"Már csak DAC-
ból is!
Bár néhányan a folytatás ellen érveltek, a többség azonban FUTBALLOZNI AKART
Szlovák
Kupa-negyeddöntőt vívnak ma délután Dunaszerdahelyen, de a városban, fájdalom, nem a hazai csapat remélt továbbjutása jelenti a témát, hanem a Slovan múlt szombati fellépése. Jobban mondva: a szlovák rendőrség brutális fellépése. Pinte Attila, a DAC szlovákiai magyar labdarúgója még nem tette túl magát a hét végi eseményeken, de nem bánja, hogy pályára kell lépni. Szerinte az Artmedia elleni
siker gyógyír lenne a sebekre.
Gyanítom, az öltözőben nem csak a kupameccs a téma.
A körülményekhez képest nyugodtan készülünk, de… – vett egy mély levegőt a korábban a Ferencvárost is erősítő,
Szlovákia nemzeti együttesében 31-szer szóhoz jutó Pinte Attila. – Természetesen egykét nap nem elég arra, hogy elfeledjük a borzalmakat, sőt tartok tőle, amíg élek, emlékszem majd 2008. november elsejére. Szombat éjjel le sem hunytam a szemem, csak feküdtem az ágyban, és újra meg újra lepörgettem magam előtt az eseményeket. Vasárnap délelőtt aztán megnéztem a Hír Tv műsorát, s döbbenten tapasztaltam, hogy a szlovák rendőrök minden előzmény és ok nélkül, egyebek mellett viperával a kezükben támadtak a védtelen magyar szurkolókra. Felfordult a gyomrom a látottaktól! Azóta is azon rágódom, mi szükség volt erre. Kavarognak bennem további kérdések is, de a helyzetet ismerve nem áltatom magam: válaszokat aligha kapok majd rájuk. Így –
jobb híján – igyekszem mihamarabb túltenni magam a történteken.
Nem lehet egyszerű…
Ha valakinek, nekem különösen nem az. Én tudom, hogy Szlovákiában milyen magyarnak lenni. Amikor a kezdés előtt szurkolóink elénekelték a Himnuszt, a sírás kerülgetett. Csodálatos, ugyanakkor leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Egy ilyen mérkőzést követően nehéz pozitívumokról beszélni, mégis megtenném. Húsz év után újra megtelt a dunaszerdahelyi stadion, többek között az anyaországból érkezett szurkolóknak köszönhetően. Hiába vannak rosszakaróink, az, hogy a magyarországi drukkerek mellénk álltak, csak erősebbé tesz bennünket!
A gyepen mit érzékeltek a tribünön zajló tragédiából?
Sokáig semmit. Hogy pontosan mi történt, arról csak a lefújást követően értesültünk. Amikor a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, gyorsan beparancsolt minket az öltözőfolyosóra, mi ott gubbasztottunk vagy éppen járkáltunk fel és alá, ám a hírek nem jutottak el hozzánk. Egyesekben felvetődött ugyan, hogy nem kellene visszatérni a pályára, de azzal csak olajat öntöttünk volna a tűzre, ha nem folytatjuk. A négy nullás
vereség ellenére állítom, többet ártottunk volna magunknak, valamint a szurkolóinknak, ha nem futballozunk tovább. Mondom, sokan akarják a vesztünket, azt azonban senki és semmi nem akadályozhatta meg szombaton, hogy a szlovákiai magyarok és az otthoniak végleg egymásra találjanak.
A Slovan labdarúgói hogyan viselkedtek?
Egy rossz szavam sem lehet rájuk. Nem provokáltak minket, még fölényes vezetésük birtokában sem nagyképűsködtek, csak a játékra koncentráltak. Készséggel elismerem, megérdemelten nyertek a pozsonyiak. Ha már itt tartunk: néhány dunaszerdahelyi futballista nem nőtt fel a feladathoz, meglátásom szerint azért, mert kameruni, német vagy éppen horvát légiósaink nem érezték át, mit jelent nekünk ez a találkozó. Szomorú vagyok, hogy erről kell nyilatkoznom, de nem mindenki küzdött szívvel-lélekkel, négyöt
ember pedig hiába feszül meg, az kevés a győzelemhez. Csűrhetjük, csavarhatjuk bárhogy, minket a pályán, az értünk szorítókat meg a lelátón verték meg.
Családtagjai, barátai a nézőtéren ültek?
Ott bizony. A két fiam is… Szerencsére biztonságos helyet kaptak a cserepadok mögötti tribünön, ott nem voltak veszélyben. Igaz, a meccs előtt izgultam, hogy épségben megérkezzenek, egy kisebb kő esett le a szívemről, amikor a bemelegítés közben megpillantottam őket.
Nem tart a folytatástól? Bárhová mennek, célponttá válhatnak.
Említettem már, én tisztában vagyok vele, milyen Szlovákiában magyarnak lenni. A Fradiban eltöltött két év meseszép emlék a számomra, de azt sem feledem, hogy Magyarországon többen is a fejemhez vágták: az útleveled színe számít, nem az, hogy te minek vallod magad… Nem haragszom rájuk, remélem, akik ezt hangoztatták, a szombaton történtek után már kapiskálják, miről van szó. Persze ezzel a helyzettel nem nekik, hanem nekünk kell együtt élnünk – beletörődni természetesen nem lehet, de a pályán talán tehetünk ellene valamit. Mindjárt az Artmedia elleni kupasikerrel.
Muszáj továbbjutnunk! Tudom jól, a
győzelem nem gyógyítja be a sajgó sebeket, de enyhíthetné mindannyiunk fájdalmát. És nyernünk kell azért is, hogy mindenki lássa: voltunk, vagyunk és leszünk!"
Mi lesz veled, Chelsea?
Mi lesz veled, Chelsea?
_0.jpg)
