Foci

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
<table border="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr><td class="dvsc-newslist_title">NB II-ben a kis Loki!2008.05.17. 18:45
</td></tr><tr><td class="dvsc-newslist_sum">Berettyóújfaluban 3-0-ra győzött együttesünk, ezzel megnyerte az NB III Tisza-csoportját.
</td></tr><tr><td class="dvsc-newslist_text" valign="top">
1_jpg.jpg

Szép nap ez a mai. A Soproni Ligában, egy izgalmas mérkőzésen legyőztük 3-0-ra a Fehérvárt, majd pár órával később NB III-as csapatunk, a DVSC-DEAC szintén 3-0-s sikert aratott Berettyóújfaluban, és így behozhatatlan előnyre tett szett, vagyis megnyerte a harmadosztályú bajnokság Tisza-csoportját. A következő idényben már az NB II-ben indul, ahol még izgalmasabb mérkőzések várnak fiataljainkra.

Hogy a meccsről is essen néhány szó: kezdetben a hazaiak még tartották magukat, fűtötte őket a bizonyítási vágy, hogy az éllovas ellen játszhatnak, ám a második félidőben már teljesen ellenfelünk fölé nőttünk. Nagyobb is lehetett volna a különbség, de emiatt már kár keseregni. A fiúk a meccs után hatalmas ünneplésbe kezdtek az öltözőben és a pályán, teljesítményüket még a hazai szurkolók is tapssal jutalmazták.


</td></tr></tbody> </table>
 

afca

Kitiltott (BANned)
A Twente elleni meccs 0-0 lett.Igy a Twente mwgy a BL-be az Ajax meg az UEFA kupába.Ez a Ajax nagyon gyenge.:(

twente-team.gif
ajax.jpg
 

afca

Kitiltott (BANned)
Nem eshet össze a Fradi!


A becsületéért, a szurkolóiért és a bronzéremért harcol a Ferencváros focicsapata Jászberényben. Az már korábban eldőlt, hogy a zöldfehérek idén sem jutnak fel az élvonalba, de Bobby Davison (48) vezetőedző szerint így is kötelező a győzelem a Keleti csoport 28. fordulójában.
Első látásra a Ferencváros komoly tét nélkül játssza szezonbeli utolsó meccseit az NB II Keleti csoportjában. A zöld-fehérek három fordulóval a zárás előtt 13 ponttal vannak lemaradva a listavezető Kecskemét mögött, így már inkább arra kell figyelniük, hogy a harmadik helyüket megőrizzék. A dobogó sem biztos még, hiszen a negyedik Makót csak négy ponttal előzi meg a Fradi. A gárda vezetőedzője, Bobby Davison (48) szerint több célt is teljesítenie kell csapatának.

– Noha már elvesztettük esélyünket a feljutásra, nem szabad, hogy kiengedjünk a bajnokság végére – véli az angol szakember. – A becsületünk miatt fontos, hogy megnyerjük a meccseket, a szurkolók is megérdemlik, hogy jól játsszon a csapat, és fontos, hogy az együttesünk ne szoruljon le a dobogóról. A nyári átigazolási szezon előtt most mindenki bizonyíthat, hogy helye van a keretben. A rutinos játékosok mellett több fiatal is lehetőséget kaphat, remélem, hogy élni tudnak majd vele.

A Fradi egyébként már a meccs előtti edzésen is mindent a jászberényi találkozónak rendelt alá. Davison – aki általában60-70 perces edzéseket vezet – most másfél órán át izzasztotta Lipcseiéket.

– Délutánegy órakor várhatóan nagy melegben játszunk Jászberényben, ezért a pénteki edzést hasonló időben vezettem, hogy a fiúk szokják a körülményeket – magyarázta az edző.
Blikk.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Gólkényszerben a Debrecen.

Gólkülönbsége miatt lépéshátrányban van, de emiatt nem mond le a bajnoki aranyról a címvédő Debrecen futballcsapata. A hajdúságiak három kemény rivális – Fehérvár, Paks, Újpest – ellen zárják az NB I-es küzdelmeket. Ha zsinórban negyedszer is ünnepelni akarnak, a kötelező győzelmek mellett az sem mindegy, hány góllal verik az ellenfeleket.

<!-- cikk --><!-- eTarget ContextAd Start -->DEBRECEN – Gólkülönbsége miatt lépéshátrányban van, de emiatt nem mond le a bajnoki aranyról a címvédő Debrecen futballcsapata. A hajdúságiak három kemény rivális – Fehérvár, Paks, Újpest – ellen zárják az NB I-es küzdelmeket. Ha zsinórban negyedszer is ünnepelni akarnak, a kötelező győzelmek mellett az sem mindegy, hány góllal verik az ellenfeleket.
<!-- Adserver zone (js): 10766, BLIKK_SPORT_CIKK_Billboard --><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10766&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10766&ord=69207258" type=text/javascript></SCRIPT><SCRIPT language=VBScript> on error resume next ShockMode = (IsObject(CreateObject("ShockwaveFlash.ShockwaveFlash.9")))Sub banner_260274_FSCommand(ByVal command, ByVal args) call banner_260274_DoFSCommand(command, args)end sub</SCRIPT>
d00026EBD3d463543e678.jpg


A listavezető MTK gólkülönbsége jelenleg eggyel jobb a Lokiénál. Ráadásul a kék-fehérek a zárófordulóban a kizárt Sopron ellen újabb 3 ponttal és 3-0-s eredménynyel gazdagodnak, így nagy terhet cipelnek a DVSC focistái. Nem hibázhatnak a hátralévő három mecscsen, ráadásul az sem mindegy, mennyivel nyernek.

– Tudjuk, hogy minden összecsapásunkat hoznunk kell – sóhajtott Kerekes Zsombor (34), a legutóbbi két meccsén három gólt lövő debreceni támadó.

Az elmúlt hetekben a csatár ékpárjaként futballozó kameruni Dorge Rostand Kouemaha (24) viszont a tavasszal még adós a találatokkal, mindössze kétszer talált az ellenfelek hálójába.

– A góljaimnál sokkal fontosabb, hogy a csapat megnyerje a mérkőzéseit – mondta az afrikai labdarúgó. – Tény, nem termelem úgy a gólokat, ahogy elvárják tőlem, de remélem, a jövőben az eddiginél többször szerzek kellemes perceket a szurkolóknak.

Márpedig a hajrában minden egyes gólra szükség lesz, ha a Debrecen ismét bajnoki címet akar ünnepelni. A rivális MTK ugyanis már csak a Tatabányával és a REAC-cal játszik.

– Nekünk már nem kell foglalkoznunk a rivális sorsolásával, csak magunkkal. A legfontosabb a saját győzelmünk és az, hogy a lehető legnagyobb különbséggel nyerjünk – vallotta be Kerekes. – Már az elmúlt meccseken is úgy léptünk pályára, hogy minél többet kihozzunk magunkból. Ezután sem lesz ez másként, hiszen elépzelhető, hogy csak a gólkülönbség dönt majd a bajnoki címről.

Blikk.
 

geda88

Állandó Tag
Állandó Tag
Most már a fiatalokra lehetne építeni!liverpoolban három newcastleban is kádár plussz a németeknél Hajnal Huszti duó nem is beszélve dzsudzsákról !majd ha ők beérnek plussz még hasonló tehetségeket beiktatnak a válogatotba lesz miről beszélnünk
 

afca

Kitiltott (BANned)
Most már a fiatalokra lehetne építeni!liverpoolban három newcastleban is kádár plussz a németeknél Hajnal Huszti duó nem is beszélve dzsudzsákról !majd ha ők beérnek plussz még hasonló tehetségeket beiktatnak a válogatotba lesz miről beszélnünk


Ha beérnek;)de nagyobb a valószinűsége,hogy elszáll velük a ló.;)De remélem neked lessz igazad.:)
 

afca

Kitiltott (BANned)
Stadiontragédia

heysel.jpg
22 éve történt a futballtörténelem leghíresebb katasztrófája.

1985-ben ezen a napon a brüsszeli Heysel-stadionban, túlnyomóan brit szurkolók rendbontásai következtében a Juventus és az FC Liverpool közötti BEK-döntőn 39 ember vesztette életét (32 olasz, 4 belga, 2 francia, 1 ír), mintegy 600-an megsebesültek, egy részük súlyosan. A feketepiacon árult belépőjegyekkel a rivalizáló csapatok szurkolói szomszédos szektorokba kerültek, amelyeket csak drótháló választott el egymástól. Részeg brit szurkolók törtek át a kordonon még a játék megkezdése előtt. Az erre kitörő pánikban egy leomló fal 20 embert nyomott agyon, mások megfulladtak, agyontaposták vagy agyonverték őket.
Büntetésül az összes angol csapatot eltiltották a nemzetközi kupameccsektől, a Liverpoolt további 1 évre. A Heysel-stadiont azóta átépítették, de klubmérkőzést nem rendeznek benne.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Gera az Evertonba igazol?
Az egyik brit lap úgy értesült, hogy Gera Zoltán már meg is egyezett az Everton csapatával, már csak arra kell várni, hogy átmenjen az orvosi vizsgálaton.
Az angol első osztályú bajnokság ötödik helyezettje ingyen szerezheti meg a magyar középpályást, akinek lejár a szerződése az első osztályba visszajutó WBA-nál.
Gera Zoltán többször is el akarta hagyni a West Bromwich Albion csapatát, leginkább akkor, amikor két éve kiesett az élvonalból, de mivel élő szerződése volt, nem engedte el a klubja.
Most, hogy visszajutott az együttes, akár maradhatna is Birminghamben, ám menedzsere, Vladan Filipovics korábban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy több angol első ligás együttes és egy spanyol sztárcsapat is keresi a 29 éves futballistát.
Nos, most az egyik brit lap úgy értesült, hogy a legnagyobb esélye annak van, hogy Gera Zoltán az Evertonhoz szerződik. David Moyes edző gyakran igazol alacsonyabb osztályból, de rendre jól választ, most is ebben reménykednek az Everton-drukkerek. Gera Thomas Gravesen helyére érkezne, aki a Celticbe távozik, Gerát pedig az ír Patrick McCourt váltaná a Derry Cityből.
Az Everton egyébként az ötödik helyével UEFA-kupa-indulást vívott ki magának. Az, hogy Gera valóban oda megy-e, csak júniusban, a válogatott találkozók után derülhet ki. Gerával kapcsolatban egyébként megjegyzik a brit lapok, hogy a válogatottban 51 meccsen 16 gólt szerzett, a WBA-ban 155/25 a mérlege.
(borsonline.hu)
 

afca

Kitiltott (BANned)
Koeman csak két itthon játszót hívott meg a válogatottba
Erwin Koeman, válogatottunk április 24-én kinevezett szövetségi kapitánya kijelölte bő keretét a magyar-görög (május 24., 19 óra, Puskás-stadion) és a magyar-horvát (május 31., 20.30 óra, Szusza-stadion) barátságos mérkőzésekre.
- Arra való tekintettel, hogy a találkozók másnapján bajnoki fordulók lesznek, a Soproni Ligában élen álló négy együttesből ezúttal nem vettem figyelembe senkit, nem kívántam megzavarni a felkészülésüket - kommentálta honlapunknak döntését a kapitány. - A kiszemeltjeim közül négyen - Buzsáky, Halmosi, Timár és Rajczi - sajnos sérültek, így rájuk sem számíthatok. Vass Ádám és Feczesin Róbert azért hiányzik a névsorból, mert klubjuk, a Brescia az első osztályba kerülésért játszik fontos mérkőzést, s az olaszok kérésének engedtem, amikor nem hívtam meg őket.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Fülöp Márton (Sunderland AFC)
Köteles László (Diósgyőri VTK)
Sebők Zsolt (FC Fehérvár)

Védők:
Szélesi Zoltán (RC Strasbourg)
Csizmadia Csaba (SV Mattersburg)
Bodnár László (Red Bull Salzburg)
Bodor Boldizsár (Roda JC Kerkrade)
Juhász Roland (RSC Anderlecht)
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Lőw Zsolt (TSG 1899 Hoffenheim)
Vaskó Tamás (Bristol City FC)
Kádár Tamás (Newcastle United)

Középpályások:
Huszti Szabolcs (SV Hannover '96)
Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)
Gera Zoltán (West Bromwich Albion)
Hajnal Tamás (Karlsruhe)
Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen)
Tóth Balázs (Racing Genk)
Dárdai Pál (Hertha BSC)
Filkor Attila (Grosseto)

Támadók:
Ferenczi István (Barnsley FC)
Orosz Péter (FC Wacker Innsbruck)
Priskin Tamás (Watford FC)
Németh Krisztián (Liverpool)

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy a görögök elleni meccsre a május 19-i találkozót követően 22 játékos készül majd, míg Kádár Tamás és Németh Krisztián a korosztályos Eb-döntőn való részvétel kiharcolására készülő U19-es válogatott elitkörének küzdelmei után, május 27-én csatlakozik Geráékhoz.
TopFoci.
 
Oldal tetejére