!Bródyt meg hagyjuk ki midig is lázadó volt most sincs ez másképp!
*
Válaszaim:
1.) Egyetlen szóval sem állítottam azt, hogy a drog magyar találmány. Más az ősi időkben, kezdve Görögországban a jósok, majd említeném az indiánokat, sámánokat, az Egyiptomban élő papokat, különféle varázslókat, sőt voltak és vannak még ma is tájak, ahol koka levelet rágcsálnak, hogy ne érezzék a nyomort, az éhséget stb. Hollandiában viszont nagy kultusza van, de ott mások, most írjam azt le, hogy jobbak az életkörülmények?! Hollandia NEM egy Birkaország. Tovább gondold át, amit leírtam, s rádöbbensz,mennyire igazam van. S, ha nem osztod, bocs' de túlélem az ellenkező véleményed.
2.) Bródy Jánost ne bántsd, mert Ő az, aki mindig is kimondta a véleményét. Nem sunnyog és nem sorolja be magát a bólogatók közé. Művészetét, előadói készségét becsülöm és szeretem. Tehát negatív vélemény Róla hárítok és nem veszek tudomásul.
G.B.
 
Itt is a piaci törvények érvényesülnek.
Van-e fizetőképes kereslet? Van, de csak kevesebbért képes megvásárolni.
A forgalmazó pedig Magyarországon is megél, mert a kevés pénzért több ügyfelet szolgál ki, mert a kereslet és kínálat kiegyenlíti egymást.
Ezt a piacot, nem a hagyományosan "jól fogyasztó" társadalomhoz kell hasonlítani, hanem önmagához.
*
A borzalmas az, hogy a szegények még mindig a ragasztónak a gőzét, holmi hígítót fogyasztanak, a Gina nevű kutyulmányt, amitől rongybabává lesznek/válnak azok, akiknek az italába belecsempészik. Ezek nem drágák, de rombolnak szürke állományt, idegsejteket... S, még ki tudja, még mit.
No ezért vagyok szomorú.
G.B.
 
Svájcban húsz évig tartott mig rájöttek, hogy szigorú törvényekkel és represszióval
nem érnek el semmit.
A kemény drogos nem bünöző hanem beteg. Az üldözésre kidobott pénzt prevencióra
és felvilágosításra költik.
Ez a kilencvenes években úgy kezdödött, hogy az akkori belügyminiszternő (Svájcban
a belügyhöz a család, az egészség, a nyugdíj, a nevelés és ilyesmik tartoznak)
a TV-ben elmagyarázta anépnek, hogy nem csinálhatnak a gimnazistáikbol
bűnözöt mert elszívott egy füves cigit.
 
Utoljára módosítva:
orosz fiatalok és a drillerek :

ez meg Libisztán:

a legszebb ,hogy az önkormányzat lépcsőjén, kötelező tanítási időben
ezek után van még kérdés , hogy miért pusztul Európa ?
 
Én meg még azt írtam „haza” pár ki nem disszidált ismerősömnek, hogy ne féljenek, az USA-ban tulajdonképpen minden annyiba kerül mint Magyarországon, kivéve az elektronikus cuccokat mert azok még olcsóbbak is, csak a fizetésük lesz minimum háromszor akkora.

Eszerint tévedtem. Egy fontos létszükséglet,k a drog, eszerint sokkal drágább. A fenébe is, van ami itt se jó... Hogy ezek a rohadt amcsi kapitalisták hogy tehetnek ilyet... Meg kéne tiltani nekik... Kéne ide az Orbánviki hogy ráncbaszedje őket és itt is olcsón lehessen elhülyülni a drogtól, elvégre egy normális démonkrácilyában az embernek LYOGAI is vannak!
 
Félre értettél. Nem a kereskedőkröl beszéltem.
Értelek én, de a "kemény drogos" valamikor, valahogyan, valaki által, valahol, valaki hatása,...stb... befolyása miatt az első alkalommal csak hozzá jutott valamilyen tudatmódosító szerhez és hozzászokott a szervezete, benne a pszichéjével.
Szóval, a "betegséget" valahogyan "beszerezte".
Ennek az egész jelenségnek a megelőzésének a hiánya a probléma okozója. Az okozatok már a következő lépések következményei.
 
A borzalmas az, hogy a szegények még mindig a ragasztónak a gőzét, holmi hígítót fogyasztanak,
Nem. Nem ez a borzalmas.
A borzalmas az, hogy megélhetési szinttől függetlenül kereslet van az egyénnek valamilyen tudatmódosított állapotra és ezt az igényt ki is tudják elégíteni és itt van a mindenkori, az "állampolgárokról gondoskodó" kormányok felelőssége.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,075
Tagok
615,922
Legújabb tagunk
Nagy-Farkas Dóra
Oldal tetejére