Foci

afca

Kitiltott (BANned)
DAC:Bundázással vádolja Majust Garger edző!!

Dunaszerdahely
| Khashayar Mohseni DAC-elnök és Kurt Garger edző bundázással gyanúsítja az azóta már menesztett Egidius Majust. Szerintük a litván középhátvéd a Banská Bystrica, a Košice, a Dubnica és a Senica elleni bajnokikon nem véletlenül követett el szarvashibákat.
<!-- AddThis Button BEGIN -->

<SCRIPT src="http://s7.addthis.com/js/250/addthis_widget.js#pub=xa-4ae87eb4619b4553" type=text/javascript></SCRIPT>
<!-- AddThis Button END -->


<!-- Single image --><!-- Gallery --><!-- Related information --><!-- Content -->„A Senicával vívott meccset követően Kurt Garger azzal keresett meg, hogy Majust azonnal zárjuk ki a keretből, mert már nem tud megbízni benne – nyilatkozta a DAC első embere a SITA hírügynökségnek. – A szakvezető úgy véli, hogy a védő négy mérkőzésen nem járt el korrektül. Bízom benne, hogy ez nem igazolódik be, de az esetet jelentjük az UEFA-nak is.” Majus szerződése a hónap végén lejár, s a napokban távozik Dunaszerdahelyről.
Khashayar Mohseni a csapat őszi szerepléséről is beszélt: „Egyszerűen katasztrofálisnak értékelem az együttes eddigi produkcióját. Ilyen erős kerettel nem a nyolcadik helyen kellene állnunk. Ha a gárda nem szerez négy pontot az utolsó két bajnoki mérkőzésen, akkor jelentős változások lesznek a keretben és a szakmai stábban. Szépen hangzik, hogy a Szlovák Kupában elődöntősök vagyunk, de ne feledjük, két harmadik vonalbeli csapaton át jutottunk a legjobb négy közé.”
Egyébként ma (15.30) a harmadik helyen álló besztercebányai Dukla otthonában lép pályára a DAC a labdarúgó Corgoň Liga 18. fordulójában. A sárga-kékek szeretnének visszavágni a 2:0-s hazai vereségért. Nikolic és Bajevski sérüléssel bajlódik, csakúgy, mint Koejoe, aki ugyan a csapatattal tartott Közép-Szlovákiába, ám esetleges rajtjáról csak röviddel a meccs előtt dönt a klub orvosa. Helísek négy sárga lap miatt nem játszhat, ott lesz viszont a szepsi kupatalálkozón fegyelmi okokból hiányzó Hassan, aki a legutóbbi bajnokin korai lecserélését követően egyértelmű kézmozdulattal utalt edzője elmeállapotára. A francia útlevéllel rendelkező középpályás úgy magyarázta az esetet, csak azt mutatta, hogy nem megy a fejébe, miért kell lejönnie…
„A Dukla idegenben jobban játszik, mint odahaza. Gyors szélsőkkel rendelkeznek a besztercebányaiak, de főleg vendégként rendkívül veszélyesek. Amikor pályaválasztóként alkotniuk kell, akkor bizony akadozik a gépezet – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC másodedzője. – Elemzéseink alapján sebezhetőnek tűnik a védelmük közepe, remélem, sikerül meglepni őket. Egy csatár kap helyet a kezdőcsapatban, zárt védekezésből szeretnénk gyors kontrákat vezetni. Az lenne az igazi, ha sikerülne visszavágnunk a dunaszerdahelyi kudarcért.”

<!-- Tags -->----------------------------------------------


Ma Dukla Banská Bystrica,,Besztercebánya,,-DAC 2-0
 

Shift

Állandó Tag
Állandó Tag
Sport plusz alapján a bunda-meccsek/szóval még nem 100%, hogy ezek!!!/.
Nagy betűvel vannak a bundázó csapatok:
GYŐR-Haladás 3:3
DIÓSGYŐR-HONVÉD 0:0
Reac-GYŐR 0:0
HONVÉD-GYŐR 0:0
DIÓSGYŐR-GYŐR 2:3
HONVÉD-Siófok 0:2
ÚJPEST-DIÓSGYŐR 2:2
Paks-ÚJPEST 3:1
NYÍREGYHÁZA-GYŐR 1:1
GYŐR-ÚJPEST 4:3
Siófok-GYŐR 3:2
 

afca

Kitiltott (BANned)
Sport plusz alapján a bunda-meccsek/szóval még nem 100%, hogy ezek!!!/.
Nagy betűvel vannak a bundázó csapatok:
GYŐR-Haladás 3:3
DIÓSGYŐR-HONVÉD 0:0
Reac-GYŐR 0:0
HONVÉD-GYŐR 0:0
DIÓSGYŐR-GYŐR 2:3
HONVÉD-Siófok 0:2
ÚJPEST-DIÓSGYŐR 2:2
Paks-ÚJPEST 3:1
NYÍREGYHÁZA-GYŐR 1:1
GYŐR-ÚJPEST 4:3
Siófok-GYŐR 3:2
Akkor csak a Haladás,REAC,Siófok és a Paks nem bundázott!?!?;)Gyanús nekem ez!....szerintem kitaláció ez az egész bundaügy.Lassan ráfogják az összes csapatra.Pl:Honvéd-Győr X mitől lett volna bunda??Vagy Diósgyőr-Honvéd??;)Valakinek nagyon jól jön ez a botrány!;)
 

afca

Kitiltott (BANned)
Az utánpótlás-játékosok elismerik a vesztegetési kísérleteket

2009-11-30 08:48:00
Két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte, megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt

A futballisták nyilatkozatát a Nemzeti Sport hétfői száma közölte. Eszerint Somodit a 2008. október 15-i, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozó előtt, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtezőt megelőzően keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.
<TABLE class=cikkkeptable cellSpacing=0 cellPadding=0 align=center border=0><TBODY><TR><TD>
nem-535.jpg
</TD></TR><TR><TD class=cikkepalairas>Németh Krisztián (balra) vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást</TD></TR></TBODY></TABLE>
Somodi kiemelte: az újság szombati cikke nyomán szólal most meg. Akkor a csapattárs Vass Ádám közölte, hogy a válogatott egyik játékosát - nevet nem említett - arra akarták rábírni, hogy az egyik meccsen játsszon a csapat vereségére. "Hogy ki volt a vesztegető, azt nem mondhatom el - de azt igen, hogy háromezer eurót kínált arra az esetre, ha kikap a magyar válogatott" - nyilatkozta Somodi.

Mivel Vass az idei, augusztus 12-i, Wales elleni, szintén 4-1-es vereséget hozó U21-es Eb-selejtezőn is "furcsa dolgokat tapasztalt", ő és az ekkor kispados Somodi szólt a vezetőknek. Utóbbi a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet, többet a témában nem kíván nyilatkozni.
Pintér azt közölte, hogy a szerbek elleni meccs előtt ismeretlen számról egy ismeretlen ember hívta, hogy játsszon vereségre. Ő azonban nemmel válaszolt, és letette a telefont. A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott öt tagja - Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián - vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást.
(MTI)
----------------------------
mégis csak igaz lenne?
<!-- nincsenek cimkek a cikkhez --><!-- nincsenek hozzaszolasok a cikkhez -->
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
Persze, hogy igaz, ne légy má' naív. Susmorognak arról, hogy kik a tippmixes játékosok, név szerint is. A Győrben a Honvédban és a Paksban is játszanak ilyenek.
No meg az újpestben.
A döntetlen is lehet bundameccs, ha valaki azt teszi meg. Vagy pl. melyik csapat rúgja az első gólt stb.
Én úgy ahogy van beszüntetném a sportfogadást.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Megkéselte élettársát Bertalan Gábor, majd elvágta saját torkát is


<!-- /#content-header -->2009, november 30 - 21:43
Megkéselte élettársát Bertalan Gábor, a DAC egykori labdarúgója hétfőn a koraesti órákban, majd önmagával is végzett Dunaszerdahelyen, egy Keleti lakótelepi lakásban.



Hitelt érdemlő rendőrségi forrásokból kapott hírt a Paraméter, miszerint Bertalan Gábor, volt labdarúgó, a csehszlovák válogatott valamikori játékosa, a DAC egykori erőssége hétfőn dunaszerdahelyi lakásukban a koraesti órákban eddig ismeretlen okokból megkéselte élettársát, egy negyvenes hölgyet, majd saját torkát is elvágta.
Bertalan Gábor életét vesztette, élettársán a dunaszerdahelyi kórházban életmentő műtétet hajtottak végre.
-para-
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

A föld legyen neked könnyű Gabi :(:(
 

afca

Kitiltott (BANned)
Persze, hogy igaz, ne légy má' naív. Susmorognak arról, hogy kik a tippmixes játékosok, név szerint is. A Győrben a Honvédban és a Paksban is játszanak ilyenek.
No meg az újpestben.
A döntetlen is lehet bundameccs, ha valaki azt teszi meg. Vagy pl. melyik csapat rúgja az első gólt stb.
Én úgy ahogy van beszüntetném a sportfogadást.
bravo.gif
bravo.gif
bravo.gif
bravo.gif
bravo.gif
bravo.gif
 

afca

Kitiltott (BANned)
Bundabotrány: A Győri ETO hét meccse gyanús?


<!-- /#content-header -->2009, november 30 - 12:42
A napokban kirobbant bundabotrányban két magyar csapat neve került szóba. Az egyik sport hetilap hét ETO-mérkőzést említ a lehetséges bundameccsek között. A találgatásokra Klement Tibor, az ETO FC ügyvezetője reagált.



„Nem tudok senkit sem megnyugtatni. Egy dologban vagyok biztos: én magam soha sem fogadtam, senkit nem bíztam meg, hogy tegye meg ezt helyettem. Abban is biztos vagyok, hogy ebben a kérdésben se börtönbe nem vonulok, se a nevemet nem húzkodják meg. Ahogy a Honvédnál, én is azt gondolom, ha valaki csalt, az elképzelhetően a játékos, mert neki volt lehetősége ezt megtenni. De bízom abban, hogy olyan emberekkel dolgoztam, akik tisztességesek voltak. Sem önmagukat, sem a klubjukat nem hozták ilyen helyzetbe.”
kisalfold/para
 

afca

Kitiltott (BANned)
France Football 2009: Elsöprő fölénnyel nyert Messi, az első argentin aranylabdás


<!-- /#content-header -->2009, december 1 - 06:45
Bejött a papírforma, Lionel Messit választotta a ’France Football’ a 2009-es év legjobb játékosának.
Utcahosszal végzett az élen Messi

„Bolha” az új aranylabdás, egyben a történelem első argentin játékosa, aki megkapta a patinás díjat. Az újságírók szavazatai alapján a második helyre Cristiano Ronaldo ért oda, a harmadik Xavi Hernández, a negyedik Andrés Iniesta lett. Messi a hatodik Barcelona játékos, aki megnyerte a díjat, de más számítások szerint ez a győzelem a kilencediknek is tekinthető.
Messi történelmi győzelmet könyvelhet el nagyon sok szempontból, és minden tényezőre nagyon büszke lehet az apró termetű futballista. A pontokat tekintve ki kell emelni, hogy még soha senki nem győzött akkora fölénnyel, mint most Messi, hiszen az argentin a megszerezhető 480 pontból 473-at kaparintott meg, a döntés csaknem egyhangú volt, hiszen 96 döntnök vélte a legjobbnak Messit. A tavalyi győztes Cristiano Ronaldo 233, Xavi 170 pontot kapott. A dobogóról lemaradt, de büszke lehet a negyedik helyére Andrés Iniesta a maga 149 egységével. Ötödik az ex-barcelonai Samuel Eto’o, hetedik az újdonsült Barçás Zlatan Ibrahimovics.Messi a pontarányon túl azért is különleges győztes, mert ő az első argentin, aki nyert, illetve a Barcelona aranylabdásai közül az első saját nevelésű labdarúgó. Nem európai játékosok 1995 előtt nem kaphattak Aranylabdát, ezért sem volt eddig argentin első helyezett, másrészt pedig Di Stéfano és Sivori korábban nyertek, de ők már spanyol, illetve olasz nemzeti színekben győztek.

A Barcelonában volt már aranylabdás Luis Suárez (1960), Johan Cruyff (1973, 1974), Hriszto Sztojcskov (1994), Rivaldo (1999) és Ronaldinho (2005). Egyikük sem volt saját nevelés, Leo Messi az. A győztesek felsorolásakor nem szabad megfeledkezni az 1997-es győztes Ronaldóról, és a 2000-es első helyezett Luis Figóról, akik a számukra sikert hozó év első felében még Barcelona mezben játszottak.

http://www.parameter.sk/rovat/sport/...ntin-aranylabd
ái
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Forza Milán!!!
Catania - Milan 0:2

Huntelaar a 84. percben állt csak be, de a hosszabbítás perceiben kétszer
is betalált, a második gólja talán a forduló legszebb találata címét is
megérdemelné!
 

afca

Kitiltott (BANned)
Dzsudzsákot a hét csapatába repítette a parádé

A goal.com című internetes focioldal összeállította a holland bajnokság hétvégi fordulójának álomcsapatát. A tizenegyben Dzsudzsák Balázs, a PSV szélsője is helyet kapott, akinek Sparta Rotterdam ellen mutatott teljesítményét a kimagasló jelzővel illetik.
- pepsifoci.hu - Dzsudzsák már pénteken letudta a maga dolgát a fordulóban, csapata az ő hathatós közreműködésével nyert 3-2-re a Sparta Rotterdam otthonában. A magyar légiós gólt rúgott, gólpasszt adott, és nem mellesleg a mezőnyben is remekül futballozott.
Produkciója nem kerülte el a goal.com holland specialistájának figyelmét sem, a weboldal beválasztotta a magyart a hétvége álomcsapatába. Az indoklás így szól:
„A magasan jegyzett szélső kimagasló teljesítményt nyújtott péntek este. Dzsudzsák amellett, hogy rúgatott egy gólt Lazoviccal, saját maga is a kapuba talált, így segítve együttesét a három ponthoz. Gólját ráadásul gyengébbik lábával, jobbal szerezte.”
A PSV-ből egyébként ő tudott bekerülni egyedül a Dream Teambe.
Íme a csapat:
Darley (Feyenoord) – Schenkeveld (Feyenoord), Vlaar (Feyenoord), Vertonghen (Ajax), El-Akchaoui (NEC Nijmegen) – Brama (Twente), Enoh (Ajax) – Lens (AZ Alkmaar), V. Elm (Heerenveen), Dzsudzsák (PSV Eindhoven) – Pantelic (Ajax

dzsudzsákpsvcsapattársaköröm.JPG


forrás : http://www.pepsifoci.hu/node/50156
 

afca

Kitiltott (BANned)
December 1.:
DVTK: Már tárgyalnak az egyik edzőjelölttel.
DVTK: Harcedzett játékosokkal erősítene a DVTK. Tóth László sportigazgató szerint George Menougong és Szakszon Gábor talán jövő nyáron már Diósgyőrben folytatja.
November 30.
ETO: Klement Tibor ügyvezető elmondta, a klub elsősorban magyar játékosokban gondolkodik, az érintett együttesekkel felveszi a kapcsolatot a vezetőség. Az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző három fiatalt elengedik, amennyiben érkezik értük olyan ajánlat, mely "sikeresebb szakmai és emberi perspektívát kínál nekik, valamint ehhez társul egy olyan üzleti ajánlat, ami a klubnak is megfelelő". (kisalfold.hu)
Kecskemét: Csertői Aurél tovább tesztelné a belga-magyar Gulyás Gábort. (kesport.hu)
Kazincbarcika: Kálmán Vilmos a jövőben vagy az U17-es, vagy az U19-es csapat edzője lesz, a felnőtt együttes vezetőedzőjének személye még továbbra is kérdéses. Ideiglenesen Kőrösi Gábor, eddigi pályaedző vezeti a kék-sárgákat. A tulajdonos ígéretet tett a minőségi erősítésekre, ám előrelépés már csak jövőre várható, bár szeretne még ebben az évben minél több „nyitott kaput bezárni”. (nb2.hu)
DVTK: Aczél Zoltán és Nagy Béla, a klub ügyvezetője megbeszélést tartottak és arra jutottak, hogy nem hosszabbítják meg a tréner év végén lejáró szerződését. Továbbá az is kiderült, hogy a Lokiból Oláh és Dudu mellett Viniciust, Szűcs Istvánt és Katona Attilát is szívesen látná az együttes. Mellettük a gyirmóti Burányi Tamás és az egykori diósgyőri Sadjo Haman került képbe Miskolcon.
November 29.
Ferencváros: A fiatal Kovács István kedden a Cegléd együttesénél tréningezik, majd szerdán edzőmeccsen is pályára lép az NB II-es együttesnél.
Újpest: Az Újpest védőjét, a magyar U20-as válogatott színeiben Egyiptomban világbajnoki bronzérmet szerző Korcsmár Zsoltot a Feyenoord és a Celtic is próbajátékra invitálta.
DVTK: Nagy Béla, a klub ügyvezetője elmondta, a Diósgyőr lehetőleg magyar játékosokkal erősítene a télen, Bajzát Péter, Bori Gábor, Oláh Lóránt szerződtetése sem kizárt.
November 28.
Hévíz: Glázer Róbert vezetőedzővel szerződést bontottak, a trénert nyolc játékos is követheti.
November 27.
Haladás: Róth Antal elmondta, azonnal bevethető játékosokkal szeretné megerősíteni a keretet és a minap elküldött légiósok mellett további távozókra van kilátás.
FTC: A ferencvárosi vezetés hivatalosan is cáfolta, hogy tárgyaltak volna Lothar Matthäusszal a német szakember szerződtetéséről. A Fradinak új edzője a leendő igazgatótanács megalakulását követően lehet
Nyíregyháza: Három külföldi próbajátékos készül a Szparival, Jevgenijs Kazura, lett utánpótlás-válogatott védő, Predrag Bosnjak újvidéki ballábas bekk, míg Martin Hurt Észtországból érkezett és a védelem jobb oldalán bevethető.
FTC: A Ferencvárossal edz Varga Péter. A 19 éves, jó felépítésű védő korábban a Manchester City tartalékjai között játszott, de jelenleg nincs csapata (100% Fradi sportmagazin)
Diósgyőr: Aczél Zoltán vezetőedző szerint minőségi játékosokat kell igazolnia a DVTK-nak, akik pedig nem ütik meg mentálisan és fizikálisan a csapat szintjét, azokat el kell küldeni
November 26.
Újpest: A klub négyéves szerződést kötött a fiatal Egerszegi Tamással. A védekező középpályás négy évre írt alá. (ujpestfc.hu)
Kecskemét: Gyulyás Gábor személyében fiatal belga-magyar kapust tesztel a KTE.
Diósgyőr: Nagy Béla, a Diósgyőr ügyvezetője elmondta, Aczél Zoltán csak akkor maradhat a miskolci kispadon, ha felhagy a válogatottnál végzett munkájával.
Pécs: Várhidi Péter szurkolói kérdésre megjegyezte, nincs olyan csapat Európában, amely ne szeretne csatárposzton erősíteni. (bama.hu)
Pápa: Béres Ferenccel szerződést bontott a Lombard. (lombardfcpapa.hu)
Honvéd: Csatárt, balhátvédet és jobbszélsőt mindenképpen szeretne szerződtetni a klub, 2-3 játékost engedhetnek el.
DVSC: Hugóval szerződést bontott a klub.
Ferencváros: Pölöskey Péter megerősítette a pepsifoci.hu értesüléseit, miszerint NB II-es csapatok mellett Angliából is érdeklődnek iránta. (sportandmedia.com)
Nyíregyháza: Csak megfizethető, zömében külföldi játékosokkal erősíti meg keretét a Szpari a télen.
Haladás: A szombathelyi klub vezetői mindenképpen szeretnének igazolni a télen, Róth Antal vezetőedzőnek a kiszemeltjei is megvannak, és az is lényeges szempont volt, milyen poszton bevethető a kinézett futballista.
November 25.
Újpest: A 17 éves Magos Mátyás profi szerződést kapott. (ujpestfc.hu)
Haladás: Nem tart igényt légiósaira a klub, Maikel és Carr is távozik.
FTC: Pölöskey Péter iránt két NB II-es klub is érdeklődik, de a játékost az angol harmadosztályból is keresik, így elképzelhető, hogy hamarosan próbajátékra utazik.
November 24.
DVTK: A "bőcsi Mourinho", Tóth László az új sportigazgató.
Kecskemét: Csertői Aurél 4-5 játékossal erősítené meg a keretet.
November 23.
Nyíregyháza: Szentes Lázár szerint komoly vérátömlesztésre van szükség a keretben.
DVTK: Balajti Ádám francia lehetőségével kapcsolatban még nincsen konkrétum, a csatár Magyarországon csak a Diósgyőrben futballozna.
November 21.
Bp. Honvéd: Tízmilliók vannak télen az erősítésre, százmilliók nincsenek - mondta a klub tulajdonosa.
Ferencváros: Torghelle cáfolta, hogy hívja a Fradi.
November 20.
Nyíregyháza: Fouad Bouguerra és Abdelali Nacim Mustapha 2011. június 31-ig szóló szerződést írt alá a klubbal.
Ferencváros: Ferenczi István hallott Bajzát Péter esetleges érkezéséről.
November 18.
Ferencváros: Csiszárt és Zsivoczkyt elküldi a klub, Pölöskeyt és Pisanjukot kölcsönadják.
November 16.
MTK: A klubvezetés cáfolta, hogy Lencse Lászlót vinné a Bolton.
Ferencváros: Átfogó körkép a klub várható átigazolási politikájáról.
November 16.
DVSC: Varga, Mészáros és Dombi is meghosszabbította szerződését.
Videoton: Alison Silvát elküldte a klub.
November 13.
Diósgyőr: Balajti Ádám a Lille játékosa lehet, az ára 300 ezer euró.
November 12.
Kecskemét: Veszelics maradhat a klubnál, Mitrovics, Velimirovics, Rakics és Perak távozhat.
November 11.
MTK: Kemenes Szabolcs a kék-fehérekhez ígazolt.
November 9.
Kaposvár: Nemanja Nikolics nem zárta ki a távozását.
November 7.
Kaposvár: Farkas Krisztiántól megvált a Rákóczi.
November 3.
Újpest: A The Sun szerint Korcsmár Zsoltot a Celtic teszteli majd.
November 2.
Nyíregyháza: Bölcsföldi Viktorral, Igor Bogdanoviccsal, Kiss Zoltánnal és Márkus Tiborral is szerződést bontott a Szpari, amelytől korábban is többen távoztak.
Október 19.
MTK: Gosztonyi Andrást Angliából, Hollandiából és Olaszországból figyelik.
 
Oldal tetejére