Fontos ügyért fogott össze Soros György, Bill Gates és Mark Zuckerberg

A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába – jelentették be hétfőn.

Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma.

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot az úgynevezett zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot érintenek majd.

"Nyitottak vagyunk mindenre, ami lehetővé teszi az olcsó és tiszta energia előállítását" – szögezte le közleményében Bill Gates, a kezdeményezés életre hívója.

tiszta energia.jpeg
 
Hajrá magyarok!
Nálunk egy kacifántos törvény akadályozza meg, hogy szélerőműveket telepítsenek. A kormánynak az atomenergia jobban tetszik.
 
A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába – jelentették be hétfőn.

Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma.

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot az úgynevezett zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot érintenek majd.

"Nyitottak vagyunk mindenre, ami lehetővé teszi az olcsó és tiszta energia előállítását" – szögezte le közleményében Bill Gates, a kezdeményezés életre hívója.

Csatolás megtekintése 1511669

Hááát ... nem is tudom. A zöldenergia nem szorul ilyen "támogatásra", hisz épp kedden kezdték eladni San Francisco-ban a Chevy Bolt-okat. Ebből a modellből nagyon sok milliót fognak eladni, Bill Gates nélkül is. Ha pedig a Chevy előáll a Bolt EV után a Bolt DMFC modellel, abból akár egymilliárd darabot is eladhatnak. Ha DMFC-autók és DMFC-napelemek működnek, szimbiózisban, akkor sem az autóközlekedésben, sem a villamosenergiaiparban nem lesz széndioxid-kibocsátás (ennek csak annyi az előfeltétele, hogy a folyamatokban a metanollal együtt részt vevő széndioxidot nem engedjük a légtérbe, hanem újrahasznosítjuk; a robbanómotoroktól eltérően a DMFC-ben ez lehetséges, mert tömény széndioxid keletkezik).

A konzorcium - szvsz - inkább a zöldenergia AKADÁLYOZÁSÁT szolgálja majd (hiszen a résztvevők portfóliójában bőségesen vannak villamosenergiaipari, kőolajipari, gázipari, atomenergetikai és egyéb környezetromboló cégek papírjai is). De remélem, nincs igazam.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,991
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére