<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=321 border=0><TBODY><TR><TD style="BORDER-BOTTOM: #cabcbe 1px solid" width=321>
Trópusi focikarácsony
Egy aranylábú Afrikában
</TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=author style="FONT-SIZE: 9px; COLOR: #797979; PADDING-TOP: 4px">szerző:
Bokor László • forrás: 168óra
</TD></TR><TR><TD style="FONT-WEIGHT: bold; FONT-SIZE: 12px; PADDING-TOP: 10px">Nagy úr a megszokás. Volt már a hatvanas években légiposta, rádiógram- meg géptávíró is Afrikában, de egy postagőzös – mintha csak Huckleberry Finn lapátkerekese lenne – szerdánként becsorgott Conakry kikötőjébe. Fedélzetén ezúttal Zakariás József is, a volt sokszoros magyar válogatott labdarúgó. Az önállósult Guinea presztízsre és sikerekre vágyott (ideértve a sportpályán elérhetőeket is), az ötödik ikszét taposó aranylábú pedig egy megbecsült mesteredzői stallumra, lehet akár a világ végén is. „Te mindig szeretted a meleg helyzeteket – duruzsolta neki egy éjszakai telefonba Pancho-Puskás –, hát ott jól fűtenek, fogadd el!” Ő meg szót fogadott. Mi történt azután?
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<!-- Adverticum zone: 25250 (js) --><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=25250&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=25250&ord=35707228" type=text/javascript></SCRIPT>
<NOSCRIPT>
</NOSCRIPT>
<TABLE class=pic cellSpacing=0 cellPadding=0 width=250 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TH>Zaki taktikai tanácsokat ad</TH></TR></TBODY></TABLE>Ez itt már a trópus. Elnézte a bungalók közül kiemelkedő Hotel Camayane-t, amelyet úgy ölelt körül az öböl, hogy a vízállást akár a földszinti snackbárból is betelefonálhatta stúdiójába a meteorológus. A tizenkettediken csak huhogott a keverőcsap, de első emeleti erkélyéről vidáman pecázhatott a szálló legelőkelőbb lakója, dr. Kwame Nkrumah.
Az elűzött ghánai diktátor nemcsak örökös vendégjogot kapott Sékou Tourétól, de „fele királyságának” ígéretét is. Ezt azonban senki nem vette komolyan, holott az „Oszagyefo” szóval jelezték lakosztályajtaját, amely fogalmat törzsi nyelve a „leghatalmasabb” és a „mindenható” közé sorolta. Rendkívüli állapot kellene ahhoz – mondták a beavatottak –, hogy valaki tanácsot kérjen tőle.
Fél év múlva hirtelen adódott ilyen: a nemzeti futballválogatott csúfos vereséget szenvedett Szenegáltól. A szurkoló- és rendőrhad éppúgy reagált, mint bárhol a világon. Legfeljebb a zászlókat nem engedték félárbocra. Inkább égették őket.
<TABLE class=pic cellSpacing=0 cellPadding=0 width=250 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TH>"Szép volt fiúk"</TH></TR></TBODY></TABLE>Van itt szufla – állapíthatta meg Zakariás még a csapat átvétele idején, és rögtön tíz kört futtatott embereivel a pálya körül. Aztán megkezdődött – akár egy kölyökcsapatnál – a bukfencezés, dekázás, fejelés és háromszögelés gyakorlása, meg minden másé, a legkeményebben pedig a „csakazértisénlövöm” önző virtuskodásának lefaragása. Nem volt csekélység a kemény, gyakorló mérkőzéssel tetézett napi „műszak” a gyakran negyvenfokos hőségben. De az eredmény sem maradt el. A csapat sorra verte riválisait a kontinentális rangadókon. A legnagyobb csáberő az volt, hogy minden ötgólos játékos választhatott a hajdani magyar aranycsapatból egy példaképet, nevestül – Zaki sokszor vetített amatőr filmjei után. Pótnevüket a rajongók nemcsak trikójukra hímeztették, de útlevelükbe is beíratták.
Amíg futott velük a szekér, nem is volt baj. Ám egy november végi napon mintha megszállta volna őket az ördög. Sarif Szulejmán-Puskásban elszabadult a skalpvadászösztön, mindent magának követelt, de a helyzetek értékesítése helyett nagy luftokat rúgott. A lesre futó Camara Gnyebe-Tichy nemcsak kezelt, hanem öklözött is, Keita-Lantos a partjelzővel kekeckedett, úgyhogy a szabadrúgások és kiállítások már előrevetítették a nemzeti gyászt. Este még a müezzin is belezokogott mikrofonjába, a sportminisztert infarktus kerülgette, de mielőtt a mentők elvitték volna, még intézkedett, hogy az egész csapatot csukják le. Szabadulás egy hónap múlva, ha győznek a visszavágón.
<TABLE class=pic cellSpacing=0 cellPadding=0 width=250 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TH>A csillagszórót készítő geológus</TH></TR></TBODY></TABLE>Egy bennfentes megsúgta Zakinak, hogy fiai azért lázadtak fel, mert két hónapja nem kaptak fizetést, s azért egy banánültetvényre jártak kosztolni.
Zakariás felpaprikázva ment be a kórházi rapportra, nemcsak a mélyütést panaszolva fel, de szóvá tette azt is: nem éppen priccsel és börtönkoszttal kell megteremteni a győztes mérkőzés feltételeit. Végül abban egyeztek meg, hogy félnapi tréningeltáv jár az áristomból, de ha nem lesz diadalmas a visszavágó, Monsieur Zaki is megnézheti magát. Másnap délben, útban a börtönből Zaki bá elvitte legénységét a Camayane pálmalugasos luxuséttermébe. Saját zsebre jóllakatta őket, legyen mit később ledolgozniuk. Napokon át élesztgette magában Sebes, Baróti és a tatai edzőtábor emlékképeit, de zaklatottságában semmi érdemleges nem jutott eszébe. Valami aztán mégis.
– Most mindenki rám figyel – mondta szigorú tekintettel. – Ettől a perctől megvonom mindnyájatoktól a magyar pótnevet. Majd akkor kapjátok vissza, ha szétlyuggattátok nekem a szenegálok hálóját, méghozzá minden balhé nélkül.
A döbbenet, amely szavait követte, eluralkodott később a pályán is, ahol a tartalékokkal kiegészített két csapat játszotta el újra és újra próbamecscsét. Zaki olykor közbefújt, és maga mutatta be egy robbanékony vagy épp kihagyott helyzet „utókezelését”. Csak a gyepről vette észre, hogy az elnöki páholyból a legmagasabb prominencia távcsövezi őket.
<TABLE class=pic cellSpacing=0 cellPadding=0 width=160 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TH>"Bandi", a segédedző</TH></TR></TBODY></TABLE>Aztán eljött a nagy nap. December huszonnegyedikét írtak. Lehetne állítani: feketéllett a stadion, de a hely szelleméhez inkább a „tarkállott” fogalma illik. Nem mondhatni, hogy a délutáni napfényen kívül a jókedv átjárta volna az öltözőt. Némán készülődtek, elhagyva az ilyenkor szokásos csipkelődéseket is. Az alkalomra új trikó dukált a fiúknak, akik persze szívesebben húzták volna magukra a magyar nevekkel kiadjusztáltakat.
De Zaki – a jó pszichológus – kifutás előtt mindegyiküket megölelte egy-egy csippentéssel:
– Gyerünk, matadorok! Rajta, Hidegkuti, Lantos, Kocsis, Czibor... Aki vissza akar kerülni a nagy családba, szedje össze magát, és remekeljen.
– Insalláh... ha Allah is úgy akarja, győzünk – tette hozzá „Bandi”, a pesti TF-et végzett segédedző.
És alighanem úgy akarta, mert lefújáskor a javukra mutatott 6:1-et az eredményjelző. Örömmámorban úszott a stadion. A lelátók népe napernyőinek nyitogatásával, a rendőrök sisakdobálással kísérték a tömeg skandálását, nyilván a „szép volt, fiúk” helyi változatát. Zulfikar, az African Weekly sporttudósítója kimászott a kapu mögötti fotósok közül, és elsőként gratulált Zakinak:
– Tudja, Monsieur Joseph, ha lenne erretájt fenyőfa, azt mondanám, maga tette alá a legszebb christmas presentet.
De én is adok egyet – és elővarázsolta fehér galabeája alól a nagy felfordulásban eltűnt labdát.
Zaki a „bőrt” ujján pörgetve válaszolt:
<TABLE class=pic cellSpacing=0 cellPadding=0 width=160 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
</TD></TR><TR><TH>Elnöki nyitópár a fogadáson</TH></TR></TBODY></TABLE>– Jó kis brancs ez, mondhatom, olykor még Wembley-utánérzéseket is keltettek bennem, velük maradok.
(Sajnos már csak néhány évet kapott a sorstól.) Alkonyatkor Touré elnök „kerti soirée-t” adott a tiszteletükre. Az örökzöld környezetben örökzöld melódiákat fújt az Amadou-Jardin jazzband, amely még tíz decibelt ráadott, amikor a futballhősök belejtettek a testőrök sorfala között. Kristálypoharakban szolgálták fel a grapefruit- és ananászlét, de legnagyobb sikere az (állítólag) alkoholmentes sörnek volt. Még akkor is, ha pincehideg hőfokát ezüstvederből hozzámarkolászott zúzott jéggel próbálták beállítani a díszruhás pincérek. Ott kibicelt Nkrumah „oszagyefo” is, sőt, állítása szerint, maga főzte zöld teával kedveskedett Zakinak, aki azonban egy idő után angolosan távozott.
Tartogatott ugyanis egy meglepetést a magyar kolónia számára a trópusi karácsonyest. Ferenc Károly geológus apró műhelyében egy óriás csillagszórót eszkábált, amelytől percekre felragyogott a „Senki Füm”. A riportert figyelmeztették, ne keressen rokonságot Senki Alfonzzal, mert Chien qui Fume-ről van szó, azaz a Pipázó kutya kőalakjáról, amely egy közeli magaslatról figyelte az ünneplő várost.